Usagi Yojimbo RPG

Nem vagyok egy képregény-guru, szóval Usagi Yojimbo figurájával először egy C64-es játékban találkoztam: nagyon pofás kis játék volt, amelyben egy szamurájnyúllal nyomult az ember, gyűjtötte a karmát – ha udvariasan hajlongott, adakozott és csak a gonoszbácsikkal akaszkodott össze -, hentelte a nindzsákat meg a konkurens szamurájokat, adakozgatott a zsákmányolt lóvéból, meg ilyenek. Bejövős kis játék volt, no.

A játék alapjául szolgáló képregény 1985-ben indult, sajnos csak néhány részt olvastam belőle – tetszett -, mindenesetre elég jó nevű cucc, amely az állatos beütés ellenére nem egy gyerekded dolog, hanem a dráma és a humor között ide-oda vándorló stílusú sorozat. És ha már ennyi ideje létezik, akkor csak lehet benne valami…

Az Usagi Yojimbo mellett a másik megemlítendő dolog a Fuzion rendszer. Ez annak idején a Következő Nagy Dobásnak tűnt: a szerepjáték ipar két, akkor viszonylag nagynak számító képviselője, a Hero Games és az R. Talsorian fogott össze, hogy zászlóshajóik (a Champions című szuperhős játék és a Cyberpunk) következő kiadását egy új, univerzális rendszer alatt hozzák ki. Ez az új, a Hero és Interlock rendszerekből összegyúrt alkotás volt a Fuzion, amely rajongói szerint a kettő legjobb, utálói szerint Frankenstein stílusban a legrosszabb jegyeit ötvözi.

A Fuzion végül nem durrant nagyot; a Hero legújabb, ötödik kiadása most éli reneszánszát, a Cyberpunk v3 pedig a Warhammer mágia kiegészítője óta a legnagyobb vaporware az rpg történelemben. (Nemrég végül megjelent, de az első reakciók alapján nem nagyon fogja lángra lobbantani a világot.) Mindenesetre készültek belőle kisebb-nagyobb alkotások, ezek egyike az iparban igen jó nevű Greg Stolze által készített Usagi-adaptáció is.

(Félreértések elkerülése végett: az Usagi Yojimbonak nemrég kijött egy új szerepjáték változata a Sanguine Productions jóvoltából, ezt azonban nem ismerem. Az ismertető az 1997-es játékkal foglalkozik, amelyet a Gold Rush Games adott ki. Ők leginkább a Sengoku RPG és az OGL licensz alatt kiadott Action! általános rendszerről ismerősek.)

A körülbelül kilencven oldalas könyv első fejezete két lapon foglalkozik a „namiaszerepjáték” témával, valamint rövid illemtanórát is tart a játékosok és mesélők számára. Kezdőknek szóló rész, ugorjunk.

A második fejezet tovább folytatja a bevezetőt, mind világ-, mind rendszerszinten. Nézzük, miről is van szó: Az Usagi Yojimbo világa a 17. század földi Japánján alapul. Jelenleg a sógun békéje uralja az országot, amelyet néhány éve hatalmas polgárháború dúlt fel. A hataloméhes Lord Hikiji egy gyilkos csatában legyőzte Mijamoto Usagi urát – a képregény főhőse azóta roninként járja a világot. A törékeny békét gyakorlatilag Lord Hikiji és a fiatal Lord Norijuki közti hatalmi játszma tartja fenn. A könyv gyorsan összefoglalja a világ legfontosabb jellemzőit: a szamuráj számára mindenek felett álló szolgálatot és ennek következményeit, valamint a játékban szerepet játszó fontosabb társadalmi szinteket (szamurájok, szerzetesek, roninok, parasztok, törvényenkívüliek). Néhány oldalban elég érzékletesen sikerül felvázolni a hangulatot – ha az ember gondolatban túlteszi magát, hogy Mijamoto Usagi történetesen egy nyúl, (igazából Lord Hikijin kívül talán nincs is ember a képregényben) akkor egy egészen használható szamuráj-rpg-t tart a kezében.

A rendszer alapjai is itt kerülnek ismertetésre: ez az Instant Fuzion némileg megvariált változata: négy főtulajdonság (Fizikai, mentális, harc, sebesség) van, a próbák pedig a főtulajdonság+képzettség+3d6 módszerrel zajlanak. Egymás elleni próbáknál egyszerűen mindkét fél dob, egyébként pedig fix célszámok vannak. A játék összesen 21 képzettséget használ, amelyet bő nyolc oldalon ír le. Általában el lehet mondani, hogy egy igen könnyed, nem részletező rendszerről van szó – tekintve, hogy az Usagi rpg-t részben kezdő játékosoknak is szánták, ez elég jó választás.

A hagyományos Fuziontól a fejlődés megoldásában tér el némileg a rendszer: a fejlődés részint tapasztalati pontokból történhet (amelyeket gyakorlással, oktatói segítséggel, éles tapasztalattal valamint játékosi szerepjátékkal kap a karakter), részint pedig úgy, hogy a játékos megegyezik a mesélővel, hogy milyen három feladatot kell elvégeznie a karakternek, hogy az adott képzettség/tulajdonság fejlődjön.

A karaktergenerálással foglalkozó fejezet is eltér a hagyományos Fuziontól. Itt a főtulajdonságok megadása után – pontelosztással – a karakter megkap pár ingyenes képzettséget, a különleges képességei és további képzettségei viszont a választható fajtól illetve foglalkozástól függenek.

Tizenegy játszható faj van a denevértől a kígyóig – nem csak faji bónuszokat és képességeket, de általános viselkedési módokat is kapnak. Egy macskának – amellett, hogy természetesen jól lopózik és mászik – szó szerint kilenc élete van. Egy kutya természetszerűen jól keres nyomot, de általában lojális, hűséges és nagyvonalú személyek is. A disznók amellett, hogy rendkívül szívósak és a szaglásuk is remek – részben ennek volt köszönhető a tragikus sorsú Zato-Ino, a vak kardforgató harci tudománya -, általában rendkívül makacs és érzelmeikre hallgató népek. Az állatfajok elég karakteresek és segítenek alapot adni a kezdő játékosnak – a magam részéről hiányoltam mondjuk a majmokat, különösen ha később a nem játékos karaktereknél a gyakran visszatérő favágó házaspárt említi a könyv.

Foglalkozásból kilenc van (testőr, fejvadász, udvaronc, szerencsejátékos, hírvivő, szerzetes, nindzsa, szamuráj és tanuló harcos), többnyire képzettségekre kapnak bónuszt, illetve valami speciális képességet. Nálam különösen a szerzetes képessége jött be, aki bölcsességét kiterjesztheti a társaira is – a játékosnak ugyanis lehetősége van arra, hogy a másik játékossal megbeszéljen olyan dolgokat, amire egyébként nem lenne lehetősége (sugallatok, burkolt figyelmeztetések, ilyesmik). A bölcsesség ragadós. A foglalkozásokkal talán annyi probléma lehet, hogy némelyek nem nagyon alkalmasak hosszú távú együttműködésre, különösen a nindzsáknak lehet gondja a beilleszkedéssel.

Bár az Usagi történetekben gyakran fordulnak elő természetfeletti elemek – démonok, kísértetek és hasonlók – a játék nem kezeli a mágiát, és a foglalkozások között sem található ehhez kapcsolódó. A magyarázat szerint ennek az az oka, hogy a természetfeletti legyen a mesélő asztala és vonja be ezeket belátása szerint. A megoldás kétségtelenül stílusos és illeszkedik a forráshoz, de jó mesélő is szükséges ennek a kezeléséhez. A legjobb talán kihagyni az ilyesmit a játékokból, ha pedig végképp nem bírjuk ki rendesen leszabályozott természetfeletti nélkül, bármikor be lehet rángatni valamelyik megfelelőnek tűnő Fuzion plugint.

A negyedik fejezet részben a képregény főszereplőit mutatja be tíz oldalon – játékstatisztikákkal – illetve ezeken alapuló általános mesélői karakterstatisztikákat is közöl. Használható fejezet, plusz betekintést nyújt a szereplők lelkivilágába is.

Az ötödik fejezet a harcrendszert boncolgatja némileg. A harc – az eredetihez hasonlóan – itt is gyorsnak és halálosnak van szánva, elvégre a szamurájosdikban nem divat a félórás kardpárbaj. Az egyszerű dobálgatást három fő harci opció variálja: mindenki kiválasztja, hogy teljes támadást, óvatos támadást vagy védekezést választ és ennek megfelelően járnak el. Szimpla, mégis érzékletes megoldás. Némi fegyverismertető, valamint a lovas-, íjász- és fegyvertelen harccal kapcsolatos rövid szabályok következnek. Az eredmény egy igen egyszerű rendszer, amiben egy jól sikerült kardvágás könnyedén megölheti a karaktert. Ez részint jól szimulálja a képregény világát, részint viszont nem biztos, hogy minden játékos számára szimpatikus megoldás. (A karakterek fejlődése sem az a látványos dolog, az Usagi karakterei elég statikusnak tűnnek a karaktergenerálás után – főleg azért, mert új képességekben nem dúskál a játék.)

A hatodik fejezet – hét oldalon – a játékmesteri tanácsokkal foglalkozik, elsősorban a képregény hangulatát kihangsúlyozandó. Ahogy az már fentebb elhangzott, az Usagi nem az a kimondott örökvidám sztori – Stan Sakai az író a humor elemek közé elegánsan szórja bele a drámát is, ami egy beszélő nyulakat, orrszarvúkat és egyebeket felvonultató világban meglepően effektíven működik.

A hetedik fejezetben két rövid kaland található. Az elsőben egy kísértetjárta templom és nyugodni nem tudó szellemek körül forognak az események – kissé azért meglepő választás egy mágiaszegénynek belőtt rendszerhez -, némileg vázlatosan. A másodikban egy házasság elől megszökött lány felkutatásába csöppennek a karakterek – ez már részletesebben kidolgozott kis kaland, és a képregényre jobban jellemző drámázás és akció van jelen. Hangulat szempontjából mindkét kaland okés, de a mesélő részéről azért nem árt némi plusz előkészítés hozzájuk.

Négy melléklet zárja a könyvet: az elsőben az Usagi képregények cselekményének rövid, hat oldalas összefoglalója (1997-ig), a másodikban négy oldalon az összes felbukkant szereplő listája, a harmadikban némi japán nyelvlecke, a negyedikben pedig egy oldalon rövid Fudge konverziós tippek találhatók. Végül pedig egy nyolc oldalas Usagi-epizód következik – ez is erős természetfeletti felhangokkal.

Összességében el lehet mondani, hogy nagyon kellemes kis játékról van szó, amely tökéletesen megfelel egy bevezető szintű RPG-nek. (Igazából még a mérete miatt sem nagyon érdemes nyavalyogni, hiszen a másik klasszikus Japán-szerepjáték, a valamivel régebbi Bushido is körülbelül ekkora.) Jól szerkesztett, közérthető, az eredeti képregénnyel illusztrált alkotás, amelyet nemrég – a licenc elvesztése és a másik kiadás megjelenése miatt – egy dolláros áron is árult a kiadó. A bolondnak is megérte.

És ha másra nem is, az eredeti képregényre való figyelemfelkeltésre mindenképpen jól jöhet.