Áttekintés az angol nyelvű fantasy és science fiction díjakról

A forrásanyag alapján fordította és összeállította: Hanna

A díjak történelméről

Évről évre egyre több díjat osztanak ki, és nem csupán a tudományos-fantasztikus irodalom területén. A filmeket is egyre több kitüntetéssel árasztják el, és nincs a popkultúrának olyan új területe, amely ne vonná rögtön maga után a díjak felbukkanását is.
A science fiction díjakat viszonylag hosszú történelmük teszi érdekessé (van, amelyik 50 éves múltra tekinthet vissza), valamint a tény, hogy megszületésük többségükben – az ismertebb filmes és zenei díjakkal ellentétben – a rajongók érdeme. A scifit a magasirodalomtól és a többi műfajtól az is megkülönbözteti, hogy a hivatásos írók és az olvasók között szorosabb a kapcsolat. A világon évente több tucat találkozót rendeznek, és a scifi legnívósabb díjait is különböző konferenciákhoz és találkozókhoz kötik, vagy ezek keretében adják át. Ezeken az eseményeken a hivatásos írók és művészek találkozhatnak a közönséggel, sokkal inkább, mint a sajtóbemutatókon és meghívásos alapon működő összejöveteleken.
A két legismertebb SF díj, a Hugo és a Nebula, egyben a legrégebbi aktív díj is. A Hugo-t (a díj neve Hugo Gersnback legendás SF személyiségre utal – szerk.) az 1950-es évektől fogva a World Science Fiction Convention (Worldcon) tagjai adják át (a találkozó általában szeptember első hétfőjére esik, minden évben más városban rendezik, és nem is szükségszerűen az Egyesült Államokban). A Nebula a hatvanas évek közepétől létezik, és az Amerikai Science Fiction Írók Egyesületének (SFWA) írói osztják ki. (Ezeknél csak az International Fantasy Award volt öregebb, amely már 1951-ben kiosztásra került, de ez a díj csak hat évig élt.)
A hatvanas évek végéig a Hugo és a Nebula tartotta a frontot. Azóta egy-két évente újabb díjak ütik fel a fejüket. 1970-től brit és ausztrál rajongói díjak is megjelentek az amerikai többségű Hugo mintájára, valamint akadémiai fantasy díjak (Mythopoeic díj), ösztöndíjak (SFRA vándordíj), valamint magazinolvasók szavazatai alapján összeállított díjak (Locus) is. A nem angol nyelvű díjak közül a Seiun és az Apollo a legnevesebbek (noha a győztesek sokszor angol nyelvű művek fordításai). Magyar SF díjként említést érdemel a Zsoldos Péter díj, amely 1998-tól kezdve kerül kiosztásra, és csak magyar nyelven írt regények kaphatják meg.
A hetvenes évek közepén két fontos díj jelent meg a Hugo és Nebula riválisaként: a John W. Campbell emlékdíj, amely a nagy elődökkel szemben népszerű szavazás helyett zsűrit állított ki; valamint a World Fantasy díj (a nevezés itt szavazással történik, ám a végső döntést a zsűri hozza), amely a fantasy egyre nagyobb teret hódító műfajában osztott kitüntetéseket.
Azóta több díj született az elhunyt írók vagy szerkesztők emlékére. A Philip K. Dick díj puhakötésű, eredeti műveket díjaz, a Theodore Sturgeon díj novellákat. A szavazók eltérő ízlésének jelzésére megalakult a Sidewise az alternatív történelmi regényeknek, a Lambda a homoszexuális irodalomnak. Mivel a horror zsánere különvált a fantasy és scifi irodalomtól, a nyolcvanas, illetve kilencvenes években létrejött a Bram Stoker díj és az International Horror Guild díja. Ezeket újabbak és újabbak követték, és azóta is folyamatosan jönnek létre díjak.

Mit jelent egy ilyen díj?
Naivitásra utal, ha azt hisszük, hogy a nyertesek abban az évben a „legjobbak” voltak… ugyanakkor akkor is tévedünk, ha úgy véljük, hogy a díjazás csupán népszerűségi verseny, amellyel igazi művész nem foglalkozik.
Először is, a „legjobb” kitétel megtévesztő, és nem alkalmas kreatív művek értékelésére. Nincsenek bevett normák, amelyek alapján bármely művészeti ágazatban meg lehetne határozni a „legjobbat”; amennyiben mégis lennének, idővel úgyis megváltoznának, jó eséllyel radikálisan. A díjak hozzáteszik ugyan a kategóriát is (pl. „legjobb regény”), de valójában arról van szó, hogy a szavazók a kedvenceiket választják meg (vagy egyéb hatások alapján döntenek); nem bírák, akiknek kötelessége minden szóba jöhető jelöltet elbírálni. A díjazott regények listája nem több a műfaj klasszikus vagy kanonikus könyveinek gyűjteményénél. (Hasonlítsd csak össze az Oscar-díjasok listáját a minden idők legfontosabb/legnépszerűbb filmjeinek listájával.)
Ennek ellenére a díjak igenis fontosak, és megérdemlik a figyelmet, a részvételt és azt, hogy komolyan vegyük őket – szavazók és díjazottak egyaránt.
Miért is?
• A nyertesek képviselik a műfajukat a nagyobb populáris kultúrán belül.
• A nyertesek kanonikus művé válnak a műfajukon belül. A SF/F/H zsánerek túl kiterjedtek ahhoz, hogy az olvasók lépést bírjanak tartani minden újdonsággal, ezért a nyertes könyveknek (akárhogyan született is a döntés) nagyobb esélye van arra, hogy a műfaj olvasói többségének kezében megforduljon.
• Az új olvasók számára jó útmutatót jelenthetnek a korábban díjazott művek. Mihelyst egy olvasó találomra olvasás helyett komolyan érdeklődni kezd a műfaj iránt, a nyertesek listáját irányadóként használhatja, hogy tájékozódjon az értékes és figyelemre érdemes művek felől.
• A díjak elnyerésének természetesen gyakorlati haszna is van: a könyvek jobban fogynak, az írók pedig könnyebben értékesíthetik újabb műveiket.
Végül pedig a díjak arra szolgálnak, hogy egy bonyolult, kezelhetetlenül hatalmas világot leegyszerűsítsenek egy kisebbre, amelyet már könnyebb megismerni a vájtfülűeknek, találomra fogyasztóknak, az új olvasóknak és a műfaj kutatóinak egyaránt.
Akár tetszik, akár nem, a díjaknak van egy olyan vonatkozása is, hogy eltüntetik a versenytársakat a kultúrából. Önbeteljesítő jóslatot hordoznak magukban: mindegy, hogy a díj átadása idején mennyire érthetetlennek tűnt a választás, egy-két évtized múlva a döntést már mindenki egyértelműnek fogja találni. A nyertes művek az adott év és forma képviselőivé válnak. Lehet, hogy nem ez a legjobb rendszer, de ez van.

Befolyások, avagy 22 indok arra, miért nem nyert a kedvenc könyved/íród (és miért nyert más)
„Miért nyert pont az a könyv, amikor a kedvencemet még csak nem is jelölték?!”
Minden szavazás mögött történet rejlik: miért kaptak jelölést egyesek, mások miért nem, miért épp a nyertesek nyertek. Ennek a történetnek az elmesélése leginkább egy politikai választás vagy a tőzsdepiaci mozgások interpretálásához hasonlít. Az is lehet, hogy nincs történet – és minden tökéletesen véletlenszerű hatások összejátszásának köszönhető. Mindenesetre számos olyan indok és ok van, ami befolyásolja a díjátadást.
Ezek a befolyások erősen megingatják az elképzelést, miszerint a díjak képesek lennének objektíven megítélni, mi a „legjobb”. Ugyanakkor jelzik, hogy a díjazottak kiválasztása bonyolult és nehéz folyamat, nem csupán felszínes népszerűségi verseny.

Miért győznek egyesek, és mások miért nem?
• A díjak szavazói nem azonosak az átlagolvasóval; ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy a díjak nyertesei nem feltétlenül vannak ott a bestsellerlisták élén. A bestsellerek sokkal inkább az átlagolvasó ízlését tükrözik, vagyis nem túl kifinomult választást jeleznek; akik veszik a fáradságot, hogy jelöljenek egy könyvet egy díjra, aztán meg is szavazzák, sokkal igényesebbek, és sokkal nagyobb eséllyel figyelnek föl a szokatlan vagy kiemelkedő alkotásokra.
• A szavazási módszer befolyásolja a végeredményt (mint ez természetes is), és nincs olyan szavazási rendszer, amely ne produkálna egymást ütő eredményeket. Például egy olyan rendszerben, ahol minden szavazó egy szavazatot adhat le, két népszerű jelölt megoszthatja a szavazás eredményét, és egy harmadik kerülhet ki győztesként. Ha ugyanezek a szavazók rangsorolják a jelölteket, a két erősebb jelölt első és második helyet kap, a harmadik pedig a harmadik helyre kerül.
• Valami mindig nyer, még a rossz években is. A történelem azt mutatja, hogy egyes évek jobbak másoknál, mégis születik egy nyertes (csak nagyon ritkán használják ki a díj visszatartásának lehetőségét). A gyenge évjáratokat utólag ki lehet szűrni az újranyomások hiányából.
• Csak egy nyertes születik, még a jó években is (általában). SF regények esetén például 1953 ilyen erős év volt. A díjazási folyamat mégis egy jelöltet hoz ki nyertesként. Ez az oka, hogy vannak olyan „klasszikus” művek, amelyek mégsem zsebeltek be soha semmilyen díjat. Közelebbi példa 1992, ahol három nagyon erős regény született ugyanabban az évben: Connie Willis – Doomsday Book; Vernor Vinge – A Fire Upon the Deep; és Kim Stanley Robinson – Red Mars. (Mit tesz isten, az első és második megosztva kapta a Hugo-t, az első és a harmadik pedig egymás utáni években megnyerte a Nebulát.)
• Egyes írók népszerűségi ciklusokat élnek meg. Néha az író évekig „menő”, különösen, ha újonnan fedezték fel; aztán megkopik a dicsőség, és noha a munkái továbbra is minőségiek maradhatnak, ezt a szintet már mindenki készpénznek veszi. (Még egy zseniális alkotó is szenvedhet ettől a jelenségtől.) Ugyanakkor vannak írók, akik szépen nyitnak, és különleges stílusukkal vagy látásmódjukkal elkápráztatják az olvasókat, de később még mindig ugyanazokat a köröket futják, és az elkötelezett rajongókat leszámítva ez fárasztó lehet az olvasóknak.
• A „megérdemli-díj”. Időnként egy író azért kap díjat, mert a szavazóbizottság úgy érzi, hogy már régen megérett egyre. Lehet, hogy többször is jelölték, de ezért vagy azért sosem sikerült nyernie, és egy idő múlva a szavazók szimpátiája az ő oldalára billenti a mérleget még egy olyan mű esetében is, amely esetleg nem annyira erős, mint a korábbi vesztes írások. (Példa: Walter Jon Williams és Martha Soukup Nebula díjai.) Ez a korábbi pontokkal együtt a gerincét szolgáltatja a díjakat támadó véleményeknek – hogy a szerző nyertes műve nem feltétlenül az, amelyiket a kritikusok, a rajongói vagy akár maga az író a legjobbnak ítél.
• „Utolsó esély”-jelenség. Egy népszerű író meghal, és az utolsó műve, bár az egész pályafutás fényében nem kiemelkedő, mégis teljesíti egy díj kritériumait – így hát a szavazók megragadják az utolsó alkalmat, hogy tisztelegjenek az író előtt. Példák: Isaac Asimov: Gold (1992 Hugo, kisregény kategória) és Richard McKenna: The Secret Place (1967 Nebula, novella kategória).
• Az „isten hozott megint köztünk”-jelenség. Egy valaha népszerű író sokévi távollét után visszatér egy új művel, és a szavazók végre kiélhetik nosztalgiájukat. A korai hetvenes években rengeteg példa volt erre: Theodore Sturgeon: Slow Sculpture; Isaac Asimov: Az istenek is…; Arthur C. Clarke: Randevú a Rámával.
• A „kakas a szemétdombon”-jelenség. Néha egy adott kategóriának kedvence akad (gyakori legjobb művész, ill. legjobb magazin kategóriában), aki több évben is nyer. Ez a versenytársak utálatához és a szavazók unottságához vezet, akik a végén úgy érzik, ideje most már másnak kiosztani a díjat, még ha csak a változatosság kedvéért is. Egy több éven át favorizált nyertes elkerülheti ezt a reakciót, ha visszavonul a további versengéstől, de ez ritkán történik meg.
• „Kis pocsolya”-jelenség. Az egyes témát, formát vagy nemzetiséget képviselő díjak mindig felnagyítják a témák jelentőségét az összes díjak nagyobb adatbázisában. Ilyen módon az Ausztráliában vagy Kanadában, netán Nagy-Britanniában élő írók nagyobb eséllyel gyűjthetnek be díjakat, mint a hasonló kvalitású amerikai írók.

Miért kapnak egyesek jelölést?
• Egyes írók lobbiznak. Az írásaikat e-mailen elküldik a potenciális szavazóknak (a régi időkben még fénymásolatokat adtak fel postán), hogy a műveiket láthassák azok is, akik amúgy nem találkoztak volna velük. Egyesek úgy érzik, hogy az ilyen kampány pofátlanság, de egyre gyakoribb (különösen az e-mail terjedésével), mivel működik.
• Az író barátai vagy a hasonló ideológiai közösség tagjai jelölhetik egymást olyan versenyeken, ahol a végső döntéshez viszonylag kevés szavazat elég. (Érdekesség: A Nebula díjnál az év során a több jelölést kapott műveknél megjelenik a jelölő monogramja is. Így az esetleges kettős jelölések kizárhatók, de ugyanakkor az is nyilvánvalóvá válik, hogy ki kire szavazott és kire nem.)
• Benne vannak a köztudatban. Az írók növelhetik az ismertségüket és a jelölési esélyeiket, ha részt vesznek a találkozókon, és a rajongók személyesen is megismerik őket. Nem teljesen véletlen, hogy a legnagyobb kitüntetést kapott írók a kilencvenes években azok, akik a találkozók leggyakoribb, legnépszerűbb vendégei is (Resnick, Willis, Brin).
• Az internetes jelenlét is javítja annak esélyeit, hogy az íróra a jelölés idején még emlékezzenek.
• Választókerület-típusú szavazás. A Locus Poll felméréséből kiderül, hogy a széles spektrumú díjaknál kevés jelölő tesz jelölést a kategóriák többségében vagy jelöl széles körből könyveket. Sok szavazó egyszerűen megjelöli azokat a könyveket és novellákat, amelyeket szeret és abban az évben elolvasott. Az ilyen jelöléseknél nem annyira széles körre kiterjedő ízlések egyetértéséről, mint inkább versengő szavazatok közös halmazáról beszélhetünk.
• Megszokásból szavazás. A jelölt korábbi műveinek ismerete sokat nyom a latban. Ha egy szavazó nem olvasta az összes jelölt írást, könnyen előfordulhat, hogy egy jelöltre a korábbi művek ismeretében adja le a szavazatát. Ez még akkor is megtörténhet, ha a szavazó a jelölt művek egyikét sem olvasta. A szavazó tudja, hogy ennek-és-ennek a munkáit kedveli, így hát automatikusan kitölti a szavazócédulát. Ez a jelenség elkerülhetetlen abban az esetben, ha életműért kell díjat adni – pl. „legjobb festő” vagy „legjobb szerkesztő”. Vajon a szavazók X művész azévi teljesítménye miatt szavaznak rá? Vagy azért, mert ismerik és kedvelik a munkásságát?
• Sok díj esetében nincs szükség sok szavazatra a végső döntés meghozatalához: még a Hugo díjnál is húsznál kevesebb a jelöltek száma egy kategórián belül. Kisebb díjaknál a követelmények még szerényebbek.

Miért nem kapnak egyesek jelölést?
• Elérhetőség. Egyes zsűri által kiosztott díjak esetében a jelöléseket a kiadók teszik. Ezért akár egy Campbell vagy egy Clarke is díj nélkül maradhat, csak mert nem hívták fel rá a bírák figyelmét.
• Ár. A Hugo korai éveiben leginkább a magazinokban, részleteiben leadott vagy papírkötésű regények nyertek. Ennek oka részben abban keresendő, hogy akkoriban jóval kevesebb keményborítós SF könyv jelent meg. A másik ok, hogy a Hugo szavazói többségükben papírkötésű könyveket olvasnak. A hetvenes évek közepétől fogva a műfaj „fontosabb” könyvei elsőként keményborítós kiadásban jelentek meg. Most is vannak olvasók, akik panaszkodnak emiatt, mert így a drágább keményborítós könyveket kell megvenniük, hogy időben elolvashassák a jelölt műveket
• Időzítés. A Nebula díjnál, ahol a jelölések az adott év során halmozódnak föl, megfigyelhető, hogy az év elején kiadott művek előnyt élveznek a novemberi és decemberi kiadásokkal szemben, amelyek elolvasására a szavazóknak már kevesebb idejük marad. Valószínűleg ez vezetett a „görgetett év” bevezetéséhez, ahol a művek a megjelenést követően 12 hónapig gyűjthetik a jelöléseket.
• Önverseny. A jelölt írók időnként visszavonják egyes műveiket a versenyből, különösen, ha abban a kategóriában több is jelölésre került – nem akarnak saját magukkal versenyezni. Például 1971-ben Robert Silverberg visszavonta a Nebula-jelölések közül a „Son of Man” és „The World Inside” című műveit, míg bent hagyta a „Time of Changes”-t – ez nyert is.
• Túlzott figyelem. A díjak jelöltjei időnként kivonják magukat a versengésből, mert úgy érzik, túl nagy figyelem irányul rájuk, talán mert a múltban többször kaptak jelölést vagy díjat. Így például Michael Whelan visszavonult a Hugo mezőnyéből, miután több éven át sorozatban nyert, és Greg Egan is visszavonta műveit az 1996-os Ditmar díj jelölései közül, mivel egy évvel korábban két díjat is besöpört.

A legfontosabb 11

Fantasy díj
World Fantasy díj
Kiosztott kategóriák: életmű, regény, gyűjteményes kötet, novella, művész
Döntés: zsűri útján, szavazással
Szervezet: World Fantasy Convention
Science fiction díj
Hugo díj
Kiosztott kategóriák: regény, dokumentumirodalom, novella, művész, dráma, rajongói tevékenység
Döntés: tagok, szavazással
Szervezet: World Science Fiction Convention [Worldcon] Nebula díj
Kiosztott kategóriák: regény, novella, dráma
Döntés: tagok, szavazással
Szervezet: Science Fiction and Fantasy Writers of America (Amerikai Science Fiction Írók Egyesülete, SFWA)
Campbell emlékdíj
Kiosztott kategóriák: regény
Döntés: zsűri
Szervezet: Kansasi Egyetem, Lawrence
Sturgeon díj
Kiosztott kategóriák: novella
Döntés: zsűri
Szervezet: Kansasi Egyetem, Lawrence
Clarke díj (brit publikációk)
Kiosztott kategóriák: új
Döntés: zsűri, rövid lista
Szervezet: Science Fiction Foundation, British SF Association, London Science Museum
Philp K. Dick díj (amerikai puhafedeles első kiadások)
Kiosztott kategóriák: regény
Döntés: zsűri, rövid lista
Szervezet: Philadelphia Science Fiction Society
Tiptree (műfaji határokat próbálgató művek)
Kiosztott kategóriák: regény, novella
Döntés: zsűri, rövid lista
Szervezet: James Tiptree, Jr. Literary Award Council
Locus
Kiosztott kategóriák: regény, novella, új író, gyűjteményes kötet, dokumentumirodalom, művész
Döntés: közvéleménykutatás
Szervezet: Locus magazin
Horror díj
Stoker
Kiosztott kategóriák: életmű, regény, novella, új író, gyűjteményes kötet, dokumentumirodalom, dráma
Döntés: tagok, szavazás
Szervezet: Horror Writer’s Association

Jelenleg 2005 jelölései folynak, a cikk alján található Locus Poll-ra mutató linken ti is szavazhattok az általatok legjobbnak tartott művekre.

2004 nyertesei regény kategóriában
Hugo – Paladin of Souls; Lois McMaster Bujold
Nebula – The Speed of Dark; Elizabeth Moon (2002)
World Fantasy – Tooth and Claw; Jo Walton
Stoker – lost boy lost girl; Peter Straub
Stoker (első regény) – The Rising; Brian Keene
Stoker (ifjúsági) – Harry Potter és a Főnix rendje; J. K. Rowling
Campbell Memorial – Omega; Jack McDevitt
Clarke – Quicksilver; Neal Stephenson
Philip K. Dick – Altered Carbon; Richard K. Morgan
Tiptree – Set This House In Order: A Romance Of Souls; Matt Ruff
Locus (SF regény) – Ilium; Dan Simmons
Locus (fantasy regény) – Paladin of Souls; Lois McMaster Bujold
Locus (ifjúsági) – The Wee Free Men; Terry Pratchett
Locus (első regény) – Down and Out in the Magic Kingdom; Cory Doctorow
Retro Hugo – Fahrenheit 451; Ray Bradbury (1953)

A nagymesterek

A díjak közül kiemelném az SFWA által kiosztott Damon Knight Memorial Grand Master díjat, amelyet még élő író kaphat meg science fiction és/vagy fantasy életművéért. A jelöléseket az SFWA elnöke teszi, és az SFWA többségi szavazat alapján dönt a díj megítéléséről. Noha nem számít Nebula díjnak, a Nebula díj bankettján nyújtják át.

Az eddigi nagymesterek névsora (valamint a díj kiosztásának éve):

Robert A. Heinlein (1974)
Jack Williamson (1975)
Clifford D. Simak (1976)
L. Sprague de Camp (1978)
Fritz Leiber (1981)
Andre Norton (1983)
Arthur C. Clarke (1985)
Isaac Asimov (1986)
Alfred Bester (1987)
Ray Bradbury (1988)
Lester Del Rey (1990)
Frederik Pohl (1992)
Damon Knight (1994)
A.E. Van Vogt (1995)
Jack Vance (1996)
Poul Anderson (1997)
Hal Clement (Harry Stubbs) (1998)
Brian W. Aldiss (1999)
Philip José Farmer (2000)
Ursula K. Le Guin (2002)
Robert Silverberg (2003)
Linkek:

http://locusmag.com/SFAwards/

Locus Poll szavazás: https://secure.locusmag.com/2005/Issues/02PollAndSurvey.html

http://www.worldfantasy.org/awards/

http://www.wsfs.org/hugos.html

https://www.sfwa.org/2013/11/awards-profiteering-book-festival-empire-jm-northern-media/