Tales from the Floating Vagabond

Az idők kezdetén a Természet Erői és a Fizika Törvényei alvállalkozókként dolgoztak a Nagyfőnök egyik projektjén, amit világteremtésnek hívtak. Mint minden építkezésen, itt is egész csomó selejtes anyag, törmelék és szemét maradt, amit jobb híján az egyik félreeső dimenzióba halmoztak fel.
Ez a nagy halom bizbasz szépen lassan erjedni kezdett, és kialakította magának a saját valóságát. Mire a Természet Erői és a Fizika Törvényei odáig jutottak, hogy foglalkozni tudtak volna az üggyel, olyan szintű káosz alakult ki a zsebdimenzióban, hogy inkább azt mondták: „Egye meg a fene” és elmentek leinni magukat.
Hosszú idővel később egy Hawk Luger nevű illető kocsmát nyitott ebben a dimenzióban, pontosabban annak egy félreeső aszteroidáján. Hogy mégis kerüljenek oda vendégek – ami igazán fontos volt, hiszen a közeli bolygón konkurens csehó nyílt -, Hawk „Köpet” Luger szerzett egy Véletlen Dimenzióportál Generátort és a kocsma ajtajára helyezte fel, majd beirányozta azt a téridő összes kocsmájának bejáratára. Sosem lehet tudni tehát, hogy a törzshelyed helyett nem inkább a Floating Vagabond kocsmában kötsz ki éppen…

Röviden így lehetne összefoglalni az Avalon Hill 1991-es kiadású játékának alapfelállását. A TFTFV azóta afféle kultstátuszt ért el, plusz a hírek szerint várható egy újrakiadás, ha más nem, pdf formátumban. És különben is, ha már a Toon-t tárgyaltuk, akkor ezt se hagyjuk ki.

A TFTFV híre szerint minden idők leghumorosabb szerepjátéka – a szabálykönyv stílusa valamint a félelmetesen jó belső illusztrációk (a relatíve pocsék borító ne tévesszen meg senkit – a belső képek mintha egy Chuck Jones rajzfilmből jöttek volna) egyszerűen frenetikus kombót alkotnak, az olvasó gyakran kapja magát azon, hogy vörös fejjel röhög. A feeling valahol a Bolondos Dallamok és a Galaxis útikalauz keveréke, talán azzal a különbséggel, hogy az útikalauz-sorozattól eltérően ez végig vicces marad. (Jó, oké, a TFTFV alig több, mint száz oldal. De akkor is.)

A világ központi konfliktusa a Walker professzor – egy elég sáskaszerű tudós – alapította WARP inc. és a Simon Trask féle TRASK Industries viszálya. Walker professzor néhány éve titokzatos körülmények között eltűnt, így interdimenzionális technikákkal foglalkozó cége hamarosan tönkrement, hogy helyét a kíméletlenül Trask-konszern vegye át. A WARP ex-alkalmazottainak a Floating Vagabond a törzshelye (a dimenzióportál-generátor is WARP gyártmányú), míg a TRASK dolgozói főleg a konkurens Crane’s Nest csehóba járnak – az alapkonfliktus tehát adott. A képet tovább árnyalják a Hans Gelber által vezetett Űrnácik, akik alapvetően a világuralomra törnek. (Hans amúgy Simon Traskon kívül az egyetlen ember, akit kihajítottak a Floating Vagabondból, nem csoda, ha ő és az emberei többnyire Crane fogadójában isznak. Ősellensége az erősen Indy-beütéses Arithon Kinkade ennek megfelelően a Vagabondban törzsvendég.) De persze vannak itt bulimániás rovarszerű idegenek – az ember általában nem mer nekik nemet mondani -, az ACME féle bérelj-egy-bűnözőt szövetség, a felderíthetetlen pártállású, de összetűzésekben gyakran felbukkanó Géppuskás Csajok Bikiniben, de vannak gülüszemű szörnyek, vagy éppen az űrmarsallok, akiknek feladata az ártatlanok védelme.

Meg minden egyéb állatság, ami a mesélő eszébe jut.

Ami a karaktergenerálást illeti, viszonylag egyszerű a dolgunk: először eldöntjük, nagyjából miféle alakkal szeretnénk lenni, elosztjuk a pontokat a főtulajdonságok között, felvesszük a speciális képességet és a képzettségeket, oszt‘ hajrá. Segítségképpen rendelkezésre állnak előre kidolgozott archetípusok, mint mondjuk a csapos vagy éppen a párbajhős, ha éppen nem akarunk sokat szenvedni a bogarászással. Lehetőség van tetszőleges, nem emberi fajokkal is játszani – ezeknek a kidolgozásához részint kapunk némi segítséget, részint van néhány konkrét példa is: Elfek, Törpék, Kutyaemberek, Orrszarvúemberek valamint az Undorítóan Aranyos Szőrös Izék. (Utóbbiak kizárólag hihetetlen szerencséjüknek köszönhetik azt, hogy túlélnek, annyira gyomorforgatóan aranyosak…)

Emlegettem a különleges képességeket – nos talán ez a TFTFV leginkább ütősebb része. Hasonlít ugyan a dolog a Toon megoldására, de az itteni ötletek kategóriákat vernek az ottaniakra agyhalottságban. Minden karakternek egy különleges képessége lehet generáláskor – ha akarja -, amelynek általában van egy fő és egy mellékes hatása is.

Példának okáért a Schwarzenegger effektus lehetővé teszi, hogy a karakter ne érezze a sebeiből adódó fájdalmat és rezzenéstelen arccal tűrje a legdurvább sebesüléseket is. Hogy ennek az az oka, hogy komplett agyhalottak, vagy éppen reménytelenül macsók az részletkérdés, mindenesetre impresszív képesség. Még ha a birtokosa gyakran erős osztrák akcentussal beszél és kizárólag tőmondatokra szorítkozik is.

Vagy itt van a Flynn effektus: bárhol, bármikor, bármilyen helyzetben rendelkezésére áll a birtokosnak egy kötél, lián, csillár vagy valami más efféle, hogy az kilendülhessen egy veszélyes szituációból. Jellemzően ezt egy ablakon keresztül teszi, még ha volna kevésbé csörömpölő megoldás is.

Vagy éppen a Roy Rogers effektus, amely segítségével a karakter igazi pisztolyhősként bármilyen helyzetben és távolságra úgy lő, mintha közvetlen közeli távra tüzelne a pisztollyal. Mellékhatásként kedvenc lova vagy űrhajója mindig csak egy füttyentésnyi távolságban tartózkodik, és erre sérüléstől mentesen ugorhat rá akár sokemeletnyi magasságból is. Az egyetlen megszorítás, hogy ölni csak rendkívül speciális esetben – délben, pisztolypárbajban, megvárva, amíg az ellenfél nyúl először a fegyverhez – képes a karakter.

Összesen tizennyolc képesség van, egyik idiótább, mint a másik, szóval eltelik egy kis idő, míg unalmassá válik a használatuk.

A TFTFV rendszere sajnos rendelkezik pár gyenge elemmel, ami finoman szólva ront az összhatáson. Két hibát emelnék ki:

Egy kezdő karakternek – ha az archetípusokat nézzük – úgy 4-8 Hoppá pontja lehet. (Életerőről beszélünk.) Egy pisztoly sebzése d6+1, egy Hosszú Ronda Hegyes Izé kategóriás fegyveré (például egy kard) szintén. Még egy puszta ököl is – ha a tulajdonosa rendelkezik az Emberek Bántása Nagyon Durván képzettséggel – d6-ot sebez, egy Úristen Ez Egy Nagyon Nagy Puska kaliberű cucc meg d30+10-et. Nem tudom érezhető-e, hogy ez a kis apróság mennyire meglövi a szöveg és az illusztrációk által sugallt „csak marhuljunk bátran” hangulatot… Persze a dolog kivédhető kicsivel több életerő kiosztásával – a nem játékos karaktereknek amúgy is mintha másképp számolták volna -, de az igazi megoldás valami Toon-jellegű rendszer lenne. Főleg, hogy a fejlődés sem túl gyors – a Hoppá pontok az erő és a szerencse tulajdonságok átlagával egyeznek meg, a tulajdonságok növelése pedig pontonként 500 vagy 1000 tapasztalati pontba kerülnek. (A mesélői táblázat szerint egy egyszerű kalandért mindössze 30, egy nagyon keményért 2-300 tapasztalati pont jár. Az univerzum elpusztításáért a táblázat 1000 tp-t javasol, ami nevetségesen kevésnek tűnik, hiszen csak 1-2 Hoppá pont növelésre elegendő.)

Ja igen, jól láttátok, a játék használ harmincoldalú kockát is. Poénnak klassz, sok szerencsét a beszerzéséhez. (Létezik, láttam már ilyet.)

A másik gyenge pont magának a rendszernek a részletezettsége. Jó, rendben, nehéz rosszat mondani egy olyan motorról, amiben olyan képzettségek vannak, mint a Célbahányás (a játék elég sokat foglalkozik az alkoholtartalmú italok témakörével, na ja, kocsma-alapú a dolog), Veszélyes Létyókkal Való Szórakozás (máshol ezt vegyészetnek nevezik), vagy éppen a Bulizni Mint Egy Őrült, de nehezen szabadul az ember az érzéstől, hogy a szabályok olvasva jobbak, mint használva. Fegyver- és sebzéskategóriák, a zuhanási szabályoknál a gravitációs módosító szorzók, gránáthullási szabályok – valahogy feleslegesnek tűnnek.

Félreértés ne essék: egy rutinosabb Shadowrun játékosnak nem esne nehezére, hogy fejbe verve, másnaposan, hátrakötött kézzel képes legyen felfogni és alkalmazni a szabályokat, de nagyon látszik, hogy az Avalon Hill eredetileg stratégiai játékok készítésével alapozta meg a hírnevét – nagyon elkelne itt egy lazább, Toon stílusú rendszer a hangulat kedvéért.

A helyzet persze nem tragikus, némi módosítgatással, a felesleges szabályok figyelmen kívül hagyásával orvosolható a helyzet, és tulajdonképpen érdekes is vele bajlódni. Lehet nem szeretni egy játékot, ahol a felszerelés-listában a vibrokardnál megemlítik annak khm, rekreációs alkalmazási lehetőségeit, vagy olyan cuccok szerepelnek benne, mint a Bzzzt Általános Célú Kézi Ketyere? (Ez egy bzzzt-hangot adó bigyó, ami tetszőleges célra alkalmazható, csak kell hozzá egy csavarhúzó, amivel beállítjuk az éppen aktuális funkciót.)

Szóval ha valakinek a kezébe kerül, azonnal csapjon le rá és olvassa el, garantált a szórakozás. Ami a játék részét illeti, nos némi rendszerpofozás (esetleg csere), egy kellően frappáns mesélő és a hangulatot elkapni képes játékosok esetén az is klasszul sikerülhet, bár a többi humor-rpghez hasonlóan ez is inkább alkalmi játékra alkalmas, mint hosszabb kampányokra.