Harc és Varázslat

Van egy ordas közhely szép nyelvünkben, miszerint az első alkalom mindig emlékezetes marad-legyen szó az első csókról, az első urológiai vizsgálatról vagy az első magyar szerepjátékról. Egyes szigorúbb ítészek ugyan holmi formai okokra hivatkozva vitába szállnának ezen állítással, de a tény akkor is tény marad: a Harc és Varázslat volt az első, nyomtatásban megjelent, magyar fejlesztésű RPG. E cikk apropója lehetne a játék tizenötödik évfordulója is, de inkább csak az, hogy egy lomtalanítás alatt előkerültek a rongyos Robur és Alfa magazinok közül a fóliába csomagolt szabályfüzetek. Ez hát egy hirtelen felindulásból elkövetett ismertetőféle lesz, némi nosztalgiaszószba mártogatva.

1990 volt az esztendő, mikor egy művházbeli könyvvásáron megpillantottam egy pár emberkét, ahogy valami színes A/4-es könyvecskéket lapozgatnak, a társaság másik fele pedig vigyorogva dobál egy kockát. Illetve nem is kockát. Inkább valami gyémántforma műanyagdarabot, pöttyök helyett számokkal. Jobban megvizsgálva kiderült, hogy tíz oldala van a sátáni eszköznek. Felragadtam az egyik füzetet (a címlapon egy csatabárdos, a fején szemlátomást bóléstálat viselő egyed hadakozott két csoffatag gyíkfajzattal),és beleolvastam. Pár perc után körvonalazódott bennem: ez egy olyan játék, amiről a Galaktikában meg az IPM- ben olvastam! Lelki szemeimmel már láttam is, ahogy Öcsivel meg Paszullyal (két bűntársam a Gyűrűk Ura és Kaland -Játék -Kockázat könyvek fetisizálásában) hármasban hasogatjuk az orkokat Móriában. Habozás nélkül kicsengettem a felháborító, 298 Ft-os árat (akkoriban egy fantasy könyv ára 60-80 forint volt),és még mindig a fura „kockát” tanulmányozva hazasprinteltem. Egy hónapig tartottak a mézeshetek (képzavar a köbön),amikor Paszuly bátyja (a Nagypaszuly) Galliából hazajövet hozott két méretes lexikonszerűséget, fél tucat kisebb könyvecskét, két maréknyi színjátszó sokoldalú kockát, néhány ólomfigurát, pár Dragon magazint… Igen, jött az AD&D, és szegény H&V az enyészeté lett. Hüpp…
Ismerkedjünk hát meg erre a jobb sorsra érdemes (?) kis játékkal! A teljesség kedvéért: az elkövetők Galgóczi Tamás és László Péter, az illusztrációk pedig Fűkő Béla és Mátéfy Szabolcs művei (az utóbbi rajzai a Bíborhold olvasóinak lehetnek ismerősek, de a többieket sajna nem ismerem).A cím határozottan érdekes: a 60-as években még nem igazán nevezték nevén a fantasyt- vagy egyszerűen csak sci-finek, vagy Sword & Sorcery -nek, vagy Fight & Magicnek titulálták. A magyarítás egyébként is jellemző a kiadványra: a karakterek itt személyiségek (ha jól belegondolok, tényleg azt jelenti),a szerepjáték itt személyiségjáték, a dobókocka itt szerencsekocka. Vicces módon a játék két füzetbe lett szerkesztve (a játékosoké 52,a mesélőé 56 oldal igen apró betűkkel),de a hőskorszakban még ez volt a trendi -bár pl. az AD&D alapjait külön lehetett megvásárolni, ez meg egy (majdnem) komplett játék. A játékosok füzetének címlapját a fentebb taglalt csoda ékíti, a mesélőét egy kincsek között turkáló kalandozó, aki mögött egy baljós árny készül valami galádságot elkövetni a csóringer rovására- a háttérben néhány néhány szorulásos arcú izé asszisztál eme tevékenységéhez. Szóval a festmények kellemesen idézik a Commodore Világ legendás borítóinak hangulatát, szerencsére a belső rajzok némelyike határozottan kellemes- például az Auvron illusztrációit magasról alázzák… Főleg a Gyűrűk Ura témájúak, amik ráadásul törp rúnákkal vannak feliratozva (magyarul), de a teljesen korrekt térképek is határozottan GyU hatásúak.

A játéknak van néhány határozottan jövőbe mutató tulajdonsága, ezeket a továbbiakban így jelölöm, ni: (!). A Játékosok Füzete (a továbbiakban JF) egy hangulatkeltő novellával indít (!), egy Vorg, a Farkas nevű izomagyú egy kalandját beszéli el -az egyedi és fordulatos történetben egy gonosz varázslót kell eliminálnia, aki ráadásul lemészároltatott egy egész falut, és elrabolta annak totemét! Miután az olvasó túltette magát az izgalmakon, egyenesen a mélyvízbe dobják: kiderül, hogy a könyvnek „narrátora” is van (!): minden szabályt és háttérinformációt Vorg fog megosztani velünk! Igaz, hogy kicsit fura, mikor egy NJK a százalék-értékeiről és esélydobásairól mesél, de ezért kárpótol a sok kis poén és színesítő szöveg. Például a törpék leírásánál: „mikor megemlítem valamelyiküknek a híres, elveszett törpeváros kincseinek legendáját, abban a pillanatban másról kezd beszélni- lehet, hogy egyszer majd elindulok megkeresni…”. Vagy a párbajtőrnél: „Egyszer délen járva egy tolvaj egy ilyennel fegyverzett le- igaz, akkor le voltam gyengülve egy betegség miatt…”.Jót is tesz a szövegnek, mert a szabályok enyhén csikorgósra sikeredtek. A játékban szinte minden dobás ugyanúgy történik (egyébként a játék csak tízoldalú kocekot használ )(!): a százalékban kifejezett tulajdonság/egyéb érték alá kell dobni d100-zal.A tulajdonságokból hét van (Értelem, Erő, Ügyesség, Állóképesség, Külső, Gyorsaság, Kézügyesség),amelyeket dobással kell meghatározni, és számos egyéb értéket ebből deriválunk (nyelvek, teherbírás stb.).Szakértelmek nincsenek- ne feledjük, ez még a hőskorszak, itt még senkinek sem hiányzott az ötfokozatú képzettségrendszer (akkoriban legfeljebb a Cyberpunk2013 és a Megatraveller hívei bíbelődtek ilyesmikkel).Hogy a H&V írói inkább AD&D- rajongók voltak, azt az olyan anakronizmusok bizonyítják, mint a mentő (illetve esély-)dobások (ugyanazok, mint ott-a sárkányleheletet máig sem értem),vagy a jellem (ebből csak jó- semleges-gonosz van).

A fajoknál válogathatunk az ember, tünde, törpe, manó (máshol félszerzetnek hívják), és az ork közül. Nem sokban különböznek az általános fantasy- kliséktől, szokás szerint módosítókat adnak a tulajdonságokhoz, van favorit fegyverük, stb. A kasztoknál a szerzők feleslegesnek tartották agyonterhelni a játékosokat a túl nagy választékkal: harcos, nyomkereső („magyarul” ranger), pap, varázsló közül szelektálhatunk. Túl sok vizet nem zavar a választás: a varázsló harcértékei még 10.szinten is csak 5-10 %- kal alacsonyabbak a harcosénál (csak ő még varázsolni is tud). Apropó szint: a régi jó TP- gyűjtögetős- bakugrásos rendszer játszik be itt is-de érdekesség, hogy itt az elérhető maximális szint a tizedik (kb. ekvivalens az AD&D -vel).A készítők úgy gondolták, hogy később megjelennek majd a játékhoz a magasabb szintekhez igazított folytatások is- ebben sajnos csalatkozniuk kellett. Itt be kell szúrnom egy jövőbe mutató (!)-t, mert mostanában kezd elterjedni a játékoknál az a tendencia, hogy a kóstoló ingyenes, a többi részt/pályát stb. jó pénzért le lehet tölteni a netről.
A harc viccesen egyszerű: a támadó aládob a Támadásának, ha megvan, talált- kivéve, ha a védekező a saját Védekezése alá dob, mert akkor nem. A sebzést furcsamód táblázatból kell kidobni valami agyaroggyant szisztéma szerint-egyébként egészen használható lenne a bunyó.
Az életerő érdekes módon elég magas- itt nem fordulhat elő első szinten az AD&D -s „mágushalál”. Más részről viszont a szóban forgó mágust lovassági lándzsával, rohamozva minimum hatszor kell felnyársalni, hogy elhunyjon (feltéve, hogy a nyilvánvalóan betegesen szadista mészárosa mindig maximumot sebez -ha nem, akkor úgy tizenkétszer). Tőrrel ez a művelet kb. hatvan- nyolcvan döfést feltételez…Az igazság kedvéért el kell mondani, hogy a H&V (is) kétféle életerőt különböztet meg (!)- ha a sebzés meghaladja a sebtűrési százalékot, a karakter elájul, aztán vérzik, mint a leszúrt malac- ha a társai az elkövetkezendő (jó) pár körben nem látják el, akkor makesz. De ilyen nem fog előfordulni.

A varázslásra nem érdemes túl sok szót vesztegetni (annak ellenére, hogy a könyv fele csak erről szól)- az AD&D varázsigéinek elferdítéséről van szó, csak ezek pontrendszerben működnek. Hebron ütő ökle, Szörnyhívás I, Védelem a lövedékektől, ismerősek valakinek?
A JF egy pár oldalnyi ,játékosoknak szóló tanáccsal zárul, meg egy szemlátomást vonalzó és csőtoll segedelmével készült karak…akarom mondani, személyiséglap zárja (erről hiányzik a „fénymásolása csak személyes használatra engedélyezett” felirat, úgyhogy jó lesz vigyázni, bár gyanítom, a székesfehérvári SPORTORG kiadói KFT manapság már nem tudna megfelelő eréllyel fellépni a jogi képviselete érdekében…).

Lássuk a Mesélők Füzetét (a továbbiakban MF)! Teremtésmítosszal kezdődik a dolog- kezdetben volt a Nagy Semmi, aztán jött négy csóka, közülük az egyik lángot okádott (ja, igen, a Sárkányisten volt az),abból meg lett egy világ. A kalandok tehát a Sárkányláng világán játszódnak-találó név, mi? Na jó, ezt a MF egy egész oldalon át boncolgatja, de a lényeg ennyiben összefoglalható. Ezután következik a „Hogyan mesélj?” rész, ami szokatlanul jó, értelmes tanácsokkal és ötletekkel. Ezután meglehetősen önkényesen összeválogatott fejezetek jönnek: Állatkísérők, Tulajdonságkiegészítések,Jellemvariációk,Tárgykiegészítés,Harckiegészítés (a világ legegyszerűbb -háromsoros- kritikus sebzéstáblázatával),Tapasztalat és szintlépés, Mérgek és csapdák. Eztán következik a masszív -kétoldalas- világleírás, ami négy teljes hasábban mutatja be ötezer év történelmét. Azért vannak jó pontjai is: én például gerjedek az ilyen helységnevekre, mint Észak Csillaga, Szolgarév, vagy Holthalom -sokkal „mesésebb” hangulatot sugároznak mint a keménykedős- highfantasy- halandzsa nevek (bár itt van egy Aranyér is…). Na, ezt rögtön hazateszik az istenek leírásával- én marhára nem tudnék rettegni olyan gonosz istenektől, akiket Kajárnak, Zomurnak, vagy Bozdirgonnak (hihihihi…) hívnak.

Nem állom meg, hogy ne genyózzak: a MAGUS-nál sokan kifogásolták, hogy a harcnak (tudjátok: patakvér, csonkolás, nyílt sebek) és a szerelemnek (tudjátok: tipi- tapi, nyalom-falom, gyimisz- gyömösz) ugyanaz az istene- hát a H és V-ben ugyanezt már korábban elsütötték (csak itt még gonoszak is lehetnek a papjai). De hát a puskaport is kétszer találták fel, nem igaz?

Na, mi az, ami nélkül nem lehet meg egyetlen fantasy RPG sem? Hát persze, hogy a bestiárium! Igazság szerint egészen használható gyűjtemény, az esszenciálisan kötelező dögökön kívül még az olyan ritkaságok is belekerültek, mint a Bao a Ku vagy a striga. Ami igazán érdekes, hogy a végén egy táblázatba ki van gyűjtve mindegyik jószág, és fel van tüntetve, milyen Veszélyességi Fokozatba (!) tartoznak, hogy könnyen hozzá lehessen igazítani a csapathoz. A másik éjdíendí- örökség a varázstárgy lista- na, itt vannak az igazán vicces dolgok. Az olyan tárgyak, mint a Nemet Váltó Pirula, a Felejtés Bora (ilyenhez már nekem is volt szerencsém), vagy az Igénytelenség Gyűrűje (hazánkban rengeteg embernek lehet ilyenje…) bármelyik dögunalmas kampányt fel tudják dobni.

A MF egy mintakalanddal (!) végződik, ráadásul kezdő mesélőknek szól. A Zengőhegy első szintje teljesen fel van térképezve, felolvasandó szövegrészekkel, a második szint csak rövid leírás egy térképpel, a harmadik már csak egy térkép, és mindenki befejezheti magának. Erősen hasonlít a D&D Easy to Master szériájának kalandjaihoz.

Mit írhatnék még erről az elfeledett játékról? Nem sokat. Valószínűtlen, hogy valaki fel tudja kutatni egy példányát. Még valószínűtlenebb, hogy azután ki is akarja majd próbálni. És a képtelenséggel határos, hogy valaki komolyan akar majd vele játszani. Ahhoz túlságosan kidolgozatlan, túlságosan avíttas, túlságosan nehézkes. Akkor miért írtam le ezeket? Tiszteletadásképpen? Mert Armstrong lépett először a Holdra, mert Tenzig hágott fel elsőként a Csomolungma csúcsára? Marhaság. Talán a célom az volt, hogy aki nem találkozott soha vele, az is tudjon róla, hogy létezett egy ilyen játék is.