Félelmetes történetek – Call of Cthulhu kalandötletek #3

 

Az alábbi kalandötletek a https://www.talesofterror.net/ oldalról származnak, illetve az azonos című kalandötlet – gyűjteményből. Gondoltam lefordítok néhányat, amelyek különösen elnyerték a tetszésemet. A válogatás szempontjai teljesen önkényesek. Az egyes történetek íróit a kalandötlet címe alatt tüntettem fel. Minden egyes ötlet a nyomozók által is megismerhető résszel kezdődik, majd három lehetséges megoldást/magyarázatot vet fel ugyanarra az alapötletre. A dőlt betűs elemek a saját kiegészítéseim. A mostani válogatás végére egy saját ötletet is illesztettem.

---

Steve Hatherley

A falon látható jelek, szimbólumok, fél – betűk egyetlen ismert nyelven sem értelmezhetőek. Úgy néznek ki, mint egy magányos vandál részegen falakra rótt alkotásai, és tulajdonképpen semmi különleges sincs bennük, egyet kivéve: Máshol is láthatóak hasonló feliratok: Buszokon, vonatokon, iskolákon, templomokon. A városban és vidéken is. Fészereken, falakon, ablakokon, táblákon. A feliratokat általában olajfestékkel pingálták fel, ám némelyiket jól láthatóan vérrel.
Egy gyors Google – keresés számtalan grafittis oldalt eredményez, ahol hasonló feliratok fényképei szerepelnek, Budapesttől Buenos Airesig a világon mindenhol.

1.) A jelek egy apró, ámde gyorsan terjedő kultusz felségterületét jelölik. Ahogy a kultusz városról – városra terjed, úgy szaporodnak a feliratok is.

2.) A régi ley vonalak már túl gyengék ahhoz, hogy a Lloigorok energiaforrásként használják őket. De a technológia korában újabb energiaforrások is megjelentek – az elektromos áram, és a telefonvonalak. A Lloigorok álmukban különböző üzeneteket véstek egyes, gondosan kiválasztott emberek fejébe, szerte az országban. Ezek a látszólag összefüggéstelen utasítások előbb – utóbb egyfajta mesterséges intelligencia algoritmussá állnak össze. A program a számítógéprendszerekben rejtőzködik, és új kábelek fektetését „serkenti”. Ezen energiakörök erejét használják a Lloigorok saját erejük növelésére.

3.) A jeleket az álomföldek vándorai firkálták fel az éber világban jártukban – keltükben, valójában egy réges – rég elfeledett nyelvből származnak. Egyes jelcsoportok értelmezhetőek is: „Örvendjetek”. De mit jelent mindez? Jel Istentől?
Majd egy újabb jelsor jelenik meg „mert”. Később „hamarosan”, „eljő” „közétek”.
„Örvendjetek, mert hamarosan eljő közétek?” De ki?

4.) Egy dekadens milliomosokból és unatkozó filmsztárokból összeállt szekta egy éjjel Los Angelesben különös szertartást rendezett a szokásos orgia helyett: Egy Európából származó ősrégi szarkofágban csendben porladó testet akartak feléleszteni egy olyan varázsigével, amelyet egy emberbőrbe kötött fóliánsból másoltak ki. Mindannyiuk őszinte meglepetésére a varázslat működött: A szarkofágból egy igazi etruszk varázsló lépett elő aki, bár nem igazán értette ezt az új világot, de azért percek alatt uralma alá hajtotta a botcsinálta szektát. Az unatkozó milliomosok és identitásválságukkal küzdő filmsztárocskák innentől kezdve a varázsló ügynökei lettek. Mivel a varázsló nem igazán érti még ez internetben és úgy általában az információ-technológiában rejlő lehetőségeket, az ő korában szokásos módon keresi meg a magafajtákat: Amerre hívei elhaladnak, egyes falakra egy rövid, etruszk nyelvű üzenetet firkantanak, amelyben megadják a kapcsolatfelvétel módját is. Azonban a világ kicsit megváltozott, amióta ezt a módszert kitalálták, így az utazgató kultisták ezer kilométerekre is képesek eljutni órák alatt, ezért terjednek ilyen észvesztő iramban az üzenetek, az etruszk nyelvet pedig már évezredek óta senki sem beszéli. Egyébként a varázsló csak a kb. 1000 kilométeres körzeten belül felírt jelek segítségével található meg, az üzenetben rejlő asztrológiai utalások ilyen távolságon belül adják meg a varázsló pontos helyét. Ennél messzebb a számítások már csak értelmetlen eredményt adnak.

Garrie Hall

 

Különös, hogy bár a háború sebei lassan begyógyulnak, mégis egy, eddig a lövészárkok borzalmaitól érintetlen vidéken ütötte fel a fejét a rémület. Az egykori verduni front árkokkal szabdalt sártengere helyén pipacsoktól pirosló füves rétek virulnak, ám alig öt mérföldnyi távolságban egy kis közösség szinte megsemmisült.

Néhány ház és két gazdaság áll elhagyatva Verdun erődje mellett, senki sem jön többé ide. Verdun lakosainak többsége a létezéséről sem tud, akik mégis ismerik a tanyát, azok messze elkerülik. Ez a néptelen, kietlen bokortanya a halál szinonímája lett a környékbeliek szemében. Akik valaha itt éltek, azok lassú, fájdalmas halált haltak, és az éjnek idején erre vetődők kísérteties kénsárga fényekről számolnak be. A kiváltó ok ismeretlen, ám minden jel szerint nem terjed túl az eldugott tanya határain. De vajon figyelmen kívül hagyhatjuk?

Valami elpusztította ezt az egykor termékeny földet, három év alatt kihalt egy egész kis közösség. Valami megölte ezeket az embereket, valami ismeretlen, ám nyilvánvalóan veszélyes erő. Csak mert nem érinti jól szervezett életünket, attól még nem tartozunk valamilyen magyarázattal az elhunytak rokonainak?

 

Az eredeti francia cikk a JOURNAL DE VERDUN- ben jelent meg

 

 

1) A kis közösség egy furcsa, rákosan burjánzó meteor áldozata, olyasmié, mint a „Szín az űrből” című H. P. Lovecraft novellában. 

 

2) A domb, amin a tanya áll, a háborúban néhány rövid hétre a Német Hadsereg vonalai mögé került, és a németek ki alakítottak rajta egy amolyan rögtönzött főhadiszállás – félét. A dombon hatalmas mennyiségű vegyi fegyvert, harcigáz palackot és foszforlövedéket halmoztak fel egy offenzíva nyitányaként, azonban egy Antant – támadás kivetette őket az állásaikból, mielőtt még felhasználhatták volna a hadianyagokat. A nagy sietségben gyorsan elásták a lövedékeket, hogy majd az ellentámadáskor felhasználják őket. Azonban az az ellentámadás már sohasem indult meg. A tartályok, hüvelyek elrozsdálltak a hosszú évek alatt, s halált hozó tartalmuk a talajba szivárgott. Ahogy a táplálékláncba került a foszfor és a különféle mérgek, előbb a növények, majd az állatok, végül pedig az emberek is meghaltak. Nappal a szúrós vegyszerszag, éjjelente pedig a bomló foszfor messziről látszó kísérteties fénye figyelmeztet a veszélyre.

 

3) A történet eléggé pontatlan. Semmilyen ” kísérteties kénsárga fények” sem látszanak éjjelente, és a tanya nem is átkozott, mindez csupán pletyka. A háború során senki sem művelte a földeket, ezért olyan kietlenek, a az emberek  pedig annyit szenvedtek a német uralom alatt, hogy egyszerűen elmenekültek a helyről. Az egykori gazdag termékeny föld így vált elhagyatott pusztasággá.

 

 

---

Garrie Hall

 

Az alvilág tagjai nem alszanak mostanában békésen éjszakánként. Addig nem, amíg a  Sötét Igazság vadászik éjjel az utcákon. Múlt héten Tony Scalesi szabad emberként lépett ki a bíróság kapuján, mivel egy apró nyomozati hiba miatt az esküdtek fel kellett, hogy mentsék. Tegnap hajnalban holtan találták az utcán. Bár szitává lőtték, a halottkém szakvéleménye szerint ijedtében egyszerűen megállt a szíve.

Egy névjegykártyát találtak a halott mellett, amelyen név helyett csak egy kép szerepelt: A Halál kaszával a jobb kezében, amint az igazságot jelképező mérleget tartja a bal kezében. Scalesi a tizedik áldozata annak a titokzatos hősnek, akit a sajtó csak „Sötét Igazság” -ként emleget. Mind a tízen bűnözők voltak.

Keveset tudni a Sötét Igazságról. Ő (már ha élő személy egyáltalán) természetfölötti lénynek tűnik inkább, egy arcnélküli árnyék, csak egy csuklyás koponya, aki képes minden előjel nélkül kilépni az éjszakából, majd nyomtalanul el tűnni.

A Sötét Igazságnak úgy  látszik különleges érzéke van ahhoz, hogy megtalálja áldozatát, bárhová rejtőzzön is az. Eddig tíz komoly gengszter és számtalan piti bűnöző került géppisztolyának csöve elé.

 

 

1) A Sötét Igazság Jim Malone kísértete, aki életében rendőrként a rendőri vezetők korrupciós ügyeit vizsgálta, és akit gengszterek öltek meg hideg vérrel a családja szeme láttára. Megkínzott szelleme kiemelkedett sírjából, és bosszúszomjasan járja a város utcáit. Azokat öli meg, akikről úgy gondolja, hogy feldobták, a ravaszt meghúzó nehézfiúktól a főnökükig, Natha Jordan rendőrfőnökig. Jordan már rájött, ki lehet a Sötét Igazság, és azonmód fel is bérelte a nyomozókat, hogy szabadítsák meg a várost ettől a rémségtől.

 

2) A Sötét Igazság egy szuperhősökből álló, a végsőkig elkötelezett, és szinte katonai szervezettséggel tevékenykedő csoport. Ügynökhálózatuk szinte az egész várost lefedi, az utcai bandáktól a tárgyalótermekig, és szinte bárkit nyomon tudnak követni, bármilyen trükköt vet is be a nyomai eltüntetésére. Azonban a csoportnak fasiszta hajlamai is vannak, így nagyobbrészt nem WASP (White Anglo Saxon Protestant – Fehér Angolszász Protestáns – a korabeli Sci – fik főhőseinek jellemzésére használt fordulat) bűnözőket céloznak meg. Minden, ellenük irányuló nyomozás erőszakos ellencsapást vált ki.

 

3) A Sötét Igazság a klasszikus paranoid skizofrénia iskolapéldája. Nappal ő Harry Brown, könyvtáros és amolyan okkult-szakértő. Éjjel azonban ő a Sötét Igazság. Brown elméje akkor borult el, amikor látta, amint egy magányos rabló hidegvérrel agyonlövi a szüleit. Egészen a közelmúltig stabil maradt, amikor is egy újabb gyilkosság tanúja volt, ami kibillentette lelki egyensúlyából. Sötét Igazságként jelentős okkult tudását használja, s mágiával jut célpontja közelébe. Éjszakánként Harry Brown hatalmas varázsló, aki válogatás nélkül gyilkolja a város bűnözőit.

 

 

---

Brent Heustess

 

Mindig is imádta a könyveket, ez volt az egyetlen szenvedélye az életben. Tisztán emlékszik még az első könyvére, amit a szüleitől kapott kisgyerek korában. Egy hatalmas mesegyűjtemény, burgundivörös bőrbe kötve, arannyal futtatott gerinccel. A belseje tele csodálatos képekkel, tündérekről, goblinokról és szörnyekről.

Még mindig megvan az a könyv. Sőt minden könyvét megtartotta, amit csak kapott, vagy vett életében, és szemmel láthatóan szeretettel, szigorú rend szerint tárolja a ház számtalan sötét fa könyvespolcán. Sohasem adna el egyetlen könyvet sem. Soha életében.

A könyvek szeretete egész életét végigkísérte. Természetesen az egyetemen is nyelv illetve történelem szakot végzett. Ó, az a sok könyv, telis – teli szavakkal és képekkel! Azok a gyönyörű könyvek, vászonba és bőrbe kötve! Lassan eljutott arra a pontra, ahol már az sem érdekelte, miről szólt tulajdonképpen a könyv, egyszerűen csak szerette látni, és tapintani. És az illatuk… De mégis a legjobb az az elégedettség-érzés, amikor birtokba vesz egy könyvet, s beilleszti a gyűjteményébe.

Néhány egyetemi barátja amolyan nyomozóféle lett időközben. Valahonnan tudomást szereztek egy sötét szektáról, amelynek tagjai az embertől idegen isteneket imádtak. A nyomozás során egy ősi varázskönyvre bukkantak, s elhozták hozzá fordításra. Alighogy meglátta a könyvet, azonnal lángra gyúlt a lelke.

Először még a bőrt sem volt képes beazonosítani, amibe a könyvet kötötték. Hamarosan rájött, hogy emberi bőr. Annyira vágyott erre a könyvre, mint még soha egyetlen más iratra sem. Birtokolnia kellett a könyvet, ám tudta, hogy a barátai előbb-utóbb eljönnek és visszakérik majd. Azonban a barátok kimerítették szerencséjüket, s valahol az éjszakában rátaláltak a végzetükre, ami csak darabjaikat hagyta hátra, így sohasem jöttek el a könyvért. A bibliofil ezt úgy vette, hogy a felsőbb hatalmak is támogatják szenvedélyét, s nekiállt a varázskönyvéhez hasonlókat keresni.

Nem a beléjük zárt titkos tanok vagy varázslatok vonzották, nem ezek miatt akarta a könyveket. Nem is olvasta el őket soha, ugyanis úgy tapasztalta, hogy maga az olvasás is roncsolja a könyveket. Egyszerűen azért kellettek neki a könyvek, hogy magáénak mondhassa őket. Birtokolhassa őket. Cirógathassa őket. És elzárhassa őket a könyvespolcaira.

Az ismeretlen más nyomozóit is felkereste. Összebarátkozott velük, s elkápráztatta őket hihetetlen tudásával és végeláthatatlan könyvtárával. Őhozzá hozták el az összes általuk talált könyvet fordításra és elemzésre. Ő pedig cserébe megszervezte bukásukat, gyakran egyszerűen, de gondosan megfogalmazott üzeneteket küldött a szektáknak, ahonnan a könyvek származtak, ők pedig elintézték a többit.

Titkos gyűjteménye egyre nőtt: az ő drága könyvei. Bőrbe kötött könyvek. Emberi bőrbe, egzotikus állatok gereznáiba és teljesen ismeretlen fajok bőrébe kötött könyvek. Könyvek, melyek borítóit drágakövek ékesítik, melyeket tengeri makkok borítanak, melyek valamilyen tűzben feketedtek meg. Papírra, pergamenre, papiruszra írtak, vagy éppen színjátszó fémlapokba, agyagtáblákra vagy viaszfelületekre karcoltak. Mindet gyűjtötte, és szeretettel helyezte emberi szemek elől elzárt polcaira.

Most már mind az övé.

De azért még szeretné bővíteni a gyűjteményét…

 

 

1) Hallottál egy visszavonultan élő tudósról, akinek kiterjedt magánkönyvtára azt a kötetet is tartalmazza, amelyre éppen szükséged van. Tárgyalsz vele, ám még azt sem engedi meg, hogy megérintsd a könyvet. Szükséged van arra a könyvre, ha meg akarod állítani a gonosz szektát. Egy éjszaka beosonsz, és ellopod a könyvet. A tudós bosszúszomja határtalan, hiszen az ő féltett gyűjteményéből mertél ellopni egyet. Valószínűleg figyelmezteti a szektát az érkezésedre.

 

2) Egy apró, eldugott könyvesboltban rábukkansz egy ritka könyv első kiadására. A boltos eladja neked, de futólag megemlíti, hogy egy másik úriember is érdeklődött iránta, akinél pont nem volt elég készpénz, ám megígérte, hogy visszajön majd érte. Nem is igazán törődsz ezzel, amíg a másnapi újságok a kezedbe nem kerülnek. Ugyanis a nap szenzációja egy könyvesboltos brutális meggyilkolása. A bibliofil büntette így a boltost, és most rád vadászik. Elvitted az „ő könyvét”, és most vissza akarja szerezni.

 

3) Egy szekta erődjében zavaró levelekre bukkansz. Egy névtelen forrás egyes nyomozók tevékenységéről tudósítja a szektát, pontos nevekkel, lakcímekkel. Olyan nyomozókról szólnak a levelek, akiket te is ismertél, és akiket a közelmúltban gyilkoltak meg. Valaki köp a barátaidról, gyakorlatilag meggyilkolja őket. Van valahol egy beépített ember, csak rá kell jönni, ki az. Nyilván a nyomozók társainak kikérdezésével kezded a puhatolózást, amely előbb – utóbb elvezet a spiclihez, az ártatlan kinézetű könyvgyűjtőhöz.

 

---

 

Perry Okerstrom

 

A TITOKZATOS TÜZEK HARMADIK ÁLDOZATA

 

A harmadik, megmagyarázhatatlan módon keletkezett tűz egy queensi asszony életét követelte. Hedda Johnstone már harminc éve élt a környéken, s mindenki csendes, szerény asszonynak ismerte. Hedda holttestét a háziasszonya, Marge Addison fedezte fel, amikor „ételszagot” érzett Hedda harmadik emeleti lakásából. Hedda elszenesedett holtteste az ablak előtt ült egykori kedvenc hintaszékében.

Mivel a közelben nem találták a nyomát, hogy mitől kapott lángra Hedda Johnstone, a New Yorki Rendőrség még mindig a hirtelen felcsapó lángok forrását keresi. Gordon tűzoltóparancsnok nyilatkozata szerint: „Egyedül a hölgy teste szenesedett el, a környező tárgyakon semmilyen külső behatás nyoma sem fedezhető fel.”

A New Yorki Rendőrség folytatja a nyomozást.

 

 

 

1) Szegény Hedda spontán égés áldozata lett, amely bár felettébb ritka jelenség, de egyáltalán nem példátlan. Az áldozat gyakran a felismerhetetlenségig ég, míg a környező tárgyaknak nem esik bántódása.

 

2) Hedda egy csapat Tűzvámpír áldozatává vált, akik New York városát amolyan könnyű prédával tömött gyorbüfének tekintik. Hisz a préda itt gyakran túl lassú, vagy túl gyönge ahhoz, hogy érdemi ellenállást fejtsen ki. A nyomozók a város gettóiban számos hasonló tűzeset nyomaira bukkanhatnak.

 

3) Tesla éppen New Yorkban jár, és amolyan vándorkiállításon mutatja be új találmányát. Ez egy amolyan generátor, amely hihetetlen erősségű elektromos kisüléseket hoz létre, majd a fölös energiát biztonságosan a földbe vezeti. Azonban a folyamat melléktermékeként néha gömbvillámokat is létrehoz, amelyek véletlenszerűen csapnak fel a gép 20 kilóméteres körzetében, előszeretettel célozva meg emberi testeket. A titokzatos tüzek megszűnnek, amint Tesla befejezi bemutatóit, és magával viszi a kiállítását Bostonba, ahol ugyanúgy elkezdődnek majd a megmagyarázhatatlan halálesetek.

 

 

Aserminio de Mueria

 

A karácsonyi szezon játékdömpingjében tökéletesen eltűnik a Legacy of the Ancients, vagyis az Ősök Öröksége című számítógépes játék. Műfajára nézve számítógépes szerepjáték, ám hihetetlenül bonyolult története, életszerű párbeszédei (több mint húsz megabyte csak a párbeszédeket tartalmazó .txt file), sok megoldásos konfliktushelyzetei frusztrálják a legtöbb játékost, akik a gyilkolós-kincsgyűjtős „szerepjátékokhoz” szoktak, ráadásul komoly angoltudás szükséges a játék maradéktalan élvezetéhez. Amolyan dark fantasy hangulatú világban játszódik, ahol a hős saját sorsát keresve lassacskán egy elfeledett nép megmaradt emlékeit kutatja fel. Bár a kritikusok rendre szuperlatívuszokban beszélnek csak róla, és egyre gyarapodó internetes rajongói közössége egyszerűen csak a „valaha írt legjobb játék” néven emlegeti, az összesen elkelt százezer példány biztos bukásra ítéli a LotAt. Kiadója is csődbe megy március környékén, és a játék minden jel szerint hamarosan az elfeledett gyöngyszemek közé kerülne, ha nem kezdenének furcsa hírek keringeni a játékosok között. A kezdeti pletykák csak a rajongói fórumokat hozzák lázba: A játéknak van egy rejtett szobája, vagyis inkább szintje, amely a végkifejlet előtt nem sokkal válik elérhetővé, egy amolyan könyvtárféle, ahol mindenféle furcsa könyvet olvashat a szerencsés játékos, olyan könyveket, amelyek a játék rejtett összefüggéseiről és okkult titkokról lebbentik fel a fátylat. A játék szövegfájljainak alapos áttanulmányozása után a rajongók kacsának minősítik a titkos könyvtárat, és ebbéli meggyőződésükben a játék fejlesztőcsapatának szóvivője is megerősíti őket. Azonban újra és újra felbukkan a titkos könyvtár legendája, szavahihető fórumozók esküsznek rá, hogy megtalálták, sőt, részleteket -meglehetősen nyugtalanító részleteket- is idéznek a titkos könyvtár köteteiből. Sajnos az általuk megadott helyen a játékban senki sem találja a könyvtárat, mintha az csak bizonyos emberek számára lenne elérhető. Az ügy akkor kerül ki a LotA-rajongók szűk közösségéből, és kerül az összes hírportál címlapjára, amikor egyszerre hat LotA játékos tűnik el otthonából nyomtalanul, és a fejlesztőcsapat két tagja öngyilkosságot követ el ugyanazon az éjszakán, egymástól ötszáz kilométerre található otthonukban. Semmi sem hergeli jobban a számítógépgurukat, mint egy jó kis rejtély, így napokon belül több ezer cracker esik neki a LotAnak, ám hiába, egy hónap alatt sem akadnak a játékban a Titkos Könyvtár nyomára. (Ekkorra már kezd fogalommá válni ez a helység.) Az eltűnt gyerekeknek pedig még mindig semmi nyoma. Időközben a legkülönbözőbb tudósok próbálják értelmezni a játék hozzáférhető részeinek utalásait, ám nem sok sikerrel: a szabadkőművesektől a tantrikus tanokig mindennel összefüggésbe hozzák kiragadott részleteit, ám egyik elmélet sem igazán meggyőző.

 

 

1) Nem minden kultista olvas ősi imádságokat bőrbe kötött pergamenkönyvekből. Néhányan igen is teljesen tisztában vannak a modern technika lehetőségeivel, és maradéktalanul ki is használják őket. Első művük a Legacy of the Ancients, amely valójában tagtoborzó egy szűk körű, ám annál hatalmasabb szektába. Az Aranykéz rendje kizárólag hatalmas varázslókból áll, akik évszázadok óta tevékenykednek titokban, ám ez idő alatt a rend utánpótlásának biztosítását találták a legnehezebb feladatuknak. Egy újoncnak a játékosságnak, problémamegoldó képességnek, szociális intelligenciának, elvont gondolkodásnak olyan keverékével kell rendelkeznie, amely egymillió emberből talán ha egyben megvan. A LotA pontosan ezen emberek szűrésére szolgál. Az első szűrő az, hogy egyáltalán ki akar játszani egy ilyen komor témájú, elborult fantasy játékkal. Amint valaki végigviszi a játékot, és közben pontosan azokat a döntéseket hozza, pontosan azokat a rejtvényeket fejti meg, azaz pontosan azt az utat követi, amelyet a szekta vénei kívánatosnak tartanak, megnyílik számára a Titkos Könyvtár, amely újabb rejtvényeket tartalmaz, amelyek megfejtéséhez már komoly kutatómunka valamint nem kevés kitartás szükséges. Aki ezen az akadályon is túljut, az egy honlap címét kapja meg, ahol utasításokat talál, hogyan léphet kapcsolatba az Aranykéz rendjével. Ha be akar lépni, a rend megszervezi észrevétlen szökését, és útját a rend központjába, ahol azonnal megkezdi tanulóéveit. Eddig hat alkalmas jelöltet találtak, mind a hatan igent mondtak a felkérésre, ők a hat eltűnt gyermek, a legfiatalabb 13 éves, a legidősebb 21. Nem mellesleg mind a hatan lelkes fórumozók voltak a játék rajongói oldalán, és mind a hatan azt állították, megtalálták a Titkos Könyvtárat. A két programozó nem öngyilkos lett, az Aranykéz rendje kergette őket a halálba, ők voltak a beépített emberek, akik olyan trükkösen rejtették el a játékban a Titkos Könyvtárat, hogy seregnyi cracker sem talált még rá.

 

2) A Titkos Könyvtár nem más, mint a játék készítésekor használt tesztszoba, a könyvek gyakorlatilag véletlenszerűen lettek összeválogatva, az egyik okkult tanokkal kacérkodó fejlesztő magánkönyvtárából származnak, csak a játék kipróbálásakor kellettek, hogy mégis legyen valami szöveg is a könyvekben. A Titkos Könyvtár a játék végleges változatában elméletileg elérhetetlen, ám bugok mindig is léteztek, amióta csak programok léteznek. Egy bizonyos hardverkonfigurációnál, amely pontról pontra megegyezik az egyik fejlesztő gépéével a játékban ajtó nyílik a Titkos Könyvtárba. A két programozó egyszerűen azért lett öngyilkos, mert kilátástalan helyzetbe kerültek, miután majd’ egy évnyi bérükkel tartozott már nekik a kiadó, és semmi jelét sem látták, hogy valaha is fizetnének. A gyerekek eltűnése között semmi összefüggés sincs: a sok játék miatt leromlott a bizonyítványuk, és az atyai pofonoktól tartva bizonyítványosztás előtt világgá mentek. Azonban a hírverés nagyon jót tesz a játék eladásainak, kiadóját visszahozza a csőd széléről.

 

3) A két öngyilkos fejlesztő egy érdekes baráti társaságba tartozott. A társaság középpontja egy hihetetlenül művelt, szellemes, még ha eléggé morbid humorú ébenfekete szépség, Nucifera, akivel beszívva rendszerint mindenféle mélyfilozófiai vitákba keveredtek. A félkész programrészeket is megmutatták neki, amikhez általában hasznos ötletei is voltak. Sőt, mindketten bele is szerettek a lányba, aki mindkettejükkel viszonyt kezdett. Amikor elkezdtek cikkezni a Titkos Könyvtárról, a két programozó is nekiveselkedett a program vizsgálatának, és mivel ők a forráskódból dolgozhattak, siker koronázta erőfeszítéseiket. A forráskód ugyanis egy emberi ésszel szinte felfoghatatlanul bonyolult részletet is tartalmaz, amely alapvetően két dolgot végez: Egyrészt előállítja a Titkos Könyvtárat egyes, csak általa ismert szempontok alapján kiválasztott játékosoknak, másrészt egy rövid videóüzenetet is tartalmaz, amelyen Nucifera látható, amint fölveszi valódi alakját, és egy háromlábú karmos szörnyeteggé változik át. A nő ugyanis Nyarathotep egyik avatárja, ő rejtette el a játékban a Titkos Könyvtárat. A videó azonnal az őrületbe kergeti a két programozót, akik ekkor döbbennek rá, kivel is szerelmeskedtek eddig. Hanyatt-homlok rohannak haza, ahol egy-egy telefonhívás nyomán mindketten megtalálják a kivezető utat. Egyikük felakasztja magát, másikuk ráharap pisztolya csövére. A Titkos Könyvtár őrületbe és öngyilkosságba kergeti látogatóit, mint ahogy azt a hat gyereket is, akik eddig megtalálták, s akiknek holttestei csatornákban, erdők mélyén porladnak már hetek óta.