Eric Muldoom: Sötét Angyalok (kritika)

Címkék

Eric Muldoom: Sötét Angyalok (könyvkritika)

A szerző és az általa alkotott világ – Ammerúnia – neve ismerősen
csenghet azoknak, akik rendszeresen olvassák a Cherubion Fantasy
Exkluzív antológiákat. Muldoomnak 11 elbeszélése ill. kisregénye
jelent meg eddig – nem érdemtelenül -, de ez az első regénye, ami
napvilágot látott.
Mint ahogy általában első regény esetében szokásos, az író nem a
történetre koncentrál, mert ugyanilyen fontos számára az új világ
bemutatása. Ennek megfelelően a sztori egyszerű és egyenes
vonalvezetésű: négy kalandozó – Kullgan, a harcos főpap és egyben
boszorkánymester (nem mindennapi párosítás!), Asslanthasi Aldyr a
sötét elf varázsló, Holló Zolfún a hatalmas termetű hodon lovag,
valamint Ereni, a szépséges, de veszedelmes kardművész-nő – elindul,
hogy felmérhetetlen kincsek megszerzése reményében eljusson a
Necrodómig, az Istenek Temetőjébe. A következőkben bejárják
Észak-Kelet Ammerúniát, tengernyi kalandban van részük, míg végül
elérkezik számukra a végső összecsapás ideje.
Rengeteg ismeretlen lénnyel találkozunk a regény lapjain, közülük sok
olyannal, amiről eddig még csak nem is hallottunk. A szerző remek
neveket talált ki teremtményeinek: huundok, lírek, ximúrok, hogy csak
a legelvetemültebbeket említsem. Néha azonban Muldoom fantáziájának
tobzódása túlzásba csap át, amikor hőseink későbbi kalandjaik
szempontjából lényegtelen epizódok elszenvedőivé válnak. Ilyen például
a vámpír aki lecsap, aztán eltűnik anélkül, hogy igazából hátráltatná
a csapatot, vagy a vérlény, aki egy ideig cammog, aztán anélkül
foszlik semmivé, hogy bármit tett volna. A mágia is változatos
formákban létezik, nemhiába ez a világ manaközpontja. Aki néhány
felhasználható új varázslat után kutat, bátran kukkantson bele a
regénybe.
A karakterek, akárcsak maga a világ, melyen kalandoznak, érdekesek és
különlegesek. Ha szerepjátékos lennék, bármelyiket szívesen
választanám magamnak. Ha már szóba jött a szerepjáték, el kell
mondanom, hogy a karakterek számára kreált bonyodalmak és azok
megoldása tanúskodik arról, hogy a szerzőnek komoly mesélői múltja
van. Mégsem nevezném a könyvet RPG-n alapulónak, mert a dark-fantasy-s
vonásai jóval erősebbek.
Aki a sötét hangulatú, akciódús és kemény történeteket kedveli, az ne
hagyja ki a Sötét Angyalokat! A regény már az elején egy temetőben
kezdődik, aztán föld alatt, csatornajáratokban folytatódik, majd ezt
követően a hősök a mocsárba vetik magukat, ahol gonoszabbnál gonoszabb
ellenfelekre akadnak. Mindezen kalandok azonban eltörpülnek a vég, a
Necrodóm ostroma mellett, mely a regény betetőzéseként igazán pergősre
és letehetetlenre sikeredett.
De van ám jó hírem a romantika kedvelőinek is, elvégre akad a könyvben
– bár elég vékonyka -, de határozozottan létező szerelmi szál is, no
és szerencsére egy csipetnyi humor. Megelégedésemre szolgált, hogy
egész a végéig bizonytalanságban maradtam afelől, hogy végül a
szerelem beteljesedik-e, vagy nem. És ha igen, kivel? (Ezért, hogy
mások is lerágják a körmüket, a választ nem árulom el :-))
A formátummal kapcsolatban meg kell említenem, hogy a regény
apróbetűs, így aki nekikezd, készüljön fel, hogy jóval többet kap a
pénzéért, mint gondolta. Néhol akadnak hibák (pl. mondat végén
hiányzik a pont), de csak elvétve, és létük nem zavaró. Kivéve egyet:
(most nagyon rosszindulatú leszek, de ha már észrevettem, megosztom
veletek) a 179-ik oldalon megjelenik Pincsorbincsor a vén ximur lakáj,
aki a 181-ik oldaltól nevet vált, onnantól ugyanis Pincsurbincsurnak
hívják… (Mint említettem, ez csak egyszeri hiba, a jelentősebb
szereplőkkel – még szép – nem fordul elő…)
A borító nagyon impozánsra sikeredett, de sajnos nem fejezi ki a
regény tartalmát. A dagadt izmú barbárt és a lenge öltözetű harcosnőt
látva valami heroikus-erotikus fantasyra számíthatnánk, ehelyett egy
dark fantasyt kapunk…
Összességében a regényről azt mondhatnánk, nem bántuk meg, hogy kézbe
vettük. Várjuk a folytatást!

Dago

Legyen tied az első hozzászólás!


belépés jelentkezz be    

Back to top button