Történetek a 13. körzetből

A modern környezetben játszódó szerepjátékok nélkülözhetetlen szereplői a rendőrök. Róluk szól a könyv, melyről ez a beszámoló szól; egy olyan kiegészítőről, mely a mesélők és játékosok számára egyaránt hasznos lehet. A White Wolf általános, World of Darkness horrorkörnyezetét részletező és kidolgozó sorozatából eddig a legjobbnak tartom a Történetek a 13. körzetből című darabot (ezután röviden csak 13.). Ez azért sem kis szó, mivel az eddigiek elég magasra tették a lécet. Jól megszerkesztve, hangulatos szövegezéssel csupa valóban hasznos információt gyűjtöttek össze a szerzők. A 13. egész megközelítése gyakorlatias, a szerzők végig jól szem előtt tartották, hogy kinek is készül a könyv. Mivel maguk a szabályok elenyésző részt tesznek ki, ezért más, modern környezetben játszódó rendszerekhez is jó szívvel ajánlom, nem csak a horror műfajában.

A 13. a szokásos WoD struktúrát követi: bevezető novella, bevezetés, négy fejezet és egy függelék. A különböző részek kellőképpen elválnak egymástól, jól használhatóak abból a szempontból, hogy a témákat tudjuk, hogy merre keressük. A könyvben tárgymutató nincs, de hosszúságából fakadóan nem is hiányzik különösebben.

A 13. a World of Darkness alapkönyvben megismert horrort viszi tovább. Alaptémája az, ahogyan az egyszerű rendőr az árnyékokban lapuló rettenettel találkozik. Mivel a rendőrség szervezete nem tud a természetfeletti létezéséről, ezért a horror megmarad továbbra is személyes élménynek az utcán dolgozó járőr számára. A találkozás traumájának feldolgozása, a bonyodalmak megoldása is egyéni probléma marad, bár a játékosok csapata adja magát, hogy legalább néhány szövetségest szerezzenek az elkeseredett, reménytelennek és igazságtalannak tűnő harcban. Az okokra és következményekre egyébként a könyvben több helyütt is kitérnek a szerzők.

A bevezető novella tulajdonképpen egy rendőrfőnökkel készült interjú, melyben a politikai hatalom (polgármester) közelében működő réteg (rendőrfőnök, főügyész és hasonlók) összefonódásáról szól. Kiderül még belőle, hogy a jogrenden túl a sajtó, televízió miként határozza meg a rendőrség mindennapi munkáját, illetve hogy a legnagyobb botránynak a mai napig a korrupció számít.

A bevezetőben a szerzők tisztázzák a könyv kereteit, és bemutatják Midway képzeletbeli városát, melyben a 13. körzet található. A könyv egésze e köré a képzeletbeli város köré épül, melynek bemutatásával és alapos kidolgozásával kétféleképpen is használhatjuk. Egyrészt önálló krónikát lehet a rendőrség köré tervezni, a rendőrökkel, mint játékos karakterekkel a középpontban. Másrészt a könyv kiváló eszköz vitatott kérdések tisztázására, egy-két nem-játékos karakter felhasználására, anélkül, hogy különösebben nagy hangsúlyt kapnának a játékos karakterekkel ilyen, vagy olyan módon kapcsolatba kerülő hatóságok. Természetesen a kidolgozott helyszínek és karakterek kellőképpen generikusak ahhoz, hogy neveket megváltoztatva szinte bármilyen – amerikai – kampányba beépítsük őket.

A bevezetőben helyet kapott még a rendőrségnél alkalmazott rádió-kódok gyűjteménye is, amolyan szakzsargonként. Töménytelen mennyiségű rövidítés, jelszó, kód, melyeket a kommunikáció megkönnyítésére használnak az utcán dolgozók. Amennyiben a játékosok és a mesélő készek megtanulni és a játék során alkalmazni ezeket, igazán egyedi ízt kölcsönözhetnek vele a játéknak.

The Cop Shop a címe az első fejezetnek. Rövidke darab, ám annál célratörőbb, gyakorlatiasabb. A 13. körzet őrsének alaprajzát és leírását találjuk ebben a fejezetben, ismertetve röviden a rendőrök munkanapjának jellegzetességeit, egy-két olyan elemet, ami kifejezetten erre az épületre vonatkozik, bemutatva, hogy mennyire egyedi lehet a karakterek munkahelye. Két kedvenc elemem a fejezetben a pihenőszobában kifüggesztett ima, melyet egy, a szolgálatban elhunyt rendőr édesanyja adományozott az őrsnek, illetve a 4. cella, amelyet babonából csak a legvégső esetben használnak, mivel gyanúsan sok agresszív dühkitörés, pánikroham, öngyilkosság és gyilkossági kísérlet történik ott a fogvatartottak részéről.

The Ride-Along a második, a könyv derékhadát alkotó fejezet. Számomra a könyv leghasznosabb fejezete, tele izgalmas, szaftos, jól felhasználható információval. Ebben a fejezetben kapott helyet az eljárások rendje, a rendőr-akadémia és a rendőrök képzésének menete, a különböző hivatalok, rendőrségen belül működő osztályok, különleges egységek, itt írnak a rendőr-kultúráról, a filmekből ismerős „Jogában áll hallgatni…” kezdetű szövegről, a bizonyítékok kezeléséről, az ügyészekkel, nyomozókkal folytatott közös munkáról, és itt tárgyalják azt is, hogy milyen bűnökkel, pontosabban ügyekkel találkozhatnak az utcán a rendőrök. Érdekes, ahogyan például ellenőrzik a hívást, ahonnan bejelentés érkezik: sokkal nagyobb számban vonulnak fel, ha tudják, hogy rendszeresek a helyszínről a hívások, korábban erőszakos cselekmény helyszíne volt, vagy bármilyen formában lőfegyver-használat történt ott. A könyv ebben a fejezetben teszi tisztába a legtöbb hollywoodi klisét, mint például az erőszak használatának szigorú szabályozását, egy egyszerű autós igazoltatás menetét, vagy a rendőrök munkaidőn túli összetartásának okait.

Midway tipikus nagyvárosi dzsungel utcai bandákkal, magas bűnözési rátával, rengeteg gyilkossággal és eltűnéssel, ehhez alkalmazkodnak a rendőrök. Érdekes például, hogy a figyelmeztető lövés ismeretlen fogalom számukra: ha a gyanús személyt a pisztoly elsütésével kell fenyegetni, akkor valószínűleg van annyira veszélyes, hogy ártalmatlanítsák, azaz a rendőr – természetesen figyelmeztetés után – tüzet fog nyitni. A fegyverre, vagy végtagra való célzást meghagyják a hollywoodi hősöknek: a test közepére céloznak, azzal a céllal, hogy a lehető legrövidebb idő alatt ártalmatlanná tegyék a gyanús személyt. A szabályzat sajátja, hogy minden olyan alkalmat, amikor a rendőr a fegyverét használta, ki kell vizsgálni. Amennyiben haláleset következik be a tűzharc során, akkor a nyomozás idejére az adott rendőrt felfüggesztik a szolgálatból.

Külön foglalkozik a korrupcióval, a rendőrök szubkultúrájával, melynek a közös nyelvhasználaton, összetartó baráti társaságokon kívül olyan elemei vannak, mint például a rendőr-bárok, klubok. Ez a fejezet talán a leggyakorlatiasabb, a legbővebb információtenger, amiért önmagában megéri megvenni a könyvet – különösen, mivel a fenti tartalom-felsoroláson túl biztosan talál még benne mindenki információkat.

A harmadik fejezet címe Roll Call. Alaposan kidolgozott, bármikor könnyedén felhasználható nem-játékos karakterek gyűjteménye ez a fejezet. Végigveszi az őrs hivatali struktúráját, és találunk statisztikákat illetve kellemes leírásokat a veterán nyomozótól kezdve a rasszista járőrön át a K9-es egység dolgozójáig. A személyek között szinte minden másodiknak vannak természetfelettihez fűződő kapcsolatai. Vagy maga a személy valami több, mint aminek látszik, vagy egyéb – általában ötletes – módon lehet bevonni őt a játékosok által képviselt természetfelettieket középpontba állító játékba, legyen szó mágusokról, farkasemberekről, vagy épp vámpírokról. Két kedvencem a Colombo-szerű nyomozó, akinek szakmai múltja makulátlan, már-már túlságosan is hatékony, illetve a K9-es egység kutyája, Kita, akit egy egészen érdekes animisztikus szellem szállt meg. A fejezetben egyébként nem csak rendőröket kapunk, van itt ügyész, újságíró, egy mentőautó teljes személyzettel, illetve a polgárőrség egyik megfigyelője. Mindegyik leírásra igaz, hogy a kliséket, sztereotípiákat ötletesen csűri csavarja. Hihető, ahogyan felépítik a karaktereket, a tudatunkban jó mélyre beépült sablonokat idéznek, ugyanakkor van mindegyik karakterben potenciál, a kiszámíthatatlan, meglepő fordulatra lehetőség.

Kifejezetten a mesélőknek szól a negyedik, The Blotter címet viselő fejezet. Az elején a bevezetőben említett témát boncolgatja, ötleteket adva a könyvben található információk felhasználására. Végigveszi annak lehetőségét, hogy a játékos karakterek mindegyike valami módon kapcsolódik a szervhez, illetve kifejti, hogy amennyiben a játékos karakterek a másik oldalon állnak, akkor mennyire és miként használjuk a könyvben leírtakat. Ezen rövidke írás után kalandötletek szerepelnek a fejezetben. A hívás leírása után a rendőröket fogadó jelenet leírásán túl mindegyik tartalmaz egy csavart, melyből kiderül, hogy semmi sem az, aminek látszik. A hajléktalannak látszó alakok farkasemberek, a gyorshajtás miatt megállított autóban nem ül senki, a pakisztáni negyedben a falra felrótt horogkereszteknek nagyon más van a hátterében, mint amit az ember elsőre gondolna. Lehetséges végkifejleteket is tárgyalnak a szerzők minden ötlethez, illetve annak lehetőségét is felvetik, ha a karakterek a másik oldalról keverednének bele a helyzetbe. Minden ötlethez kapunk egy nem-játékos karaktert is – a szükséges mennyiségű statisztikákkal együtt.

A függelékbe The Subtle Key címmel egy rövidke kaland került. Mindenféle spoilerek és szinopszis helyett csak meg akarom dicsérni a szerzőket. Ötletes, ahogyan a játékos karaktereket, akik ezúttal rendőrök szerepét játsszák, beépítik és bevonják a történetbe. Ahelyett, hogy rájuk kényszerítenék az eseményeket, a szabályozást, az eljárásokat és a Protect and Serve mottóját felhasználva viszik be őket a sűrűbe. Kellemes csavarral oldották meg, hogy a fő bonyodalmat okozó természetfeletti jelenség miért általunk veszhet el a történet csúcspontján. Egyébként a történetben szerepet kapnak gót tinik, tornacipők és egy okkult könyv is.

Kifejezetten jól megírt, hasznos könyvnek tartom a 13-at, amolyan igazi tool box-nak, amiből ki többet, ki kevesebbet tud felhasználni, attól függően, hogy milyen szerepet szán a játékaiban a rendőröknek. Aki úgy érzi, hogy nem akar a rend éber őreivel komolyabban foglalkozni, az is találhat a könyvben ötleteket, melyekre remek történeteket, karaktereket alapozhat. Remélem, hogy hasonló alapossággal más, hasonló témákat is feldolgoznak majd a White Wolf háza táján: adja magát a másik oldal, a bűnözők, bűnszervezetek, vagy akár az egészségügy világa.

A termék honlapja: http://secure1.white-wolf.com/catalog/product_info.php?products_id=783

A kiadó oldala: https://www.white-wolf.com/index.php