Jonathan Lethem: Árva Brooklyn

Címkék

Jonathan Lethem: Árva Brooklyn

Kérek egy kis időt, ugyanis most zúg a fejem. Mindez Lionel
miatt van, na meg az ő Tourette-kórjától. Nem tudjátok mi az a
Tourette-kór? Én sem tudtam eleddig. Gyakorlatilag egy
hosszútávon elviselhetetlen beszédkényszert jelent, ami
általában értelmetlen szófacsarásban, hangosan kimondott
gondolatokban, valamint kényszeres rángatózásban nyilvánul
meg. Időnként idegesítő. Ja, és kissé beteges a kajákhoz való
vonzalma is.

Az olasz Frank Minnát halálosan megkéselik egy üzleti
tárgyalás közben. Csúful bepalizták, s hiába voltak a közelben
az emberei, már nem tudták megmenteni. A főnök nélkül maradtak
elkeseredésükben nyomozni kezdenek, s miközben egyre jobban
összekuszálódnak a szálak, időnként felbukkan a múlt is.
Minna fiai (ez csupán a becenevük, hiszen mindannyian
árvaházban nőttek fel) hamar rájönnek, hogy a háttérben valami
sokkal nagyobb ügy van, mint amivel eddig ők foglakoztak. Még
az sem világos, hogy a maffia vagy a jakuzák állnak a
történések mögött. De az is lehet, hogy mindkét csoport
érdekelt az ügyben. Ennek fényében érthető, ha a gyilkossági
ügyben hivatalból nyomozó detektív szeretne nagy ívben
kimaradni az egészből.
Az „árvák” megpróbálnak önerőből az ügy végére járni, de úgy
tűnik egyedül Lionel az, aki valóban bosszút akar állni (az
igazságot meghagyja másnak). Közben mindenféle csúfság derül
ki a megboldogult főnök feleségéről, lehetséges utódjáról, a
főnök főnökeiről, egy közeli zendoról, s még lehetne folytatni
a felsorolást.
De Lionel túlságosan hülye ahhoz, hogy időben abbahagyja a
kérdezősködést. Hiába dobják ki épületekből, ütik le egy
sikátorban, ő megszállotként megy tovább. Krimiről lévén szó,
nem árulom el a befejezést, legfeljebb csak megsúgom: ne
várjon senki se jó, se rossz befejezést.

Végezetül: Kicsit zavarban vagyok, s még mindig zsong a fejem
Lioneltől. Úgy vélem ezzel mindenki így lesz, aki elolvassa a
könyvet. Az írónak eredeti stílusa van, amit elsőre nem könnyű
megszokni. Képletesen szólva egy hadaró emberhez tudnám
hasonlítani (bár itt nem hadarásról van szó), akihez kell pár
perc, mire megértjük, mit is akar mondani. Ezt a körülményt
leszámítva a történet elég jó, mai nagyvárosi kriminek tudnám
titulálni – modern befejezéssel.

Athenaeum 2000 Kiadó (2001)
Ára: 1990,– Ft
(D. P. Manfréd)

Borító

Legyen tied az első hozzászólás!


belépés jelentkezz be    

Back to top button