Félelmetes történetek – Call of Cthulhu kalandötletek #6

Fordította: Aserminio de Mueria (Zsámboki János)

Lektorálta: Németh Erika

 

 Örömmel köszöntöm az első magyar Félelmetes Történet-szerzőt, Thyressarexust!
 

Thyressarexus

Paul Irvine boldog embernek mondható. Állama legjobb egyetemén kapott diplomát, bár viszonylag rövid kapcsolatai voltak, a nők sem kerülték el, jól fizető állása és menő kocsija van. Az élete akkor romlik el, mikor első szabadságát kihasználva hazatér szülőfalujába. A sok pletyka célpontjául szolgáló családi házat eladták már ugyan, de régi barátai boldogan fogadják maguk közé, van hol eltöltenie azt a három éjszakát. Az első napon úgy döntenek, körbejárják a régi helyeket, és barátai érdeklődve várják, hogy végre megtudják: miért is tűnt el Paul oly hirtelen? A kellemes baráti beszélgetésnek azonban vége szakad, amikor hogy-hogy nem az öreg tónál lyukadnak ki. Paul hisztérikus görcsöktől kínozva rohan el a helyről. A találgatás megindul: milyen titok lappanghat Paul múltjában?

Lehetőségek:

1.) Áldozat
Az Irvine család nem tartozott soha a gazdagabbak közé. Sőt… A család hazafias múltja miatt szinte minden háborúból kivette a részét, sok gyermeke esett el a csatározásokban. A családi gazdaság folyton híján volt a dolgos kezeknek. Azonban végre Paul apai nagybátyjának sikerült, ami úgy tűnt, soha senkinek sem fog már: jókora vagyonra tett szert és mostanra egy tengeri idegenforgalommal és hajózással foglalkozó cég egyik legfőbb részvényese.

Paul családja hamarosan meghívást kap egy új tengerjáró első útjára. Boldogan elfogadják a meghívást… Pault megkísérti a hajó elképzelhetetlen fényűzése. Gazdag gyerekekkel találkozik, akik mindent megkaphatnak, amit csak akarnak.. Féltékeny, miért pont ő legyen az, aki nélkülöz? Sok időt tölt együtt gazdag bátyjával. Beszélnek az ő tragikus körülmények között tengerbe vesző feleségéről, az álomutazásról, a cégről, a munkáról… de leginkább a sikerről. Paul csak annyit szeretne tudni, mi a siker titka?
Két napnyi hajóútra a szárazföldtől Paul megtudja. A nagybátyja egy kést ad a kezébe: áldozzon az óceánnak a telihold alatt, és a mélység válaszolni fog… De fontos: nem hagyhat szemtanúkat, és csak olyat áldozhat, aki számára fontos: húgát, anyját és/vagy tulajdon apját. Paul megteszi. Elad mindent. Megkap mindent.

Azóta évek teltek el. Próbálta elfelejteni az árát, de nem ment. Mindig, ha egy pohár vizet ivott, ha zuhanyozott, ha medencét vagy locsolócsövet látott, a tenger jutott eszébe, anyja és húga sikolya, az apja vérére gyűlő cápák… A szülőfalu, az eladott családi ház, ami a vagyona alapját képezte, épp elég felkavaró volt – és aztán a víz, a mélységes mély tó…

2.) Vérfertőzés
Paul Irvine most egy sikeres ember. Nem volt ez mindig így. A családja lerobbant. Az apját kirúgták a munkahelyéről. A pletykától zengett az egész falu… Tehetetlen dühét a gyerekein és a feleségén töltötte ki, főképp, ha ivott. Ha józan volt, csak rosszabb… Állandóan követelt, követelt, követelt, miközben ő maga nem tudott felmutatni semmit. Paul barátságai csak felületesek voltak. Pénz hiányában a közös programok legtöbbjét le kellett mondania, a helyi nagymenők több ízben megalázták a lányok előtt. Az egyetlen, aki valaha is törődött vele, a húga volt, akiről gondoskodnia kellett. Paul vigyázott rá, óvta őt a családjától, mindennél jobban féltette… Nem tudni, a testvéri szeretetet mikor torzította el a kétségbe esés. Paul vágyott a húgára – úgy, ahogy fivér nem vágyhatna. Egy ízben, amikor elmenekültek a viták elől, az öreg tóra mentek csónakázni… Ott aztán Paul végül átadta magát az érzéseinek. Szerelmet vallott. A húga menekülni próbált… nem volt hova. Paul megijedt: rádöbbent, hogy elvesztheti az egyetlen embert, aki ér valamit az életében. Megpróbálta lefogni, elmagyarázni, hogy nincs mitől félnie, vagy talán egészen más járt a fejében…. Dulakodtak. És a tragédia megtörtént: a csónak felborult, és a kislányt elnyelte a mélység. Paul megrémült… A szülei éjszaka találtak rá. Anyja összeomlott, mikor meghallotta a hírt. Apja dühében megütötte a fiút… Paul megijedt. Nem értett semmit. Elmenekült… Megszökött. Egy távoli rokonához költözött. Felejteni akart, munkába és tanulásba temetkezett. Anyja összeroppant a gyászban, az eladott ház értékéből messzire költöztek, és Mr. Irvine egy jó hírű elmegyógyintézetbe íratta be.
Paul Irvine aznap reggel húga arcát látta tükröződni a vízben. Minden, amiről azt hitte, elfelejtette, most újra előjött… Szökne, de már mindegy: a haragos szellem rátalált. Megkezdődött Paul leghosszabb – és talán utolsó – három napja.

3.) Jóslat.
Paul Irvine egyszerű, földhözragadt ember, soha nem hitt a természetfeletti dolgokban. Egészen addig, amíg részeg apja meg nem ütötte azt a furcsa cigányasszonyt… Először és utoljára látták őt a városban aznap. Szakadt, csiribiri foltokból varrott rongyai, csilingelő csontmedáljai, és az a furcsa, állatias, kerregő morgás amit állandóan hallatott, mindenkinek az idegeire ment. Nem koldult… Csak embereket követett az utcán. Utánuk ment egy darabig, folyton morogva, magában beszélve, átkokról, szörnyű dolgokról, halálról – aztán talált egy másik áldozatot, és az ő nyomába szegődött. Az idősebb Irvine-nek aznap – sem – volt jó napja. Már korán a pohár fenekére nézett, reggel már megvolt a vitája a feleségével, és egy újabb sikertelen felvételi beszélgetésről tartott hazafelé. Mikor meghallotta azokat az ostoba átkokat, elszakadt a cérna: megfordult, és ütött. Az asszony nem kiáltott fel fájdalmában, vagy káromkodott… A földön fekve csak egy furcsa jelet rajzolt maga elé, és egy jóslatot hozott. A családra a négy őselem haragja vár. Mr. Irvine leköpte és otthagyta. Hamarosan végre munkát talált egy erdőirtásnál. A kifordított fáktól meglazult föld megcsuszamlott, maga alá temetve a férfit. A társai elmondása alapján egész nap furcsán viselkedett: állandóan káromkodott és valami kerregésről magyarázott. Alig egy hónappal a tragédia után gázszivárgás volt a lakásukban. A néhai Mr. Irvine lánya néma csendben volt: a rémálmaiból előtörő morgás felébresztette őt: a konyhába menekült, hátha ott le tudja kötni magát a mosogatással. Valamilyen megmagyarázhatatlan módon nem érezte a gázszagot, így nem is próbált menekülni. Egy fél óra alatt elvitte a gázmérgezés. Mrs. Irvine nyugtalanul aludt, imái mellé  egy mécsest is akart gyújtani férje fényképe előtt… A sikolyát percekig hallhatták távolban.
Paul azóta is, ha csak tehette, nem ment olyan vízbe, ami magasabbra ért a bokájánál. Amíg volt más választása, nem ivott tiszta vizet sem. Vonakodva ment csak az öreg tó közelébe… És akkor meghallotta a kerregő hangot, amit senki más nem érzékelt.

 

 

 

 

James David Beard

 

Arkham egyik negyedében, egy híres alkimista egykori házának közelében hirtelen megszaporodnak a titokzatos körülmények között eltűnt emberekről szóló bejelentések. Az egykori tulajdonos természetellenesen hosszú életet élt, pletykák szerint felfedezte az Élet Vizét, az alkímiai kutatások mesés célját. Az eltűnések kezdete előtt nem sokkal egy csapat munkás valamilyen apróbb javítást végzett a házon, ahol egyikük egy titokzatos ezüstpalackot talált az egyik fal tölgyfaborítása mögé rejtve. A palack tartalma ismeretlen, mivel megtalálójával együtt szőrén-szálán eltűnt.

 

1.) Az Élet Vize elméletileg magának az aranynak a romolhatatlanságával ruházza fel használóját, így téve őt halhatatlanná. Amint sikerül az ólmot arannyá változtatni, az ital elkészítése már csak idő kérdése. Sajnos az üvegben lötyögő Élet Vize távolról sem tökéletes, lassan tömör arannyá változtatja elfogyasztójának testét. A munkás, aki megtalálta, meg is itta a folyadékot, ám azóta beleőrült a folyamatba, amint tömör arany – gyakorlatilag elpusztíthatatlan – szörnyeteggé alakult.

2.) Az ezüstpalack nem az Élet Vizét tartalmazta, hanem egy Mítosz lényt, akit századokkal ezelőtt idézett meg, és börtönzött be az alkimista-varázsló. A lény minden élőt gyűlöl, és éjjelente a ház körül sétálók közül választ magának áldozatokat. Szerencsére a megfelelő varázslattal visszakényszeríthető az üvegbe.

3.) A palack valóban a halhatatlanság kulcsát rejti. Az elfogyasztója lassacskán, szervről szervre mélységlakóvá alakul, így nyerve örök életet. A létrehozásához szükséges tudás a mélységlakók ajándékaként került az alkimista kezébe, ugyanis így szerettek volna párosodás nélkül hibridekhez jutni. A munkás, aki megitta, beleőrült a változásba, ezért gyilkol válogatás nélkül. No és persze az a csapatnyi mélységlakó sem javít a helyzeten, aki legújabb testvérét figyeli.

4.) A palack valóban az Élet Vizét tartalmazza. Tulajdonképpen érthetetlen, hogyan is lapulhatott észrevétlenül ennyi éven át falfülkéjében, hisz a varázsló halála óta eltelt évek alatt több százan átkutatták már a házát, ki hétköznapi, ki varázsmódszerekkel, ám sohasem találtak semmit. Mértékadó vélemények szerint a fülkét az egykori alkimista egyik különösen erős ráolvasása védte, amely minden, az Élet Vizét kereső elől elrejtette tartalmát, egyedül a rejtekhelyre véletlen ráakadó kőműves láthatta meg a palackot. Sajnos elkövette azt a hibát, hogy a leletet megmutatta társainak is, melynek híre így futótűzként terjedhetett el a természetfelettire érzékenyek körében. James, a szerencsés megtaláló hazavitte a talált löttyöt, de amíg eltöprengett rajta, hogy mihez is kezdjen vele, már a nyomára is akadt egy feltörekvő vajákos által idézett démon, és perceken belül nagydarab, mogorva úriemberek rúgták rá az ajtót, majd Jamest és leletét ismeretlen helyre szállították. A palack azóta legalább hússzor cserélt gazdát, ahogy náluk hatalmasabb varázslók eltüntették előző tulajdonosait, majd megkaparintották az Élet Vizét. Amennyiben a nyomozók semmit sem tesznek, az árnyékháború lassan magától véget ér, az eltűnéseknek vége szakad, ám a város alvilágának leendő ura, a most már halhatatlan Sir Arhibald Cunnings lassan elkezdi kiépíteni természetfeletti bűnszervezetét. Amennyiben a nyomozók felveszik a kesztyűt, egy alvilági bandaháború kellős közepén találják magukat, ahol a természet által szabott élethosszukat sokszorosan túllépett, teljesen őrült varázslók harcolnak a megváltást jelentő folyadékért.

Steve Hatherley

Egy internetes árverési oldalon hét Thomas Kilner-fametszet bukkan fel. Az eladó neve „bugman666” és a licit 100 fontról indul.
Thomas Kilner (1803-1831) egész életét Londonban élte le alig ismert művészként. Tagja volt az Ezüst Bogáncs Rendjének, és az ő 35 fametszete díszíti a rend egyetlen megjelent könyvét. Nem sokkal a mű nyomdába adása után álmában megkéselték. A tettes máig ismeretlen.
Az Ezüst Bogáncs Rendje okkult társaságként működött, melyet James Pinkney alapított 1820-ban. A rend 1831-ben feloszlott, egyetlen megjelent közleményük az Igazság Hét Rendjének Fénye, egy 128 oldalas könyvecske, amelyet nagyobbrészt Pinkney írt. Egyetlen ép példánya sem maradt fenn napjainkig.

Lehetőségek:

1.) Az árverés mindössze csaliként szolgál. Bugman666 a varázserejű és ezoterikus ereklyék szenvedélyes gyűjtője. Tud róla, hogy az egykori rend hatalmas varázslatokat hajtott végre, és az árveréstől azt reméli, hogy más varázslók érdeklődését is felkeltheti vele. A terve annyi, hogy a metszetek eladásakor mindenképpen valódi postacímet kér, nem elégszik meg postafiókcímmel. Ezek után Bugman666 személyes látogatást is tesz a vásárlónál egy éjjel, kirabolja a házát és nemcsak a metszeteket viszi el, hanem minden más ereklyét, könyvet, illetve egyéb ott található okkult értéket.   

2.) Az árverésen a legmagasabb ajánlatot Colin Jessop teszi, aki öt éve az Ezüst Bogáncs Rendjének bűvöletében él. Mindent beszerzett, ami csak kapcsolatba hozható a renddel, és szívesen találkozna hasonló gondolkodású emberekkel, hogy ennyi év után újból megalapítsa a rendet.

3.) Bugman666 eredeti neve Thomas Kilner, és mostanában tölti be kétszázadik életévét. A rend 1831-es, utolsó varázslata elevenebb mint azt bárki is gondolná. Általa sem egészen ismert módon az egykori hatalmas bűbáj teljesen megváltoztatta anyagcseréjét, míg a rend többi tagja szörnyethalt. Kilner tulajdonképpen kortalan vámpírként létezik, bár gyűlöli ezt az életnek nem igazán nevezhető, elnyújtott szenvedést. Kevés vámpírképességet tud használni, ám néhány évente embervért kell, hogy igyon. Az ezen étkezések közti időt egyre elhanyagoltabb házában tölti, ahol pókokkal és patkányokkal táplálkozik. Ahogy erőforrásai és vagyontárgyai egyre fogynak, kénytelen újabb bevételi forrásokat keresni. Például saját munkáit árulja az interneten…

 

Steve Hatherley

 

A Whistable Úri Kaszinó, egy igazán előkelő, kizárólag egyesületi tagok által látogatható Knightsbridge-i egylet, mely tagjai között tudhatja az ország néhány ősi és igen előkelő nemesi családjának sarjait. A magas tölgyfakapuk mögött található a társalgó, melynek falait szinte elborítják a világ minden tájáról származó ereklyék. Számos különböző, több máig megfejtetlen írással telerótt kőtábla, törzsi fegyverek, rejtélyes cserépedények és hamvvedrek, no és egy riasztó, fémlemezekkel borított koponya. A koponya talapzatán kopott, kézírásos papírdarab: „Lemezelt koponya, Théba 1936 kb. Kr.e. 500”

 

Az ereklyéket a tagok adományozták a Whistable Úri Kaszinónak, vagy még a tagságuk idején, vagy a végrendeletükben. Mindenesetre valami különös jelenlét lengi be a társalgót, a pletykák szerint kísértetjárta hely, a takarítószemélyzet sötétedés után kizárólag egy teljes jogú Whistable tag felügyelete alatt hajlandó elvégezni a munkáját.

 

1.) A lemezelt koponya nem emberi eredetű. Az mesés Aranygyapjú egyik csontváz-őrének a feje. A csontot borító bronzlemezeket kelta minták díszítik, és úgy tűnik, sokkal később erősítették őket a csonthoz. Elég megviselt és sem a koponyacsont, sem a fémborítás nincs túl jó állapotban.
Mivel az Aranygyapjú őrei bűvharcot is tanultak, a koponyának nyomokban még mindig varázsereje van, ennyi év után is. Azonban, ahogy ez az erő lassacskán elcsordogál, furcsa, ám ártalmatlan káprázatokat hoz létre – innen a társalgó kísértetjárta híre. Viszont, ha a koponya valahogyan visszanyerné szabadságát és helyváltoztatási képességét, gondolkodás nélkül végrehajtaná az utolsó kapott parancsot: megölné az Argó legénységét.

 

2.) A lemezelt koponya egy gregori, vagy „Tanú”. A gregori elkészítése élő áldozatot követel, akinek a lelke a varázslat hatására a tárgyban reked. (Ez a tárgy gyakran az áldozat koponyája, bár más hordozó is elképzelhető.) Ez a fajta bájolás nehéz és a hozzávalók vagyonokba kerülnek, így a gregorik igazi értéket képviselnek.
Maga a gregori csak korlátozott öntudattal bír, ám tökéletes az emlékezete, minden egyes apró részlet megmarad benne, amelynek a készítése óta szemtanújává vált. Ezt a koponyát az ókori Görögországban bájolták el, így 2500 év óta gyűjti az emlékeket.

3.) A koponya az egylet alapítójának, Sir Wilberforce Whistabele nyakán foglalt helyet. E kissé különc, ám szerencsére dúsgazdag nemes életét mindössze két szenvedélye irányította: A természetfeletti és a különleges borok. A Whistable Úri Kaszinót azért alapította, hogy itt hasonló érdeklődési körű úriemberek megfelelő körülmények között vitathassák meg közös szenvedélyüket.
Sir Wilberforce 1916-ban halt meg, elhunyta után az egylet részben ezüstlemezekkel boríttatta be koponyáját, majd kiállították a társalgóban. A háború alatt az egylet vidékre menekítette kincseit, melyeket egy Shropshire-i udvarházban helyeztek el. Amikor 1945-ben visszatértek Knightsbridge-be, azt kellett tapasztalják, hogy az egylet feljegyzéseinek nagy része megsemmisült. Így kapta a néhai Sir Wilberforce koponyája a régészeti lelet megjelölést.  

 

 

A kellemetlenségekért szíves elnézésüket kérjük
Peter Devlin

 

A Londoni földalattiban ostromállapotok uralkodnak. Négy hét alatt három utast gyilkoltak meg olyan förtelmes módon, hogy a rendőrség inkább teljes hírzárlatot rendelt el. A vállalat vezetői attól félnek, hogy csökken az utazóközönség, ha a részletek napvilágra kerülnek. A beavatottak mindegyike el szeretné fogni a tettest, lehetőleg holtan, hogy minél kevesebb kárt okozhasson az üzletnek.
Minden egyes gyilkosság egy adott horror könyv, film, vagy valódi gyilkosság utánzata, bár a rendőrök még nem ismerték fel ezt az összefüggést. A gyilkos minden egyes áldozat mellett egy-egy újabb üzenetet hagyott:
1. áldozat, nő, leszúrták és felboncolták, mialatt az esti vonatot várta. (Hasfelmetsző Jack)
2. áldozat, férfi, elkábították, majd a sínekhez kötözték, ahol a hajnali vonat lefejezte. (Harold Lloyd)
3. áldozat, férfi, leütötték, majd egy fecskendővel minden vérét lecsapolták. (Drakula)

 

1.) Victor Mitchell azelőtt a közlekedési vállaltnál dolgozott, ám úgy három hónapja kirúgták, és ezzel a kíméletlen módszerrel szeretne végkielégítést kizsarolni a cégtől, hogy kiegészítse nyugdíját. Annak idején mérnökként dolgozott, most azonban félállásban biztonsági őr. Kitűnően ismeri a földalatti járatait, alapfokú orvosi ismeretekkel is rendelkezik, és egyáltalán nem idegenkedik az erőszaktól. A gyilkosságokhoz az éjszakai műszakban olvasott olcsó ponyvaregényekből merít ihletet. Az áldozatokból megőrzött zsákmányait egy szinte hozzáférhetetlen alagút végén található régi raktárban őrzi, mivel a tervezett zsaroláshoz szüksége van rájuk.

 

2.) Egy őrült orvostanhallgató, Douglas Drew vadászik utastársaira. Az áldozatok mindannyian ugyanannál a megállónál szálltak fel a földalattira, mint ahogyan ezt a jegyeikből kiderítheti egy szemfüles nyomozó. Drew az orvosi egyetemen és a könyvtárban szokott tanulni. Az áldozatait nyilvánvaló gazdagságuk és társadalmi helyzetük alapján választja ki, majd megerőszakolja és kirabolja holttestüket. A szerencsétlenektől begyűjtött tárgyakat bérlakásában tárolja. A zsarolólevelek inkább remegő segélykiáltások, mint komoly követelések.

 

3.) Az áldozatok mindannyian a Fehér Fűz Társaság tagjai, egy titokzatos, okkultistákból és pszikből álló rend beavatottjai, akik hisznek a lélekvándorlásban, meditálásban, alkotó erőkben és a fehér mágiában. A Társaság elnöke Henry Gore professzor, a neves kórboncnok.
A Fehér Fűz Társaság nemrégiben leplezte le Dr Marcus Lane, hipnotizőr, guru és hittel gyógyító kuruzslását, aki bosszúból megidézett egy ghoult, hogy elvégezze helyette a piszkos munkát. Oddfellow, a csak nemrégiben ghoullá alakult lény most éppen Dr Laine inasának adja ki magát. A rettenetes páros úgy rendezi a gyilkosságokat, hogy a Fehér Fűz Társaságot keverje gyanúba. A rendőrség egy titokzatos nyomravezető segítségével hamarosan megtalálja majd az áldozatoktól zsákmányolt tárgyakat a Fehér Fűz Társaság épületének alagsorában.
Oddfellownak tetszik új munkája. (Annak idején a Deadham Elmegyógyintézetben dolgozott ápolóként.) Élvezi a vadászat izgalmait, így hamarosan igazi sorozatgyilkossá válva megindítja saját félelem-hadjáratát a város ellen. Amint megszabadul Dr Lainetől, lehetővé válik számára, hogy saját szakállára vadászhasson a földalatti utasaira. Ezért helyezi az üzeneteket a testek mellé, hogy ezekkel az otromba utalásokkal vezesse a rendőrséget Laine nyomára. A természetfeletti dolgokban járatos nyomozók könnyedén megfejthetik az üzeneteket.

 

 

 

 

A rózsafa doboz
Chris Kerr

 

Úgy néz ki, mint egy közönséges, rózsafa borítású ékszerdoboz, festett üveg-berakású fedéllel. Azonban a fedelét véglegesen a dobozhoz erősítették, a zsanérok pedig tetszetős díszítések, ám működésképtelenek. Ha egyszerre megnyomsz három különböző bütyköt az oldalain, kinyílik, és egy rejtett rugó teljesen új, értelmezhetetlen formává alakítja a dobozt, amelyet így rejtélyes kinövések és kiszögellések borítanak. Akármi is ez, biztos, hogy nem ékszeres doboz.
A doboz csak egy az egyetemi könyvtár javára rendezett jótékonysági árverésen kalapács alá kerülő tárgyak közül, és bár első pillantásra teljesen haszontalan, dühödt licit alakult ki körülötte. A legerőszakosabb ajánlattevő csak akkor esett ki, amikor egy hivatalnok megállította az árverést, majd megkérte, hogy hagyja el a helyiséget, miután felfedezte, hogy hamis okmányokkal igazolta magát. A nyertes készpénzzel fizetett, majd elsietett a szerzeményével. Később, egy ismeretlen férfi társaságában, holtan találták szállodai szobájában. Mindkettőjükkel számos késszúrással végeztek, a doboz pedig szőrén-szálán eltűnt.

1.) A doboz eredetileg fogadalmi ajándéknak készült Daoloth számára, egy varázslathoz, melynek során a külső isten a közönséges emberek által láthatatlan birodalmak látásával ajándékozza meg az alkalmazót. Alkotója sohasem használta fel, és örökösei a doboz valódi mibenlétéről mit sem tudva, felajánlották a jótékonysági árverésre. A vevő, a társai, valamint az árverésből kizárt férfi mind feltörekvő okkultisták, akik az emberi felfogóképességen messze túlmutató képességeket reméltek a doboztól. Hogy megfelelő módon végezze a varázslatot, a papnak csukott állapotban Daoloth testéhez kellett érintenie a dobozt. Azonban a főpap az utolsó pillanatban elbizonytalanodott, megrémült, hogy az isten érintése milyen hatással lesz rá. Daoloth undorodva távozott, bosszúból nem csillapította le megidézőinek a varázslat során kiélesedett érzékeit. Ketten azonnal megőrültek, amint a világ képei megrohanták védtelen érzékeiket, így a harmadik, a varázslatban részt nem vevő hívő önvédelemből le kellett hogy szúrja mindkettőjüket. Majd a dobozt magával vitte, hogy erősebb elméjű papot keressen a varázslat véghezviteléhez.

 

2.) A doboz egy álcázott mi-go szerkezet, amelynek eredeti rendeltetése: bolygóközi átjárók lebontása. Egy emberi ügynöküknek adták, egy kimerült bányában, miután az idegenek mind visszatértek a Yuggothra. Azonban mielőtt befejezhette volna küldetését, az ügynököt egy varázsló által felbérelt banda eltette láb alól. A varázsló mi-go fémet szeretett volna szerezni, hogy agyát egy fiatalabb testbe juttathassa. Azonban a varázsló bérencei mind magára hagyták az idegen bolygón, majd saját magukat kárpótolandó, ellopták, és pénzzé tették a varázsló tárgyait. Azonban a varázslónak sikerült elrejtőznie a mi-gok elől, majd végül, egy másik átjárón keresztül a Földre is visszajutott, sőt még némi mi-go fémet is szerzett. Így most egy életerősebb testben építi újjá műhelyét, és megpróbálja visszaszerezni egykori felszerelési tárgyait;

 

3.) A tárgy egy rejtvénydoboz, közönséges Viktória korabeli műalkotás. Egy szállítmányozási vállalat társtulajdonosa birtokolta évekig, akit társai zsarolással rávettek, hogy dél-afrikai gyémántokat csempésszen Európába. A doboz egyik titkos rekeszében az egykori cégtulajdonos kézzel írt, feltáró jellegű, beismerő vallomása lapul, amely tartalmazza a csempészmódszerek részletes leírását is.
Amint közeledni érezte halálát, a csempész mindenét jótékony árverése ajánlotta fel, majd írt egy gúnyos levelet egykori üzlettársainak, hogy ha nem akarják, hogy a titkuk napvilágra kerüljön, bizony ebül szerzett vagyonuk egy részét jótékony célra kell hogy fordítsák. Végső bosszúként pedig írt egy régi versenytársnak is, arról tájékoztatva őt, hogy egykori zsarolói ezzel a papírral szintén zsarolhatóvá válnának. Így most legalább két bűnözői csoport küzd a dobozért; az egyik, hogy elpusztítsa, a másik, hogy felhasználja.

 

 

 

 

Aserminio de Mueria

 

Az oxfordi egyetemen alig fél éve fejeztek be egy régi, még a XIX. század közepén átadott épületszárny felújítását. A régi-új, barna téglából épült, igazán ódon hatást keltő, inkább egy gótikus film díszletének látszó ingatlan boltívei macskaköves udvart fognak körbe, ahol rendszerint egyetemi hallgatók ücsörögnek a kovácsoltvas padokon. Belülről azonban egészen más kép fogadja a látogatót: Vadonatúj molekuláris biológiai laborok, csillogó-villogó műszerek, még karcmentes berendezési tárgyak, mindenütt vegyszerszag, takaros üvegcsékben víztiszta vagy éppen színes folyadékok, papírdobozokban előre sterilezett műanyageszközök. Itt kapott helyet többek között a szövettenyésztő munkacsoport, az emlős molekuláris genetikai csoport és az immunológiai munkacsoport is.
Azonban az új szárnyról máris baljós pletykák terjednek egyetemi körökben: A szóbeszéd szerint kísértetjárta hely, a sötétedés után egyedül dolgozó kutatók gyakran találkoznak egy fiatal, fekete nő árnyával, ami néhány perc múlva egyszerűen szertefoszlik. John Weiss, az egyik laborban szakdolgozó hallgató állítja, hogy egy éjjel, valamikor éjfél körül sikerült néhány mondatot beszélnie a jelenéssel, sőt, le is fényképezte. (A fénykép az egyetemi levelezőlistán terjed, több módosított változatban, illetve magukat nagyon viccesnek érző emberek néhány hamisítványt is körbeküldtek ismerőseiknek. Az eredeti fénykép Weisstől elkunyerálható, bár elég homályos, mivel maroktelefonjával készítette.) Elmondása szerint a kísértet Henriettának nevezi magát, és azért könyörgött, hogy helyezzék végre örök nyugalomra.

 

1.) Henrietta egy, az Amerikai Egyesült Államokból érkezett vendégdiák kísértete, akit valamikor a hetvenes években három betépett hallgató megerőszakolt, majd megfojtott. A gyilkosságot sikerült eltitkolniuk, mivel a holttestet egy akkor frissen épült csatorna egyik elemébe betonozták, így, mivel a hatóságok sohasem bukkantak a nyomára, máig eltűnésként tartják nyilván az esetet. A gyilkosok egyike valamennyire járatosnak mutatkozott a bűbájosságban, így néhány egyszerűbb varázsjelet karcolt az éppen dermedő betonba, amelyek Henrietta szellemét porhüvelyébe börtönözték. A felújítás során megsérültek a rajzolatok, így a lány szelleme kiszabadulhatott három évtizedes fogságából. Amennyiben a nyomozók megtalálják a testét, és leleplezik egykori gyilkosát, a hazajáró lélek végre nyugalmat lelhet.

 

2.) Nem az oxfordi egyetem az egyetlen, amelyet a furcsa szellem kísért, a világ több pontjáról érkeznek jelentések hazajárásáról, mindenhol egyetemek vagy kutatóintézetek területén látták felbukkanni. Henrietta a fényképről egyértelműen azonosítható. Eredeti neve Henrietta Lacks, 31 éves korában, 1951 október negyedikén hunyt el, az egyesült államokbeli Baltimore-ban, a John Hophins Egyetemi Kórházban, méhnyakrák következtében. Szerényen élt, öt gyermeket hagyott hátra, ám tulajdonképpen semmi különleges nem történt vele sem életében sem halálában. Azonban egyvalamiben mégis kiemelkedik: Az őt elpusztító daganatból annak idején, még életében mintát vettek, amelyet sikerült laboratóriumi körülmények között fenntartani, vagyis az egykori daganatból származó sejtek a szervezeten kívül, folyékony táptalajjal töltött üvegedényekben is osztódtak, sőt osztódnak a mai napig is. A sejteket HeLa sejtvonalnak nevezték el, és azonnal több területen is használni kezdték, védőoltásokat fejlesztettek ki a segítségével, valamint a rákkutatásban játszottak fontos szerepet, hiszen a HeLa lett az első halhatatlan emberi sejtvonal. A laboratóriumban korlátlan mennyiségben képes osztódni, így tökéletes alanyaivá váltak a kutatásoknak. A legtöbb emberi sejtvonalakkal dolgozó kutató nagy számban tart fenn HeLa sejteket, így jelenleg a világban több tonnányi él az egykori családanya rákos sejtjeiből, szétszórva különböző kutatóintézetekben. Henrietta teste egyébként jeltelen sírban nyugszik családjának virginiai gazdasága mellett, míg sejtjei eljutottak a világ legtávolabbi pontjaira is: Még föld körüli pályára is álltak egy űrrepülőgép fedélzetén.

Valamiért most, ötven év után ért el a sejtek mennyisége egy határt, ami fölött a néhai lelke már nem nyugszik békében, hanem egykori porhüvelyének maradványait szaporító helyeken bolyong. „Hús a húsomból, vér a véremből” mondja, ha bárki beszédbe elegyedik vele. A nyomozók nyilván képtelenek lesznek megsemmisíteni a világ összes HeLa sejtjét, emberi számítás szerint örökké fognak élni, talán elpusztíthatják Henrietta lelkét, vagy rávehetik valahogyan, hogy engedje el egykori testéből származó sejtjeit, hiszen már réges – régen eltávolodtak tőle annyira, hogy ne tarthassa őket a sajátjainak.

 

3.) Henrietta egyáltalán nem kísértet, már csak azért sem, mert eleven. Henrietta Engubve az egyetem egyik hallgatója, eredetileg nigériai származású, családja húsz évvel ezelőtt menekültként érkezett az országba. Henrietta négy éves korában egyszer elveszett és két napot magányosan töltött az őserdőben. Hogy ez alatt mi történt, azt rajta kívül senki sem tudja, ám ő kirekesztette tudatából az emlékeket.

A rengetegben Nyarlathotep egyik megjelenési formájával találkozott, aki gonosz tréfát űzött vele: Megnyitotta tudatát, varázsképességekkel ruházta fel, több apróbb bűbájra is megtanította, ám utána eltörölte az emlékeit. A lány épp ezért éjjelente, álmában varázsol. Egyik bűbája egy halvány képet vetít róla távoli helyekre. Amennyiben a nyomozók rájönnek minderre, hipnózissal segíthetnek rajta.