Fiesta Corragga – byzonviadalok Gorvikban

Címkék
A Fiesta Corragga története
A byzonokkal való küzdelem szokása a régmúltból ered: írásos feljegyzések említést tesznek bivalyok és emberek küzdelméről már Godonban is. Ez eredetileg a lovagi tornához hasonló látványos összecsapás lehetett, mely békeidőben történő gyakorlatozás célját szolgálta; később a Shadoni Birodalom egyes népei között lett népszerű mulatság, így került át az új hazát alapítók csoportjával a Szent Földre. Bár szerte a Délvidéken, főként a dzsadoknál, a gladiátorok több helyütt is byzonokkal mérik össze erejüket, tudásukat, ezekkel nem említhető egy napon a gorviki Fiesta Corragga. Több ez egyszerű küzdelemnél, hisz ez – a gorvikiak szerint – már művészet, melyet az ember az állat segítségével alkot; nem más, mint egy előre meghatározott koreográfiával bíró halálos tánc, amiből csak az egyik fél kerülhet ki élve.
 
Háttér
A Fiesta Corragga – ami közösre lefordítva Bátorság-ünnepet jelent -, olyannyira népszerű Gorvikban, hogy a nagyobb városokban szinte hetente tartják meg őket, ahol is komoly népszerűségnek örvendenek. A fiestán külön erre képzett gorviki ifjak, gon-morrák – vagy ahogy külhonban ismerik: szívszúrók – lépnek a közönség elé, s egy szál ramierával küzdenek meg a felbőszült byzonnal. Ennek során a gon-morráknak esélyük nyílik, hogy rátermettségük és hidegvérük mellett azt is bizonyítsák, valóban mesteri szinten sajátították el ezt a művészetet, a nézőközönség nem kis elismerésére. Azon túl, hogy a fiesták kiváló szórakozást nyújtanak a köznépnek és tehetősebbeknek egyaránt, számtalan személynek – arénamestereknek, tenyésztőknek, karámtulajdonosoknak, fegyver- vagy ruhakészítőnek – nyújtanak megélhetést. Megrendezésükről általában a város, tartomány elöljárói vagy egyéb befolyásos személyei gondoskodnak, olykor az egyház, ezzel ünnepelve meg egy-egy jeles szent napját.
 
A szereplők
Dietto: Bár elsőre nem tűnik nyilvánvalónak, igen fontos szerep a védnöké. Általában egy helyi hatalmasság, aki pénzt áldoz arra, hogy az arénában megrendezésre kerüljön a fiesta. Ő adja meg a jelet a kezdésre, befejezésre, és a Harmadok – Terzók – kezdetére. A fellépők mind őt köszöntik, a gon-morrák hagyomány szerint neki ajánlják győzelmüket, de ezen túlmenően még egy fontos döntési jogkörrel is bír. Kendője intésével ugyanis bármikor véget vethet a küzdelemnek, ezzel kímélve meg a byzon életét – bár ez rendkívül ritka, többnyire csak akkor kerül sor rá, ha az állat valóban jól küzd, és ezzel találtatik érdemesnek az életre. Döntésében egy, a byzonokhoz igencsak értő személy segíti, aki lehet Arénamester – Arenista -, vagy egy byzon-tenyészet tulajdonosa.
 
Gon-morra: Az a nemesi származású gorviki, aki legvégül ramierával leszúrja a byzont. Egy fiestán egymás után ketten-hárman is részt vesznek, olykor többször is. Sorrendet a rangidősség, a hírnév határozza meg – mind az állatok, mind a küzdők esetében. A szívszúrók fekete nadrágot, mellényt és fejükön kendőt vagy kalapot, valamint fehér inget és harisnyát viselnek, lábbelijük finom bőrből való cipő. Mindegyik drága, jó minőségű anyagból készül, ezüsttel gazdagon díszítve. Felszerelésükhöz tartozik még a vörös selyemből készült lanetta, melynek tokjában elrejtve található meg a ramiera. (A kendő színe a közhiedelemmel ellentétben nem azért vörös, mert az ingerli fel leginkább a byzont, hanem mert ezen látszódik legkevésbé a vér.)
 
Caladon: Hárman vannak, ruházatuk szintén díszes, de valamivel kevésbé, mint a gon-morráé; ők az első számú segítők, s maguk is szívszúrónak készülnek. Fegyverként két-két, színes szalagokkal ékített kurta nyelű dárdát, calát használnak, melynek pengéje vékony, de horgas, hogy benne maradjon a byzonban. A caladonok feladata, hogy caláikat a bivaly nyakába döfve annak nyakizmait elgyengítsék, miáltal a byzon a fejét egyre lejjebb szegi, így végül a gon-morra majd egyetlen döféssel végezhet az állattal.
 
Cavalerao: Mindig ketten vannak, és egy-egy kiválóan idomított, bőrvértet viselő lovon érkeznek a küzdőtérre. Finomra cserzett bőrruhát viselnek és acél lábszárvédőt, fegyverük egy-egy hosszú pengéjű lándzsa. Szerepük, hogy a byzont kifárasszák, de ne sebesítsék meg súlyosan.
 
A viadal menete
A fiesta elején a küzdelem résztvevői – a byzon kivételével – zenére, hatalmas pompa keretében vonulnak be az arénába. A sort a chiawarro vezeti, egy díszes öltözetű lovas, aki jelképesen átveszi a diettótól a byzonok karámjának kulcsát. Közvetlenül mögötte a gon-morrák és segítőik haladnak – akiket együttesen bysonedosnak hívnak -, őket pedig kisebb csapat követi: a cavaleraók segédei, valamint a staggo, akinek a szerepe, hogy a végleg legyengült byzonnak megadja a kegyelemdöfést, ha az már nem bír felállni. A sort a trezzio zárja, aki háromlovas fogattal vontatja körbe a bivaly tetemét, illetve távolítja el az arénából.
 
Ha mindenki felvonult, majd elfoglalta a helyét, a dietto jelzésére kezdődhet a fiesta, kinyílhat a kapu, és bejöhet a byzon. Először a caladonok vörös köpenyeikkel ingerlik, csalogatják az állatot, míg a gon-morra megfigyelheti a bivaly viselkedését: mennyire gyors, a kendőre támad-e vagy az emberre, melyik szarvát használja szívesebben. Ez még csak az előjáték, s pár perc után harang jelzi a Terzo D’Asta, a Lándzsa Harmadát.
 
Ekkor a cavaleraók látnak munkához: lovuk hátán ülve megpróbálják az állat marjába döfni lándzsájukat, így fárasztva a byzont. Mivel a bivaly utálja a lovakat, többnyire azonnal nekik ront, így a cavaleraóknak a bőrvért mellett valóban kiválóan idomított jószágokra van szükségük, hogy elkerüljék a veszélyes szarvakat. Gyakran előfordul még így is, hogy a byzon alákap a lónak, felborítva, sőt, gyakran a halálát okozva, ilyenkor a gon-morra és a caladonok feladata elterelni a bivaly figyelmét. Időről-időre a caladonok próbát tesznek a byzonnal, s bármikor kérhetik a diettótól a következő harmad megkezdését.
 
A Zászlók Harmadát – Terzo Di Battas – újabb kongatás jelzi. Ekkor a caladonoké a főszerep: köpenyük mozgatásával futtatják a bikát, hogy aztán szemből az alig háromnegyed lábnyi hosszúságú dárdáikat párosával a byzon vállába döfjék. Az állat ilyenkor egyre dühödtebb lesz, mozgása felélénkül, de a caláknak köszönhetően egyre lentebb szegi a fejét. Ez a köpönyegforgatás legfeljebb öt percet tarthat, ugyanis ezután a bivaly bizonytalanná, kiszámíthatatlanná válik.
 
Az utolsó, és egyben legfontosabb, a Halál Harmadának – Terzo di Morra – kezdetét nem jelzi harangszó. Csak ekkor lép színre a gon-morra, hogy a másik főszereplővel, a byzonnal együtt megkezdjék halálos táncukat: a szívszúrónak ekkor kell megmutatnia művészetét, és a bivalyt fárasztva egyre közelebb kell jutnia annak szarvához, a közönség egyre növekvő lelkesedésére. Lanettájával nagy ívű, kecses mozdulatokkal tereli az állatot, aki ekkor már rájön, hogy ez a küzdelem az életébe kerülhet, ezért még ádázabbul próbál rohamozni. A gon-morra koreográfiájában szerepel a fél térdre ereszkedés, a kendő hát mögé rejtése, vagy a forduló bivaly elvezetése közvetlenül a test előtt. Mindegyik mozdulatnak külön neve van, melyet a fiesta gyakori látogatói fel is ismernek: Halál Csókja, Zászlólengetés, Szövetség stb. A küzdelem attól lesz igazán művészet, hogy a mozdulatok finomak, táncszerűek, s a szívszúró arca nem tükröz semmiféle érzelmet – hiszen az azok feletti teljes uralkodás Ranagolnak igencsak tetsző dolog.
 
Pár percnyi küzdelem után, ahogy előkerül a ramiera, a gon-morra megpróbálja a szarvak közt behajolva egyetlen mesterien kivitelezett mozdulattal ledöfni a hatalmas állatot. Nem véletlenül hívják ezt Minudo Veridarnak, azaz az Igazság Pillanatának: a bivaly szarvai közt átmenő szúrásnak meglehetősen pontosnak kell lennie, mivel a célpont, a lapockák közti rész igen kicsi, s fontos, hogy a veszélyes mozdulat közben a gon-morra arca semmiféle érzelmet ne tükrözzön. A cél a szív, de a ramiera – bár annak egy különleges, hosszabb pengéjű változatát használják, a spadierát – még így sem éri el, csak az aortát. Ha a küzdő sikeres, s tényleg egy mozdulattal végzett a byzonnal, a közönség megéljenzi, ha azonban csak a második vagy sokadik szúrása teríti le az állatot, az ünneplés is többnyire csak méréskelt, vagy akár hurrogás is lehet belőle…
 
Gyakran előfordul, hogy a byzon még él, mikor a földre kerül, ilyenkor a staggo adja meg a kegyelemdöfést. Ez azonban nem számít hibának, hisz a cél nem az állat legyőzése, hanem annak bizonyítása, hogy a gon-morra tökéletesen uralja. A küzdelem végeztével a dietto kendőjével int, hogy a byzon egyik, vagy mindkét fülét – olykor a farkát is – levághatja-e, ügyességének jeleként, majd a bivaly tetemét a trezzio körbevonszolja az arénában. A gon-morrát a tömeg megéljenzi, hogy aztán újra megismétlődjön a viadal, de most már újabb szereplőkkel.
 
A Fiesta Corragga változatai
Persze nem Gorvikról lenne szó, ha nem akadnának vidékenként különbségek. Bár voltak rá törekvések, az eltérő rendszereket soha nem sikerült egyesíteni, így a fent leírtaktól egyes tartományokban, vidékenként eltérhetnek.
 
Abradói stílusú fiesta: Az abradói gon-morrák lovon ülve küzdenek meg a bivallyal, s lanetta és ramiera helyett lándzsát, azaz astát használnak; az utolsó, halálos asta pengéje több mint fél láb hosszú, és a célpont a byzon háta. Az abradói stílusban a művészi jelleg így kevésbé dominál, sokkal inkább hasonlít a hagyományos értelemben vett küzdelemre, viszont jól képzett lovat, és még jobb lovast igényel. Azt hozzá kell tenni, hogy ez a típus a küzdelmek egyik legveszélyesebb fajtája, évről évre rengeteg ló – és olykor gon-morra – esik a bivaly szarvainak áldozatául.
 
Akvilona: Az akvilonai ifjak az utolsó harmad során, ügyességüket bizonyítandó, még küzdelem közben lemetszik az állat egyik vagy akár mindkét fülét (persze ezt csak az ügyesebbek tudják megtenni), s a viadal végén kendőjükbe csomagolva a kedvesüknek nyújtják át. Olykor, ha egyházi ünnepen kerül sor a fiesta megrendezésére, a megszerzett trófeákat egy szentnek ajánlják fel – mint mondják, vannak templomok, amelyekben százával függenek a zsinórra felfűzött, ily módon szerzett áldozati ajándékok…
 
Bisonada: Évente egyszer kerül megrendezésre egyes rokmundi és warviki kisvárosokban, falvakban. Különlegessége, hogy egyszerű polgárok, parasztok vesznek részt benne: a bisonada során egy fatákolmánnyal próbálják meg sarokba szorítani a byzont.
 
Byzonugrás: Nagy látványosságot jelent a Warvik nyugati részében időről-időre megrendezésre kerülő byzonugrás. Ezen sem gon-morrák vesznek részt, hanem jó mozgású, ügyes ifjak, esetleg akrobaták, olykor dzsad rabszolgák. A byzonugrás lényege, hogy az ugró szemből, nekifutásból megragadja a bivaly szarvát, majd az állat öklelő mozdulatát kihasználva átszaltózzon a byzon felett.
 
Fiesta da Wierra: Fiesta a Vérért. Bárhol megrendezhetik, de csak akkor, ha a dietto, esetleg a gon-morra egyik közeli rokona nemrégiben hunyt el megbosszulatlanul. A legyőzött byzon véréből pár cseppet egy kupába csorgatnak, majd a hozzátartozók borral elkeverve megisszák azt. Ilyenkor a hagyomány szerint a bivaly a túlvilágon a halottat fogja szolgálni, szelleme pedig bosszút áll a gyilkoson. Ezeken a fiestákon a gon-morra nem viseli díszes ruháját, hanem csak egyszerű, hétköznapi ruházatot hord.
 
Gorvik: A fiesta kezdetét az jelzi, hogy egy jelenlévő (általában egy bárd) elénekel egy dalt, illetve a rendezvényt gyakran ünnepség követi, mutatványosokkal, csepűrágókkal.
 
Noweirra: Ezeken a viadalokon noweirrák (gon-morráknak készülő növendékek) küzdenek olyan byzonok ellen, melyek fiatalabbak a hagyományos fiestákon szereplő társaiknál.
 
Rokmund: A tartományban hét tradicionális vágást kell ejteni a byzonon, mielőtt elérkezne az Igazság Pillanata.
 
Terdellai Viadalok: Annyiban különbözik az abradói stílusú küzdelemtől, hogy az állat szarvára egy szalagot kötnek fel, melyet a gon-morrának lándzsájával kell megszereznie.
 
A byzonokról
A küzdelemben részt vevő byzonok – gorviki néven bisonok – kissé eltérnek a füves pusztákon élő rokonaiktól. Termetük kisebb, súlyuk néha alig nyom többet öt mázsánál, ugyanakkor fürgébbek, agresszívabbak, s minden mozgó célpontra támadnak, ami természetes ösztöneiknek, s persze az évszázadok óta tartó gondos tenyésztésnek köszönhető. A híresztelések dacára a rendes házi byzonokkal ellentétben nem kell tanítani, éheztetni vagy kínozni őket, hogy megvaduljanak, sőt, a kezdő gon-morrák csak olyan állatokkal kerülhetnek szembe, melyeket még senki sem ingerelt azelőtt. Egy bivaly 4-6 éves korára érik meg a küzdelemre, ennél fiatalabbakat csak a tanulók, a noweirrák számára tartogatnak. A byzonokat, míg viadalra kerül a sor, gondosan őrzik: mondják, sokan kísérelték meg már a küzdelmeket mérgek vagy ajzószerek használatával befolyásolni. Ettől függetlenül visszaélések előfordulhatnak, olykor ügyes tolvajoknak, láthatatlanul lopakodó fejvadászoknak, máskor a gazdák pénzéhségének köszönhetően. Megjegyzésre érdemes, hogy amennyiben a byzon jól küzd, és ha igazi élményben részelteti a közönséget, nem kell elpusztulnia. Azok az állatok, melyek öltek már embert pályafutásuk során, a tenyészetek féltett kincsei, s nem ritkán magasabb kort érnek meg gazdáiknál… Az ilyen byzonok nevét legalább annyira jegyzik, mint a híres gon-morrákét, leszármazottaik ellen küzdeni pedig bármelyik szívszúrónak megtiszteltetést jelent.
 
A byzonokat külön erre a célra létrejött karámokban tenyésztik, s nem egy jómódú kereskedő vagy nemes fektet be ezekbe a gazdaságokba, hiszen amellett, hogy folyamatosan szállítanak a különböző arénáknak, az állat győzelme esetén komoly pénzjutalom is üti a gazda markát. A legnevesebb karám az ettazari Fulmini-tenyészet, ahol a legendás Draggo vérvonalából azóta több elhíresült jószág származott le, de a terdellai Warradovik-, vagy a seiravari Gothmund-karámból is több, az arénában nagy dicsőséget szerzett byzon származik.
 
Bár a byzonok nem kimondottan ravasz állatok, mégis, a kötött mozgásformáknak köszönhetően egy idő után kiismerik ellenfelük mozgását, s képesek átlátni, hogy számukra veszélyt nem a kendő, hanem a mögötte álló ember jelent. Azok a byzonok, melyek megnyerik az első viadalukat, különösen veszedelmesekké válnak, ez aztán minden további megnyert párharccal csak fokozódik. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy az állatok az emberek harcmodorát kiismerve eredményesebben küzdenének ellenük, csupán azt, hogy az arénában, számukra már ismerős környezetben, a gon-morák kötött stílusában küzdők ellen reakcióik gyorsabbak és kiszámíthatatlanabbak lesznek. Ha hozzátesszük, hogy egyes különösen veszélyes vérvonalak szintén pozitív módosítókat jelenthetnek az állatoknak, már érthető, hogy ezek a karámokban tenyésztett gyilkosok miért is számítanak félelmetes ellenfélnek.
 
A Fiesta Corragga Ynev más tájain
Bár azt lehetne hinni, hogy a Fiesta Corragga tipikus gorviki jelenség, mégis, Ynev más tájain is megrendezésre kerülnek byzonok elleni küzdelmek. Többnyire olyan helyeken, ahol gorviki kolónia található, vagy erősen érezhető az ország befolyása, mint például Abaszisz, a Pentád területe, Erion gorviki negyede, a Kereskedő Hercegségek egyes országai (Erone, Dies Ravallona, Ghedorin), és a shadoni Felföld néhány városa. Ez utóbbi helyen a hatóságok tűzzel-vassal próbálják kiirtani a viadalok rendezésének szokását, ám a helyiek – talán mintegy függetlenségüket látva benne -,ellenállnak minden, a beszüntetést célzó rendeletnek.
 
Fiesta Corragga a játékban
A Fiestákon gladiátorok vagy más hivatásos viadorok sosem vesznek részt, csak nemesi származású gorviki ifjak, többnyire szabad harcosok, azaz siedonok, olykor bárdok, esetleg lovagok. A byzonok elleni küzdelmet külön iskolákban tanítják, a tanulási idő egy év, a tandíj 20-30 arany. További költségeket jelent még a két rend ruházat, a segítők és azok felszerelése, abradói stílusú gon-morra esetén a ló s annak kiképzése. Ráadásul a legtöbb kezdő viador nemhogy pénzt kapna a küzdelméért, hanem még neki kell fizetnie, hogy arénába állhasson, csak a legtapasztaltabbaknak adatik meg a lehetőség, hogy e viadalok során összegyűjtött pénzből megéljenek. Így már könnyen érthetővé válik, hogy a nemesi származásúak között is miért vannak kevesen, akik a hatalmas összeg kifizetését megengedhetik maguknak, csupán a bátorságuk bizonyítása céljából.
 
A legnagyobb és egyben legnevesebb iskola az aquillai Morra Carrida, de szintén jó nevűnek számít a Gorvik tartománybéli Lorencio Vique-i Bisonida, itt tanult például az ország leghíresebb gon-morrája is, aki szülővárosa után vette fel a d’Olbarise nevet. Kedveltek még a warwiki Fiesta di Morra, a Ramierao a rokmundi Racallóban, vagy az Abradóban, Belderróban található Subita Morra, mely lovas harcmodorban oktatja növendékeinek a küzdelem fortélyait. Két neves viadorról még érdemes szót ejteni, az egyik Ferrante con Abridani, aki rokmundi származása ellenére a legnevesebb gon-morra, aki abradói stílusban küzd, a másikuk Darana Ardovik, aki nő létére – sokak nemtetszésére – állt az arénába, s nyert meg több küzdelmet is.
 
Játéktechnikailag, ha a JK nemesi származású gorviki, s ki tudja fizetni a tandíjat, beiratkozhat egy iskolába. A képzés 15 Kp-ba kerül, ennek során a karakter elsajátítja az Állatismeret képzettség Mesterfokát, de csak a byzonokra, megtanulja a ceremónia menetét és az alaplépéseket. Ha azelőtt nem tudott volna ramierával (vagy abradói stílusú küzdelemnél lándzsával) bánni, azt is megtanulja, de ezt már külön képzettségpontokért, ugyanúgy, mint a lovas gon-morráknak a Lovaglás Mesterfokát. Megtanulnak továbbá egy különleges képzettséget is, amely a bajvívók Halálos Szúrására emlékeztet, de csak byzonokra alkalmazható. Ez az úgynevezett Szívszúrás, bár igazság szerint nem a byzon szívét, hanem egy, a lapockák közti pontot szúrnak meg. A sebzés +3k6 Ép, mely megfelelően legyengített állattal szemben elegendő szokott lenni, esély pedig 95 fölötti Támadó Dobásnál nyílik rá, ez azonban 2 Kp rááldozásával növelhető, így 94, 93, stb. dobásnál is sikeres lesz.
 

Utolsó hozzászólások   [Ugrás a fórumhoz]

    daekow

    2008-03-24 18:36:25

    Hali.

     

    Én fordítva gondolom, mint itt sokan mások.

     

    Ha van olyan a történelemben, ami így vagy úgy hangulatos, akkor azt megfelelő körítéssel szívesen látom a játékban is.

     

    Komolyan, akár az inkvizíció, akár a lovagság, akár a keleti misztikájú harcművészek... Ki köll mindent hajítani, vagy már beletenni sem volt érdemes...? :( Persze van egy keret, egy határ: ne legyen a slannak csábító Sötét Oldala, ne jelenjenek meg félszerzetek egy 2008-as regényben, stb. De amúgy...?

     

    Hja, nekem tetszik pl. a szumó; annyira nem ismerem persze a szabályait, viszont mivel hangulatos, ezért a japán valóságost kiegészítem-átalakítom a saját ötleteimmel, majd megjelenítem Yneven. Akkor ez bűnös vállalkozás volt...?

     

    Azonkívül a gorviki viadalok meg vannak említve a Bestiben is.

     

    A varázslókról: ezzel menjünk majd át inkább a M* kérdések-válaszok topikra...

    "Akkor most megint arra kérlek, hogy nézd az érme másik oldalát is. Ha már egy bm évtizedeket tanult, és képes varázsolni, miért ne használhatná a tudását arra, hogy megpörkölje egy-egy bika szőrét? :( Szerintem belefér." - főleg ez...

     

    % a cikknek.



    seeliesidhe

    2008-03-24 21:23:13

    jól vettem le?

     

    néhányan itt úgy gondolják, hogy egy fantasy világ mágiahasználat nélkül már nem is lehet eredeti..?

     

    amúgy a cikk tetszett villámok nélkül is :(



    Vendég Bakunyin

    2008-03-25 08:29:53

    Sziasztok!

     

    Mindig nagy örömmel olvasom a MAGUS világának, rajongók által készített kiegészítőit, mert bennük van az RPG számomra egyik legfontosabb lényege. Időt, fáradságot nem kímélve közzéteszi az amatőr szerző a saját kiegészítőit, kis szilánkokkal megtoldva a nagy Ynev-képet. Roan felhasználta a spanyol-mexikói Corrida de Toro eseményét, átformálta az általa elképzelt Ynev képére és tartalmas kiegészítőt csinált belőle. Mindenki használhatja, alakíthatja kedvére vagy akár ki is hagyhatja. Hiányolni belőle a mágiát, nyafogni a hiányosságain stb. merő szócséplés és számomra üres fikázásnak tűnik.

     

    Üdvözlettel:

    Bakunyin



    Roan

    2008-03-27 10:22:05

    Üdv!

     

    Úgy látom, hogy két téma irányába, a földi analógia és a mágiaegyensúly tárgyköre felé indultunk el. Ezeket koncepcionális kérdésnek tartom; nem hiszem, hogy bárkinek meg kellene győznie bárkit is a maga igazáról.

    S hogy a byzonviadal mennyire is illik a világképbe? A byzonviadal célja nem a közönség szórakoztatása, vagy egy állat megölése, megkínzása. A hangsúly a felsőbbrendűség bizonyításán van: a gon-morra bizonyíthatja, hogy egyszerű eszközökkel is tökéletesen uralja a nálánál sokkal erősebb, hatalmasabb állatot, s ha kell, egy mozdulattal az életét is el tudja venni. Mindezt tradíciók alapján, ceremoniális jelleggel teszi, s művészi aktusként éri meg; így szvsz minden együtt van ahhoz, hogy Gorvikban tökéletes táptalajt lelve szárba szökkenjen a byzonviadalok kultúrája. Hogy ebben mennyi szerepet kapnak a rabszolgák, a mérgek és a mágia, ízlés kérdése, én nem éreztem, hogy attól lenne igazán ynevi, ha ezeket beleerőltetem, legfeljebb egy-két logikai bukfenc került volna elő. Ha mindez nem jött volna át ebből az írásból, az az én hibám, ezek szerint ebből a szempontból nem végeztem jó munkát. Azt hozzátenném, hogy egy cikk megírása – mint talán a fentiekből is kiderült – azért némi erőfeszítést igényel, aki publikált már bármit is, az tudja, miről beszélek, aki meg nem, az előbb-utóbb megtudja, ha erre adja a fejét.

    Természetesen az itt leírtak opcionálisak, a cikk lehet hangulatkeltő, gondolatébresztő, de – szerintem – semmiképp sem felesleges. Nyilván szóba jöhetnek egyéb forgatókönyvek is – pl. érdekes lehet a bűnök megváltása –, de ezt alaposan át kell gondolni, hogy minden megfelelően működjön (Meg lehet-e váltani egy ember bűnét egy állat szenvedésével? Miért van erre byzonviadal, miért nem elég, ha valaki a pajtában halálra korbácsol egy állatot? Stb. stb.). Erre mindenkit csak bíztatni tudok. Azt viszont örömmel vettem, hogy voltak páran, akiknek tetszett az írásom.

     

    Üdv

     

    RdA




belépés jelentkezz be    

Back to top button