Mutant Chronicles 2007-ben újra a polcokon?

Címkék

Már a fénykorában is igencsak nehezen beszerezhető játéknak számított Magyarországon, de évek óta már külföldön sem beszerezhető. Most azonban a Center of Gravity Mediagroup (COG Games) egy teljesen új változatot fejleszt. Nem követik azt a divatot, hogy régi játékokra ráhúzzanak egy D20 rendszert, hanem teljesen új, saját rendszert fejlesztenek ki, és a világ részletei is legalább ennyire meg fog változni. A több mint 300 oldalasra tervezett alapkönyv 2007 nyarán várható, és azt remélik, hogy az első kiegészítő még ugyanabban az évben megérkezik.
 
A Mutant Chronicles szerepjátékkal Magyarországon nem igen találkozhattunk: Kornya Zsolt Rúnában megjelent cikkei hívták fel először rájuk a figyelmet, de ő fordította Michael A. Stackpole Őrjöngés című regényét is. Azok közé a szerepjátékok közé tartozik, amelynek őrült hangulatos világa van, ugyanakkor a rendszere csak és kizárólag harci szituációkra lett kidolgozva.
A karakteralkotás nagyon hasonlított a viccbéli Pista bácsi esetéhez, aki akárhogyan is próbálta meg a gyárból összelopkodott alkatrészekből összeszerelni a hűtőszekrényt, mindig tank jött ki belőle. Semmi esély nem volt arra, hogy egy tisztességes diplomatát, netán üzletembert alkosson az ember annak ellenére, hogy a hétköznapi emberek hétköznapi életéről nem keveset megtudhattunk. Ezen és számos logikátlanságon, illetve nagyvonalúságon kíván változtatni a COG Games.
 
Az alapkönyvben többek közt azt tervezik, hogy a harcrendszer mellett egy hasonló bonyolultságú vállalatirányítási szabályrendszer is megtalálható lesz, de ami ennél sokkal látványosabb változás: az eredeti játék készítőinek naivitását kemény koncepcionális munka és részletekbe menő utánajárás helyettesíti.
A gonosz istenek („Sötét Apostolok”) nem abban fognak különbözni, hogy mindegyikhez más szörnyek tartoznak, hanem ténylegesen más jellegűek lesznek, más területeken támadják az emberiséget, a fegyvereket és páncélokat újratervezik logikusra, használhatóra, értelemszerűre (minden rajongó nagy bánatára eltűnnek a hatalmas váll lapok), miközben igyekeznek megtartani az eredeti világ fílingjét – elvégre ők is rajongók. Az alapkönyv után háromféle kiegészítőt terveznek: míg az egykori kiegészítő sorozatban mind az öt mamutcég a hozzátartozó bolygóval együtt volt egy-egy kiegészítőben leírva, addig itt ezt feltehetőleg szétválasztják két külön sorozatra, valamint várható egy harmadik, koncepcionális kiegészítő-sorozat is, amely például a mágiával és hasonló jelenségekkel foglalkozik, amelyeket teljesen új megvilágításba helyeznek.
 
Az alábbi linkeken az eddigi kiszivárogtatott infókat találhatjátok meg ömlesztve képekkel, valamint a teljesen hivatalos Mutant Chronicles fórumot, amelyen keresztül a fejlesztők kommunikálnak a rajongókkal.
 
Harcra fel, Végzetgárdisták!
 

Utolsó hozzászólások   [Ugrás a fórumhoz]

    lestath

    2006-12-15 19:39:39

    Azt hiszem azon kevés szerencsés közé tartozom, akik játszottak ezzel a játékkal még évekkel ezelőtt. Az akkor kiadás is jó volt szvsz, de laglábbis igényes. Néhány kiegészítő ismegvot anna a csapatban, azok is nagyon hangulatosak voltak. A grafikai anyaga meg egyszerűen mesésen igényes volt. Örülök, hogy végre valaki felkarolja ezt a játékot. Azt viszont sajnálom, hogy a fő illusztrátor távozott a csapatból (ha jól értettem). Na meg persze nekem is hiányozni fognak az egekig érő vállvasak.... ;)



    kabal

    2006-12-15 21:18:49

    Ha jól emléxem,ez egy fantázia-alapú játék,tehát ha valaki vállvasakat akar,csak rajta! Véleményem szerint a Kult-image levetkőzése (bár az Svédországban nemzeti kincsnek számít) kifejezetten jót fog tenni neki.



    Arpo

    2006-12-15 21:42:53

    aza vicc hogy van egy kis társaságunk akikévente egyszer-kétszer-háromszor öszejövünk és kifulladásig Doomtrooperezünk még mindig:)15 éve!

    Kiváncsi vagyok a kártyákat is kiadják e ujra.



    A_Messor

    2006-12-16 12:44:07

    "hanem ténylegesen más jellegűek lesznek, más területeken támadják az emberiséget, a fegyvereket és páncélokat újratervezik logikusra, használhatóra, értelemszerűre (minden rajongó nagy bánatára eltűnnek a hatalmas váll lapok), miközben igyekeznek megtartani az eredeti világ fílingjét - elvégre ők is rajongók."

    Csak nem hanyagolni akarnak egy második pert a Games Workshopal? ;)



    algi

    2006-12-16 15:21:54

    Emlékszem, addig volt jó Doomtrooperezni, amíg le nem fordították magyarra, mert akkor aztán nem rendeltek többet angol nyelvűt, a magyar nyelvű pedig tele volt hibákkal. Kár, hogy a másik MC kártya el sem jutott hozzánk, ahhoz állítólag jóval több agymunka is kellett játszani. (Erőforrásokat beosztani stb.) Teljesen biztosnak látom, hogy az új könyveket be fogom szerezni, "szerencsére" elég ritkán fognak megjelenni a kiegészítők.

     

    Egyébként úgy vettem észre, hogy a fiúk a COG-nál csak a szerepjátékot fejlesztik, de azt nagyon, vagyis nem kell majd mindenféle egyéb játékokat beszerezni, hogy megismerd az egész MC világot. A grafikusokat tényleg sajátokkal helyettesítik: a fórumban elárulták, hogy meg se tudnának fizetni egy Paul Bonnert. Csak szorítsunk, hogy be ne haljon, mint általában a jó dolgok szoktak!




belépés jelentkezz be    

Back to top button