A Nyelvek Világa – Világok Nyelvei I.

[Azon sorstársaim számára, akik fantasztikus világok teremtésével múlatják idejüket, valószínűleg nem újdonság, hogy az igényesebb munkához nem árt ismerni a valós világ működési szabályait. A gazdasági, társadalmi, politikai, kulturális stb. törvényszerűségek elég közismertek, azonban van egy terület, melyet rendre elhanyagolnak: ez pedig a nyelv. Középföldén kívül igen kevés olyan világot ismerek, melynek nyelvei ne néhány véletlenszerűen egymásra hajigált hang minél idegenebb helyesírással való leírására korlátozódtak volna. Persze nem várható el mindenkitől, hogy beleássa magát az – olykor kétségtelenül száraz – nyelvtudományba, ezért úgy gondoltam, az rpg.hu olvasóinak is hasznos lehet, ha rövid, olvasmányos formában találkoznak a témával. Ezt a célt szolgálná A nyelvek világa – világok nyelvei minisorozat, melyben főleg nálam képzettebb emberek idevonatkozó munkáiból szemezgetnék. Remélem, a téma nem bizonyul unalmasnak, sőt, segíti valamelyest a világteremtés nemes feladatára vállalkozó jelölteket. ;) – V] [Az első rész, amolyan könnyed kedvcsináló gyanánt, a nevek kialakulásával és a névadással foglalkozik. Szerzője Jeffrey Henning, a Model Languages című internetes folyóirat szerkesztője; ez a cikk a 1995/3. számban jelent meg. Maga az újság, mint a címéből is látszik, a nyelvmodellezők szaklapja; ez a hobbi ugyanúgy a valóság szimulálására törekszik, mint pl. a vasútmodellezés, csak nem járművekkel, hanem nyelvekkel foglalkozik. – V]

UTAZÁS A NEVEK KÖRÜL

Elöljáróban íme néhány hasznos szakkifejezés a nevek tanulmányozásával kapcsolatban:
– onomasztika: a nevek tanulmányozása (általában),
– anthroponomasztika: a személynevek tanulmányozása,
– toponomasztika: a helynevek tanulmányozása.

A nevek szerkezete

Sok különböző módszer van rá, hogy egy kultúra megszerkesszen egy nevet, és a nép, mely az általad kitalált nyelvet beszéli, bármelyiket alkalmazhatja az alábbiak közül vagy egy másikat ezeken kívül:

– [keresztnév] – Jeffrey
– [keresztnév] [vezetéknév] – Jeffrey Henning (amerikai)
– [vezetéknév] [keresztnév] – Mao Ce-tung (kínai)
– [keresztnév] [foglalkozásnév] – John Smith (angol)
– [keresztnév] [lánykori név] [férj vezetékneve] – Karen Flynn Henning (amerikai)
– [keresztnév] [középső név] [vezetéknév] – Jeffrey Alan Henning (amerikai)
– [keresztnév] [középső név] [bérmáláskor kapott név] [vezetéknév] – Karen Lee Kristina Flynn (katolikus ír)
– [keresztnév] [vezetéknév] [foglalkozásnév] – Mark Jones-the-petrol (walesi)
– [keresztnév] [fia] [apa neve] – Bjørnstjerne Bjórnson (skandináv)
– [keresztnév] [lánya] [apa neve] – Vigdís Finnbogadøttir (skandináv)
– [keresztnév] [apa neve + „gyermeke”] [vezetéknév] – Mihail Szergejevics Gorbacsov (orosz)
– [keresztnév] [középső név] [anyai nagyapa vezetékneve] [apai nagyanya vezetékneve] [apai nagyapa vezetékneve] — Eliana Marcia Villela Gomes Soares (brazil)
– [keresztnév] [középső név] [anyai nagyapa vezetékneve] [apai nagyapa vezetékneve] [férj anyjának neve] [férj apjának neve] — Maria Beatriz Villela Soares Veiga de Carualho (brazil)
– [keresztnév] [apa vezetékneve] y [anya vezetékneve] – José Aguilar y Fernández (spanyol)
– [keresztnév] [apa vezetékneve] de [apa apjának neve] – María Álvarez de Aguilar (spanyol)
– [keresztnév] [„apja” legidősebb fiú]
– [keresztnév] [apa keresztneve] – Tafari Makonnen (amhári)

Ez a lista semmiképpen sem teljes, és a variációk még ugyanazon a hagyományon belül sem zárhatók ki. A barátom, Steve és felesége nemrég Joshua Patrick Lewis LaFrance Weissman-nak nevezte el újszülöttjét: Joshua Patrick, mert tetszett nekik az ó- és újtestamentumi hangzás, Lewis Steve nagyapja után, LaFrance a felesége vezetékneve után, és Weissman mert… mert csak!

A történelem nagy részében, mikor az emberek nemigen utaztak messzire otthonuktól, egy keresztnév is elegendő volt, plusz egy becenévvel, ha netán például két Dávid volt egy faluban. Ahogyan az emberek egyre több és több másik emberrel találkoztak, hozzáadtak egy vezetéknevet, hogy megkülönböztethessék a személyeket, majd még egy középső nevet ugyanebből a célból. Minthogy pedig a tömegkommunikáció és az internet még több embert hoz össze egymással, nem lenne meglepő, ha az emberek nagyobb hangsúlyt fektetnének a középső nevük használatára és újabb középső neveket adnának, mint Steve barátom tette az ő fiával.

Nagy-Britanniában és az USÁ-ban az embert általában a keresztnevén szólítják. Ez nem így van Németországban, ahol sok embert a középső nevén szólítanak, így Helmut Michael Schneid-ot barátai valószínűleg Michael-nek, és nem Helmut-nak hívják.

Persze sok keleti nyelv a vezetéknevet a keresztnév elé teszi, megfordítva a nyugati neveknél szokásos sorrendet. Így Mao Ce-tung megszólítása Mao elnök, és nem Ce-tung elnök. (A magyar egy másik nyelv, amely előre helyezi a vezetéknevet.)

Az angol nevek egy szempontból egyediek: egyetlen más nyelv sem ismer a Jr.-hoz („Junior”) hasonló szerkezetet, mely azon fiúk neve elé kerül, akiknek ugyanaz a neve, mint az apjuké, s így Carl Glenn Henning hasonnevű fiát Carl Glenn Henning, Jr.-ként ismerik. [Úgy tűnik, a magyar „ifj.” és „id.” névelem elkerülte a szerző figyelmét. J – V]

Némely nyelv, így az orosz, a nemet tükröző ragokkal látja el a vezetéknevet, így lesz Molotov úr, de Molotova asszony. A japán rendszerint egy udvarias jelzőt ragaszt a személynevekhez, ilyen pl. a -szan vagy a még udvariasabb -szama; a -kun jelző bizalmas vagy alárendelt viszonyt jelez; a -csan pedig a gyerekek kedveskedő jelzője.

Patronímia: az atya nevében

A névelemek közül az egyik leggyakoribb a patroním, ami az illető apjára utal. Az angol –son, a görög –pulosz, az ír O’-, a lengyel –ski, a skót Mac– vagy Mc-, a walesi Ap mind ilyen névalkotó elem. [De említhetnénk az arab ibn-t, a héber ben-t vagy akár a magyar –fi-t is. – V]

Ehhez kapcsolódik, hogy a Fitz– (mint a Fitzgerald-ban) ófrancia nyelven „fiá”-t jelent, noha jellemzően „törvénytelen fia” értelemben használták. (Tehát ha legközelebb méregbe gurulsz valami idióta miatt, de a gyerekeid is a közelben vannak, hívd „egy Fitz fiának”.)

Az amháriban (ez Etiópia nyelve) már nincs külön szó a patronímre, ezért a neveket egyszerűen a gyermek és az apa keresztnevének egymás után tételével alkotják (mintha Robert Stevenson csak Robert Steven volna).

Míg az angolban megmerevedett a patroním – amennyire tudjuk, Robert Louis Stevenson apját akár Joe-nak is hívhatták volna -, sok nyelv, például az arab, a héber és az izlandi új patronímet ad minden új generációnak. Egy efféle kultúrában Robert Louis Stevenson fiát, Jeffery-t Jeffery Robertsonnak hívnák, az ő fiát, Thomast pedig Thomas Jefferysonnak, és így tovább, minden fiúnak más lesz a vezetékneve, mint az apjáé volt.

Az oroszok úgy használják a patronímeket, hogy a gyermekek vezetékneve ugyanaz marad, mint a szüleiké. Az oroszban a patroním a középső név, tehát Iván fiának középső neve Ivanovics lenne, míg Iván lányáé Ivanovna.

A spanyolok és a portugálok tisztességesebbek azokhoz, akik kilenc hónapig hordják a gyerekeket. Ez a két nyelv a vezetéknevet mind az anya, mind az apa nevéből képzi. A brazilban az anya neve megelőzi az apáét, így Eliana Marcia Villela Gomes Soares vezetékneve Villela, míg Eliana apjának vezetékneve Gomes Soares volt (Gomes az ő anyjának a vezetékneve). A spanyolban fordított a sorrend, az apa neve kerül előre.

A patronímiával kapcsolatos, de attól eltérő dolog a teknonímia, amikor a szülő kapja a gyerek után a nevét. Az arabban a szülőt úgy ismerik, mint legidősebb fiának „apját” vagy „anyját”.

Keresztnevek

Van egy történet, talán kitalált, egy törzsről szól, mely az afrikai Nyasszaföldön élt, és tagjai neveiket egy kiadó könyvkatalógusából választották ki, ami valahogyan a kezükbe került. A főnök saját magát elkeresztelte Oxford University Press-nek.

Ox, ahogyan talán a barátai hívhatták, a szokatlanabb módszerek egyikével választotta ki nevét. A keresztneveket ugyanis jellemzően szóösszetételekből, szentek neveiből, helynevekből, személyes jellemvonásokból képzik – tulajdonképpen sok mindenből, csak éppen kiadói könyvkatalógusokból nem.

A germán és kelta nevek gyakran szóösszetételeket rejtenek. Példák az ilyen stílusú keresztnevekre a Baldwin, „merész barát”, és a Gilbert, „fénylő eskü”.

A keresztnevet azért hívják keresztnévnek, mert gyakran egy keresztény szent neve volt eredetileg (pl. Máté, Márk, Lukács és mások). Más hagyományok helynevekről (Norton, „az északi faluból való”; Glenna, „a völgyből való”), személyes jellemvonásokról (Joy, „öröm”; Kent, „jóképű”; Kevin, „nyájas”), sőt állatokról nevezték el gyermekeiket (nem fogom még egyszer megemlíteni a „Farkasokkal Táncoló”-t).

A sémi és más nyelvekben gyakoriak az Istenre utaló (teoforikus) nevek, ilyen az arab Abdalláh, „Isten szolgája”, vagy a héber Daniél, „Isten a bíró” és Mikhaél, „Istenhez hasonlatos”. Az angolszász nevek is utalnak néha Istenre: Godfrey „Isten békéje” (ez a gyakoribb Jeffrey alakban él tovább). Hogy az angolszászok nem voltak mindig keresztények, tanúsítja a régi nevekben gyakran feltűnő Alf-, „tündér” tag; a tündérek túlvilági teremtmények voltak, így például Alfreda jelentése „tündérektől segített”, Elviráé pedig „tündérszerű” (éppen megfelelő név egy horrordarab házigazdájának).

Mivel a tündérek, ha megharagítják őket, elvihetik az újszülöttet, hogy egy cseregyereket hagyjanak a helyén, azt remélték, hogy a tündérekről elnevezett gyermeket békén hagyják ezek a lények. Más kultúrák még tovább viszik az ártó szellemektől való félelmet. Ha az anya korábban már vesztett el gyermeket, a következő gyereknek valami undok nevet adhat, hogy távoltartsa a gonosz szellemeket. Így a gyermek egy apotropaikus nevet kaphat, mint amilyen a „Csúnya” vagy a „Torz”.

Egy olyan nevet, mint „Csúnya”, sok európai kultúra nem fogadna el. Franciaországnak, Németországnak és Skandináviának mind megvannak a saját elfogadott keresztnév-listái; minden gyereknek egy elfogadott nevet kell adni, különben a törvény nem ismeri el. (De azért egy babonás norvég elnevezheti gyerekét „Törvénytelennek”, abban a reményben, hogy távol tarthatja a modern idők gonosz szellemeit, a jogászokat.)

Érdekesség, hogy sok nyelvben nincsenek külön férfi és női nevek, mintha minden név olyan lenne, mint a „semleges” angol Chris, Alex, Lee és Kelly nevek. Más nyelvek gyakran a nyelvtani nemnek megfelelő szabályos ragozással jelölik a név nemét, ilyen például John és Jane, melyek ugyanabból a héber névből származnak, amint az a német Johann és Johanna, az olasz Giovanni és Giovanna, illetve a spanyol Juan és Juana példáján látszik.

Vezetéknevek

Amerikában, a világ olvasztótégelyében a társadalombiztosítási adatbázisok elemzése alapján több mint 1,2 millió vezetéknév van. Az én saját, 4240 amerikai számítógépes szakembert tartalmazó üzleti címjegyzékem elemzésekor 2936 egyedi nevet találtam Abate-tól Zytniak-ig. Bármely egyén véletlenszerű kiválasztásánál 48% az esélye annak, hogy a címjegyzékben rajta kívül senki más nem visel azonos vezetéknevet – ez egyszerűen lenyűgöző változatosság, és annak a több száz kultúrának a nyomát viseli, melyek polgárai az USÁ-ba költöztek.

Koreában viszont csupán maroknyi vezetéknevet használnak, olyanokat, mint Kim, Pak és Ji, bár ezeknek vannak eltérő írásmódjaik (Ji-t Li-nek, Lee-nek, I-nak és Rhee-nek is írhatják). Mivel a származás oly fontos a koreaiak számára, kulturálisan ellenálltak a vezetéknevek megváltoztatásának; sőt, a vezetéknevek olyan fontosak, hogy a nők nem változtatják meg azokat házasságkötésükkor. Ennek eredményeként a koreaiak megőrizték annak a három nagy nemzetségnek a vezetéknevét, melyek először telepedtek le a mai Koreai-félszigeten.

A walesieknek, a koreaiakhoz hasonlóan, kevés vezetéknevük van. Így hát hogy megkülönböztethessék a Jones, Price vagy Evans neveket viselő embereket, a walesiek ragadványneveket használnak, például Benzines Mark Jones (Mark Jones-the-petrol) másvalaki, mint Kertész Mark Jones (Mark Jones-the-gardener).

Sok vezetéknév egyszerűen az illető foglalkozására utal: Molnár, Takács (pl. angol Webster), Pék. A régi időkben az egyik legtekintélyesebb foglalkozás a kovácsé volt, aki békeidőben ekeszarvakat készített a kardokból, háborúban pedig szálfegyverré egyenesítette a kaszákat. A kovács tulajdonképpen egyike volt a közösség legbefolyásosabb tagjainak, és ezért sok kultúrában a leggyakoribb vezetéknév ez: a magyar Kovács, az arab Haddad, az angol Smith, Smythe stb., a francia La Fèvre, La Forge, a német Schmidt, az orosz Kuznyecov, a portugál Ferreiro, a spanyol Ferrer, Herrera név mind erre a foglalkozásra utal.

A foglalkozásokon és patronímeken kívül kialakulhatnak még vezetéknevek helynevekből (pl. a Henning jelentése „pacsirtákkal teli rét”), színekből (Fehér, Barna, Fekete) és jellemvonásokból (Jó).

Népnevek

Sok népcsoport (törzsek és nemzetek) úgy tekint magára, mint „a nép”-re. Ha lakóhelyük elszigetelt más törzsektől és országoktól, még valószínűbb, hogy „a nép”-nek fogják nevezni magukat, ahogyan az inuitok (eszkimók), a bantuk (egy afrikai törzs) és az illeni indiánok (Illinois névadói) tették. A kínaiak soviniszták voltak e téren: nevük a Csin dinasztia nevéből származik, a csin pedig „ember”-t jelent.

Minél több különböző országot ismer egy adott népcsoport, annál valószínűbb, hogy lakóhelyük után fogják elnevezni önmagukat: a kanadaiak Kanadában élnek, az angolok Angliában, a németek Németországban. A zsidók viszont Izraelben élnek (a név az egyik legnagyobb ősatyjukra utal).

Ha képzeletbeli néped elegendő képzelőerővel bír ahhoz, hogy ne csak egyszerűen „a nép”-nek vagy „(helynév) népének” nevezze magát, kétségkívül valamilyen hízelgő nevet fog magának adni, mint amilyen az „Isten népe” vagy az „áldott nép” vagy a „(személynév) népe”, ahol a személy bármely alkalmas nemes ősatya vagy ősanya lehet.

Hogyan lettek tehát angolok az angolok? Nos, a Kr. u. 5. és 6. századokban az angolok, szászok és jütök a mai északnémet területekről Britannia déli részére települtek. Az angolok neve kapcsolatban állt angel „horog” szavukkal, mely a feltételezések szerint a germán partvidék horog alakú területére utal. A 9. századra Englaland lett a neve a három törzs által benépesített szigetnek, és a névalak hamar lerövidült (nem véletlenül, hanem haplológia révén) England-ra, azaz Angliára. [A haplológia a nyelvfejlődés, azon belül a kiejtés egyszerűsödésének egyik folyamata, amikor a szomszédos, egymással megegyező szótagok közül az egyik kiesik. – V]

A kulturák viszonya a nevekhez

Senki más nem ismeri egy ember igazi nevét, csak ő maga és a névadója. Lehet, hogy hosszas latolgatás után felfedi a fivére, az asszonya vagy a barátja előtt, de azok a kevesek sem használhatják soha illetéktelen személy füle hallatára. Mások előtt ők is, akár mindenki más, a hétköznapi nevén, a becenevén szólíthatják, mint például Karvaly vagy Bükköny vagy Oromon, aminek a jelentése „fenyőtoboz”. Ha a közönséges halandók eltitkolják igazi nevüket a néhány szeretett, feltétlen bizalmasaikon kívül mindenki más elől, annál inkább így kell a varázslóféléknek tenniük, lévén sokkal veszélyesebb, no meg nagyobb veszélyeknek kitett emberek. Aki ismeri valakinek a nevét, az felelős annak az életéért.

„A szigetvilág varázslója”, Ursula K. Le Guin
(Mohácsi Enikő fordítása)

A nevek hatalommal bírnak. Sok kultúrában vannak olyan egyéni nevek vagy igazi nevek, melyeket csak a családtagok és közeli barátok használhatnak, és helyette általában a nyilvános nevet alkalmazzák. Ennek oka a félelem, hogy egy varázsló vagy boszorkány megtudhatja az igazi nevet és ennek birtokában varázslatot mondhat rájuk.

A múharafi nyelvben (ez egy modellnyelv, melyet az egyik barátommal közösen írt, különlegesen száraz sci-fi regényben szereplő sivatagi nomádok beszélnek) egy adott személy neve hatalmat ad az illető felett. A klán legbefolyásosabb személyisége a vízdalnok, aki a felnőttkor elérésekor minden gyermeket elnevez, és így a klán összes tagjának nevét ismeri. A vízdalnok kiközösíthet valakit, ha az igazi nevét fennhangon kimondja a többiek előtt. Egy másik, nevekkel összefüggő tevékenység a gnomifesi, „az igazi név felfedése másvalaki előtt”, ami a házassági ígéretnek felel meg.

Az indiai tódák nem félnek tőle, hogy mások is megismerik a nevüket, de ők maguk semmiképpen sem ejtik ki a saját nevüket. Ha valakit bemutatnak egy másik embernek, egy társát kéri fel, hogy mondja ki a nevét.

David Crystal azt írja a The Cambridge Encyclopedia of Language-ben: „A 20. században az emberek gyakran könnyedén félresöprik az ilyen nézeteket, ám a dolgok nem változtak meg igazán. Nagyon valószínűtlen, hogy a közvélemény valaha is megengedné, hogy egy új hajót még egyszer Titanic-nak kereszteljenek el.”