Lavarhion: Tanulmányaim a visszajáró holtak dolgában
Megjelent a Lavarhion negyedik száma
A Lavarhion, melyet most a kezedben tartasz, elfeledett írásokat gyűjt egy csokorba. A poros tekercsek a múlt homályába burkolózott könyvtárban pihentek eddig. Talán Doran építése óta gyűltek ott pergamenek és vaskos kódexek, melyek most napvilágra kerültek. Az elhagyatott szárnyba most újra élet költözött, a novíciusok összegyűjtik és rendszerezik a felhalmozott tudást. A hosszú és fáradtságos munka egy-egy állomása a Lavarhion. Töredék, mely számtalan históriát, történelmi és tudományos munkát dolgozz fel, hogy ezen bölcsesség újra hasznos tudássá váljon. A könyvtár hatalmas termeit megannyi polccal zsúfolták tele. Több emelet mélyen a föld alá vezetnek a kacskaringós lépcsők. Nem tudni, ki és mikor építette ezt a szárnyat, és főleg: mikor záratta le? A pergamenek szerzőit sem ismerjük, remélhetőleg Doran levéltárában rábukkanunk nevükre. Ám sok más kérdés is felmerül a bibliotékával kapcsolatban. Vajon miért falazták be valamennyi ajtót? Miért nincs egyetlen ablak sem a díszes falakon? Kiket ábrázolnak a fakuló portrék? Mely csatákat örökítik meg a koszlott gobelinek? Vajon hogyan lehetséges, hogy semelyik alaprajzon sem szerepel ez a könyvtár? Nem tudni. Talán örökre el akarták a rejteni a világ elől …
Íme egy fejezet:
Dicarthin Erasmus – Tsabal Gulstrae
Tanulmányaim a visszajáró holtak dolgában
A neves aszisz Krad-pap egész életét a kárpit mögötti lét kutatásának szentelte. Halála előtt papírra vetette addigi tapasztalatait, melyeket egy, a nekromancia tudománya iránt különösen érdeklődő erigowi Rasil Assas fordított le nyelvünkre és másolt le az egyetem számára. A fordítást téma szerint felosztva több tekercsben találtuk meg a könyvtárban, melynek ez a második darabja, s melynek témája az élőholtak „élettana”. A témaszakaszok közötti átvezető mondatokat feleslegesnek ítélve eltávolítottuk azokat az ehelyütt is közölt másolatból, hogy az érdeklődőnek csak a tényekkel kelljen törődnie.
…Az efféle bestiák tekintetében – kevés kivételtől eltekintve – egyáltalán nem beszélhetünk bármiféle anyagcseréről. Az élőholtakat elsősorban egyfajta negatív energia mozgatja és irányítja, amely Adron papjai szerint nem más, mint bemocskolt mana. Ezt azzal indokolják, hogy az igazán hatalmas holtak helyén, mint amilyenek a lesath vagy a királyvámpír, fekélyes kitüremkedések érezhetők a manahálóban. Én kételkedem ennek kizárólagos igazában – véleményem szerint ugyanis ezek az energiák egy Külső Síkról származnak – mint amilyenen például a démonok is élnek – és a mozgó holtak puszta létének torz kelése és a lényükben fókuszált sötét erő mutatkozik meg a manaháló szerkezetében. Ez az energia mindenesetre, származzon bárhonnan, áthatja az élőholtakat és meghatározza minden cselekedetüket – nem más ez tehát, mint az élőholtak idegrendszere, vére és veleje.
Amellett azonban, hogy az általam vizsgált szörnyetegek „élettana” néhány, a fentihez hasonló torz hasonlóságot mutatott az élőlények biológiájával, kutatásaim inkább a különbségeket mélyítették el és tárták fel, melyet ez úton osztok meg az utókorral s az érdeklődőkkel…
…A hidegvérű lényekhez hasonlóan az élőholtak is képtelenek előállítani a saját testhőmérsékletüket, így a környezetük melegére vannak bízva. A megjelenésük helyének általános jellemzői miatt érezhető jegesnek az érintésük, amit a legtöbben, kik már találkoztak egy efféle bestiával, később előszeretettel emlegetnek a sír hideg szeleként – ez azonban nem szükségszerű.
A testhőmérsékletüket a környezetükkel együtt változtató állatokkal ellentétben azonban az élőholtakban nem tesz kárt a túlzott hideg vagy hőség – kivéve természetesen, ha keményre fagynak vagy megégnek. A bestiák azonban még az előbbi esetben sem pusztulnak el – jégbörtönbe zárva ugyanis nem szűnik meg a sötét energiák áramlása és a lelkük gonosz sürgetése, így ha felengednek, ismét „életképessé” válnak.
Ennek oka természetesen abban áll, hogy az élőholtak, bírjanak bár anyagi testtel vagy sem, nem rendelkeznek testnedvekkel, hiszen ezek mind elbomlanak a halál beálltával – normális esetben a holttesttel együtt -, az őket mozgató sötét erők viszont nem tudnak kialakítani állandó hőmérsékletet a mozgó holtak számára…
…Sokan vélik úgy, hogy az élőholtak vakok, hisz nincs már szemük, és süketek, hisz a fülük már rég elrothadt. Ez a tézis hibás, mivel a dögök mozdulatait – a fájdalomra való tökéletes érzéketlenségükhoz hasonlóan - idegrendszer helyett a sötét energiák munkája segíti, teremtőjük vagy torz lelkük parancsát teljesítik minden tettükkel. Ezért mondhatjuk, hogy az élőholtak, ha nem is látnak vagy hallanak a szó általános értelmében, mégis érzékelik a környezetüket.
A dzsad nekromanta által I. csoportba sorolt, tudattalan élőholtak – mint nevük is mutatja – nem bírnak komolyabb tudattal vagy intelligenciával, így eleddig nem állt módomban kideríteni az érzékelésük mikéntjét – egy bizonyos: valamilyen úton-módon képesek képet alkotni a környezetükről. Bár én személy szerint tartózkodnék az efféle botor általánosítástól, volt szerencsém meghallgatni egy olyan elméletet, mely szerint ezek a holtak a denevérekhez hasonlóan a visszaverődő hangok alapján tájékozódnak és ezért kell minduntalan hörögniük.
Az éji rémek általában mindazon érzékszervekkel bírnak, mint életükben, igaz, csökkentett mértékben. Tapintásuk egyáltalán nincs, az ízek érzékelésének képességét pedig a nyelvük létének függvényében képesek megőrizni, miképpen a hallásukat is átörökítik a túlvilágra, ha a fülük épen marad. Mindeközben látásuk is eltorzul, s ahogy az Élet helyett a negatív síkok ereje válik testük mozgatójává, inverzére változik – ami miatt kiválóan látnak a sötétben. Szemük elvesztésével azonban, a többi érzékszervtől eltérően nem vakulnak meg, csak tompul a látásuk és nehezebben veszik észre a környezetükben támadó mozgást.
A vérivó élőholtak és az életerővel táplálkozó szellemek nem csak táplálkozási szokásaikban illetve vágyaikban, de érzékeikben is megegyeznek. Egy rúnabörtönbe zárt hatysa vallomása szerint az ő világuk az élet után egy hatalmas sötétség, melyben az anyag és a semmi (azaz a levegő) egyformán kivehetetlen formák és megkülönböztethetetlen közegek, akárha vakok és érzéketlenek volnának, mint egy leprás. Ezt a végtelen sötétséget csak az élők és a holtak esszenciája festi meg – az Élet minden négy kortya illetve a bomlás minden embertorzónyi térfogata egy fáklya fényével megegyező körben világítja be az Örök Semmit, kirajzolva az alakokat, a falakat, a tárgyakat és minden mást is, újra látóvá téve e szörnyetegeket. Az Élet princípiumát lüktető vörös, az elmúlásét beteges-halvány sárga színben látják olyan messziről, mint életükben a látótávolságuk fele volt – ám ezúttal már a falak és egyéb tényezők nem állnak életérzékelésük útjába.
A lelkek, legyenek bár kóborló dögök – hiszen a test, amelyet használnak általában egy még élő, elfszabású test – vagy elhunytak megidézésükig békében nyugvó lelkei, anyagtalan lévén egyetlen érzékszervvel bírnak, méghozzá egyfajta auraérzékeléssel. Ezzel képesek megállapítani a kiszemelt áldozat akaraterejét és kitartását – minél erősebb az illető szelleme , annál szebben kirajzolódik előttük a test alakja is az egyébként kínzó, örök sötétségben, melyben visszatérésüktől kezdve bolyonganak.
A légies testtel rendelkező (tehát nem anyagtalan, illetve nem testetlen) élőholtak megint másképp érzékelik a környezetüket. Ez egyfajta szűrőt jelent, amelyen keresztül olyan kép érkezik a bestiák elméjébe, amelyben nem léteznek színek, csak a fekete, a fehér és a szürke különféle árnyalatai. Minél szilárdabb vagy keményebb valami, annál sötétebb és minél könnyebb vagy képlékenyebb, annál világosabb: a sziklafal vaksötét, amelyben a levegő miatt az üregek és vájatok hófehérek, míg a barlangokban futó víz szürkén csobog tova. Hangokat nem érzékelnek, ahogyan tapintásuk sincs és természetesen nem érzik az ízeket sem…
…A fent is emlegetett negatív energia azonban nem áll korlátlan mértékben minden élőholt rendelkezésére – valahogy úgy, mint ahogy az istenek sem részesítik hatalmuk egészében egyetlen hívüket sem.
A szörnyetegeknek fennmaradásuk érdekében létszükséglet, hogy a bennük rejlő energiát táplálják vagy pótolják még akkor is, ha magától, pusztán az idő múlásával semmiképp nem távozik ezen erők összessége egyetlen holttestből sem. A mozgó holtak erejének fenntartására nem megfelelő a többi élőholt negatív esszenciája – ezért van szükségük az élőkre, mint táplálékra.
A vadászat kényszere tehát úgy alakul ki, hogy a negatív energiák puszta létükkel átformálják az élőholtak lelkét még „feltámadásuk” előtt, így az állandó éhség tudatalattijukba fészkeli magát. Amint pedig újra „életre kelnek”, azonnal táplálék után indulnak, hiszen az ébredés folyamata magában felemészti az energiák jókora hányadát.
Az éhség nagyságának és fontosságának mértéke határozza meg, hogy a feltámadó élőholt mennyire szorul rá önmagában is az élők vérére és velőjére. Minél több sötét energia van felhalmozva egy holttestben, azaz minél hatalmasabbnak mondunk egy élőholtat, annál többet és ránk, élőkre annál veszedelmesebb módszerekkel kell a bestiának pótolnia azt.
Az alapján, hogy mekkora szükségük van az élők nyújtotta esszenciára, két csoportba sorolhatjuk az élőholtakat.
Az első csoport azon élőholtak összessége, amelyeket Abdul al Sahred Necrografiája az I-III. osztályba sorol (tudattalan élőholtak, éji rémek és kóborló dögök). Ők nem szorulnak rá és szinte nem is érzik a kényszert, hogy táplálkozzanak belőlünk. Az erők, melyek őket mozgatják, már attól is kellő mértékben áramlanak a testükbe, hogy pusztán kioltják az életünket. Jellemzően intelligenciával vagy önálló gondolatokkal egyáltalán nem bíró, könnyen uralható lények, akik ha „szabadok”, céltalanul róják az éjszakákat, mint az izar vagy a zaurak, esetleg egyetlen cél beteljesítésén munkálkodnak fáradhatatlanul, mint a beid – igaz, némelyek már-már egy állat mentális képességeivel is bírnak, mint például a vérfarkas. Veszélyes dolog azonban alábecsülni akármelyiket, különösen akkor, ha szem előtt tartjuk azt, hogy a feketemágiát alkalmazó syvan is ebbe a csoportba tartozik.
A második csoportot azok a lények alkotják, akiket belső kényszer űz az élők után, hogy azokat olyan szenvedéssel teli halálra kárhoztassák, mint az övék volt. Abdul al Sahred a IV-VII. osztályba sorolja őket (vérivó élőholt, lidérc, szellem és életerővel táplálkozó szellem) és részleges magyarázattal is szolgál az éhségükre, lévén e tényt visszavezeti a haláluk okára. A vérivó élőholtakat vérmágia, a lidérceket boszorkány, a szellemeket pedig boszorkánymester átka juttatta a túlvilágra, amely varázslatok szerkezete a későbbi negatív energiák alapjává vált – mivel azonban maguk általában nem képesek a varázslásra (a lesath veszedelmes kivétel), a rendelkezésre álló eszközökkel próbálják meg bosszújukat a világra szabadítani. Jellemzőjük, hogy bár nem pusztulnak el, ha nem jutnak az áhított táplálékukhoz – mely a vér (esetenként a vér és a hús) mellett vagy helyett akár asztrális vagy mentális hullámok, netán puszta szenvedés is lehet -, de borzalmasan szenvednek és legyengülnek tőle. Kiváló példája ennek a vámpír, amely, ha nem jut megfelelő mennyiségű vérhez, egyre sápad és soványodik, egyre gyengébb és kiegyensúlyozatlanabb lesz, míg végül az intelligens és megfontolt élőholtból a vérfarkasokhoz hasonló tébolyult fenevad válik, amely addig mészárol, míg újra kellő mennyiségű vérhez nem juthat…
…Az élőholtak jelentős része léte természeténél fogva képtelen önmagától gyógyulni, azaz nem képes külső segítség nélkül regenerálni a szerzett sérüléseket, hiszen ennek alapvető feltétele a vérkeringés. Közismert azonban, hogy a nekromanták és a boszorkánymesterek képesek negatív energiák illetve tiszta életerő átadásával és áramoltatásával gyógyítani és erősíteni ezeket a holtakat, amelyhez általában nem a saját energiájukat használják, hanem olyat, amit azelőtt sötétebbnél sötétebb módszerekkel szívtak el szerencsétlen áldozataiktól.
A mozgó halottak egy csekély hányada, azaz a IV. és a VII. necrografiai osztályba tartozók (vérivó élőholtak és életerővel táplálkozó szellemek) a testüket mozgató sötét erők és a harapásuk illetve érintésük által elorzott vér vagy életerő segítségével képesek gyógyítani saját magukat, hiszen a szervezetük maradékaiba kerülő Élet másodpercekre felébreszti a szunnyadó princípiumot és regenerálja a sérüléseket az elorzott mennyiségnek megfelelően. Ennél többre azonban szerencsére képtelenek, mert miután felhasználták a lopott Életet, a gyengén pislákoló lángot kioltja bomló testük negatív energiája.
Ehelyütt kell megemlíteni azokat a holtakat, amelyeknek testét nem pusztán (vagy egyáltalán nem) egykori életükben viselt vázuk adja, hanem részben (vagy egészben) valamely másik sík energiáiból épülnek fel. Ezek, amennyiben a testüket-valójukat alkotó közegbe kerülnek, bizonyos időközönként regenerálódnak valamennyit. Ennek oka pedig ott keresendő, hogy világunk őselemi alapú és a törvényei nem kivételeznek sem élővel sem holttal – amiképpen a tűzelementál gyógyul a lángok sűrűjében, úgy erősödik az árny a sötétben vagy – bár ezt számosan cáfolják – az álomrabló a rémálmok között…
…A tudattal vagy intelligenciával nem, vagy csak kis mértékben bíró élőholtak a gyógyuláshoz hasonlóan alapvetően képtelenek a bennük rejtező erőket önmaguk fejlődésére fordítani akár testi, akár lelki értelemben – még az állatokhoz hasonló megszokás vagy reflex sem változtathatja meg viselkedésüket, hiszen nem bírnak semmi ilyesmivel. Emiatt hiába gyakorlatoztatná bármely sötét varázshasználó holt szolgáját heteken keresztül, annak harci képességei egyetlen fokot sem javulnának; legfeljebb romlanának, ahogy a gyakorlat során szerzett sebesülések lecsökkentenék azokat. Az igazán idős élőholtak mégis jóval hatalmasabbak újonnan született társaiknál.
Ennek a különbségnek okára csak félmagyarázattal tudok szolgálni, mely szerint a frissen létre ébredt élőholt még ismeretlen környezetben, szokatlan eszközökkel kénytelen létezni és természetesen időbe telik számára, míg háborodott-zavarodott lelke megszokja ezeket a körülményeket. Ez nagyjából egy-két hét alatt játszódik le, aminek végére az élőholt energiáinak egészével képes ellenfeleire rontani és „felnőve” teljes értékűvé válik.
Ezután nagyjából minden egy-két évszázadnyi létezés lehetőséget teremt arra, hogy a holt felülemelkedjen társain, amely fejlődés nem feltétlenül tapasztalható meg a lényeken. Ezen jelenség valódi hátterére még nem bukkantam rá, bár feltételezem, hogy azért van így, mert a szörnyeteg hosszú létének szentségtelen fertője miatt jóval nagyobb mértékben válik képessé a negatív energiák tárolására túlvilági testében.
Az intelligenciával bíró élőholtak hozzánk hasonlóan képesek fejlődni – de természetesen csak ami a tudatukat, szellemüket illeti. A testük nekik is holt szövet, ami szinte örökös változatlanságra van kényszerítve. Tudattalan társaikhoz hasonlóan azonban nekik is nagyjából száz év után valamiért erősödhet az anyagi jelenlétük e világban, hatalmasabbá és még nehezebben elpusztíthatóvá téve a testüket – az ő esélyük ráadásul jóval nagyobb erre a fejlődésre, melynek okával szintén nem tudok jelen pillanatban – szavam hitelességét megőrzendő – érdemben szolgálni…
…Az élőlények különböző fajainak jellemzésekor a tudósok általában a szaporodásról is szólnak néhány szót – így úgy vélem, ezt nekem is meg kell tennem. A legtöbb élőholt mágia útján jön létre azáltal, hogy a halott lélek valami miatt kikerül az Örök Körforgásból, szaporodni pedig ez a holt szövet a szó szokványos értelmében természetesen nem képes.
Balszerencsénkre azonban némelyik bestia képes arra, hogy a különleges képességeinek segítségével elpusztított áldozatát is kiszakítsa a Körforgásból és az élőholtak létére kárhoztassa. Ez elsősorban a vérivó élőholtakra jellemző, mint a vámpír vagy a gahul, de némely, természetétől fogva mágiával rendelkező szörnyetegnek is nyílik rá lehetősége, mint amilyen a syvan.
Ezek a szerencsétlenek a hagyomány, pontosabban a népi hiedelem szerint nem csak túlvilági létre, de gyilkosuk szolgálatára is rákényszerülnek az átalakulást követően, azaz – hogy példaként a „legnépszerűbb” élőholtat említsem – egy újonnan létrehozott vámpírnak kötelessége teljesítenie a vele végző túlvilági minden parancsát és akaratát. Sajnos azt kellett megállapítanom, hogy ez a szolgaság általában valóban fennáll az ivadék és az alkotó között.
Az azonban bizonyos, hogy mindazon élőholtak, amelyek képesek utódok létrehozására, magas intelligenciával, vagy legalább valamiféle ravaszsággal bírnak, aminek révén lehetőségük van lemondani az áldozatuk feltámasztásáról, szabadon engedve így annak lelkét az Örök Körforgásba.
Különös bár, de némely élőhalott képes a testi érintkezésre – a legismertebb példák talán a feketeláng és a vámpír -, és lehetősége van az együttlét során a gyönyör okozására, ám utódok létrehozására ilyen úton nem képesek…
…Megvizsgálva az élőholtak alapvető fizikai tulajdonságait – azaz az anyagcseréjüket, az érzékelésüket, a táplálkozásukat, a gyógyulásukat, a fejlődésük lehetőségeit és a szaporodásukat – egy alapvető képet már formálhatunk az élet utáni szentségtelen lét kezdetlegestől igen bonyolultig tekergőző formáiról. A következő fejezetben a mentális felépítésükről és lélektanukról szerzett tapasztalataimat és megfigyeléseimet vetem papírra, de szót ejtek az efféle bestiák társas életével illetve társadalmával kapcsolatban végzett kutatásaim eredményéről is…
Pályázat
A Lavarhion novella és grafikai pályázatot hirdet. Lavarhion ötödik számának megjelenése alkalmából egy csokorba gyűjtjük az eddig megjelent novellákat és grafikákat. A két külön kiadványba várunk tehetséges és lelkes grafikusok és írók fantasy rajzait és M.A.G.U.S. ihletésű novelláit. A leadási határidő 2008. november elseje. Minden művet és kérdést a lavarhion[kukac]gmail.com címre várunk.
http://lavarhion.fw.hu
Zirdano
2008-07-14 10:01:00Hali!
"Nagy örömmel tölt el", hogy az író csatlakozva a - üvegfecskendő alkalmazása Yneven - projekthez csatlakozva, meghatározta a tudományos fejlődés már elért lépcsőfokát: a hangradart. Lásd:"Bár én személy szerint tartózkodnék az efféle botor általánosítástól, volt szerencsém meghallgatni egy olyan elméletet, mely szerint ezek a holtak a denevérekhez hasonlóan a visszaverődő hangok alapján tájékozódnak és ezért kell minduntalan hörögniük." Úgyan mi lesz a következő?
Összességében dícséretes próbálkozás, de talán egy paptól több isteni hivatkozást várnék. Másrészről Darton erejéről nem szólt a szerző, pedig csak a szomszéd szobába kellett volna átmenni kérdezni (főleg, hogy Ők az igazi szekértői ennek a kérdésnek)
stb. stb. stb.
ennyi
Zirdano
2008-07-14 10:01:40Bocs a szóismétlésért.
Kerecsen
2008-07-14 10:21:50A dartonos rész jogos, de a hörgés szerintem csak poén volt.
Messze van ez az "építsünk elementálokkal működő tengeralattjárót" mozgalomtól...
massza
2008-07-21 12:44:56Persze lehet, hogy csak engem zavarnak, de leírom:
Mint Zirdánó is említette, a Darton papok valamiért kimaradtak. Elég vicces volt az is, ahogy a sokat "tudó" aszisz krad-pap egy legyintéssel elsöpri Adron egyházának (a mágiához legjobban értők) egységes véleményét az élőholtakkal energiáival kapcsolatban. (éljen a patheon, egységben az erő)
Kicsit furcsának tartom, hogy egész életét a témára áldozva, egyetlen egy elméletnél megállapodik és a további lehetőséggekkel még felvetés szintjén sem foglalkozik. (mondjuk néhány bizonyíték is jól jött volna, nekem kissé kevés a „Én kételkedem ennek kizárólagos igazában…” főleg, hogy ezek után a saját, légből kapott megállapításait már tényként kezelve építkezik tovább.)
„az Élet helyett a negatív síkok ereje válik testük mozgatójává, inverzére változik - ami miatt kiválóan látnak a sötétben.”
Lehet el kéne már rugaszkodni kissé a fény a jó, a sötét meg rossz. (pont Krad papjai tudják, hogy nincs fény sötét nélkül és fordítva, stb)
Mondjuk én nem tartom szerencsésnek Abdul al Sahred Necrografiája által felállított osztályokat, de főleg nem a bestiben lévő besorolásokat. Akinél II. kategória Beid – Crantai kóborló – Múmia – Syvan, ott nincs is igazán szükség további kategóriákra, de főleg nem élőholt élettanra.
A vége felé már teljesen zavarossá lesz a kép. Bekavaródik lélek, fejlődés, stb. Azt értem, hogy ezt egy krad pap írta, aki nyílván nem készíthetett egységes, tuti tényekre épülő kimerítő tanulmányt, de örültem volna, ha más nem, legalább említés szintjén leírja, hogy Darton tanítása szerint, Krad sugalmára, stb, mivel ezekkel elég jól alátámasztott kijelentések lehettek volna, aminek max rendszertanilag lehetet volna ellentmondani.
massza
2008-07-21 13:03:08Anno sokat töprengtem, hogy találjak valami egységes rendszert, amely minden élőholtra ráhúzható, hisz elvileg minden élőholt élőholt, max kissé eltérő képességekkel és lehetőségekkel.
Két fontos pontja a témának az érzékelés – alkalmazkodás – reagálás hármasának fixálása és az élőholtakat egyben tartó, mozgató, iránytó erő mibenléte, korlátai.
Amit érzékelsz, számodra az a világ. Az érzékelt világhoz alkalmazkodsz, azaz képes vagy felismerni, fejlődni, reagálni a környezetedben beálló változásokhoz. És itt van a (holt)kutya elásva. Ha érzékelik a környezetet a holtak, akkor alkalmazkodnak hozzá (ki-ki intelligenciájához mérten), reagálnak rá, ergo tanulnak, fejlődnek (akit több behatás ér jobban, akit kevesebb, az kevésbé). Ha viszont nem érzékelik, vagy csak nehezen, akkor meg gyak esélytelenek, már rég egy szakadék mélyén kaparászna minden testtel rendelkező, a testetlenek meg mágikus csapdába dühöngenének, amit nem vettek észre, mikor bele lebegtek.
Szerintem a halott test biológia folyamatait tök felesleges kivesézni, mert nem az izmok, inak, vérkeringés, csontok, stb mozgatják a zombit (hisz különben szegény csonti nem sokat szaladgálni) hanem csak a mágia álhat a hátérben, ő felelhet minden tulajdonságért. Persze itt érdemes több kategóriát felállítani, hisz hiába érzékelnek a zombik sok dolgot, ha nem éri fel "ésszel" a reakció-ellenreakciók kusza rendszerét, annak hatását magára nézve.
Vegyünk egy csontit. Neki nincs szeme, füle, orra tehát nem lát, hal, érez szagokat. Nincs tapintása sem (ez mondjuk necces, mert akkor mindent maximális erővel ragad meg, ergo ami kicsit is gyengébb nála, az szétporlad, eltörik, megrongálódik, tehát ennyit a fegyveres harcról, vívásról vagy pl íjhasználatról). Ha a mágia nem tartaná egybe, már rég egy halom csontkupac lenne. Ergo a mágiának meg kell őt védenie a környezeti errózióval szemben, különben minden élőholtat lábon hordanának el a hangyák:)
Ha a mágia megvédi, akkor miért is bomlik, rohad, bűzlik egy élőholt? (ugye mindenki tudja miért büdös egy hulla?) Miért csak a csontokat védi, miért nem védi a bőrt, az izmokat, a szemet és a nedveket? Nincs rá válasz mi? Hát igen, a mágia vagy megvédi és egyben tartja, vagy a környezet kivégzi az élőholtat. A hődiletáció, a hagyák, gombák, a szél, a víz és minden idevágó dolog évek alatt nullára koptatná az élőholtakat, ergo a mágiának meg "kell" védenie ezektől. Ha pedig ezektől megvédi, akkor máris kaptunk egy mágia nélkül elpuszíthatatlan lényt. Nem fogja acél, se kő, nem fáj neki a zuhanás, nem lehet vízbe folytani, nem eszik meg a cápák, elkerüli minden állat, nem kezdi ki a sivatagi szél, sem a tél, sem a mocsár. Szal van. Elpusztítása csak mágia által (mágiával felruházott fegyverek vagy egyéb mágiák által) lehetséges, így jaj annak, akinek ilyen nincs ép.