Gaius
A hangzavar lassan csillapodni kezdett. Az Aréna penészes, szürke terméskőből épített falai megremegtek amint a lelátókon ülő több tízezer ember egyszerre üvöltött fel, ezzel nyilvánítva ki hangos tetszését a küzdelem végkimenetelét illetően. Gaius még mindig megrezdült minden egyes alkalommal, amikor a hangorkán kitört, pedig már veteránnak számított. Kilenc éve tapodta sarujával az Aréna véres homokját.
A kis dohos, félhomályos helyiséget, ahol várakozott, betöltötte a nyárközépi koradélután izzó forrósága. Gaius tarra borotvált fején kövér izzadtságcseppek ütköztek ki. Vértezetét már rásegítették, ami miatt még elviselhetetlenebbnek érezte a hőséget. A kis tölgyfaasztalkán, ami az ajtó mellett állt, egy kupa és egy kancsó nemes redóniai vörösbor volt, mint mindig. A kis ezüstözött réztálka, rajta a frissen szedett cseresznyével már csak az ő kedvéért került mellé. Arrius, a lanista, tudta jól, hogy kedvenc gladiátora sosem iszik bort a küzdelem előtt.
Gaius felállt a kis kőpadról, ahol eddig ücsörgött. Intett a fiatal segítőgyereknek, aki már ugrott is, hogy sisakját a kezébe adja. A fiú azt reméli, – gondolta Gaius – hogy egyszer majd ő is kiléphet az Arénába, ahol ünnepelt hős lehet, s mindent megkaphat. Legfőképp a szabadságra áhítozik, miként Gaius is azt kívánta leginkább, mielőtt Arrius felszabadította volna. Most mindene megvan. Pénz, nők, jó bor és étek, és mindenekelőtt: Szabadság.
Mostanában gyakran eltűnődött azon, miért nem hagyja el a „hideg fém és forró vér házát”, ahogyan az a csilini fickó nevezte az arénát. Ugyanabban a cellában laktak hónapokon át. Hogy is hívták….? Gaius megrázta a fejét, mintha ezzel a gondolatot is ki tudná rázni a fejéből, ami eltereli a figyelmét a közelgő újabb megmérettetésről.
De az emlék makacs módon belekapaszkodott Gaius emlékeinek kusza szövevényébe, és nem hagyta magát lerázni. Felrémlett előtte az a nap, amikor a csilini előtte hevert a porondon, és mosolyogva rákacsintott, mielőtt Gaius kardja megszabadította a szenvedéstől. Ugyanolyan rekkenő hőség volt, mint ma. A tömeg éppúgy üvöltött és őrjöngött, mint most.
„Nem!!! Nem most!” – űzte ki gondolatai közül Gaius a csilinit.
Még pár perc, míg a gondnokok eltakarítják a holttesteket, rózsaszirmokat és illatos olajat hintenek szét a homokon. Gaius elvett a tálkáról egy szem cseresznyét, és lassan komótosan forgatni kezdte a szájában, kis darabokat hasítva le fogaival a gyümölcs húsából. Odalépett a kis rácsos ablakhoz, mely az Arénára nézett, és látta a tüsténkedő szolgákat, amint lábánál fogva húznak kifelé egy élettelen testet.
Gaius elfordult. A vérontás sosem zavarta. Távol, északi hazájában, Manadogföldön járta a rigmus: „Élet és halál, mint jó testvérpár, kéz a kézben jár.” Az élettelen test alatt súrlódó homok azonban nem volt füle szerint való hang. A harcban elesettek tiszteletet érdemelnek. Gaius ezt hallotta apjától, és így is érezte helyesnek.
„Azt hiszed számít, hogy halálod után mi lesz a testeddel?” – tolakodott be ismét emlékeiből gondolatai közé a csilini. Egy este beszélgettek erről, és sok másról is. Épp azelőtt amikor…
Ekkor harsantak fel a kürtök, jelezve a tömegnek az új látványosság kezdetét. A zsongás elült, a nézők áhítattal hallgatták a kikiáltó szavait, aki bejelentette a következő küzdelmet.
Gaius kardját és pajzsát megragadva, elméjét kiürítve kilépett a szűk folyosóra, ahol már ott várt rá négy társa, akikkel meg kell ma küzdenie. Egyiküket ismerte, a többieket nem. Mind fiatalabb volt nála. Izgatottak voltak. Bor-, és áporodott izzadtságszag ülte meg a folyosót, ami belőlük áradt. A zsírral lekent fegyverek szagával elegyedve mindez sajátos, sehol máshol nem érezhető bűzzé olvadt egybe. A félelem és a harc szagává, ami kinn a porondon a vér édeskés szagával vegyülve átalakul a halál szagává, ahogyan azt Gaius elnevezte.
Az ajtó kinyílt, és az öt gladiátor, ahogyan az illem megkívánja, futva megindult az Aréna közepe felé. A tömeg üdvrivalgása köszöntötte őket, és Gaiust minden sötétárnyú gondolata elhagyta. Hallotta, hogy az egyik szektorból a nevét skandálják. Nyilván rá fogadtak. A befutóra. Elöntötte a büszkeség, és a visszavonulás gondolata ismét nagyon távolinak, érthetetlennek, és ostobának tűnt Gaius számára. Híres harcos lett. Nevét többen ismerik, mint ahány ember él szülőtörzsében. Elhatározta, nem okoz ma sem csalódást csodálóinak. Harcolni és győzni fog a véres homokban, miként eddig is, minden alkalommal.
Mosolyogva futott tovább, és pillantása az előtte trappoló gladiátorra esett, akinek hosszú, befont fekete haja volt. Mint a csilininek…
Orastes
2005-03-01 15:32:13Nem jött be túlságosan. A stíluson meg a történeteten is lehetne mit csiszolni. Lapos volt, vontatott, semmi csavarás, és pl egy Conan-történettől messze van kidolgozottságban -a legrövidebbtől is.
Csakmer szívemnek ölég kedves ez a stílus (kicsit hardfantazi szerű) ezér nem 0%.
A % bíztatásképpen.
Vendég Szajkó
2005-03-01 18:00:26Itt a semleges/személyeskedő/"komoly" és mindenképpen építő jellegű kritikák után: nekem sem tetszett. Az egész római légkört nem fogtad meg szerintem, azt, ami a Gladiátorból is kimaradt. Mikor a harcosok kiállnak a csatatérre és azt ordítják: "A halálba indulók üdvözölnek, ó, caesar!" Akkor megfagy az arénában a levegő és elkezdődik a harc, ami alatt újból felzúg a tömeg vért és halált várva, hogy szívük mulathasson az elmúlás egyszerűsége felett...
Maga a gladiátor "személyisége" sem hagyott bennem mély nyomot. Azt jól bemutattad, hogy a sok kiontott vér és hullahegyek után már nem látja értelmét a visszavonulásnak, a miértre viszont kevésbé tapintottál rá. Sajnos még regényből kiemelt szemelvénynek sem jó a történet, a csilini, azon kívül, hogy misztikus jelentőséggel bír Gaius előtt, azon túl semmi más érzést nem keltett bennem. Az egész novellából a megmagyarázhatatlan üresség áradt, és nem volt fény meg rengeteg-szag (akár szóismétlés szintjén...).
Ennek ellenére nagyon jó a mű, csak az összképen kellene javítani. Hiányzik az élet a sorok közül.
Szajkó voltam, leszek, maradok.
SeSam
2005-03-03 06:31:02A Gladiátor úgy látom téged is megihletett. Én, ellentétben Szajkóval, úgy gondolom, a film nagyon jó volt, e novella viszont egyáltalán nem. Nem is nevezném novellának, mert meglehetősen rövid: egy harcos elgondolkodik kicsit, aztán kinyitják az aréna kapuját és puff, vége. Cselekmény mint olyan nem jellemző, csattanónak nevezhető dolog bár van, erőltetett és semmitmondó. Enyhén szóismétlős, de nem elveszett a stílusod, szóval már csak valami önállóbb témára van szükséged.
Ferko
2005-03-07 13:35:25Szisztok!
Köszönöm mindenkinek, aki elolvasta zöngeményem, és méltatott arra, hogy megossza velem a gondolatait.
Reagálásaitokból látom, sikerült mindent átadnom, amit akartam, vagyis elégedett vagyok, mivel a novella épp hősünk, hogy a Ti szavaitokkal éljek: "lapos, vontatott és semmitmondó" életéről, és a halála előtti fél óráról szól. Látom, nem sokan tudtak azonosulni Gaiussal, az Ő élete, és az életét irányító mechanizmusok a mai ún. "európai" gondolati sémáktól elég messze állnak.
A stílus csiszolatlanságával kapcsolatos minden feddés előtt meghajlok, ez bíz kijár számomra, ám néhány félreértést mégis tisztázni kényszerülök:
1.) E novellának vajhmi kevés köze van Russel Crowe-hoz, illetve Ridley Scott alkotásához (melynek egyébként magam is nagy rajongója volnék). Igazság szerint egy interneten megjelenő pályázatra íródott 3 évvel ezelőtt, mely egy internetes, gladiátoros játék népszerűsítésére irányuló PR kampány részeként jelent meg. (A pályázatot természetesen nem én nyertem meg, mivel nem a gladiátorélet dicsőségét, az elért babérokat, a fényben sütkérezést kíséreltem meg megragadni, hanem a gladiátorok életének szürkeségét, kilátástalanságát és sivárságát. Ezt Ti, és mások kritikái alapján, némiképp sikerrel)
2.) Sigmund. Nem kell, hogy szimpatizálj Gaiussal, ez is csak arra utal, hogy a Te értékrendedben az élet elvétele magas szinten pönalizált, ami mindenképp örvendetes. Az is szíved joga, ha eltérő értékrendje miatt Gaiust ostobának tartod. Álláspotom szerint azonban nem az, megvan a magához való esze. Csak annyit gondolkodott mindíg, amennyire feltétlen szüksége volt, ami az életbenmaradáshoz kellett (bizony sokan vannak ezzel így a mai világunkban is). Ez egyébként egy leki védekező mechanizmus is, azt hiszem redukálódó gondolkodásnak nevezik, háború idején igen gyakori. A történet lényegileg épp arról szól, amikor a gondolatok utat törnek Gaius elmegátjain át, és képtelen koncentrálni az előtte álló feladatra.
3.) Orastes. Távol álljon tőlem, hogy a texasi Howard mesterhez hasonlítsam magam. Már az is megtisztelő, hogy Te megtetted. Az író (ez szerénységem volna ugyebár), közlendőjét maradéktalanul megértetted, a hangulat "átment"
4.) Szajkó.
Köszönöm, és úgy látom, leginkább Te értetted meg, miről szól az iromány. Mindazonáltal egy félreértést tisztáznom kell. A novella nem Rómában játszódik, még csak nem is a Földön. Ez egy fantasy novella, ezért is itt, a rpg.hu-n kértem a megjelenést. Alénia fantasyvilágán játszódik, annak jelenében. A világ ugyan nem túl közismert, de attól létezik, és számomra igen kedves. A manadogok, egy ottani embernép, kissé hajaznak a germánokra, Csilin pedig egy kontinens.
Gaius személyisége nem egy "nyomhagyó" típus. Szürke, és meglehetősen gyenge is. Nem képes szembeszállni mások akaratával. E gyengesége miatt érzett dühöt csak az igazi vérontásban tudja levezetni. Talán ezért is volt sikeres. Számomra a legnagyobb elismerés az volt, amikor azt írtad: "Az egész novellából a megmagyarázhatatlan üresség áradt." Köszönöm, ez volt a célom.
5.) SeSam: Per definitíve, a novella egy igen rövid prózai műfaj, lehet akár egyetlen mondat is, a lényeg, hogy valamit közvetítsen. Egy sorsfordító eseményt, egy érzést, egy lelkiállapoto, vagy akár egy gondolatot. A hosszabb terjedelmű, de hasonló irományok (2-3 oldal) már az elbeszélés prózai kategóriába tartoznak, de hagyjuk a Pritchard féle tudományoskodást. MIként írtad: elgondolkodik egy kicsit, kinyitják az Aréna kapuját, és puff, vége. Erről szól a novella. Egy értelmetlennek tűnő életről, és annak befejezéséről, mégha Gaius halála csak utalásként, inkább lehetőség szinten jelenik is csak meg. A szóismétlésekkel időnként Gaius egyszerűségére utaltam volna, máskor meg egyszerűen csak hibáztam.
Félő, hogy mivel csak most, egy héttel a megjelenés után írok, már senki nem fogja-e sorokat elolvasni, de tulajdonképpen ez is passzol Gaius eltékozolt életéhez.
Még egyszer köszönöm mindenkinek.
Küzmös Imre
Vendég wering
2005-03-15 21:22:48Üdv!
Hogy százalékban mennyit adnék, hagyjuk, nem ezt tartom pillanatnyilag a legfontosabbnak...
Csak ahhoz szeretnék hozzászólni, hogy egy novella szerintem nagyjából ilyen... legalábbis azt tekintve, hogy... olvastátok esetleg Krúdy Utolsó szivar az Arabs Szürkénél c. novelláját? Mert az egy délutánról szól, amikor egy emberke csak eszik... Gyakorlatilag semmi mást sem csinál tizenegykét oldalon keresztül, csak eszik... néha visszatér a jelenbe, néha akár egy mondaton bellül is keveri a múltat és a jelent... Nekem ezt juttatta eszembe... (lehet mondjuk, hogy azért, mert szegény emberkére is hasonló sors vár, mint a gladiátorra...) Csak ennyi...