Buda Eliberata 1686-2006 (szept. 1-3)
Buda török alóli felszabadításának 320. évfordulója
OSTROMJÁTÉK ÉS A MAGYAR KÖNYV ÜNNEPE A BUDAI VÁRBAN
2006. szeptember 1-3.
A Mesterségek Ünnepe után 12 nappal, szeptember első hétvégéjén újabb látványos és az egész családnak tartalmas szórakozást ígérő rendezvénynek ad otthont a Budai Vár.
Buda török alóli felszabadításának kerek, 320. évfordulóján arra kérjük a sajtó munkatársait, a szerkesztőket, hogy lehetőség szerint közreműködjenek e dicsőséget hozó történelmi esemény méltó megünneplésében, és a rendezvény népszerűsítésében.
Idén először rendezzük meg, Buda 1686. évi visszafoglalását felidéző ostromjátékot, amelyet korabeli öltözetbe és fegyverzetbe bújt hagyományőrző csapatok elevenítenek majd meg. A csaknem másfél évszázadon át a török kezében lévő Budai Várat 1686. szeptember 2-án a keresztény európai nemzetek egyesített csapatai, a Szent Szövetség katonái foglalták vissza Lotharingiai Károly herceg vezetésével több mint két hónapos ostrom után. A grandiózus katonai vállalkozás több kudarcot vallott várostrom után, a gondos és kitartó stratégiának volt köszönhető. A XVII. század keresztény európai összefogására és a dicső győzelemre emlékezünk a Buda Eliberata rendezvény keretében.
A narrációval kísért ostromjátékon megismerkedhetünk a történelmi szereplőkkel: a várat védő, utolsó, Abdurrahman budai pasával; a keresztény seregeket vezető lotharingiai herceggel és a többi szövetséges hadvezérrel.
Az ostromjáték a Palotanegyed Újvilág Kertjében zajlik majd: szeptember 2-án szombaton 14 órakor, és megismételjük másnap 11: 30-kor. Szombaton győzelmi menet vonul végig majd a Váron, amelyhez a játékra kapható nézők csatlakozását is örömmel vesszük. A rendezvény ideje alatt korabeli katonai tábor rendezkedik be az Újvilág Kertbe, ahová bárki ellátogathat majd, és belekóstolhat a várat ostromló csapatok életébe.
A rendezvény keretében zajlanak majd a Magyar Könyv Ünnepének programjai is, amelynek a Halászbástya mellett tér lesz a helyszíne. Könyvvásár, könyvbemutatók, pódiumbeszélgetések, és kulturális műsorok kísérik.
Főszervezők: Budavári Önkormányzat ; HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum
Továbbá: Márai Sándor Kulturális Közalapítvány; Budavári Művelődési Ház; Litea Könyvesbolt; Magyar Kultúra Alapítvány
PROGRAMTERV
Szeptember 1. péntek
– 15: 20 harangszó után a Szentendrei Kiképző Központ Zenekara zenél a téren
– 16 óra A Magyar Könyv Ünnepének megnyitója (megnyitja: Nemeskürty István, beszédet mond: dr. Nagy Gábor Tamás, Közreműködik: Bitskey Tibor színművész és a Misztrál együttes, műsorvezető: Nyakas Szilárd)
– 17 óra Berecz András mesemondó műsora a színpadon
– 18 óra Könyvkiadók pódiumbeszélgetései
– 19 óra Végvári históriás énekek
Szeptember 2. szombat
– 10 óra Könyvbemutatók
– 11 óra Szárnyvarázs c. látványos produkció a színpad előtt
– 11 óra Boldog Aviánói Márk szobrának avatása (I. kerület, Fő u.30.)
– 14 óra Ostromjáték az Újvilág Kertben
– 15. 30 Az ostromlókból győzelmi menet alakul, gyülekezés a Savoyai Jenő szobránál. Beszédet mond: dr. Holló József altbngy. A menet zenei kísérettel végigvonul a Váron (koszorúzás: XI. Ince pápa szobránál – Hess a. tér; Abdurrahman az utolsó budai pasa sírjánál – Tóth Árpád sétány)
– 17 óra A Budavári Önkormányzat ünnepsége a Városházán
– 18:30 Táncokból szőtt történelem (a színpadon)
Szeptember 3., vasárnap
– 10 óra A Mátyás templomban Liszt Ferenc Esztergomi miséje
– 11 óra Könyvbemutatók
– 11 Óra Térzene indul a Szentháromság térről az Oroszlános udvarig (VPOP Fúvószenekara)
– 11: 30 Ostromjáték az Újvilág Kertben
– 13 óra Könyvbemutatók
– 15 óra Regősök a színpadon
– 15 óra Várbarangoló történelmi emlékséta indul idegenvezetéssel a Szentháromság térről
– 16: 30 A csoda – misztériumjáték
– 17 óra Testvérvárosunk, Lendva borászai bemutatkoznak
Szuromi Frida – Sajtóreferens
Budavári Önkormányzat – 1014 Budapest, Kapisztrán tér 1.
Tel: 06 1 458 3089 Mobil: 06 70 594 6510
Email: szuromi.frida@budavar.hu
vigo
2006-08-09 10:33:52Abszolút pozitív és pártolandó minden ami múltunkat idézi, eleveníti fel! És végre valami, ami egy pozitív eseményt dolgoz fel!
V.
Tantris
2006-08-09 10:52:16Az egész világ ünnepelte ezt az eseményt annak idején! Ünnepeljük mi is!
(Bár ezt a Habsburg uralom követte, úgyhogy korai volt az öröm...)
Armand
2006-08-09 12:54:49Gratulálok a kezdeményezéshez, de, ami nem derül ki a cikkből:
Itt elsősorban valamely jelmezes parádézásra kell gondolni, némi megkoreografált műharccal (ld. visegrádi palotajátékok), vagy álharcsabajszú harci játékosok csépelik a turbános harci játékosokat polifoam-os botokkal?
Az érdeklődés valós, és nem az iróniában merül ki;)
<b><small><font color=brown>Javítva: 2006-08-09 12:56:45 - Armand által</font></small></b>
Orastes
2006-08-09 13:20:51Armand,
valószínűtlennek tartanám a "polifoam-kardos törökök vs. polifoam-kardos magyarok" bemutatót, bár biztos jót röhögnék ha ilyen lenne, főképp a "győzelmi menet"
% a rendezvénynek
Javítva: 2006-08-09 13:21:32 - Orastes által
<b><small><font color=brown>Javítva: 2006-08-09 13:22:42 - Orastes által</font></small></b>
SirThomas
2006-08-09 15:50:31Jelmezes parádézás lesz, hasonlóan az egri, visegrádi, siklósi, stb rendezvényekhez.
A Mare Temporis és a Bethlen Gábor Hagyományőrség biztosan érintett (láttam a honlapjukon), de valószínűleg ennél jóval több csapat is képviselteti magát.