Dan Simmons – Káli dala
Dan Simmonstól korábban csak a magyarul megjelent Hyperion-köteteket olvastam és azokban azonnal megfogott a szerző világteremtő készsége és történetvezetése. Ráadásul, mint a magyar kiadás előszavából megtudtam, a Káli dala 1986-ban elnyerte a World Fantasy díjat, így azt hiszem, némileg indokoltan támasztottam komoly elvárásokat e művel szemben. Talán hiba volt.
Pedig a regény mindent összevetve nem rossz, csak épp elképzelésem sincs, mitől lenne kiemelkedő, ami a „természetfeletti horrorirodalom egyik klasszikusává” avatná.
A kezdet még határozottan ígéretes, a szerző – még az első fejezet előtt – rendkívül erős felütéssel indítja regényét: „Vannak olyan helyek, melyek olyan gonoszak, hogy nem lenne szabad létezniük. (…) Kalkutta előtt tüntettem az atomfegyverek ellen. Most arról álmodom, hogy nukleáris gombafelhő emelkedik fel a város fölött. Épületeket látok üvegtavakká olvadni. Az aszfaltozott utak lávafolyamokként hömpölyögnek, a valódi folyók hatalmas gőzpamacsokban párolognak el.”
Hatásos kép, ami megteremti a kellő atmoszférát, csak éppen nehéz ezt egy regény teljes hosszában fenntartani, különösen megfelelő ellenpont nélkül. Márpedig ellenpont nem nagyon akad, még a keretet alkotó amerikai jelenetek ellenére sem. Szinte az egész regény nem áll másból, csak Kalkutta minden elképzelést alulmúló nyomorának bemutatásáról. A szerző szinte tobzódik a tömeg, a bűz, a szenny és a különféle kórságok ábrázolásában.
Eleinte működik a dolog. Amikor először írja le a meleg pocsolyákban döglött patkányok társaságában játszó meztelen kisgyerekeket, még elborzad az olvasó, talán hálás is a sorsnak, hogy nem oda kellett születnie, de nagyjából a könyv fele tájékán bele lehet fáradni ezekbe is és előjön az, „igen, értem én, hogy szörnyű, de végre történjen már valami” érzés. Merthogy sokáig nem nagyon akar történni semmi. A főszereplő különböző borzasztó történeteket hall, meg állandóan balsejtelme van, és „érzékeli a városból sugárzó erőszakosságot”, de ennyi. Az események csak a könyv legvégén gyorsulnak fel valamelyest, és itt már akad benne némi izgalom is, de túl későn és nem is túlságosan váratlanul.
Aki életében olvasott már krimit, az tudja, hogy ha a főhőst már az első fejezetben figyelmeztetik, hogy ne vigye a feleségét és csecsemőkorú gyermekét valami veszélyes helyre, mert bajuk eshet, akkor az így is lesz. A kérdés innentől csak az, hogy mikor és melyiküknek?
A történet egyébként nem nevezhető túl bonyolultnak, a borítóra került hárommondatos fülszöveg lényegében mindent elmond róla. Egy amerikai írót a kiadója elküld Kalkuttába, hogy utánajárjon egy ígéretesnek tűnő kéziratnak, aminek a szerzője már nyolc éve eltűnt. Azonban ahelyett, hogy egy izgalmas nyomozást követhetnénk, a történet inkább csak egy kifogás arra, hogy a szerző bemutathassa a hetvenes évek Kalkuttáját, annak minden szörnyűségével. A főszereplő tehetetlenül sodródik, inkább csak szemlélője az eseményeknek, semmint alakítója, ami végül is nem baj, hiszen ilyen a jelleme és a helyzet, amibe belekerült. Sem a jellemábrázolásra, sem a hangulatteremtésre nem lehet panasz, ha nagyon akarom, még valami mondanivalója is van a regénynek, csak épp a történet szenved csorbát. Az elvarratlan történetszálaknak és a kissé hosszúra nyúló levezetésnek köszönhetően a történet valahogy nem éri el a célját, bármi is legyen az.
Furcsamód a regény legerősebb része szerintem épp a kézirat. Egyrészt azon keresztül bepillantást nyerhetünk Káli, a pusztítás hindu istennőjének kultuszába, másrészt mintegy anyagi megtestesülése lesz a korlátlan és sokszor értelmetlen erőszaknak, ami szerte a világon megfigyelhető.
Amire nem sikerült rájönnöm, az az, hogy mitől lesz ez a regény horror, és hogyan kerül a spekulatív irodalom kategóriájába? Tisztában vagyok vele, hogy az efféle irodalmi címkék (is) változnak, és végül is egy több mint 20 évvel ezelőtti műről van szó, de én a horrorhoz változatlanul a félelmet kapcsolom. Ez a regény pedig tökéletesen alkalmatlannak bizonyult arra, hogy félelmet keltsen bennem. Undort, szánalmat igen, de félelmet, azt nem. Leginkább ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor az ember megnéz egy hatásos dokumentumfilmet Auschwitzról, vagy a vörös khmerekről, esetleg a Föld bármelyik válságövezetéről.
Hogy mitől lesz a spekulatív irodalom része, arra aztán tippem sincs… Fantasztikum végül is van benne, de egyrészt nem hangsúlyos, másrészt nem megmagyarázhatatlan. Összességében nagyjából annyira spekulatív, amennyire minden kitalált történet az.
A magyar kiadásra nem lehet sok panasz. A fekete-fehér borító engem a régi magyar képregények stílusára emlékeztet, viszont nagyon találó a borítón szereplő betűtípus, ami a fejezetek címeinél köszön vissza. A kötet második felében kicsit mintha gyakoribbak lennének az elütések az ideálisnál, de összességében nem vészes a mennyiségük. A 280 oldalas könyv 2250 Ft-os ára talán kicsit borsosabb, mint amit a magam laikus módján reálisnak tartanék, de végül is nem nehéz valamivel olcsóbban hozzájutni.
Mindent összevetve elég felemás kép alakult ki bennem a könyvről. Talán csak túl sokat vártam tőle, de szerintem horrornak, kriminek egyaránt gyenge, legfeljebb közepes. Az atmoszféra és helyenként megmutatkozó „kulturális ismeretterjesztés” talán kárpótol, de nem állítanám, hogy elolvasásával feledhetetlen élménnyel lettem gazdagabb. Sajnos azt sem, hogy különösebben élveztem volna.
Noro
2007-04-13 15:16:19Erre azt tudom mondani, hogy ha az író nyilatkozta így, akkor elhiszem. Ha nem tett ilyet, akkor szvsz nincs sok értelme azon filózni "vajon mire gondolt írás közben". Elég nekem az, hogy én mire gondoltam olvasás közben
Justin
2007-04-13 16:01:37Nekem igencsak tudatosnak tűnt ez a megoldás, minden jel erre utal. Miből gondolod, hogy "feledékenységből" sikerült így?
Noro
2007-04-13 20:15:33Félreértesz: én csak azt mondom, hogy nem érdekel, mit "akart" az író. Nem foglalkozom vele. Csak az érdekel, amit a regényben olvasok. (A "nem győzött meg" annyit jelent, hogy nem győzött meg. pont. Nem érdekel, hogy meg akart-e győzni
Az meg alkalmasint az én hozzáállásomat mutatja, hogy nem teszek le egy könyvet azzal, hogy "talán egy élő isten szerepelt benne, talán nem" - én eldöntöm, a rendelkezésre álló adatok alapján, hogy nekem miről szólt 
)
Illetve azt sem mondom, hogy jobban misztikusra kellett volna vennie, sem azt, hogy kevésbé.
Egyedül azon problémázom (némileg), hogy ebben a formában miért nevezik fantasynek vagy természetfelettinek vagy épp spekulatívnak - ugyanis szvsz legfeljebb, ha súrolja ezeket
Javítva: 2007-04-13 20:15:58 - Noro által
<b><small><font color=brown>Javítva: 2007-04-13 20:22:42 - Noro által</font></small></b>
Justin
2007-04-14 10:43:01Oké.
Vendég Ikea
2007-05-25 17:11:13Nem tudom, kihez csatlakozom, vagy kihez nem, de szerintem egy igazán remek darabbal állunk szemben.
Egész pontosan akkora gyomros, hogy bírjad elviselni! Mélyre megy már rögtön elsőre, a leganimálisabb, zsigerig hatoló félelmeimmel borzongatott, méghozzá nem buta, hatásvadász eszközökkel, hanem valami elképesztően finom és intelligens módon.
Szóval én kifeküdtem tőle, akinek eddig ajánlottam, az szintén.
Hoppácska, vigyáztam!