`Egy Csapat` – IV. Szerepjáték tábor – 2006. július 24-30

Címkék

Táborunk eddig 3 alkalommal került megrendezésre. Az első kettő Kácsárdon 15 illetve 30 fő jelenlétével, a legutolsó Szilvásváradon 45 fő részvételével.
Az idén visszatérünk a kácsárdi táborba (amely Sátoraljaújhely és Sárospatak között található a Károlyfalva-i leágazásnál kell letérni, Károlyfalva után kb 3Km.) Természetesen a vonattal/busszal Sátoraljaújhelyre érkezőket mi különjárattal szállítjuk a táborba. A tábor díja ezt is tartalmazza.

A programokat nem bontottuk napokra (tapasztalatunk alapján egy táborban egyébként sem működik az ilyen kötöttség).

Egész héten lehetőség lesz az általunk biztosított íjakkal lőni (természetesen díjmentesen). A tábor végén egy íjász versenyre nevezhetnek a bátor kalandozók, melyet egy éremmel díjazunk.

Az időjárástól függően tervezünk egy Cthulhu live éjszakai játékot.

Természetesen nem kötelező, de a lelkes kalandozók csapatban is összemérhetik erejüket a versenymodulban, amit a tábor közepén tartunk. A versenymodulban MAGUS első TK és megjelent kiegészítő könyveiből készített karakterek játszhatnak 5 fős csapatokban. A győztes csapat nyereményben részesül.

Játszható rendszerek:
– MAGUS – Shuluri viadal táblás játék – MAGUS kártya játék (igény szerint folyamatosan)
– Cthulhu hívása – Gyűrűk Ura táblás játék – HKK kártya játék (igény szerint folyamatosan)
– Káosz – Árnyékháború kártyajáték
– D&D – Fallout asztali változat

Díjazások:
Az idén is gazdát keres két vándordíjunk. A legjobb mesélőt, és a legjobb játékost keressük.
– Serleg a legjobb mesélőnek + 50% kedvezmény a következő nyári tábor költségéből.
– Harcos miniatúra a legjobb játékosnak + 50% kedvezmény a következő nyári tábor költségéből.
– A legszebb karakterhalál.
– A legjobb csapat
– A legnagyobb beszólás
És természetesen egyéb „meglepetések”, melyeket nevéből adódóan itt nem árulhatunk el.

Költségek:
A tábor díja: 15600Ft. Ami tartalmazza a szállást 6 éjszakára és napi 2x meleg étkezést (ebédet és vacsorát) Reggelit az eddigi tapasztalatok alapján nem használtuk ki, alig akadt ember, aki felébredt volna 8 órára.

Jelentkezési határidő 2006.július 10.

Jelentkezési korhatár: 14 év

Jelentkezési lapot, és bővebb információt megtalálhattok a www.egycsapat.hu címen,
vagy kérhettek tőlem is. E-mail: zadori_norbert@hotmail.com (MSN is!) Tel: 70/274 82 01
(Itt megtalálhatjátok az előző táborainkon készült képeket is, és regisztrálva a Fórumon ötleteket, javaslatokat adhattok a további programok kialakítására.)

Üdvözlettel:
Zádori Norbert
Az „Egy Csapat” társaság elnöke

Utolsó hozzászólások   [Ugrás a fórumhoz]

    Pontifex

    2006-05-13 21:21:41

    hm, eléggé tetszett a leírás, meg minden, de hát a képek alapján vagy 10 évvel több az átlagéletkor ott. Mondjuk, ezt megszoktam:)



    Bary

    2006-05-15 13:28:40

    Pontifex, ilyenekkel nem kell foglalkozni, tavaly is volt hozzánk képest sok fiatalabb, de ők is királyul érezték magukat.



    Vendég Z Norbert

    2006-05-15 21:11:16

    Hello!

     

    Nem esik egybe a két tábor

    Rúna Tábor 2006 – Világok Találkozása - július 18-23

    Amúgy velük pont konzultáltunk, mert megkerestek és kérdezték, hogy a miénk mikor lesz, mert nem akarna keresztbe szervezni. És jelezték azt is, hogy szívesen jönnek a szervezők közzül egy páran a mi táborunkba. 3 éve már, hogy július utolsó hétvégéjén rendezzük a táborunkat. És ez marad is, nem akarunk más időpontot, már csak babonábol sem.

    Az átlagéletkor: Hát igen vén rókák vagyunk, eltérő stílussal, de szívesen tanítunk fiatalokat. A lényeg, hogy jól érezze magát mindenki!

     

    -Norbi



    Zet

    2006-05-24 10:22:12

    Mi, Norb? olyan idos vagy amilyennek erzed magad. En itt a csapatban kb kozepkategorias vagyok 23-al, szerintem nem vagyunk vénségek.

     

    Tavaly is ott voltak legolasek, huztak le az atlagot. szerintem 20 körul volt az atlageletkor. vagy meg lentebb



    Pontifex

    2006-07-03 16:00:56

    Így hogy elszállt a honlap, elég nehéz elküldeni a jel. lapot! Pedig szeretném, nagyon!! :)

    Így a késés nem olyan elítélendő, ugye?:O




belépés jelentkezz be    

Back to top button