A magyar képregénykiadás régen és ma – 2. rész

Cikkünk első felében a honi képregény-kiadás 1990 előtti helyzetéről, és a rendszerváltáskor nyakunkba szakadt mese- és szuperhősök dömpingjéről – utóbb a kínálat lassú elsorvadásáról írtunk. Az ezredfordulót követő első pár évben azonban valami mozgolódni látszott a hazai piacon. A 2000-es X-Men és a 2002-es Pókember mozifilm (és a szinte kétévente elkészülő folytatások) nemzetközi sikere itthon is újból népszerűvé tette a passzosruhás világmegmentőket – jóllehet, az igazi áttörést a felnőtt képregényrajongó korosztályt megcélzó 2005-ös Sin City (és a kultikus Frank Miller-képsorokat magyarul elsőként bemutató Fekete-Fehér Képregényantológia) hozta el.

A 14 karátos autótól a 300 spártai harcosig

A hazai képregénykiadók szemrevételezésekor talán megbocsátható, ha a Képes Kiadót vesszük elsőként górcső alá. Nem csak azért, mert a kiadó vezetője a legendás képregény-rajzoló, Korcsmáros Pál unokája, Korcsmáros Gábor, hanem mert a Képes Kiadó rendelkezik jelenleg a legnagyobb választékkal képregények terén. A Képes Kiadó fő profilja már első látásra egyértelmű: a Fülesben annakidején folytatásokban közölt, méltán népszerű (ám az akkori nyomdatechnika miatt sokszor erősen megcsonkított) Rejtő-adaptációkat adják ki újra, A4-es méretben, keménykötésben, kiszínezve. Az eredetileg fekete-fehér, mára erősen leamortizálódott rajzokat a Garisa H. Zsolt-Varga „Zerge” Zoltán páros aprólékos munkával, kockáról kockára javította fel és egészítette ki, már-már olyan műgonddal, hogy az ember sokszor azt hiszi, Korcsmáros eredetileg is színesben rajzolta meg Rejtő halhatatlan légióstörténeteit!

Az eddig megjelent köteteket (A 14 karátos autó, Az előretolt helyőrség, Az elátkozott part és A három testőr Afrikában) a kiadó tervei szerint nemsokára követi Piszkos Fred és Az előretolt helyőrség is, az „Irodalmi klasszikusok képregényben” sorozat pedig olyan remekműveket öltöztet új (értsd: a fenti módszerrel kiszínezett) köntösbe, mint a Beszterce ostroma, az Egri csillagok, vagy a Vörös és fekete.

Az új Batman-film (és a közelgő folytatás) sikerén felbuzdulva ezentúl a Képes Kiadó jelenteti meg a Denevérember fél évszázados történetének egyik legsikeresebb epizódját, a Hush! sorozatot is (amelyet nem kisebb személyiség írt, mint a Smalville, a Lost és a Hősök forgatókönyvírói-produceri munkálataiban tevékenyen részt vevő Jeph Loeb!).

A Képes Kiadó piacvezető státuszát mi sem bizonyítja jobban, hogy egyedül ők voltak képesek megjelentetni a 300 eredeti képregényváltozatát a hazai premierrel egy időben keményborítós díszkiadásban – és nem filléres füzetként, mint ahogy azt pár évvel ezelőtt a Semic tette a jobb sorsra érdemes (és szintén Frank „Felkapott” Miller tollából származó) Batman: az első év-vel. A Képes Kiadó a fentiek mellett szívügyének tekinti az olyan nívós európai képregények megjelentetését, mint a Sörmesterek és a Largo Winch (utóbbi szerencsére jóval színvonalasabb, mint a belőle forgatott, azonos című tévésorozat!).

A kiadó alacsony árkategóriájú, „fapados” képregény-antológiájában, az Eduárdban a régi Korcsmáros-klasszikusok mellett rendszeresen olvashatjuk a magyar képregényrajzolók tehetséges új generációjának munkáit is. Viszonylag új jövevénynek számít a Papírmozi (ugyanaz pepitában) című kiadvány, amely a Míves Céh hat részt megélt Fekete-fehér képregényantológiájának szellemi örököseként rendszeres időközönként kívánja bemutatni a magyar közönség előtt eddig még ismeretlen, minőségi amerikai, európai, japán és argentin képregényeket.

Ne ítélj elsőre! (Pinkhell)

Az Eduárdban és a Fekete-fehér képregényantológiában is gyakran felbukkanó Magyar Képregény Akadémia– tagok elindítottak egy saját sorozatot is, amely a (kicsit talán butácska) Pinkhell névre hallgat. Az eddig három (a „nulladikkal” együtt négy) számot megélt válogatás nem kimondottan a hosszabb, egybefüggő történetek kedvelőinek készült. Rövid (két-, esetleg négyoldalas) képregényeivel a Pinkhell inkább afféle erődemonstráció: „Igen, mi vagyunk a mai magyar képregényrajzoló generáció, azt tudjuk nyújtani, amit itt látsz, ha van egy történeted és rajzolót keresel hozzá, ha képregényalakokra akarsz reklámkampányt építeni, vagy ha nem tetszik, amit az újságunkban látsz, bátran keress meg minket itt meg itt!”.

Szerencsére a legutóbbi két szám már kezdi kinőni a „művészi szabadság mindenek felett!”-mentalitást, és olyan, a korábbiaknál lényegesen jobban emészthető alkotásokat közöl, mint a friss Alfabéta-díjas Vasárnapi szafari Vass Richárdtól. A Pinkhell egy fontos, hiánypótló médium – idővel akár komoly fegyvertényező is lehet a magyar képregény-kultúra nyugati országok szintjére való felzárkóztatásában.

A vén kontinens gyöngyszemei (Pszichonauta, A szörny ébredése)

A Nyitott Könyvműhely szintén nem az a kiadó, amelyik pusztán a tömegkultúra tucat-termékeként kezeli a képregényeket. Idén márciusban, a 3. Magyar Képregényfesztivára időzítve jelentette meg Scott McCloud A képregény felfedezése című képregényét, amely – minő véletlen! – képregényes formában mesél a műfaj történelméről, sajátosságairól, a filmhez és az irodalomhoz való viszonyáról, és még ezernyi másról.

A Nyitott Könyvműhely Artcomix sorozata igen széles spektrumból válogat. Gróf Balázs gyűjteményes kötete mellett (amelyben többek között a Pesti Estben megjelenő, egyszerre könnyed és kritikus hangvételű comic stripek is helyet kaptak) mindenképpen meg kell említeni Alexandar Zograf Pszichonautáját, amelyben a kiváló szerb író-rajzoló torz karikatúrák segítségével mutatja be a Balkán-háborúk poklát. Gradimir Sudja Vincent és Van Goghja pedig egy egyszerre realista és meseszerű, merész képzettársításra buzdítja az olvasót: mi történne, ha az életében nem, halála után annál inkább ismert festőművész helyett valójában a macskája készítette volna azokat a bizonyos képeket?

A Nyitott Könyvműhelyhez hasonlóan a Titkos Fiók is magasba kívánja emelni az európai (azon belül is a francia) képregények zászlaját. Ptiluc Disznóóljában vaskos humorú malacokként láthatjuk viszont a történelem olyan híres-hírhedt alakjait, mint Napóleon, De Gaulle, Lenin és Sztálin – így ha valaki épp azon gondolkodik, milyen olvasmányos kiadvánnyal szerettesse meg a kölyökkel a történelmet minimum annyira, hogy legalább az érettségiig elvergődjön, keresve sem találhat jobbat ennél.

A Titkos Fiók másik nagy dobása Enki Bilal. A szörny ébredése egy különös atmoszférájú sci-fi környezetbe kalauzol minket, ahol három, egymástól fiatalon elszakított testvér keresi a másikat: avagy mit kapunk, ha az Ötödik elem lebegő taxikkal telezsúfolt nagyvárosát keresztezzük a Bilal által írt és rendezett, rajzolt- és élőszereplőket felvonultató sci-fi, az Immortel hangulat- és látványvilágával.

Fumetti, manga, comics

A FuMaX kiadó már a nevében elrejtette, milyen szegmenseit kívánja lefedni a hazai képregénypiacnak. A „fumetti” azoknak az olcsó, többnyire fekete-fehér, kalandos történeteknek a gyűjtőneve, amelyeket lazán el lehet olvasni negyedórányi villamosozás alatt, és az elegáns olasz üzletemberek sem szégyellik előhúzni az öltönyük zsebéből, amíg egy parkban vagy a tengerparton ejtőznek két tárgyalás között. Ezt a stílust jelenleg a Dampyr – A Sötétség Gyermeke címen futó sorozat képviseli, amelyben minden oldalra jut vámpír, vérfarkas, levágott fej, és újra tárazandó pisztoly.

A „manga” szó természetesen a közkedvelt japán rajzstílust jelenti, ami persze nem feltétlenül egyenlő az óriásrobotokkal verekedő, őzikeszemű, dinnyemellű tinilányok soha véget nem érő kalandjaival. A Princess Ai és a Tarot Café ugyanúgy harcol a gótikus történetekért rajongó vásárlók kegyeiért, mint akik elismerően bólogatva jöttek ki a moziból az Akira vagy a Ghost in the Shell után.

A kiadó nevében található „X” pedig az angolszász képregényekre (comix) utal, azon belül is leginkább a piros karikával ellátott kiadványokra. A Fumax eddig két tetszetős gyűjteményes kötetet adott ki Frank Miller nagysikerű Sin City sorozatából A Nehéz búcsú a film egyharmadát kitevő marcona verőlegény, Marv történetét meséli el; az Ölni tudnál érte főszereplője pedig az ekkor még magánnyomozóként tevékenykedő Dwight, akit viszont láthatunk majd a látványos akciómozi második részében is.

A Fumax nemrégiben egy rendhagyó Rozsomák-történettel, Tsutomu Nihei Snikt!-jével jelentkezett (amely egyaránt elnyerte mind a manga-, mind az X-Men rajongók tetszését), valamint csatasorba állított egy másik, filmvásznat megjárt Marvel hőst is: a koponyatrikós Megtorlót. (Ráadásul a Balfékek szövetsége alcímet viselő, egy kötetben kiadott részek írója nem más, mint az északír képregény-fenegyerek Garth Ennis!)

Kinek a pap, kinek a paplan (a Prédikátortól a Nyári srácokig)

A manga-rajongókat persze nem csak a FuMaX igyekszik rendszeres olvasnivalóval ellátni. A Delta Vision és a Líra és Lant csoporthoz tartozó Athenaeum kiadó is sorra jelenteti meg a nagy szemű, furahajú tinédzserekről szóló történeteket. Igaz, a hardcore manga-rajongók nem tekintik „eredeti” mangának sem a népszerű online-játék, a Word of Warcraft sikerére építő, azonos című képregényt; sem a Mangattack-program keretében látványos gyorsasággal piacra dobott hat Tokyopop-kötetet (Nyári Srácok, Dramacon, Földfény, Éjféli opera, Bizenghast, Házi ninja). Ezeket a történeteket ugyanis nem japán alkotók írják és rajzolják. A szakzsargon „global manga”, „Original English Language (OLG) manga” címszóval hivatkozik rájuk – ettől függetlenül persze nálunk is ugyanolyan sikeresek mint bárhol máshol a világon, jelentősen javítva a képregényolvasók körében a fiú/lány arányt, az utóbbiak javára.

A hazai kiadók sorában viszonylag fiatalnak számító Kingpin bámulatos gyorsasággal verekedte be magát az élmezőnybe. Ez persze nem csoda, hiszen a cikk első felében már említett, ’80-as években elindított, az angolszász képregényiparba elemi erejű változásokat hozó történetekből rögtön kettőt is belesűrít a kiadványaiba. És a harmadik történetnek sincs mellettük szégyenkeznivalója, sőt! A Vertigo válogatás első darabja, a díjesőkkel elhalmozott Y, az utolsó férfi főszereplője egy teljesen hétköznapi srác, akire nem csak az Ausztráliában élő menyasszonya tart igényt, hanem összes többi, Nagy Kataklizmát túlélt nő is.

A Hellblazer mágusa, John Constantine az eredeti, Alan Moore és Jamie Delano által jegyzett képregényben inkább hasonlít Stingre, mint Keanu Reeves-re, ráadásul minden oldalon rágyújt egy cigarettára, és minden második képkockában szénné aláz valakit a cinikus beszólásaival. A kötet harmadik képregénye, a Prédikátor Grath Ennis stílusos válasza az egykor dicső Vadnyugat mára igencsak megkopott mítoszára és az újjáéledő keresztény fundamentalizmusra. A lassan kibontakozó történet egy hányattatott sorsú családi átkokkal, és egy különös képességgel sújtott prédikátor road movie-jellegű utazását meséli el (melyből a legújabb hírek szerint hamarosan tévésorozat is készül!).

„Míg megvalósul gyönyörű képességünk, a rend”

A sort csak szerénységünk okán zárjuk azzal a kiadvánnyal, melynek stábjában több RPG.HU-s törzsfórumozó/szerkesztő neve is ott szerepel. Az eddig szembántóan vörös borítóval megjelenő agresszív fantasztikus magazin, a Roham ad helyet a népszerű Bürokraták képregénynek, melyben egy minisztériumnyi öltönyös ügynök hivatott rendet tartani az angyalok, démonok, és egyéb túlvilági fajzatok által rendszeresen látogatott Budapesten.

A rozsdaszínű árnyalatokkal operáló látványvilág, a párbeszédek karcos humora, no meg a szereplők már-már szemtelenül sűrű köpenylobogásba hajló pozőrsége jött, látott, és győzött. A feletteseivel napi szélmalomharcot vívó Kovács ügynök, no meg a dimenzióközi egyezményekre rendszeresen fittyet hányó túlvilági jövevények története nem csak egy szűk rajongói réteg tetszését nyerte el, hanem a honi képregény-szakmáét is: mind a rajzoló (Brazil), mind az írópáros (Német Áron és Oroszlány Balázs) Alfabéta-díját vehettek át a III. Magyar Képregényfesztiválon.

Az eddigiekből világosan látszik: az egyeduralkodónak számító, majdnem két évtizedes múltra visszatekintő Semic-nek mára már jónéhány konkurens kiadóval kell farkasszemet néznie. Az egyre szaporodó, minőségi papírra nyomott, zseniális írók és rajzolók által megálmodott képregényekkel szemben pedig csak két fegyvere maradt. Az olcsó árfekvés (amivel szinte lehetetlenség versenyre kelni), és az olyan aranytojást tojó tyúknak számító, önálló iparággá fejlődött, jól bejáratott brand-ek egyedüli kiadási joga, mint a Csillagok háborúja, Garfield vagy a Pókember (igaz, utóbbi Ultimate-változatát egy ideje már egy másik kiadó, a Panini Comics is megjelenteti).

Úgy tűnik tehát, az ezredforduló után bemutatott képregényfilmek (Pókember-trilógia, Sin City, Batman: kezdődik!, és társai) kedvező nemzetközi és hazai fogadtatása, és az underground mozgalomból kinőtt, fiatalos, lendületes, önmagát hatékonyan menedzselni képes alkotói és kiadói gárda megjelenése igen erős hátszelet adott a magyar képregény-kiadásnak. A műfaj egyre nagyobb népszerűségét pedig mi sem bizonyítja jobban, hogy a március 31-én harmadszorra megrendezett Magyar Képregényfesztivál – a maga 3000 látogatójával – hamarabb kinőtte a belvárosi Gödör Klubot, mint hogy igazán beköltözhetett volna oda.