Megjelent az Erioni Harsona 6. (utolsó) száma

Tekintélyes csúszással, de megjelent az Erioni Harsona következő száma. A késés oka legfőképpen az, hogy az Erioni Harsona jelen formájában nem folytatódik tovább. Köszönjük a biztató szavakat éppúgy, mint az építő jellegű kritikákat, és reméljük, hogy a hat megjelent számban minden Ynev-rajongó talált valami érdekeset – akár egy szikrát, amelyből ő maga élesztett tüzet, akár az egész univerzumot, amit teremteni szándékoztunk.
Köszönettel tartozunk továbbá az RPG.HU-nak a támogatásért, a bedolgozó cikkíróknak a szövegekért, olvasóinknak pedig a türelemért és a figyelemért, amellyel végigkísérték a hat számot.

Álljon itt ízelítőül egy cikk a hatodik, utolsó számból.
Üdvözlettel:
A szerkesztők

http://member.rpg.hu/erioniharsona

Tengeren innen, falakon túl rovat
Rú Bennar beszélő serlege

Szelíd lángok táncolnak a terméskő kandallóban, és a félhomályba lassan érkeznek a vendégek. A külön teremben méretei ellenére is alig akad üres hely. Az ablakok betéve, a vastag medveprémeken pedig számtalan tolakodó csizma. A fények haloványan megvilágítják a barázdált arcú fogadós arcát, aki egy kis emelvényen állva kezében tart egy bársony alá rejtett kupát. Ahogy köré gyűlnek, majd elhallgatnak a vendégek, az öreg dwoon kacsint, és egy biccentéssel jelez fia felé, aki behúzza a nagy terem ajtaját. A tiszteletteljes csendben mindenki vár és figyel. Az öreg keze mozdul, és lehúzza a leplet a különös tárgyról. Egy pillanatra csend. Majd a hallgatóság csodájára a serleg oldalán egy fából faragott arc csámcsogva ásít, és beszélni kezd:
– Halljátok hát szavam, és figyeljétek szózatom, mert mit mondok, ódon titok, és ki belemerül, megeshet, hogy komolyabb bajba kerül. Fogadós, még egy kört mindenkinek!

(A Sárkány-hegy nyomán felkúszva a gerincre reszketeg kis kalyiba áll. Mögötte nyúlik a sötét és bújik az ezüst vállú dér a világ felé. Annak talaján hajt a sosem volt nefelejcs virág, melytől már csak nyíllövésnyire a táv és ott rátalál a kereső a kincsek kútjára.)

Az ogarati Táncoló Koboldhoz címzett fogadó alig néhány éve lett a vidék leghíresebb és leglátogatottabb kocsmája. Hírnevét nem azáltal szerezte, hogy különlegességben gazdag a konyhája, és nem is a tulajdonos mesés kalandjai csalták be a vastag erszényű utazókat. A Táncoló Kobold hírnevét egy különleges ereklyének köszönheti. Rú Bennar, a fogadó tulajdonosának elmesélése szerint egy régi családi ereklye, amelyet a fogadó nyitását követően fedezett fel. Egy ősrégi fakupa, aminek nem csak szája, szeme és különös arca, de hangja is van. És ez a hang aranyként cseng öreg tulajdonosa, Rú számára éppúgy, mint a Táncoló Koboldba betérő, csodára éhes kíváncsi vándorok számára. Ez a bűbájos tárgy ontja magából a szót: hol nevet, hol ásít, megint máskor zokog. Mond meséket rég elfeledett naplovagokról, kik leányokat mentettek meg a gyülevész orkok karmai közül, de zeng himnuszokat oly régi nyelven, amit a mágiatudó bölcseken kívül más megérteni nem képes. Megint máskor trágár viccekkel szórakoztatja a fogadó vendégeit, és megesik, hogy csak úgy a maga örömére favicceket dörmög csendesen a szálkái alatt. Volt már olyanra is alakom, hogy veszett szópárbajba keveredett egy utazó nemessel, akit úgy felhergelt, hogy a kocsma népének kellett megfékeznie, nehogy a tűzbe vesse a feleselő serleget. Ami viszont mégis igazán különlegessé és egyben értékessé is teszi, az azon alkalmak, amikor rég elveszett titokzatos helyekről és soha meg nem talált mesés kincsekről szóló legendatöredékeket, és egykor volt utazók emlékeit idézi. Ilyenkor nem ritka, hogy a szavainak szőttesén át megjelennek illúziókeltette helyek és események, amik ámulatot vagy épp félelmet váltanak ki a hallgatóságból. Sokan voltak és vannak, akik váltig állítják, hogy a serleg gyakran létező valódi helyeket mutat, ahol a bátor kalandozókra jutalom vár. Ez a szóbeszéd azóta állja meg igazán a helyét, amióta egy félelmetes külsejű korg barbár kétszer is járt a Koboldban. Állítólag először úgy, mint a kupa hallgatósága, legközelebb pedig már mint gazdag szerencsevadász, aki egy arany hajtűt dobott ajándék gyanánt a serlegbe, miután visszatért egy, a kupa által elmesélt helyről.
E különös ereklyére sokan sok mindent mondtak már. Voltak, kik csalásnak és szélhámosságnak tartották, megint mások viszont csak ülnek naphosszat és isszák szavait, hátha újabb utalást hallanak. Vannak, akik csak szórakoznak rajta és kellemesnek tartják az üde színfontolt. Egy azonban bizonyos: aki csak egyszer is látta a Kobold különös kupáját, az szófukarsággal bizonyosan soha nem vádolja, hisz a lepel lehullásától kezdve tart a varázs és reppen a szó, estebédtől pontban éjközépig.
A serleg roppant kiszámíthatatlan, és nem egyszer modortalan is, de a törzsvendégeket és az átutazókat is szórakoztatja viselkedése. Kiszámíthatatlanságának köszönhetően külön kis szerencsejáték is szerveződött köré – ennek lényege, hogy az nyer, aki eltalálja, hogy a kupa legközelebb milyen témába vág bele. A Kobold fogadósa nem csoda, hogy nagy becsben tartja a beszélő serleget, hiszen azóta, hogy először szóra fakadt, már többször is felújította és bővítette a fogadót a sok pénzből, ami a fogyasztásból és a hallgatóság elégedettségéből fakadóan a borravalókból befolyt. Az aranyat fialó csodajószág őrizetére azonban Rú Bennar különösebb hangsúlyt nem fektet, mert úgy tűnik, hogy a kupa ragaszkodik a fogadóhoz, hisz attól eltávolodva erejét veszti – eleddig három alkalommal lopták el, ám a serleg nem szól egy kukkot sem egészen addig, amíg vissza nem kerül.

Dzsenorhal