Orpheus – Orphan-Grinders

Az Orpheus könyvek ismertetőjét továbbra sem ajánlom azon személyeknek, akik ezen vagy eljövendő másik életben egy Orpheus játékban játékos karaktert szeretnének indítani…

Az Orphan-Grinders a hatkötetes Orpheus (White Wolf, World of Darkness 1.0) játék ötödik része.

Az előző részek tartalmából:
Az Orpheus alapkönyv bemutatta a játék főbb szabályait, megismertette az olvasót a világgal, annak részeivel, a kísértetekkel, a projektálással, és az Orpheus Csoporttal, amelynek fő tevékenységi köre a mindennapi életben gondot okozó elhunytak szellemeinek ilyen-olyan módszerekkel történő eltávolítása.

A második rész, a Crusade of Ashes (CoA) során ismeretlen személy megbízásából a Nextworld nevű projektáló orgyilkosokat foglalkoztató szervezet lidércek segítségével megsemmisíti az Orpheus Csoportot, a karakterekkel szemben pedig hajtóvadászat indul, amiben részt vesz az FBI (miután a karakterek a támadás elkövetésének fő gyanúsítottjai), a Nextworld, lidércek és a – egy újabb rejtélyes ellenség által felbérelt – Halálkufárok (orgyilkosok).

A harmadik részben, Shades of Gray (SoG) valaki megmérgezi a pigment szállítmányokat, amelynek következtében több százan halnak meg, a szellemüket pedig a lidércek elragadják, hogy kaptárakat építhessenek belőlük. Emellett fény derül az egyik rejtélyes ellenség kilétére (NSA), a pigment eredetére és legfőbb terjesztőjére. Megismerkedhettünk a pigment kultuszokkal és lidércek kaptáraival. Ha a karakterek kihasználják ismereteiket, akkor ismét legitim tagja lehetnek a társadalomnak.

A negyedik rész, a Shadow Games (SG) során egy rejtélyes kísértet torony szakítja át a Viharfalat, földrengést okozva mind a szellem, mind a való világban, lidércek rajzanak szét, illetve a karakterek lehetőséget kapnak egy főgonosznak tűnő kísértet, Uriah Bishop eltávolítására is. Szaporodnak a lidérckaptárak és tudomást szerezhetünk egy rejtélyes lényről is, a lidércek mögött álló Nagymamáról.

Mint látható, mind a CoA, mind a SoG, mind a SG valamiféle nagyobb eseménnyel indít, nincs ez másképpen az Orphan-Grinders esetén sem:

A kaptárak… rejtélyes dolgok ezek, lakótelepeket, elhagyott raktárakat beborító lidércképződmény, amely hemzseg a lidércektől. Folyamatosan nő a számuk, egyre nagyobb fenyegetést jelentve a szellemek felé… Vajon mi a céljuk? Mik ezek?

Három éve egyszer már megtörtént. Egyszer már áttörték a Maelstrom viharát meglovagló lidércek a Viharfalat, hogy minden kísértetet megragadjanak, elpusztítsanak, vagy éppen magukkal vigyenek, el, valahová Odaátra… Most megint megtörténik. Egyszerre puffadnak fel a kaptárak falai, egyszerre feszülnek meg, és egyszerre reped meg burkolatuk, hogy lidércek áradatai áraszthassák el e világot. És lecsapnak minden létező szellemre, akit csak látnak, észlelnek, és megragadhatnak. Hömpölygő óriási tömegben rontanak ki a kaptáraikból, és látványuk elől még azon egykori Orpheus ügynökök sem szabadulhatnak, akik testükben keresnek menedéket – mert az őrjöngő sereg mindenütt ott van, és a holtak szeme (az Orpehus ügynökök egyik különleges képessége, mely szerint a projektálni képes személyek minden szellemet és lidércet látnak, még ha a testükben is van) nem kegyelmez: hiába vagy a testedben és zárnád ki a külvilágot, látod, mert látnod kell, ahogy melletted, az irodádban vagy az utcán vagy a hálószobádban pusztítják széles e világban a szellemeket a lidércek…

Az első fejezet tehát ezt a szörnyűséget részletezi, új lidérceket (gyengébbek és erősebbeket egyaránt) mutat be, a lidércek harci taktikáját elemzi (igen, a lidércek intelligensek… vagy legalábbis a Nagymama ereje és a kaptártudat elképesztő intelligenciát ad nekik), továbbá bemutatja az Orpheus „utódja”, a Lazarus Redux elleni lidérctámadást is.

A következő fejezet két részre osztható: az első részében a játékos karakterek új képességeit taglalja – illetve inkább a régi képességeik bővítését: azaz mit csinálhatnak a szellemek, ha egyazon képességüket közösen, egyszerre használják – azaz ötnél több vitalitást áldoznak rá. Nyugodtan mondhatjuk, erősödnek a szellemek; elvégre ekkora és ennyire erős ellenség ellen szükség is van rá. A fejezet második részében a mesélők kapnak további segítséget: információk a lidércekről, a kaptárak közötti vetélkedésekről, lidérc gondolkodásról – ha lehet ilyet mondani -, illetve először olvashatunk egy új szellem típusról, az Orphan-Grindernek nevezett szellemekről (ha valaki talál rá egy szép magyar szót, megsúghatja :) ).

Ki is az az orphan-grinder? Nem mások ők, mint a jellemvonások által besorolt szellemfajták közül a Rejtélyes Harmadik Csoport (a rejtélyes elsőt a SoG mutatja be, a rejtélyes másodikat pedig – meglepő módon – csak a hatodik kötet, az End Game fogja megmutatni. Az orphan-grinder ugyan tehát csak egy szellemcsoportnak tűnik, mégis teljesen más, mint a többi.

Ha egy szellem túl sokat fordít a haragjára, túlságosan ebből táplálkozik, túlságosan is a „sötétebbik utat” választja, egy idő után elveszíti szellem mivoltát és lidérccé válik. Ez eddig köztudott volt. De a lidércségből is van visszaút. Ha valaki meg tud érinteni egy egykoron emberből átalakult lidércet, talán megtalálhatja azt a fonalat, azokat a szálakat, amelyen keresztül vissza lehet hozni. De ha sikerül visszahozni, már sosem lesz az, aki régen volt. Ő lesz az orphan-grinder. Egy kísértet, aki egykoron lidérc volt, benne volt a kaptárban, a kaptártudatában, érezte a Nagymama erejét… soha nem lehet ezek után az, aki valaha volt. Ugyan lidércként átélt emlékei nincsenek, lidércmúltját szinte teljesen elfelejtette, pusztán az érzések maradtak meg: az összetartozás érzése, a közös tudat érzése, a végtelen kapcsolatok érzete… Mások lesznek ők, megkeseredettek, elveszettek, mégis erősek. Mert lidércmúltjuk miatt látják, hallják, érzékelik a lidérceket, mitöbb, néha olyan szinten hasonlatossá tudnak válni külsőleg a lidércekhez, hogy azok maguk közöttinek érzik őket…

Mi történik viszont, ha egy orphan-grinder ismét visszacsúszik, lidérccé válik? Nos, többé nincs visszaút… A Nagymama ekkor már olyan kötelékekkel fűzi magához, hogy soha többé nem lehetnek kísértetek. Mitöbb, ők lesznek a rettenetes Törvényhozók, azon lidércek, akik azon mesterkednek, hogy az ilyen, a bolyból megszökött lelkeket visszahozzák a Nagymama elé…

A következő fejezetben talán egy reménysugár csillan fel: Mr. Jigsaw a neve, és lidérc. No igen, nem közönséges lidérc ő… nem a Nagymama ügynöke, hanem valakinek, valakiknek… a Malfeanoknak. A lidércek egykori urainak, akik a Nagymama megérkeztével mindent elveszíthetnek. Mr. Jigsaw meg kombinál… érdeklődik, kíváncsi. Látja, hogy sok minden megváltozott, a kísértetek sötét oldala nem belső hang többé, hanem egy külső lidérc, látja, hogy az új szellemek sokkal erősebbek, mint a régiek. Talán hasznosak lehetnek a háborúban. De ő is lidérc, nem jótét lélek. Ha kell, zsarol, ha kell fenyeget… egyes projektálók azon kaphatják magukat, hogy az ezüst fonalukat valaki elvágta, a testüket pedig valaki eltűntette… Hogy hová? Talán az utolsó részben kiderül…

A hátralévő fejezet igazi csemege: lidércek tömege, rövid kalandmagok, megváltásra váló lidércek vagy éppen a szakadék szélén egyensúlyozó szellemek. Igen ötletes és igen tetszetős valamennyi.

Függelékként pedig kapunk még egy adalékot: az Egyesült Államok hadseregébe beépült Fekete Higany Csoportot, ami nem más, mint a haderő projektáló alosztálya, annak minden szépségével és árnyoldalával. Militáns játékosok és Aliens fanatikusoknak igazi finom falat.

Summázatul?

Nos, az Orphan-Grinders a CoA után szerintem a második legjobb kötet (az End Game még csak jön ugyebár…). Az orphan-grinder szellemtípus nagyszerűen lett megalkotva, kiegyensúlyozott, mégis kicsit más, mint az eddigiek – fokozzák a belső horror érzését. A lidércek motivációi, céljai és Mr. Jigsaw zseniálisak, és persze egyre több információt kapunk mind a Nagymamáról, mind pedig a Túlvilágról. Ahová majd át kell vinni a háborút. Végjáték (End Game) következik…

Kapcsolódó cikkek:

https://lfg.hu/9332/

https://lfg.hu/11417/

https://lfg.hu/11468/

https://lfg.hu/11591/