Tündérek a magyar hitvilágban

forrás: wicca.hu

Az ősmagyar hitvilág rendkívül gazdag különböző lényekről szóló mondákban – nem hiányoznak a tündérekről szóló mesék sem.
Ami a tündér szó eredetét illeti, egyik valószínű eredete, a „tűnni” ige, ami kifejezheti a tündéri természet fel- majd eltűnő jelenségét. Erre utalnak az olyan szólásmondások, kifejezések is, mint „eltűnt, mint a tündér”, „tündér szerencse”, „tündér világ”.
Másik lehetséges eredete a szónak a „tündöklő”, „tündöklik” kifejezések, melyek a tündérek világának pompájával, a tündéri fénnyel, szépséggel, boldogsággal hozható összefüggésbe.

A régi néphit Erdélyt tartja a tündérek lakhelyének, ahol a néphagyomány egyébként a mai napig számos várat régen tündérek által lakottnak vagy általuk építettnek tart. Ezek a régi várak az aranyi, dévai, kecskekői, firtosi, tartodi, torjai és a kolozsvári várak.
A tündérek társas viszonyban élnek, és érdekes, hogy a mondák többnyire csak tündérlányokról mesélnek, férfiakat csak nagyon ritkán emlegetnek.
Az egyik legfontosabb jellemzője a magyar tündérlegendáknak az arany szín központi szerepe – lépten-nyomon találkozunk sarkig érő aranyhajú tündérekkel aranyos ruhában. A tündérek „Arany Boldoghonban” élnek és arany oroszlán áll őrt a palota kapujában, ahol minden aranyból van. Az Aranyka, mint tündérnév is meglehetősen gyakori.
Mindez valószínűleg az idillszerű életkörülményeket hivatott szimbolizálni. Az Arany Boldoghonba a réz, ezüst és arany erdőkön át vezet az út, ahol a fákon ragyogó csillagok teremnek, ezüst források folynak, és ahol a varjúkárogás is rigódal. A palota ablakaira madarak repülnek és énekükre a tündérek táncra kelnek. A tündérgyermekeknek ajkára az égből csöpög a tej és bölcsőjük hóból és napsugárból van. Ha könnyeznek, szemükből gyöngy hull és ha mosolyognak, ajkaikról rózsák.
Másik szembetűnő jellemzője a magyar tündérmeséknek a hetes szám fontossága. Legnyilvánvalóbb erre utaló jel, hogy tündérhon hetedhét országon, hét tengeren, vagy hét világon is túl található – ez az „útleírás” mondhatni rendszeres a magyar tündérmítoszokban. Néhány más hasonló kifejezés még a „hét mély völgy” és az „égig nyúló hét hegylánc”.

Tündérországba mindazonáltal csak nagyon ritkán juthat el halandó, ehhez a tündérek kegyeltjének, választottjának kell lenni, és akkor is csak kemény próbák kiállása és megingathatatlan hűség tanúságtétele után juthat el hozzájuk. Aki hűtlenséget mutatott, varázslattal visszaküldték és gyakorta sanyarú pásztoréletmódra ébredt fel az ilyen, soha nem tudván, hogy került ki tündérhonból.
A monda viszont azt tartja, hogy régen a tündérek éjjelente rendszeresen átjártak a mi világunkba Csallóközben, mikor annak még nem ez volt a neve, hanem Macskarév. Egy öreg fűzfa alatt terítették meg asztalukat, és bárki csatlakozhatott hozzájuk, és annyit szedhetett, amennyit akart és miután fölállt, a tündérek sarujából aranypor hullott a nyomába. Miután egy gazember egyszer hálátlanul viselkedett a tündérekkel, azok nem jöttek többet. Amíg a tündérek erre a helyre jártak, annyira szép volt, hogy „aranykert”-nek hívták, de miután eltűntek, Csallóköz lett a neve.
Más legendák szerint a hajdani erdélyi tündérvárakban időközönként a mai napig megjelennek néha a tündérek, akik az adott várban laktak. Így a Mezőbánd melletti Pogányvárban kilencévente megjelenik két tündér, a Déva várában lakott tündér pedig hétévente tér vissza.

„Föllegibol nézé garaboncás Hábor a két párt
Hadseregét, s mélyen sebezé többsége az ellen
Tábornak. Bizonyos vala veszte a házi adónak.
Ezt megelozendo, nem láta egyéb szabadító
Módot, mint legelobb Armídát és vele minden
Éji boszorkányit megrontani teljes erovel.
E célból hivatá Karakányt, a nagyfülü tátost,
És ily útasitást ada e hu szolgai lénynek:
„Menj Karakány, hívem, gyüjtsd össze a tátosi népet:
Három perc mielott kezdetlen voltba merulne,
Itt legyenek mind, mind. Te pedig, jó régi cselédem,
Fogd be a déli szelet felho-szekeredbe: keresd föl
A büvös Armídát és mondjad néki nevemmel:
Büszke boszorka, gonosz csábszelleme a maradásnak,
Engem uram küldött, a hatalmas föllegi Hábor,
S ezt izené tolem: ma, midon eltunnek a földrol
Árny és fény, s kiterul bakacsinja sötéten az éjnek,
Majd, ha sirok közzol reszketve kibúvik a félénk
Éji lidérc s elkezd táncolni a légi zenéhez,
Majd mikor a föld rejtekiben régóta penészlo
Kincsek fölhányják lángnyelveiket, jelül adván
A föld népének, hol kelljen fekete macskát
Ölni le áldozatul, hol kezdeni éjjeli ásást:
Akkor várja hadam sokaságát, légi csatában
Víni velünk ádáz viadalt életre-halálra.” ”

/Arany János/