Batman – Kezdődik! (filmkritika)

Annak ellenére, hogy a magyar címe minden bizonnyal indul az idei „legrosszabb magyar filmcím” kategóriában, megállapíthatjuk, hogy a Batman filmek MOST kezdődnek csak el igazán. Felejtsük el az előző négy filmet, A Batman film, amire mindig is vártunk, megérkezett.

Valami történt a Warner Bros. háza táján, amitől eddig sérthetetlen rinocéroszbőrükön végre áthatolt a koncepció, hogy a képregény-adaptáció úgy is lehet sikeres, hogy mellette jó is, és nem csak a képeket, meg a színeket lehet lenyúlni a tulajdonukat képező, patinás DC Comics képregénykiadó kincsesbányából. Miközben nézők és kritikusok egyre többször hümmögtek elégedetten az egyéni stílusú, tehetséges rendezők képregény-film próbálkozásain, a pénztárgépek kellemes csilingeléséről már nem is beszélve, addig a Warner még keményen próbálta magát tartani a filmvilág cunamijának felérő Catwoman fimmel, amelynek pofára esését világszerte regisztrálták a szeizmológiai intézetek, és a Constantine műdark petárdájának eldurranása után végre előrukkoltak a saját ászukkal.

A bevált recept alapján kiválasztottak egy fiatal tehetséget, akire részint rábízták a történet alakítását, részint volt elég kiállása, hogy a maradékot keresztülverje a stúdiófőnökök ostoba ellenkezésén. Chris Nolan már eleget bizonyított a Mementóval és az Insomniával, hogy a nézők egyből áldásukat adják az új filmre. Márpedig a Batman és Robin után szinte lehetetlen feladatnak tűnt visszanyerni a kemény, kitartott munkával elüldözött közönséget. Nolan teljes átépítésnek vetette alá a Batman-filmeket, és nagyon bölcsen az eredeti nyersanyaghoz nyúlt vissza, annak is ahhoz a részéhez, ami fontos szerepet játszott a hanyatló népszerűségű képregénysorozat feltámasztásában: Batman születéséhez.

A Batman: Year One 1987 környékén jelent meg, szerzője az a Frank Miller volt, akit mostanára talán már be sem kell mutatni. A képregény letisztázta a karakter születését, betömködte a hézagokat, lecsiszolta és kikerekítette a történetet, Nolannek tehát remek kiindulási alapot szolgáltatott.

Bruce Wayne (Christian Bale), mint tudjuk, szemtanúja saját szülei halálának, mikor egy egyszerű utcai rablás balul üt ki. Csak a család hű inasa, Alfred (Michael Caine) marad mellette, és viseli gondját, de a milliós vagyon egyedüli örököseként, ilyen traumával felnőni nem kellemes élmény. Wayne egyetemistaként vág neki a világnak, hogy célt találjon az értelmének. Megjárja a poklot, és végül valahol a Himalája eldugott hegyei között találja magát Ducard (Liam Neeson) tanítványaként, az Árnyak Ligája elit szekta kiképzésén. Itt megtanul szembe nézni a félelmével, valamint kiváló harcos válik belőle. Mikor az Árnyak Ligájáról megtudja, hogy sajátos módon képzelik el az igazságszolgáltatást a világban, otthagyja őket (kissé erőszakos módon kénytelen távozni), és visszatér Gothambe, hogy megtisztítsa a várost a bűn mocskától. Megszületik Batman. A többi, ahogy mondani szokás, történelem. Az előző négy film pedig történelemhamisítás.

Ezúttal teljes, sötét pompájában tér vissza a Denevérember, egy sokkal sötétebb, erőszakosabb világba, mint amit eddig megszoktunk. Igen, mint ahogy azt nem győzöm hangsúlyozni, az adaptációnak önmagában is meg kell állnia a helyét, függetlenül attól, mennyire hű a nyersanyaghoz, de itt nem egyszerűen hűségről van szó (de azért szögezzük le: mint történetében, mind szellemiségében példásan tartja magát a képregényekhez). Batman egy nagyon szimbolikus hős, a karaktere, és a világát benépesítő egyéb szereplők szintén kissé elnagyoltak. Az elnagyoltság jó esetben azt a célt szolgálja, hogy kiemeljen bizonyos dolgokat, nem pedig olyan külsőség, ami felszínes hatásvadászathoz szolgáltat remek alapokat. Míg az első két Batman film stílusosan volt felszínes és rossz adaptáció, a második kettő egyszerűen csapnivaló film lett.

Nolan azonban kiválóan felépítette Gothamet, erős forgatókönyvvel tette életszerűvé a karaktereit a saját világukon belül. Ebben a működő közegben már igazán csak hab a tortán az a rengeteg, kiváló karakterszínész, akik megformálják a szerepeket, megtöltik a karaktereket karizmájukkal, ahelyett, hogy kisajátítanák őket maguknak. A gonoszoknak súlya van, az ellenük való küzdelemnek pedig tétje, nem csupán a forgatókönyv iránti kötelességből tevékenykednek az alvilágban.

A főbb szereplők közül számomra különösen kedves a Gordon felügyelőt játszó Gary Oldman, aki bámulatosan oldódik fel a szerepben, miközben végig erős jelenlétet sugároz – pont ahogyan azt Gordonnak kell. Ez a rendőr már korántsem az a tutyimutyi, jóllakott nagypapa figura, akinek az előző filmek beállították, jóval nagyobb szerephez jut, mint Gotham egyetlen becsületes zsaruja (bár még mindig kevesebbhez, mint a képregényekben). Batmannel kötött szövetsége és barátságuk kezdete szépen bontakozik ki a vásznon.

A film látványvilága sem a merész, eltúlzott díszleteivel próbálja lenyűgözni a nézőt. A város is személyiséget kezd ölteni, a felturbózott Chicago remek hátteret nyújt a bűnös városnak, a gothami nyeregvasút hálózat kellemesen retro-hangulattal dobja fel a panorámát, és szerencsére nem „csak úgy van,” hanem szerephez is jut a filmben. Mindennek tömege és anyaga van, amiben közlekedni és alámerülni lehet.

Egyedül az akciójelenetek megvalósítását fájlalom. Bár összességében ezek is hatásosak és a helyükön vannak – különösen az üldözési jelenet a város utcáin és háztetőin -, a verekedések szinte kivétel nélkül követhetetlenebbek, mint más, hasonló filmekben. Az ilyen akciójelenetek, különösen egy képregény-adaptációnál kiemelt fontossággal bírnak, hiszen már papíron sem egyszerű feladat visszaadni egy verekedés dinamikáját és súlyát. Ehhez képest a Batman – Kezdődik! akciójelenetei kifejezetten zavarosak, kuszák, össze-vissza vágott, elmaszatolt kavarodás. Bár sejtjük, hogy mi történik, és nagyjából el tudjuk képzelni, hogy Batman félelmetes ellenfél közelharcban, ebben az esetben túlságosan is bíznak abban, hogy ezt tudjuk a főhősről. A nagy kiképzés, a látványos kardozás a befagyott tavon, mind nem térül meg a verekedésekben, és ez nem túl korrekt a film részéről.

Ha azonban túl tudjuk tenni magunkat az akciójelenetek eltussolásán, egy nagyon sűrű atmoszférájú, borongós hangulatú, stílusosan előadott, jól kiegyensúlyozott történettel megáldott filmet kapunk, ami nem annyira újraértelmezi a Batman filmeket, mint inkább a méltó helyére teszi a sötét igazságosztó mítoszát, és kiköszörüli a csorbát. Az eredmény: egy vérbeli akciófilm, és egy újabb megdicsőült szuperhős.