Kéjgyilkosság helyett szellemjárás

Hét év után új regénnyel jelentkezett Bret Easton Ellis, az Amerikai psycho szerzője. A Holdparkbancsak mérsékelt számban fordulnak elő gyilkosságok, nincs benne nemi erőszak egy szál se, de helyette kapunk szellemeket, análisan abuzált vizslát és Ellis őszinte(?) vallomását.

Bret Easton Ellis már első regényével, a Nullánál is kevesebbel ünnepelt és egyben támadott szerzővé lett az Egyesült Államokban, ám a magyarországi nagyközönséghez elsőként az Amerikai pszichó botrányának szele ért el, még a könyv előtt. A könyvet minden bizonnyal sokan olvasták, vagy ha nem, legalábbis hallottak róla borzongató történeteket patkányokkal női nemiszervekben, baltás gyilkosságokkal és Tom Cruise-al. Az 1992-es Amerikai psycho, amelynek oldalait Patrick Bateman, a sikeres, ám 27 éves korára kiégett és fokozódó frusztrációját egyre rémesebb gyilkosságokban kiélő juppie vérezte be, persze botrány és persze óriási üzleti (ha nem is annyira irodalmi) siker lett.

Az Amerikai psycho azonban nem csak a körülötte kialakult botrány miatt lett fontos könyv, hanem önmaga jogán is. A véres események mögött ravasz, szofisztikált szerkezet működik, amely új szintre emelte a hetvenes-nyolcvanas évek amerikai minimalizmusát. Ellis tehetségét az 1998-as Glamoráma* bizonyította, ahol visszatértek második regényének, a Vonzás szabályainak szereplői (vagy legalábbis hasonmásaik), és a kiégett juppie helyett egy magát butára drogozó sztárocskát, Victor Wardot kaptuk elbeszélőnek.

A történetben Victor egy gyászosra sikerült klubnyitás után egy szupermodellekből álló terrorista csoportba keveredik, akik Európában robbantgatnak kedvükre – legalábbis az egyik forgatókönyv szerint. A regényben ugyanis az elbeszélő által lejegyzett minden egyes mozzanat, történés realitása megkérdőjelezhető; nem tudni, hogy az elhangzó párbeszédek a könyv során egymással párhuzamosan forgatott filmek részei-e, nem tudni, hogy a szétégett holttestek valódiak-e, avagy csupán kellékek, és azt sem tudni, hogy a szereplők valódiak-e avagy hasonmások. Mindez végső soron nem is számít; a Glamoráma csillogó világa csupa felszínből, tükröződésből áll, ahol minden felcserélhető kellék, maga Victor Ward is. A regény története egyébként Ben Stillert is megihlette, aki a Zoolanderben* igencsak hasonló, bár jóval bugyutább sztorival állt elő, olyannyira, hogy perre is sor került közte és Ellis közt.

A végletekig kifinomult és rengeteg olvasóját összezavaró Glamoráma után nem igazán lehetett tudni, hogy ez a fajta írás meddig vihető el, és mihez fog legközelebb a szerző. Ellisnek aztán az idei Holdparkkal valószínűleg sokakat sikerült meglepnie; a regény kíméletlen önvallomás, családi dráma és horrorklisék egyvelege, elbeszélője pedig egy bizonyos Bret Easton Ellis. A regény kezdete letaglózó: Ellis önmagáról vall, kompromisszumok nélkül. Az első lapokon kiderül, hogy a rendezetlen családi körülmények közül érkező író sikerei után hogyan lett a drogok rabja, hogyan csúszott le egyre inkább, mekkora nyomot hagyott életében az Amerikai psycho, hogyan durvult el drogfüggősége a kilencvenes évek második felében, és hogyan mentette meg házassága Jayne Dennis színésznővel, akitől gyermeke is született.

A sokkoló történettel egyetlen gond van: nem igaz. Ellis írói karrierje valóban úgy alakult, mint mint a Holdpark elején olvashatjuk, apja neve valóban Robert Ellis és valóban nem volt boldog családuk élete, ám a többi részletet nem árt óvatosan kezelni. Jayne Dennis honlapját* megtaláljuk a neten, ám figyelmesebb tanulmányozás után kiderül, hogy nemcsak az említett filmek nem készültek el soha, maga Dennis sem létezett, és hozzá hasonlóan közös gyermekük, Robby sem. Ellis ravasz módon konstruálja meg hasonmását az ismert tények és a fikció keverésével. Milyen lehetne a folyamatosan drogozásról, dugásról és partikról író szerző, ha nem drogos, szexben mindenevő és partianimal? Ezeknek az olvasói elvárásoknak tökéletesen megfelel a regény első lapjain megalkotott Bret Easton Ellis, akit például a Glamoráma felolvasóturné egyik állomásán drogdíler akar megölni, mert nem fizetett neki, propánégőket és kristályokat csempész fel a repülőgépekre, és többször kómába esik.
A karikatúra és paródia akkor válik teljessé, amikor kiderül, hogy a Holdpark Ellise új regényén, a Tinédzserpuncin dolgozik, miután kap egy utolsó esélyt Jayne Dennistől. A Tinédzserpunci világsiker lesz, vele Ellis új műfajt teremt, a pornográf thrillert. A regény szinopszisa érezhetően Ellis életművét parodizálja és egyben a vele szembeni elvárásokat: „sok ezer cosmopolitant rendelnek majd meg benne, és a szereplők videókamerázzák egymást anális szex közben (…)”

A szerző eddigi életművével elszámoló Holdpark két évtized, négy regény és egy novelláskötet összegzése. Lapjain kísértetjárásként elevenedik meg Ellis eddigi irodalmi termése, hol ironikus, hol rémisztő módon. A regényben kibontakozó gyanús és egyre rémisztőbb események mögött valahogyan maga a regénybeli Ellis áll; Patrick Bateman újra gyilkolni kezd, az elbeszélő találkozik első regényének elbeszélőjével, Clay-el, aki odaadja neki a Nullánál is kevesebb első, szerkesztés előtti verzióját. A háttérben pedig a zsarnokoskodó, több mint egy évtizede halott, gyűlölt apa árnyéka lebeg, akiről a regénybeli Ellis bevallása szerint Bateman alakját mintázta.

A szellemjárás leírása igencsak ismerős lehet a Poltergeistból, avagy Stephen King egynéhány regényéből, és nem ez az egyetlen hasonlóság a két szerző között. A regényalakok megelevenedésének és önmaga fikcionalizálásának ötletét King is elsütötte nemrég, először a nem túl emlékezetes Halálos Árnyékban, majd jóval izgalmasabb módon az összegző jellegű Setét torony ciklus utolsó kötetében. Egy BBC által készített interjúban maga az író is beszélt King Holdparkra gyakorolt hatásáról. Hiába, Ellis a mai napig képes meglepni az embert.

A Holdpark zárósorai a fiktív Ellis fiktív fiához szólnak, akit a könyv oldalain vár. Olvasóit szintén itt várja Ellis kitárt karokkal; ha nem is teljesen őszintén, talán még izgalmasabban, mint valaha.

http://www.europakiado.hu/index.php?l=h&s=4&n=161

https://www.imdb.com/title/tt0196229/

http://www.jaynedennis.com/home.html