Mozi

(A közelgõ Halloween tiszteletére – meg úgy általában – egy kis `hangulat bemelegítés`. Természetesen mindenki azt hisz el és azt vesz magára az alábbiakból, amit akar. Ha valaki magára – vagy egy megjegyzésére, gondolatára – ismerne az alábbiakban, az nem biztos, hogy a véletlen mûve. Ökölszabály: `keep :-)`. :)

Sznob vagyok.
Lesötétített teremben ülök, elõttem a nagy piszkosfehér vásznon ugráló fekete-fehér képek. Lugosi Béla az, minden idõk legnagyobb vámpírja, emlékszem rá. A halottsápadt arc, a kimeredõ szemfogak, a nyúlánk fej élesen kiemelkedik a háttér fekete sziklabarlangjából.
A nézõtér felett beteges sárga fénypászma vetül elõre, megvilágítva a gomolygó füst és köd különös keverékét. Halványan csípõs szag hatol az orromba csípõs, de furcsamód, nem kellemetlen. Máshol jár az elmém ahhoz, hogy észrevegyem a különbségeket.
Dark pozõr vagyok.
Hátravetett fejjel terülök el a székben, szétvetett végtagokkal, kimeredõ szemmel, miközben a számból kétoldalt isteni magasztosságú hányás csorog le kétoldalt. Sárgáslila gõzt eregetõ genny folyik az orromból is, a szám felett kettéágazik és kimeredõ járomcsontom alatt csöpög le a fekete mûbõr kabátom hajtókájára, csíkokban lemosva az arcomat borító fehér festéket.
Mindenek felett álló vagyok.
A többiek mellettem mind ugyanígy néznek ki, egy nemzetségbe, egy fajba tartozunk. Magasabbrendûek azoknál, akik körülöttünk sündörögnek és szent áhítattal fogják össze a tenyerükbe a lecsorgó nedveket, majd élvezettel habzsolják fel azt alkarnyi hosszúságú nyelvükkel.
A mozin kívül rekedtekre már nem is emlékszem. Nem is akarok emlékezni. Unalmas, szürke aprónép mind, alantas ösztönökkel és szórakozási vágyakkal.
Az igazság én vagyok.
Én és a társaim. Kinyilatkoztatásaink törvényerejûek és megfellebezhetetlenek. Nincs aki ellent mondjon nekünk, mert õk nem léteznek. Kitöröltük õket az elménkbõl.
Egy elme vagyok a többiekkel. Egyként lélegzõ lény, étel – ital nélkül, csak a mélységes sötétben kóborló gondolatok táplálékán élõ organizmus. Ijesztõ személyiségmorzsák, csillogó fegyverek, füstös ivók mélyére húzódott sötét alakok, vérfarkasok és elcserélt gyermekek álmait álmodjuk…

A film pereg tovább, végtelenül, újra és újra.
A nézõtér felett, hátul, a legmagasabb ponton áll a vetítõszoba. Ablaka mögött többen mozgolódnak a gépek és ódon tekercsek halmán, és elégedetten dörzsölik a kezüket, mancsukat és egyéb végtagjaikat.
A jegypénztár mindíg nyitva áll.
Gyakran betéved egy-két kíváncsi szürke odakintrõl.
A nézõtéren mindíg van elég hely, pedig a vészkijáratok zárva vannak…

(Most számolj el magadban százig és csak utána reagálj :)

Kisvárda, 2001. október 12.