Kleinheincz Csilla: Város két fül között és más elvarázsolt történetek

Kleinheincz Csilla – lokál fórumozók Hanna nicken ismerik – írásaival már korábban is lehetett találkozni, főleg a címlapra kitett novellák formájában. Nyomtatásban eddig csupán két rövid történetéről tudok, az egyik még anno az rpg.hu évkönyvben, a másik a 7 tenger novelláskötetben jelent meg, de az eddigi munkái elég bíztatóak voltak. Most végre esélyt kapott egy önálló kötetre is, csekkoljuk meg, milyen eredménnyel…

Szóval, Város két fül között. A könyvet kézbe véve az első benyomások pozitívak: a szerző valódi neve található az amúgy nagyon pofás borítóképen, a szöveg könnyen olvasható, nem nagyon találni benne elgépeléseket. Látszik, hogy dolgoztak vele, nem csak a megírásával, de az utógondozással is, ami mindenképpen dicséretes fejlemény a műfaj hazai, „írjunkkönyvetegyhétalatt” mozgalmai tükrében.

A korábbi novellák alapján elég magas elvárásokkal ültem neki a könyvnek. A szerző eddigi munkái többnyire jól sikerült példái voltak a valóságunk és az abba belopózó, kissé komor beütésű természetfeletti elemek kölcsönhatásának, tehát hangulat terén nem aggódtam különösebben, elvégre a Város… alaptémája is valami hasonló jellegű, bele-az-álmokat-a-valóságba témára épül.

A könyvet ugyan eddig többnyire fantasynak láttam bekategorizálni, de ez félrevezető lehet – és most ne bonyolódjunk „miafantasy?” vitákba -, ugyanis nagyrészt jelenkorunk Budapestjén játszódik, törpéket, trollokat, nagycsöcsű elf fejvadásznőket nem találni benne. Rendben, jobb híján nevezhetjük fantasynak is. A novellákra jellemző kontraszt viszont itt is érvényesül – a jól felvázolt, hétköznapi szereplők a napi gondjaikkal; az alapos utánajárást sejtető részletek (példának ott vannak erre mindjárt a cirkuszi jelenetek) kidolgozottsága, valamint az ezzel szemben álló álombeli város és lakói kellemes hatást keltenek.

Ami potenciális probléma lehetett, az a formátum – egy novella és egy regény által támasztott igények néhol erősen eltérőek, és tudomásom szerint ez a szerző első regénye. Volt szerencsém látni a könyv egy korai változatát, amely tartalmazott ilyen jellegű gyermekbetegségeket: kissé szűkösen kezelt mellékszereplők, nem létező terjedelmi korlátok miatt hanyagolt mellékszálak – a végleges változat ehhez képest lényegi kiegészítésekkel bővült, ami a regény hasznára vált. Telhetetlen és szőrözős természetem ugyan megköveteli, hogy megjegyezzem: néhány mellékszereplő – Vali baráti társasága, vagy éppen anyja és pótapja – rendelkezik pár kisebb, feldobott de le nem csapott labdával, amit én vagy lenyisszantottam volna, mint fölös ballasztot, vagy inkább ezt is kibővítettem volna a végleges szövegben. Az író persze nem én vagyok, és ez a nyavajgásom jelentheti azt is, hogy a mellékszereplőknek is sikerült felkeltenie az ember érdeklődését, és szeretném, ha több közük lenne a főeseményekhez.

Apróbb negatívum lehet még a cselekményben egy helyen kissé „nagyonösszevágnakavéletlenek” fordulat – valahol Dortmundban – illetve az egyik főszereplő talán picit szájbarágósra sikeredett végmonológja – de mindezekért bőven kárpótol az álombeli tájak képeit remekül megtámogató stílus (ami többnyire elegánsan visszafogott, csak itt-ott válik kissé erőltetetté); az ötletek; valamint a gyakós-b***ós klisék elkerülése.

Utóbbit amúgy érdemes fejben tartani, ha az ember a könyvet olvassa – nálam az alapötlet kapásból egy Freddy Krueger-beütésű sztori felé való elvágtatást eredményezett volna, alvás közben elrobbanó fejű szereplőkkel meg más horrorkodással, akciójelentekkel és a végén tarkón lőtt rosszfiúval, míg ez a regény szinte teljes egészében a karakterekre koncentrál. Még a végkifejletnél sem annyira az esemény maga, meg annak mikéntje tűnik fontosnak, mint inkább az, hogy ezt hogyan élik meg a szereplők – sikerül elérni, hogy még a könyv főgonosz-kaliberű szereplője is valahol szimpatikus és esendő alak marad.

Női írók és azok jellegzetességei, na ja. De ezúttal a jó értelemben véve.

Szóval a végeredmény egy igen erős kezdés egy új írótól, aki remélem nem bízza el magát és ezen a szinten csak javítani fog. Hé, az mindenképpen pozitív, hogy a regény kerek egész, és nem tűnik úgy, hogy megint valami trilógia első darabját látjuk…

A kötetben azonban csak olyan kétszáznyolcvan oldal a regény: a maradék harmincon négy, az rpg.hu-n korábban már megjelent novella kissé továbbcsiszolt változata található meg: ezek közül privát véleményem szerint kellemes az A ganconer, nagyon ütős a Szolgálati járat és az Írók, rítusok páros is – már ezért a két novelláért érdemes megvenni a könyvet. Az Éjfél után, hajnal előtt című novella valahogy nem igazán bejövős, a komorkodó hangulat itt már számomra öncélúba fordult, hiányzik az a plusz, ami megvan a három másik írásban.

Összességében kellemes, no. Ha ez a szint lenne jellemző a hazai fantasyre, azt hiszem egy szavam sem lehetne. Mindenesetre úgy néz ki, van egy szerzőnk, akire talán érdemes lesz odafigyelni a jövőben. Csak a fejébe ne szálljon a dicséret, mert ennél rosszabbat többet nem fogadok el tőle.