Szerepjáték fejlesztő verseny nevezés: Nagyföldi legendák

Címkék
Elöljáróban: a lenti játék az rpg.hu szerepjáték-készítő pályázatán indult, amely eléggé behatárolta az elkészítési időt és a terjedelmet. Az emiatt jelentkező esetleges problémákat tehát kevésbé boncolom, mint ahogy azt egy „rendes” játéknál tenném. Függetlenül az eredmény minőségétől szeretném minden résztvevőnek megköszönni, hogy próbálkozott, remélem, hogy az esetleges negatívumok nem veszik el a kedvet a jövőbeni alkotásoktól.
 
Nagyföldi legendák
 
Ismét egy eredetileg nem ide szánt játék, amelyből jókora darabok lettek levágva, hogy beférjen a 32 oldalba – és úgy tűnik, hogy a műtét nem sikerült túl jól, és most nem csak a kinyomtatva olvashatatlanul lekicsinyített táblázatokra gondolok. 
 
Először is a koncepcionális szakaszról:
 
Klassz dolog, ha az ember hajlandó valami új irányt venni. Díjazandó, ha nem a tolkieni fantasyban gyökerező világot akar összehozni a készítő – de ebben azért megvannak a csapdák is. Az első és legkomolyabb csapda, hogy a jól ismert klisék – itt most konkrétan az ismert fajok – elhagyása jelentheti a jól ismert fogódzókról való lemondást is, ami a potenciális játékosok számára esetleg akadály lehet. Egy ork vagy elf a legtöbb szerepjátékos számára ismerős lehet, még akkor is, ha esetleg némileg módosítva van, mivel van miből kiindulni: „itt az elfeknek a bőre alól tüskék nőnek” vagy „itt az orkok ugyanolyan vadak, de nem hülyék, hanem IQ-s lények” meg hasonlók.
 
A nagyföldi legendákban viszont van egy ismert faj – az ember -, meg van nyolc másik, akiket harmadik elolvasásra sem nagyon tudok megkülönböztetni egymástól, vagy legalább a nevüket megjegyezni. Vannak ugyan birodalmaik, némi országleírás – ez is inkább a történelemkönyv-változat -, de igazság szerint simán lehetne mind ember, legalábbis fajra nézve.
 
És igen, a tájegységek elnevezései – Nagyföld, Zöldföld, Jégföld, Szürkeföld, Vörösföld – sem kimondottan hozzák lázba az embert. Fantasy, emberek, a dolgokat nevezzük el úgy, hogy beinduljon a kalandozó-mirigyek a szájban, vagy legalább úgy, hogy lássa az olvasó, hogy ennek a dolognak története van…
 
Szintén klasszikus hiba az időrenddel kezdeni a játékot, miközben az itt leírtak nagy részéről gőze sincs az embernek. Ha már ilyesmit teszünk az írásba, akkor az legyen valahol a vége felé, hogy addigra tudjuk, pl kik azok a Krillek, akik E.I.Sz szerint 50-ben királyságot alapítottak.
 
Ennek értelmezésében a birodalmak leírása sem sokat segít, néhol ugyanis elég érthetetlen/nem tisztázott dolgokra hivatkozik. A szerző helyében odaadtam volna a szöveget valakinek, aki nem ismeri a házi világot, hogy olvassa el és értelmezze…
 
Ami a rendszert illeti, kicsit sokallom az alaptulajdonságok számát, bár ez izlés dolga – bár nem tudom például, hogy különböző kultúrákban hogyan érvényesül az egy helyen összeszedett műveltség, van-e értelme külön kezelni a gyorsaságot és ügyességet, plusz én az ösztönt sem főtulajdonságként kezelném, hanem képzettség esetleg faji hátrány szinten.
 
A másodlagos tulajdonságoknál sem ártana némi egyszerűsítés, vagy legalábbis a rövidítések elhagyása. Lehet, hogy többet kell gépelni, de sok félreértést eloszlathat, ha nem kell keresgélni, mi a különbség az ep és az ép között.
 
A kasztok és mesterségek rész teljesen érthetetlen a vágások miatt: látom, vannak főkasztok, alkasztok (nem tudom mondjuk, hogy mi a különbség a kreatív elnevezésű harcos alkasztok között), de nem tudom, mit tudnak. Vannak istenek, szellemek, képzettségek is – bár utóbbiakról semmilyen részlet nincs -, illetve a kasztokhoz hasonló részletességgel tárgyalt mágiarendszer is.
 
Az összhatás sajnos nem túl pozitív. Ha a hellyel voltak problémák, akkor a zanzásítás során legalább a példakaland helyére lehetett volna berakni hiányzó alapinfókat, vagy a világ egyik részére koncentrálva megadni a részleteket.
 
A játékot eredetileg a saját szórakozásomra készítettem, de olyan mértékben kiterebélyesedett, hogy gondoltam, miért ne lehetne mások számára is játszható, és így továbbfejlesztve elkészült a végleges verzió.
 
Szerintem a fantasy szerepjátékok piacát teljesen eluralták a tolkien világáról koppintott világok. Ez a játék teljesen egyedi világgal rendelkezik. Másik különlegessége, hogy kötöttségei mellet rengeteg szabadságot is ad mind a játékosok, mind a KM-ek részére.
 
Bocsi, de le kellett faragnom az egészből, mivel nem fért volna bele a 32 oldalba. Ha érdekel benneteket a bővített verzió (szabálykönyv, mágia könyv, eszköztár, bestiárium, térképek), akkor írjatok, és ha tudom, elküldöm!
 
Sajnos a vágások tényleg nem tettek jót az összhatásnak – a játék jelen formájában használhatatlan. A szerző talán jobban járt volna, ha a teljes változatot felpakolja valahová.
 

Utolsó hozzászólások   [Ugrás a fórumhoz]

    Aserminio_de_Mueria

    2007-06-25 12:28:52

    Diocletianus: Pl. Ferenc József-föld



    raud

    2007-06-25 20:59:37

    Hát, az a meglátásom, hogy a szerzőnek még így, 32 oldalra minimalizálva is kellett melóznia a projekten egy keveset...

     

    Ami a végeredményt illeti: sajnos egyetértek a nagy többséggel. Kevesebb ország és célzottabb leírás => jobb feeling. Fajok - amit a többiek már elmondtak. Példakaland: dícséret érte (igencsak nemes a célkitűzés), ám való igaz, hogy fontosabb dolgokra lehetett (kellett) volna költeni a felszabadult helyet...



    kabal

    2007-06-25 23:09:30

    A Synibarr világra sza...segítése is iszonyatos mennyiségű munkával járt, aztán mégis milyen lett? Elnézést a Nagyföldi Legendák szerzőjétől az összehasonlításért...:-)



    elGabor

    2007-06-26 07:19:04

    kabal: lelkes és fantáziadús? :sor:



    Aingus_Og

    2007-07-17 10:39:39

    Sziasztok!

     

    Még két dolgot tennék hozzá a lentebb elhangzottakhoz. Az egyik, hogy a szöveges leírást és a számszerű szabályokat illik szinkornizálni.

     

    Pl.: Fél-krill:

    "Fizikai erejük nagyjából az emberével egyenértékű, de varázslati erejük már valamivel magasabb. "

     

    vö.:

     

    Faji képesség: Hangtalan járás.

    Faji bónuszok: 2 ap-ból 3 lépést tehet meg.

     

     

    A szöveg sehol sem említi, hogy gyorsabbak vagy híres lopakodók (tolvajok, stb), ellenben a szövegben leírt nagyobb varázslati erőt nem számszerűsiti semmi, tehát játéktechnikailag nincs is.

     

    Vagy: Krill:

    "Rendkívüli termetük és gyorsaságuk teszi őket jó harcosokká. Varázslati és fizikai erejük egyaránt jólfejlett, de önteltségüknek köszönhetően képességeik lassan fejlődnek. "

     

    vö:

     

    Faji képesség: Vízalatti légzés.

    Faji bónuszok: 1 ap-ból 2 lépést tehet meg.

     

    A vízalatti légézés elég spéci dolog, nem ártott volna a leírásba belevenni. Az összes leírt dolog közül csak a gyorsaság van számszerűsítve.

     

    Ilyenek szinte minden fajleírásnál, sőt néhol a nép és egyéb leírásoknál is vannak.

     

    A másik, amit a szerző helyében nagyon átgondolnék, az a tapasztalati rendszer. Ha egy parasztfiú könyörög, hogy mentsem meg a faluját egy vérmedvétől, akkor 1 tpt jár érte, azonban ha a falusi elöljáró kér meg ugyanerre, akkor kb 15. Ha csak egy szervezet vesz részt a dologban (a falu), akkor +100 tpt jár, azonban ha a faluban van egy kis kolostor is, és ott van a két szomszédos falu, valamint a favágó céh (5 csoport), és együtt kérnek hogy nyírjam ki a vérmedvét, akkor ugyanazért +225 jár. Ez így eléggé fura.

     

    Minden jót:

     

    Aingus Og




belépés jelentkezz be    

Back to top button