Megjelent az Írókör második antológiája
Őszi válogatásunkban Balogh József, Farkas Balázs, Jobbágy Tibor, Moskát Anita, Sümegi Attila, Szilágyi János és Takács György írásait olvashatjátok. A következő szám 2010 tavaszán jelenik meg.
Az antológia letölthető pdf formátumban a következő linkekről: monitor- és nyomtatóbarát változat.
A tartalomból:
BALOGH JÓZSEF: Poros mesék
FARKAS BALÁZS Harminchét
Írástechnika – Az alapozás
JOBBÁGY TIBOR: Ébredés
Világleírás – Yagaard
SÜMEGI ATTILA: A fecske és a varjú
SZILÁGYI JÁNOS: A millenniumi férfi
Ajánló – Nyulak, sellők, viszonyok
Írókör publikációk 2009
TAKÁCS GYÖRGY: Tanulmányi kirándulás
MOSKÁT ANITA: A lepkegyűjtő
FARKAS BALÁZS Harminchét
Írástechnika – Az alapozás
JOBBÁGY TIBOR: Ébredés
Világleírás – Yagaard
SÜMEGI ATTILA: A fecske és a varjú
SZILÁGYI JÁNOS: A millenniumi férfi
Ajánló – Nyulak, sellők, viszonyok
Írókör publikációk 2009
TAKÁCS GYÖRGY: Tanulmányi kirándulás
MOSKÁT ANITA: A lepkegyűjtő
„Fél év telt el azóta, hogy a tavaszi számmal útjára indítottuk az antológiát. A kapott visszajelzések (melyeket ezúton is köszönünk) hasznosak és értékesek voltak. A cél nem változott, s a következő oldalakon ismét elhívunk titeket képzeletünk olykor szokatlan vagy épp elgondolkodtató szigeteire.
Mostani számunkat a mese foglalja keretbe. Első írásunkban feltárul egy rejtélyes könyv, boszorkányos bonyodalmat okozva, utolsó írásunkban pedig bezárul egy másik, s vele útjára indul a lepkegyűjtő.
Tartsatok velünk, s elkísérünk egy különleges tanulmányi útra, megismerhetitek a millenniumi férfi ajándékát, részesei lehettek Wong mester nem mindennapi oktatásának, számot adunk egy különleges szökésről és nem utolsó sorban felfedjük, hogy a negyedik légió veteránjának is van szíve.”
Forrás: www.irokor.hu
Szilágyi János (Gulandro) – A millenniumi férfi
Ez még régebben történt, akkoriban a ma ismert márkanevek fele idegen volt a világnak ezen a felén. Persze akkor is vettünk zabpelyhet és rágót, óvszert is. Csak nem neveztük kisboltnak az ábécéket, ahol általános bolti cikkeket árultak. Mint említettem, ez még régebbi történet.
Annyira persze nem rég, hogy a részletességet bitben mérjük, de talán el lehet képzelni azt is, hogy nem volt mindenkinek két mobiltelefonja, és olyan is akadt, akinek egy sem jutott. Furcsa idő egy egyre furcsábbá váló világ, lemaradástól rettegő szegletében.
Akkor fiatalabb voltam, kevesebb egy feleséggel és két gyerekkel, de valamivel több a szerelem illékony, ózon szagú illúziójával. Annyival mindenképpen több, hogy nem éreztem azt, amit manapság gyakran: egyedül járom utamat a kerek sárgolyón. Kevesebb voltam egy állandó munkával, amit egy olyan barátom szerzett nekem, akit akkor még nem is ismertem. Akkoriban mindenképp szegényebb voltam.
Jövőlátó képességem híján csak az érzés volt meg bennem, hogy a valaha leendő önmagamhoz képest híján vagyok földi javaknak, így a legkézenfekvőbb megoldást választottam, ami lehetséges volt: diákmunkás lettem két lakótelep peremén. Ez akkor általános elképzelés volt, hogy a munkáért, de tényleg bármilyen munkáért, pénz járt az embernek és ő azt elkölthette, amire akarta. Persze előtte a megkeresett pénzéből még lecsippentett egy keveset a szövetkezet, kicsivel később, de kicsivel többet az állam, azt a keveset meg, ami utána maradt belőle azt tényleg jó szívvel költhette az ember szinte bármire, tulajdonképpen üdítőre, hogy bírja a forróságot munka közben nyáron.
Sokféle üdítő volt akkoriban: hét-fel, rengeteg kóla, édes és kevésbé édes gyömbér, hegyi harmat, egzotikus és később betiltott fanták. Ez utóbbi volt a kedvencem, mert színes volt, és érezte az ember, hogy minden egyes korty órákkal rövidíti meg a várható élettartamát. Ha éjszaka egy zseblámpával fényt lőtt rá az ember, akkor az egész szobát hangulatvilágítással tudta beszórni. Az ízéről nem igazán tudok nyilatkozni, gondolom a hivatalos ízvilágot a gyári előkóstolók utolsó elhaló hörgései alapján állították össze. Minden ízében egzotikus volt.
Akkoriban találkoztam a legtöbb dologgal is életemben. Egy lánnyal, aki nem beszélt egyetlen nyelven sem, amin én értettem volna, egy videojátékkal, amiben meg kellett menteni a világot egy nőtől és egy különös figurával, akivel együtt gályáztunk egy hétig. Így kevésbé lírai módon kátrányoztuk a majdani bicikli utat egy árnyéktalan, parkos sávon.
Volt ott valamennyi árnyék, de az is akkor, ha mi vittük oda. Pontosabban, ha a kátránygépet a nappal szembe fordítottuk, csak a vállunk égett le, a fejünk megmenekült a buggyanástól. Ketten fértünk be mögé, és nyár végére már csak ennyien is maradtunk a brigádból. A többiek inkább kiélvezték a nyár utolsó hetét, amiért nem tudtam haragudni rájuk. Rám nem várt semmi sem, mert a lány, akinek nem értettem a nyelvét, nem hívott vissza. Hallgatása nemzetközileg elismert jelrendszeren alapult, amihez szótár sem kellett. Mivel jobb dolgom nem akadt, magamra maradtam a gőzölgő fekete sziruppal és egy hallgatag koros férfival, aki sok mindennek tűnt, csak diáknak nem.
Anyám leírása legalábbis azokról az emberekről, akiktől tartani kell, egy az egyben illett rá. Furcsa tekintet, állandó vigyorgás, oldaltáska és egy átizzadt baseball sapka tette ki vértezetét, ami valódi jellemét volt hivatott elfedni előlem. Szomorú jelenség volt, de minden további nélkül néztem volna révbe ért bölcsésznek vagy filozófusnak. Teherbírása nem volt kiemelkedő, majd negyed óránként tartott cigarettaszünetet olyan dohányból, amelynek szagától a kátrány illatosnak és ízletesnek tűnt. Füstszűrőről az ő világában persze nem hallottak, így révületében minden alkalommal le is tépte a papírcsíkok végéről a nem kívánt légvezető szivacsrendszereket.
Ezek a fehér koporsó szöghúzók egyre csak gyűltek a gép árnyékos felén, és egyre kevésbé volt kedvem közéjük heveredni. Mivel tudtam, hogy a hét-fel legalább olyan rosszul tűri a meleget, mint én, és a táskámban az is megbuggyanhat, így kényszeresen fűre löktem a lucskos kaparófát, és közelebb húzva magamhoz megoldottam a tengerészzsák imitációm csomóját. Nem bírtam vele, a műanyag zsinór talán ráolvadhatott a bogra. Időm sem volt, hogy felfogjam, mikor egy svájci bicska került a látómezőmbe, és egyetlen lendítéssel oldotta meg a modern gordiuszi csomót.
Első érzésem az öröm volt, hogy feltűnt az áhított zöld üveg. Második, mikor kicsavartam a kupakot, a megnyugvás volt, hogy ujjam nem lett egy kéretlen hentes áldozata. Mikor pedig a cukros szódavíz nyelvemhez ért, tudatosult bennem a teljes eseménysor, és prüszkölve köptem ki az ital első kortyát. Felugrottam ültőmből, nem is sejtve, hogy ezzel tizenkét perccel toltam ki várható élettartamomat.
A bicska azonban békésen csattant vissza alapállapotba, s egy diszkrét cipzáródással a foltos oldaltáskába vándorolt. Keserű mosollyal méregetett engem a savanyú füstön túlról, amíg vissza nem ültem. Aznap nem beszéltünk, arra másnap került sor.
Korábban érkeztem, mint szoktam, de ő már itt volt. Ez korábban fel sem tűnhetett, mert valaki mindig itt volt már ilyenkor az ismerősök közül, de most csak ketten maradtunk. A felügyelő is megjött és beregisztrált minket, köszönt és továbbhaladt a kerület másik felében lévő brigádok felé. Azt mondta, ott már csak egy-egy ember dolgozik, és ekkor furcsán méregette kettősünket. Elment, és délelőttre magunkra maradtunk a veszélyes matériával.
A nevét nem tudom. Pedig mondta, legalábbis arra biztosabban nem emlékszem, hogy hogyan nevezte magát, mint arra, hogy mondta-e a nevét egyáltalán. Egyáltalán. A családjáról kezdett beszélni, ez a biztos. A családjáról, amit elhagyott, de ahogyan ő mondta, nem úgy, ahogyan gondolnám. Én akkor úgy véltem, hogy elhagyni egy családot egyféleképpen lehet. Ő mást állított, ebben maradtunk. Elmondta, hogy a környéken élt, de akkor az más volt. Azt mondta, sokat játszott a barátaival ezeken a dombokon, és sokat bicikliztek az úton és örül, hogy most építheti. Nem értettem, de bólogattam, ha rám nézett és megpróbáltam elképzelni, hogy itt korábban is volt út. Nehezen ment. Nem éreztem, hogy sok közös témánk lett volna. Így telt el a nyár.
Az évem gyorsan telt, pedig iskolát, osztályt és barátokat is váltottam időközben. Én valamivel öregebb, a környezetem rongyosabb lett. A nyár sem volt olyan forró, ahogyan a tavalyira emlékeztem. A másik lány nem hívott már vissza, amikor újra diákmunkába álltam és szerencsémre most sem kellett az otthonomtól messzebb mennem. Egy kisbolt árufeltöltőjeként tengettem napjaimat. A hentes sráccal hamar összebarátkoztam, jó kedélyű és nagyhangú volt, alig pár évvel idősebb nálam. Gyakran heccelt, de néhány nap gyakorlat után már én is ugrattam a rohadt húsok miatt, amiket az idősebb vásárlóknak szánt.
Sok mindenben egyeztünk: hasonló filmeket kedvelt és éppen maga is egy kapcsolat után volt. Családjától nemrég költözött el, szüleivel egyre nehezebben jött már ki. Megragadta a lehetőséget, úgy mondta. Remek három hét volt. Amíg egy helyre jártunk, nem éreztem magam egyedül, mikor a főnök reggel, még a kávéja előtt lehordott minden dolgozót egyenként. Valaki megőrül attól, hogyha nem iszik meg valamit a megfelelő időben. Sajnos a harmadik hét végén én is nagyon felkaptam a vizet, mikor egy vásárló kirúgta azt a vödörből, takarításkor. Rálöktem a sörös üvegeket tartó polcra, és megúsztam annyival, hogy kirúgtak. Otthon nem mondtam meg.
Újabb év telt el, vészesen közeledett az évezredforduló. Állítólag a számítógépek megőrülnek és világvége lesz. Nem féltem, mert nem volt otthon számítógépünk. Nehezen vánszorgott az év, felajánlották a lehetőséget, hogy a nyár végén javítóvizsgát tegyek, mert a reál és humán tárgyak egyikére – másikára nehezemre esett bejárni év közben. Nem volt könnyű első és utolsó órán rávenni magam, hogy ott maradjak, nem is mindig sikerült. Így ebben az évben lemondhattam a munkáról és a plusz pénzről. Nem mintha összefüggene, de abban az évben egyetlen olyan telepi lány sem akadt, akivel együtt alhattam volna. Ha más nem is, ez feszültté tett. Különösen mivel egy temetésre is el kellett mennünk. Az időközben átadott betonos részen őrjöngtünk a haverokkal, akik hasonlóan nem találtak szórólapozást egész nap.
A temetés persze más volt: keresztapámat temettük, akiről halvány emlékeim voltak csak. A temetés után egy öltönyös elegáns úr jelent meg, és részvétét nyilvánította, azt hiszem. Többek között említette, hogy hagyott rám bizonyos tárgyakat az öreg. Mindig értékes ajándékokat küldött ünnepekkor, ő azonban sosem jött el. Egyszer úgy éreztem, jobban számon tartja a születésnapomat, mint anyám és apám. Most mégsem voltam képes magam elé idézni az arcát.
Egy fekete lakkdobozt hagyott rám. Csak akkor nyitottam ki, mikor magamra maradtam a szobámban. Egy óra volt benne, egy igazi svájci bicska és egy napszemüveg, számomra ismeretlen márka. Izgatottan csatoltam fel az órát és realizáltam, hogy nem jár. A digitális ébresztőmmel akartam összehangolni, amikor heves rosszullét jött rám. Folyni kezdett körülöttem a szoba. Mikor végre elmúlt a borzalmas fejfájásom, kimentem inni egy vizet és ahogy a tükörbe néztem, már tudtam, hogy az életem sohasem lesz ugyanolyan többé.
Számomra természetesnek hatott a változás, nagyon is az volt, de tudtam, hogy másként néznek majd rám ezután az emberek. Furcsa érzés volt tudni, hogy mindenki másképpen fog rám nézni mostantól. Az sem zavart, hogy én nem léphettem át azt a bizonyos küszöböt a többi emberrel, aki lélegzet visszafojtva várta, hogy a gépek megőrüljenek és eljöjjön a világvége.
Tudtam, hogy nem lennék képes abban a világban élni, és ez így volt jó. Még aznap éjjel elhagytam az otthonomat, és keresztapám lakásán húztam meg magam. Hamarosan pedig az év elkezdődésével rengeteg szabad diákmunka várt rám. Az idő gyorsabban telt, mint amire számítottam, de tulajdonképpen nem érdekelt.
Fiatalabb voltam, amikor hentes lettem a boltban, és idősebb, amikor a bicikli utat kellett kátrányoznom. Meg-megdöbbenve szemléltem magamat kívülről, és hol gonosz tréfáimmal, hol beszélgetéssel próbáltam szóba elegyedni magammal. Annyi előnyöm mindenképpen volt, hogy tudtam, mikor hol leszek, és mit hogyan érzek. Tudtam magamnak segíteni, amikor hiányát éreztem volna ilyesminek. De egy idő után ebbe is beleuntam, mert éreztem, hogy alapvetően semmin sem tudnék változtatni. Én sem akartam és a másik én sem. Az óra mutatóit kedvem szerint állítottam előbbre és hátrább, de bizonyos időn túl vagy korábban mégsem merészkedtem. Olyan volt az, mint a négysávos út a házunk mögött: nem vágytam tudni, mi van azon a zajon és bűzön túl, az is elég volt, ami elért belőle.
Úgy terveztem, hogy legutoljára megismerem, hogyan kezdődött. Remek barátságban lettem apámmal, olyanban, amiben fiaként sosem lett volna részem. Kiváló figura volt még korábban és hűséges társa anyámnak még akkor is, amikor nem volt benne teljesen biztos, kitől van a fia. Egyik gyanúsítottja én is lehettem volna, de én tudtam, hogy ez nem lehetséges. Így csak itattam, amikor anyám miatt búsult, és együtt ünnepeltük meg a születésemet. Véres esemény volt, de örömkönnyektől sem mentes. Csak úgy bugyogtak ki a napszemüvegem mögül a forró, sós könnyek mikor megmutattak magamnak. Akkoriban szoktam rá nagyon erősen a cigarettára. Nem is tudom megmondani pontosan, mikor vettem le az órát és tettem a fekete dobozba. Az biztos, hogy egy hosszabb, jelenben való tartózkodásom alkalmából történhetett.
Éreztem a kort és nagyon kényelmes lett a lány, akinek már értettem a nyelvét. Fiatalabb volt persze, sokkal. Nem minden bűntudat nélkül beszéltem le arról a srácról, akivel a hetekben találkozgatott és utána már vissza sem hívta többé. Tudtam, hogy a története végül csodálatosan fejeződik be és békésen, biztonságban. Az ezredfordulóhoz közeledve pedig már azt is tudtam, melyik az a határ, amit én nem léphetek át büntetés nélkül. Nem is tettem, elégedett voltam az élettel és reméltem, én is az leszek vele, ha egyszer eljutok idáig.
Vendég eldobhato
2009-12-01 15:54:57Az első novella korrekt. Aki írta megtanulta hogy kel írni, de igazából nem túl eredeti. Mindenesetre ez lenne a minimum.
A másodikat a frappáns befejezés menti meg a hirtelen haláltól, de részeiben sem rossz.
A "tanuljunk írni" cikk biztos van akinek hasznos...
A 3. novella... Nekem elfogadhatatlanul hosszú lett a töredékmondatos bevezetés, illetve túl hosszú egy olyan szerkezethez maga a novella. Amúgy B-kat. novella legfeljebb: közölhető, de nagy rajongótáborra én nem számítanék vele.
Az az Ygardos izé... Hát szerintem nagyon nem kellett ide. A logó és a cikk címe alapján egy überkafa novellát vártam (nem tartottam magam előtt végig a tartalomjegyzéket, ugye), erre kapunk egy világleírást akármelyik szerepjátékalapkönyvből.
Ha egy novella - egy cikk - egy novella rendszer lenne a kötet felosztása, akkor nem pampognék, de így csalódás.
A köv. sztori viszont jó.
Az utsó 3 novelláról majd máskor, elvégre nem szabad felhabzsolni egyszerre egy novelláskötetet
Edorn
2009-12-02 14:13:31A borító kapcsolódik valamelyik novellához? És ha igen, akkor melyikhez?
Gulandro
2009-12-02 15:01:34Edorn: közvetlenül egyik íráshoz sem kapcsolódik, de tervben van hogy a későbbiekben szervesebb része legyen a borító az antológiában szereplő írásoknak.
Vendég eldobhato
2009-12-17 00:30:56No, lássuk mi maradt a végére:
- publikációk: remek, remek, de miért nem a végére került?
- ajánlók: a formázás csicsa (= tetszik). Az amatőrizmus itt a javára válik a dolognak, mert sokmindenről számol be, és arról beszél ami érdekli az olvasót (és nem a szakmai emebert, a kritikust)
- milleniumi férfi: érdekes. Ez nem novella. Ez egy normális esetben élőszóban elmondott hétköznapi történet. Nem igazán tudom mire vélni: ez most egy teljesen új irányzat kezdetének lehetősége, vagy valami aminek nincs helye nyomtatásban?
- tanulmányi kirándulás: emmegmi? Milli részlet, hajánál fogva előrángatott szereplők, teljességgel hihetetlen. Most egy agyonvert 5évessel van dolgunk, vagy egy punk 22évessel? És ki kicsoda a hol föl?
Az ötlet jó, a csattanó jó helyen van, de nem következetes és nem hiteles. 2-3 nekifutás, és jó lesz. Ja, ez már a publikált anyag? Srácook, kell nektek egy szerkesztő...
- Hogy ne legyek folyton lesúlytó: az illusztrációk minden novellához marha jók. A grafikust tartsűtok meg!
- A lepkegyűjtő: ügyes. Megragadja a figyelmet. Feltétlen olvasnék tőle többet.
sen
2009-12-17 21:24:02Eldobhato: a tanulmanyi kirandulassal kapcsolatban majdnem beletrafaltal. Mert egy 5 eves szellemi szinvonalon allo 22 eves tortene ez, aki agyonver valakit. Vagy valami nagyon hasonlo...
Az androgun grafikus ferfi (es meltatlan) fele amugy koszoni az elsimerest noi (sokkal inkabb melto) resze neveben is!