Lovas Lajos: Agydobás (kritika)

Alcím: „Mi vagyunk a zsoldosok…” 5/2

Az idei felhozatalból talán csak Lovas regénye volt igazi zsákbamacska – egy szerző, akinek életét jól láthatólag nem a scifi tölti ki (tehát nem ilyen körökben jár, ill. nem ez a vallása), mégis alámerül e rétegműfajba. Az igyekezet önmagában dicséretes, a lelkesedéssel nincs gond, ám az eredményre a legnagyobb jóindulattal is csak annyit mondhatunk: valószínüleg lesz, akinek bejön.

Pedig a kezdet bíztató: a kötet külalakja nem csak jelölttársait körözi le, de messze felette áll a hazai scifi-fantasy fényesfedelűektől megszokott minőségnek. Mindehhez nem kell más, csak egy ízlésesen összerakott borító (amelyről nem süt elsőre, hogy itt bizony kardos-űrhajóst fogunk olvasni), fehér lapok, gondozott szöveg (ha volt is benne egy-egy elütés, talán csak azért, hogy észrevegyük, milyen ritka). A Szép Magyar Scifi-könyv versenyében egyértelműen a dobogó csúcsán végezne.

Ami belül van, az viszont már ízlés kérdése. Értem ez alatt, hogy van, aki nem bírja a scifi-ben a humort. Egészségére. Aki viszont szereti, nagyon szereti. Galaxis útikalauz, Pirx kapitány, Rozsdamentes Acélpatkány – hívószavak, melyek heveny idézgető-üzemmódba kapcsolják a rajongókat, nosztalgikusan bárgyú mosolyt varázsolva arcukra. Van hazai is, és ha az Agydobásról beszélünk, Dévényi Tibor novelláit kell említenünk, kiemelve Litkei B.Mihály lassújáratú űrkompvezető leveleit. Azért éppen ezt, mert amit Dévényi Tibor csinált havonta pár oldalon, ugyanazzal próbálkozik Lovas is, mérsékelt sikerrel. Dévényinek legalább megvolt az az előnye, hogy joggal tartottunk egy-két hónapos szünetet öt oldal elolvasása után.

Lovas ugyanis taníthatná a humort, annyira megy neki. Addig is elkelne egy szellemíró, aki legalább csinálja. A gond ott lehet, hogy egyes mondatokat, idézem a videóinterjúból, „kifejezetten elraboltam a baráti beszélgetések, esetleg sörözések vagy kerti partik, sütéseknek kis képeiből”. Nos, a barátoknak van egy olyan rossz szokása, hogy fél szavakból is értik egymást, ami meg az alkoholt illeti, kellő mennyiség elfogyasztása után a legsavanyúbb fickóról is kiderül (legalábbis ömaga számára), hogy sziporkázó humora van. Lovas Lajos viccei szerencsére átestek egy utólagos szűrésen, de a sztereotipiákra csupaszított jellem- és népábrázolások esetében egy idő (kb. másfél oldal) után már nem vicces, hogy a mongolok kumiszt isznak, az amerikaiak és németek dagadtak, a kínaiak Ping Pong és Sang Hai álnéven futkorásznak, mosodásnak és papucsárusnak öltöznek, valamint kungfuznak.

Pláne akkor nem, hogyha a történet jól láthatólag más célt sem szolgál, csak hogy ezeket a poénokat el lehessen sütni. Egy elképzelt jövőben járunk, ahol Amerika tönkrement, Kína uralja a gazdaságot, mígnem a magyarok kifejlesztik a mesterséges intelligenciát, amivel feltápolják az EU-t. Most már a kínai kocsik helyett az USA is Pulit gyárt, és hamarosan megszületik Benedek, a legújabb MI. A MI-k mind-mind B-betűvel kezdődnek, megoldják a világ összes baját, és közben virtuálboroznak. Hogy miért nem elég egy F5 ahhoz, hogy új mesterséges intelligenciát gyártsunk, az nem derül ki, de jól láthatólag még a gépeknek is szüksége van néhány nap növekedésre, mielőtt kérőik-megrendelőik elé penderülhetnek. Nincs ez másképpen a család legújabb tagjával, Benedekkel sem. Benedekre sokan pályáznak, egyrészt az amerikaiak, másrészt a kínaiak, akik négy titkosszolgát is ráállítanak az ügyre, de még a mongoloknak is jól jönne. Ez az alaphelyzet rengeteg komikus szituációra ad alkalmat, például amikor a hülye külföldiek rendre összetévesztik Budapestet Bukaresttel. (Ennek, mint egy apokrifból megtudjuk, hosszú története van: „Buda pedig hun nemesember volt, és szorgalmasan kezde festeni a képeket a falra [ti. Attila kérésére, aki így akarta feldíszíteni a palotáját].Buka pediglen a vlachok földjéről származott, és keze nem volt oly ügyes, ezért bátorságot a zsákmányolt borból merített magának. Amikor két nap múlva befejezték a munkát, Buda festményeit – bár borzalmasan barbár munka volt – Attila tetszéssel fogadta. (…) Buka emberalakjai, amelyeknek teste pálcikákból volt összeillesztve, nem nyerték meg a tetszését. És akkor azt mondta Bukának: „Te fiam rest voltál! Nézd csak meg, hogyan fest Buda, és tanulj!”

„És akkor a hírvivők vesszőkre rótták a hírt: „Buda fest, Buka rest!” És Buka, mivel nevetség tárgyává vált, hazament az övéi közé a vlahok földjére, ahol várost alapított.”

Ilyen és ehhez hasonló érdekes betétek színesítik a regényt (…hogy már az első után sírva könyörögjünk egy GUS szócikkért), amely elkerülhetetlenül sodródik a végcél, a happyend felé. A hátlap szerint emellett még burleszkre utaló jelenetek is előfordulnak, és tényleg, bár csupán annyi történik, hogy megértjük, Stan és Pan miért nem novellista.

A lényeg, hogy a regény (vigyázat, SPOILER!) a 220. oldalon boldog véget is ér.

Tisztességesen végigírt regénnyel van dolgunk, és még az is előfordulhat, hogy vevők vagyunk a humorára. Erről legkönnyebben úgy győződhetünk meg, hogy ellátogatunk a kiadó honlapjára, ahol többek között videóinterjút nézhetünk magával a szerzővel, illetve lehetőségünk van további részleteket, és extrákat (pontosabban egy darab extrát) elolvasni a műből. Ha a tisztelt olvasó ezeken a részleteken hangosan felkacag, irány a könyvesbolt*: ez esetben az Agydobás lehet az egyéni Útikalauza: kicsit savanyú, kicsit sárga, de csak az övé.

*
Érdemes megpróbálkozni a kiadó honlapjával: egyrészt onnan olcsóbb, másrészt normál könyvesboltban szinte beszerezhetetlen: külön köszönetet kell mondanom Edemnek, aki vállalta az utánajárást, és rábukkant egy példányra.

Lovas Lajos: Agydobás
Országút Kiadó
ISBN 963 218 947 7
Ár: 1940 Ft