3. RPG.HU Találkozó – Fantasy modul – hangulatkeltő novella
3. RPG.HU Találkozó – Szerepjáték verseny: Középpontban a nosztalgia, a játék élménye. Ennek jegyében ez a szerepjáték verseny szakít a megszokott „rendszerenként írunk egy modult” sémától.
A találkozón egy-egy általános világképre alapuló, rendszerfüggetlen fantasy és sci-fi modul várja a vendégeket. Az előre jelentkezett csapatoknak nemcsak játékosaikat, de egy-egy mesélőt is nevezniük kell, ezeket a mesélőket a csapatok közt fogjuk kisorsolni. /A sorsolást egy felmérés előzi meg, amely (elsősorban kor alapján) igyekszik a csapat-mesélő párosításokat optimalizálni./
A modul csomagját a mesélők a verseny napján kapják meg, 1-1,5 órájuk lesz a felkészülésre. A modult eleve erre a célra készítjük, igyekeztünk jól átlátható és könnyen kezelhető anyagot adni a mesélők kezébe.
A verseny ideje alatt sétáló mesélők/bírók állnak majd rendelkezésre, akik minden kérdésre válaszolnak majd.
A találkozó előtti hetekben feltesszük a játszható karaktereket, novellákat és némi segítséget a felkészüléshez.
A találkozón egy-egy általános világképre alapuló, rendszerfüggetlen fantasy és sci-fi modul várja a vendégeket. Az előre jelentkezett csapatoknak nemcsak játékosaikat, de egy-egy mesélőt is nevezniük kell, ezeket a mesélőket a csapatok közt fogjuk kisorsolni. /A sorsolást egy felmérés előzi meg, amely (elsősorban kor alapján) igyekszik a csapat-mesélő párosításokat optimalizálni./
A modul csomagját a mesélők a verseny napján kapják meg, 1-1,5 órájuk lesz a felkészülésre. A modult eleve erre a célra készítjük, igyekeztünk jól átlátható és könnyen kezelhető anyagot adni a mesélők kezébe.
A verseny ideje alatt sétáló mesélők/bírók állnak majd rendelkezésre, akik minden kérdésre válaszolnak majd.
A találkozó előtti hetekben feltesszük a játszható karaktereket, novellákat és némi segítséget a felkészüléshez.
Csapatok jelentkezése október 29-ig: https://lfg.hu/talalkozo/jelentkezes
Az alábbiakban a fantasy versenyhez tartozó hangulatteremtő írást olvashatjátok.
Az öregember fújtatva mászott felfelé a szűk ívben kanyarodó csigalépcsőn.
– Hetvenegy fok – morogta magának, mint minden áldott nap az elmúlt két évtizedben. Régebben pár pillanatig tartott csupán, amíg felért. Az állandó lépcsőmászás megerősítette a combját és legtöbb kortársánál sokkal később érte utol az öregedés. Az idő elől azonban nincs menekvés. Az izületei megszenvedték a kemény teleket és a világítótorony állandó nedvességét. Gyulladt, bedagadt térddel pedig már az ember nem szaladgál olyan vígan a lépcsőkön, mint fiatal korában! Pedig annak idején még versenyt is rendeztek és két nyáron is ő ért fel leghamarabb a toronyba, majd vissza a kapuhoz a fent elhelyezett éremmel a kezében. Sok kortársa futott nála gyorsabban, de egyikük sem versenyezhetett vele az ismerős lépcsőfokokon. És hol vannak már a régi barátok?
Akik nem vesztek oda közülük az ork lázadások során, azokat elvitte a kor, vagy a hideg. Vagy elhajóztak messze délre, melegebb vidékekre és nem tértek vissza soha többé!
– Hetven. Hetvenegy – számolta gépiesen az utolsó fokokat, ahogy felért a lépcső tetejére, ahol megtorpant. A terembe vezető ajtó résnyire nyitva állt, pedig sosem felejtette el bezárni! Idegesen megvakarta őszes borostáját. A bejárat mellett tartott ugyan egy kézre illő bunkósbotot, de az lent volt és semmi kedvet nem érzett magában leereszkedni és újra megmászni a hetvenegy lépcsőfokot. Meg aztán hogy nézne az ki, ha botot lóbálva rémítene meg valami vásott kölyköt, vagy rossz helyre keveredett fiatalokat? Ugyanakkor, mi van, ha megint valami ragadozó jószág tévedt be a toronyba? Ritkán vetődtek el a földnyelv innenső végébe, de nem ez lett volna az első eset.
Az öregember bizonytalan kézzel, lassan tolta be az ajtószárnyat. Kicsit megnyugodott, amikor látta, hogy nincs benn semmiféle állat. Valaki azonban kinyitotta szorosan záródó spalettákat és felállította a létrát, amin fel lehetett menni a torony tetejébe, egészen a világító kristályig. Bár azt el sem tudta képzelni az öreg, hogy miért akarna valaki odamenni. Hiszen nincs ott semmi, csak a süvítő szél, meg az embernyi varázskristály. Valami neszezés mégis hallatszott odafentről. Amikor az öreg közelebb óvakodott, és megpróbált fellesni a tetőre vezető lyukon hirtelen egy csizmás láb jelent meg a létra legfelső fokán. A csizmát egy láb, majd egy másik csizma követte, míg végül egy kecses test bontakozott ki az öreg szemei előtt.
– Szóval csak te vagy az – szusszantotta megkönnyebbülten, de ezzel úgy megijesztette a létrán leereszkedő alakot, hogy az ijedtében sikított egyet és csaknem elengedte a létrát.
– Jég és vihar öreg! Majd’ halálra rémítettél! – a nő hangja az ijedtségtől a szokottnál is magasabb volt, miközben lemászott. – Miért settenkedtél így ide?
– Elfelejtettem, hogy ma jössz megnézni, nem sérült-e meg a kristály – felelte vállvonogatva a férfi. Mostanában egyre több mindent felejtett el. Nem a régi dolgokat, azokat bármikor vissza tudta idézni, de azt már nem tudta volna megmondani, hogy mit evett tegnap, vagy kivel mit beszélt múlt héten. Néha eszébe jutott, néha nem. Kerülte a nő tekintetét, de akárhogy próbálkozott, a szokatlan lila szemek rátaláltak a pillantására és nem engedték el egykönnyen.
Majd két fejjel magasodott a karcsú nő fölé, mégis feszélyezve érezte magát. A másik mégiscsak a varázsművesek céhének rangbéli tagja volt, akinek hatalma nem csupán a bűvös kristály ellenőrzésére és javítására terjedt ki. De aztán a nő elmosolyodott és leengedte csípőre tett kezeit. Szélfútta csapzott haját félresimította az arcából, majd a rakoncátlan tincseket gondosan eligazgatta hegyes fülei mögé, majd fejével intett az öregnek.
– Gyere, inkább nézzük meg, miféle hajó közeledik! Fentről láttam, de akkor még mesze járt.
– Ó, egy hajó! – csillant fel az öreg szeme. A tavaszi szél ugyan már nyomtalanul eltüntette a jeget és a havat a szirtekről, még mindig elég kevés hajó érkezett a kikötőbe. A hosszú tél után minden egyes hajó újabb híreket, idegeneket, kereskedelmet, piacot egyszóval változatosságot jelentett. Gyorsan levette a viaszosvászon védőtakarót a jókora, kerekes állványra erősített messzelátóról. A fényes rézhengerekből álló látcső egy sínen futott körbe a világítótorony belsejében, hogy bármelyik ablakhoz odatolva körül lehessen kémlelni. – Merről?
– Dél-délnyugat – felelte az elf nő, miközben segített az öregembernek odatolni a szerkezetet a megfelelő ablakhoz. Előbb az öregember pillantott bele a távcsőbe. A gondos olajozásnak köszönhetően a csuklók egyáltalán nem nyikorogtak, amikor a szerkezetet óvatosan forgatva próbálta megtalálni a közeledő hajót. Nem ment egykönnyen, az alacsony termetű nő mellette már türelmetlenül topogott, amikor sikerült megpillantania a közeledő lélekvesztőt.
– Jég! Jég és vihar – kiáltott elborzadva az öreg. Nem véletlenül kellett sokáig keresgélnie. A hajó lesodródott a szokásos útvonalról, ami a nyílt tengerről a város védett kikötőjébe vezetett és szinte eltűnt a messzi nyugati szirtek takarásában. – Neki fog sodródni a szikláknak!
– Hadd nézzem! – kérte a nő és nagy neheze sikerült arrébb tuszkolnia az öreget, hogy ő is belepillanthasson a messzelátóba. Lábujjhegyre kellett állnia, hogy bármit is lásson, de végül csak sikerült megpillantania a gyalázatos állapotban lévő hajót. Az öreg nem tévedett, a vitorlás mögött pokoli út állhatott. Kormányát és árbocai többségét veszítette, a megmaradtakon pedig úgy lógtak a szakadt vitorlák, mint mosott ruhák a szárítókötélen. A feketére kormozódott, sérült palánkokból ítélve tűz is pusztíthatott a fedélzeten, amit talán csak egy jókor jött eső tudott elfojtani.
A valaha fenséges vitorlás a legendák kísértethajójának rémlett az elf számára, mielőtt végleg eltűnt szem elől az egyik tarajos szélű szikla takarásában. Lassan, vonakodva lépett el a messzelátótól, majd az öregre nézett. A saját megrendültségét látta tükröződni a ráncos arcon.
– Szólnunk kell… – kénytelen volt nyelni egy nagyot és megnyalni az ajkait, annyira kiszáradt a szája. – Szólnunk kell a tanácsnak. Gyorsan segítséget kell küldeni a szerencsétleneknek. Talán vannak túlélők.
– Igen – motyogta az öreg. – Talán vannak…
Hipphappsero
2007-10-17 14:22:30NATOkatona: Ez hangulatteremtő, nem bevezető
Bár annak is szívesen elfogadnám
Jó lenne még egy pár ilyet olvasni addig.
Monress_
2007-10-17 14:57:20Én máris akarok játszani!
Jó hangulatkeltő írás, gratula! 
NATOkatona
2007-10-18 08:23:09Hipphappsero:
csak azértnemálokleveled vitatkozni most ezen mert nincs hozzá késztetésem
de lásd hogy mennyire tisztellek és érzem benned a flamelési vágyat írok egy verset
elővezettem a velőt vagy csak a csöveket tépték ki míg ő bevezető címszó alatt vetített számomra határtalan bizalommal valami nyúlós emésztőnedvszagú orrfacsaró karóképet melyel keresztülszúrta vizuális látóképletem hogy derékszögbe fájjon mert párhuzamos sorokat taszít ki magából igaz szót féltve de bátran ad.
hibáztam, mikor kibernetikus felületére szögeltem a hátamról lemetszett bőrfelületeket hogy szavakba formálva próbáljam eléjetárni amit az elmémben képzek.
ő észrevette és jóakarva vagy aljas megvető lenéző szándékától takarva adta tudomásomra, a végfelhsználói másomnak, hogy a szavakat melyeket az elme hatalma mesterséges, műanyag újjakba, parancsba adta, énmeg balga mód tudomásul adtam.remélem tettét nem vezérelték aljas eszmék, látomásból szőtt félénk elmék, hogy valómon gyúnt üzzön, mert ha mégis a fejében lévő elektronrudacskák testének funkciónális mozgásának segítségével felém ezt vezényelték, akkor : fejbebaszlak egy csákánnyal
remélem senkisemétifélre amit a sorok között megbújva szeretnéküzenni, főlegnemte!
Fenyx
2007-10-18 09:37:47Hmm ez alábbi elmehetne a vogon költészet egyik gyöngyszemének is
NATOkatona
2007-10-18 11:37:32fúúúú te nagyon úgy írsz mint egy stoppos:D kezdhetsz félni
amúgy azért mertmég zöld vagyok és nagydarab lehetek buta is jó?