Gyűrűk Ura: Két Torony – Élménybeszámoló

Címkék

A tegnapi nap (december 18) folyamán voltam olyan szerencsés, hogy egy lehettem azok közül, akik a Gyűrűk Ura második részének bemutatóján részt vettek. Gondoltam röviden leírom az ezzel kapcsolatos élményeimet, bizonyára már sokan kiváncsian várják a filmet Magyarországon is.

A múlt hét végén pár kollegával moziba mentünk és véletlenül megláttuk a hirdetést, amely a közelgő Gyűrűk Ura bemutatót volt hivatott a nagyérdemű tudomására hozni, és érdekes módon nem volt rajta még az „Elfogyott” felirat. Bár sok reményt nem fűztünk a dologhoz, azért megkérdeztük a pénztáros hölgyet, van-e még esetleg jegy, és nem azt mondta hogy van? Ráadásul csodával határos módon nem is nagyon rossz helyen, igy aztán rögtön le is csaptunk rájuk. Dátumként december 17 és 18 áll a jegyen, mivel ez egy úgynevezett double feature előadás volt és az első részt 17-én este 8 órai kezdettel adták, majd a másodikat éjfél után 1 perccel kezdték.

17-én este már 7 órakor a moziban voltunk, ahol irgalmatlan nagy tömeg volt már ekkor, kicsit a Sziget feelingjét juttatta eszembe. A tömegből itt-ott jelmezes alakok bukkantak elő: hol egy Legolas, hol orkok, illetve különféle harcosok, sőt egy Gandalf is akadt. Az egyik saorkban páran kardvívást játszottak, fémes csengéssel dúsítva az amúgy is bábeli hangzavart. Némi ellenérzést váltott ugyan ki belőlem a cigarettázó Gandalf és a mobiltelefonon társalgó Nazghul látványa, aki szomját másfél literes kólával oltotta, de az izgalmamat még ez sem tudta kioltani. Lassan eljött a várt időpont és elkezdték engedni az embereket a termekbe…

20 órai kezdettel az első részt kezdték el adni, ami még most is lenyűgöző élménynek bizonyult. Sajnos az emberek nagyrésze már nyilván látta jópár alkalommal a filmet, igy kicsit túlságosan nagy volt a mozgolódás a teremben, de engem ilyenkor már semmi sem tud megzavarni… :-)
Fél tizenkettőkor az első rész véget ért, és egy félórás szünet következett. Hála a bravúros szervezésnek, a 10 teremes multiplex mozi minden termében sikerült azonos időpontban befejezni a vetítést, így az előtérben a népsűrűség akkora mérteteket öltött egy pillanat alatt, hogy káoszmatematikusok nyálukat csorgatva tanulmányozhatták volna a rendezetlen közeg áramlási tulajdonságait rajta. Szerencsére a mozi méreteiből és a szünet hosszából adódóan ez elviselhetővé mérséklődött egy negyedórán belül, igy röpke 5 perces sorbanállásra volt csak szükség a mellékhelység előtt ahhoz, hogy elfolgalhassam a helyem a következő teremben.

Amint tudtam el is foglaltam a helyemet a 3-as terem, 10. sor 4. székén és izgatottan fészkelődtem, amíg a lámpák el nem sötétültek végre. Izgalom a tetőfokára hág… és megkezdődik a reklámok vetítése. Sebaj, kibírjuk. Tényleg meglepően kevés reklámot kellett végignézni ahhoz hogy végre magunkba szívhassuk a várva várt film minden képkockáját, jelenetét, színét, hangulatát…
És igen. Azt kell mondjam, hogy a második rész is fantasztikusan jó lett. Az első részhez hasonlóan gyönyörű tájak és felvételek jelemzik, szvsz híven visszaadva az eredeti történet hangulatát. Mind a jó, mind a rossz oldal remekül eltalált helyszíneket, szereplőket vonultat fel, minden közel tökéletesen passzol a könyv nyomán bennem kialakult képhez. A csatajelenetek is félelmetesen jók, a seregek, a katonák, az ostromjelenet, mind nagyon jó. Tetszett, hogy az orkokat sem tökéletesen hülyéknek, csőcseléknek tüntették fel, hanem nekik is megvolt a magukhoz való stílusuk, ha mégoly kifacsart is. Külön tetszettek nekem az elf íjászok, akik jöttek segíteni az ostromlott várba, nagyon jól lejött a belőlük áradó fegyelmezettség, továbbá az entek, és az entek támadása Isengard ellen. Aranyos volt Gollum és ahogy skizofrén személyisége küszködik önmagával.
Nekem egyetlen apró jelenet volt kirívóan nem oda illő, valószinűleg a rendező nem bírta ki és egy kis hollywoodi akciót be kellett csempésznie: Legolas az ostrom alatt egy pajzson „deszkázik” le egy hosszú lépcsőn, miközben természetesen lenyilaz vagy három orkot, majd a lépcső végén egy ügyes mozdulattal úgy ugrik le a pajzsról, hogy az keresztülvág egy negyediket.
Összesenben véve a film szuper, nem kellett csalódnom, a készítőknek sikerült ismét nagyot alkotniuk. Remélem a harmadik résszel is hasonlóan jó munkát végeznek és akkor talán sikerül megismételniük a Csillagok Háborúja mesterhármasának sikerét.

Utolsó hozzászólások   [Ugrás a fórumhoz]

    Vendég Baihura

    2002-12-23 01:09:34

    Naja, bár az első részt itt-ott lehetett fikázni, kétség nem fér ahhoz, hogy a második is jó lesz (eltekintve a forgatási költségeket kiegyenlítendő belepakolt, ám végső soron szükséges rossznak számító ősbuta, közönségvonzó jelenetektől - lásd Legolas pajzson szörfözése, vagy a Gandalf és Szarumán Mortal Kombat-jelenete az elsőben). Azért a Star Wars és a Lotr összehasonlítgatásával óvatos lennék, az utóbbi javára. Amúgy csatlakoznék az alábbihoz: klassz, hogy a szerző már látta a filmet, de irománya maximum naplóbejegyzésként állja meg a helyét, tárgyilagos ismertetőként semmiképpen (ami alapból nem lenne baj, csak hát a Két Torony olyasmi, amin jelenleg a fantasy-tábor 99 százaléka liheg). Nem írok számszerű értékelést, mert fölösleges ebben a témában (ez nem cseszegetés /persze a 99 sem adekvát!)



    Egotajcs

    2002-12-29 17:57:26

    Anonymous: biztos vagyok abban, hogy Stark nem filmkritikus...



    Vendég Anonymous

    2002-12-30 18:47:40

    Baihura!

     

    Sztem Gandalf és Szarumán harca jó ra sikerült. Akár elis b*szhatták volna mindenféle varázseffekttel, de helyette inkábba az Erőt használták :))))



    Stark

    2003-01-06 12:34:26

    Igz van, nem vagyok, és nem is akarok filmkritikus lenni. Ha a cimet elolvasod, akkor élménybeszámolóként szerepel a dolog, nem pedig elemző kritika akar lenni. Ha akartam volna, írhattam volna a filmről egy mélyrehatóbb kritikát, de nem akartam és nem is akarok. Mindenki döntse el maga, hogy tetszik-e neki a film, én nem akarom senki szájába rágni.



    Vendég Anonymous

    2003-01-07 12:03:33

    Egy-ket keresetlen szó a kalóz DVD-ről. (Tajvanból hozták, nálam is csak kölcsön volt.)

     

    DVD menü van!

    - jelenetválasztás

    - feliratok (angol, kínai, thai stb.)

    - extra: MIIB trailer

     

    A film egy moziban, kamerával felvett változat, mono hanggal, tűrhető, szélesvállú képpel. De félre a komolyságokat. A filmet moziban kell megnézni. Ami miatt érdemes a kalóz DVD-t megnézni az az angol felirat!!! Garantált hajtépés és nevetés. Hallás után, mindenféle fantasy vagy LOTR előképzettség nélkül készülhetett a felirat, mert ilyenek találhatók benne:

     

    (eredeti - kalóz felirat)

    orc - oak

    hobbits - hobiks, hobert

    horse lords - ghost lords

    Gimli - Gimbly

    Merry - Marine

    Gandalf the Grey - Gandalf Foogay

    Mordor - Modo

    armies of Eisengard - arms of God

    swamp - swop

    is ready to fall - is already to far

    friend and ally - friend and alike

     

    Tovább nem bírtam és kikapcsoltam.

    K.Bence




belépés jelentkezz be    

Back to top button