Magus reloaded: újabb könyv, újabb per

Címkék

Régi-új Mágus regény jelent meg az elmúlt hétben, az egyik legsikeresebb Raoul Renier mű formájában. A kiadó azonban nem az ezen téren mostanság aktív Tuan, hanem a magáról először a pár évvel ezelőtt az Enoszuke vitatott kiadásával hallató Fekete Torony. Az újabb potenciális jogi vita kapcsán mind a két fél véleményét kikértük. Túl nagy meglepetés nem született: a Fekete Torony maga szerint jogszerűen járt el, a Tuan szerint nem, jön a per. Ennél érdekesebbek lehetnek a párhuzamos kiadói tervek – megvalósulásuk esetén.

Fekete Torony: a Mágus javáért

A Fekete Torony mögött álló gárdától, a Szürkecsuklyásoktól első körben azt kérdeztük, hogy miért döntöttek ezen lépés mellett. Járdán Csabáék válasza egyszerű: megítélésük szerint a Fekete Torony tevékenysége a Mágus javát szolgálhatja. Elmondásuk szerint elegük volt az elmúlt évtized mágusos kiadói tevékenységéből, amelyet a gondos tervezés helyett elsősorban a rövid távú haszonszerzés jellemzett. Lépésük így a Mágus életben tartása érdekében történt, és azért ezt a regényt választották, mert már első körben egy igényes munkával szerettek volna a közönség elé lépni, ráadásul hiánycikk is ez a Kornya regény.

A kiadás egyébként véleményük szerint teljesen jogszerű; érvényes szerződéssel rendelkeznek mind a szerzővel, mind a védjegyek tulajdonosával, a Gameskúttal.

Folytatása következik: a Fekete Torony tevékenysége a tervek szerint nem merül ki ebben. Egy éven belül pontosan fél tucat kiadványt szándékoznak megjelentetni, többségében vadonatúj első kiadásokat. Két mű idén várható, de ezekről pontosabb információ csak később lesz hozzáférhető. Kornya Zsolton kívül más ismertebb Mágus írók is a Fekete Toronyt részesítik előnyben; az majd később fog kiderülni, hogy kik. Ezenkívül a kiadó várja az új, tehetséges szerzőket is.

A szerepjáték terén a Fekete Torony egyelőre kivár: megítélésük szerint már így is túl sok kétes értékű Mágus rendszer van a piacon, megosztva és elriasztva a játékosokat, így nem céljuk egy újabb könyvvel tovább forgácsolni a rajongótábort. A gárda másrészt úgy látja, hogy nagy szükség van egy modern, működőképes rendszerre a Mágus túlélése érdekében, és ezt szem előtt is tartották a rövid- és középtávú kiadói tervekben.

Tuan: a jogok és az írók nálunk vannak

A Tuan álláspontja szerint a Fekete Torony lépése szándékosan jogsértő. Mórocz Tibor érvelése alapján egyedül az ő kiadójuk rendelkezik érvényes szerződéssel a Mágus regényekre, szerepjátékra, és a szóban forgó műre is, így a Fekete Torony egyedül abban az esetben adhatta volna ki Kornya Zsolt regényét, amennyiben erre a Tuantól írásos engedélyt kap. Ilyen természetesen nem történt, ezért a Tuan álláspontja szerint az újrakiadás jogsértő. Az már csak hab a tortán Mórocz Tibor szerint, hogy mindezt a Fekete Torony az ő szóbeli figyelmeztetése ellenére tette. A per így nem kerülhető el, a Tuan a közeljövőben benyújtja keresetét, újabb munkát adva a Mágus kapcsán már amúgy is igen aktív magyar bíróságoknak.

Emellett a Tuan nem kíván többet foglalkozni a Fekete Torony lépésével, a kiadó jó viszonyt tart fenn az összes többi jeles M* szerzővel, a munka így változatlanul folyik tovább, megfelelően az előzetes kiadói tervnek. Még ebben a hónapban várható egy újabb Wayne Chapman regény, a Csepp és tenger újrakiadása, majd érkezik a Tier nan Gorduin sorozat többi tagja is. Ezen kívül két teljesen új regény és egy novelláskötet jelenik meg 2006-ban, olyan szerzők közreműködésével, mint pl. Alan O’ Connor, avagy Eric van Dien. A sorozat szerkesztését egyébként Gáspár András végzi majd.

Korábban szóltak már hírek a Tuan által tervezett új Mágus szerepjátékról is. Ennek elkészítése szintén folyamatban van: egy teljes béta verzió tesztelése zajlik épp. Az előzetes tervek szerint jövőre már a játékosok is találkozhatnak az új rendszerrel, de a dátum nincs kőbe vésve: Mórocz Tibor hangsúlyozta, hogy csupán akkor kerül kiadásra a szabálykönyv, amikor a kiadó teljesen elégedett vele. Megítélésük szerint egy elhamarkodott kiadás végzetes következményekkel járna a Mágusra. (Mint ismeretes az utóbbi két szabályrendszer, az Új Tekercsek, és a D20-as alapkönyv a legtöbb játékos véleménye szerint ebbe a kategóriába tartozik – szerk.)

Izgalom tehát vár ránk bőven a Mágus háza táján, ha van hozzá gyomrunk, és kiadvány is rengeteg. Az, hogy ez végeredményben a sokat megért világ és a jogi vitákban edződött rajongók javát szolgálja-e, majd kiderül.

Utolsó hozzászólások   [Ugrás a fórumhoz]

    Herbie

    2006-09-24 20:48:41

    Darkspell: Egy lehetséges alternatíva talán, hogy miUTÁN az AK zajosan beleállt a földbe, lehet, hogy nem akartak hozzányúlni? Vagy kaptak egy abszurd ajánlatot, amit hülyék lettek volna elfogadni...?

     

    Celsior és még akit érint: Ennek a homályos "tudom amit tudok" célozgatásnak tényleg nem látom sok értelmét, ellenben nagyon fárasztó. Ha nem lehet róla beszélni, akkor ne beszéljünk róla.

    <b><small><font color=brown>Javítva: 2006-09-24 22:51:03 - Herbie által</font></small></b>



    Vendég [KM]Lord S.Vampire

    2006-09-28 12:03:39

    Ez az egész.... na ez a MAGUS halála. Egyébként én személy szerint nem tudom, mi lesz, de várom szeretettel az ujabb és ujabb MAGUS dolgokat, ha valami csoda folytán megmenekül a MAGUS.



    Andrash

    2006-10-07 15:47:27

    Nekem tökmindegy ki hozza létre/adja ki a MAGUS kiegészítőket, regényeket, novellákat stb-t. De szerintem a magyar piac kicsi ahhoz hogy több MAGUS-t kiadó cég legyen rajta jelen. Ami most folyik az nagyon gáz: van kb 3 féle kidolgozatlan/elavult rendszer és egyiket sem fejlesztik, nem adnak ki semmit. Sokan sokféle irányba szeretnék hivatalosan továbbfejleszteni de egyikük sem tud lépni a jogviták miatt. Mi egyszerű játékosok meg csak várunk és szívunk. Az utóbbi 3(vagy akár 6) évben kiadott könyvek közül nekem talán 2-3 tetszett, 5-6 olyan volt amit bántam hogy elolvastam (a kevés szabadidőm elpocsékolása dühít) a többi elment. Sok könyv van amit nagyon várok de azokról semmi hír vagy ha mégis megjelennek színvonaltalanra sikerülnek. Nagyon félek, hogy az általam várt MAGUS világ (Summarium és Pokol által megkezdett vonulat) soha nem jön létre hivatalos kiadványokon.



    Vendég De Neverre

    2006-10-08 11:49:34

    Sziasztok!

     

    Csak a tájékoztatás végett:

    Jelenleg egyetlen jogosan szerepjátékot a M.A.G.U.S  világára kiadó cég létezik a Tuan Kiadó. A perek nem erről a tényről szólnak.

    A kiadó, mivel alig  egy éve szállt be a M* fejlesztésébe ezért, még csak most Húsvétkor kezdi meg az alapkönyv illetve  az egyéb játékhoz kapcsolódó kiadványok kiadását. Az alapos és kimeritő tesztelés időt  igényel.

     

    De Neverre

     

    <b><small><font color=brown>Javítva: 2006-10-08 13:50:02 - De Neverre által</font></small></b>



    Vendég _Nemafüggönyhülyegyerek (NPC/NJK

    2008-04-22 23:23:00

    Azt hiszem leszűrtem a lényeget. Kiadok néhány mágus regényt, bezsebelem a lóvét, aki megpróbál peperelni, annak meg üzenem, hogy ez a mágus érdekében történt. Ja, a bírósági felszólítást küldjék, úgyis elfutoook... Talán Csanádnál kapott valami állást ujjzílandon.

     

    Elovastam a hozzászólásokat, és most úgy érzem magam, mint Zuzu Petáz a bekapcsolt tévé után: Öcséém, ilyen tökjó klippet!

    :)




belépés jelentkezz be    

Back to top button