Olvasói válaszlevél a HETEK c. újságban megjelent cikkre

Címkék


Tisztelt Hetek Szerkesztőség!


Most olvastam el a Vámpírfiatalok című cikket a lapjukban, és meg kell mondanom, hogy felháborított. Magam gyakorló szerepjátékos, illetve mesélo vagyok, aktívan mesélem a cikkben annyira támadott Vampire játékot is. A teljesség kedvéért hozzá kell tennem, hogy ez még egy viszonylag optimista hangvételu és kedves játék néhány másikhoz képest, de most nem errol van szó.


Azok a fiatalok, akikrol a cikk szól, valószínuleg nem a Vampire The Masquerade játék miatt tették meg, amit tettek, vagy ha igen, akkor éppen a játék belso mondanivalóját nem vették figyelembe. A játék ugyanis éppen arról szól, hogy a játékos megpróbáljon a durva körülmények és a saját ösztönei ellenére is emberséges maradni. Azt azonban be kell látni, hogy a labilis lelkialkatú, könnyen befolyásolható emberekre rossz hatással lehetnek ezek a játékok, de bármi más is. Ok valószínuleg csak indokot kerestek arra, hogy megtegyék, amit akarnak, és erre kapóra jött ez a játék.


A cikk problémaként mutatja be azt, hogy a játékosok beleélik magukat az általuk formált karakterbe. Véleményem szerint ez nem baj, ha a játékos tudja, hogy hol a határ a valóság és a játék között. A mindennapokban egyikonk sem retteg vámpírvadászoktól, a sarokból elougró szörnyektol. Aki mégis, az gyorsan hagyja abba a játékot, vagy menjen el pszichológushoz, mert ebben az esetben a játék tényleg veszélyes lehet – bár korántsem olyan mértékben, ahogy azt a cikk sugallja.


A másik, amire reagálni szeretnék, a cikkben említett kapcsolat a szerepjáték és a csalás, boszorkányság, feketemágia közt. Az, hogy a mágiával foglalkozó könyvek a feketemágia tárházai, abszolút nevetséges. Az átlagemberek nem a szerepjátékokból ismerkednek meg szellemekkel vagy a feketemágiával. Ott vannak a horrorfilmek, az „okkult” könyvek és a népszeru regények.


Azt hiszem, a cikk inkább azt a divatirányzatot igyekszik erosíteni, akik a szerepjátékot kívánják minden rosszért felelossé tenni. Csak néhány példa, hogy mirol lehetne még írni, ami mind gyilkossághoz vezethet – és sokkal gyakrabban vezet is, mint a szerepjáték –: drogfüggoség, alkoholizmus, nyomor, embertelen körülmények, labilis elmeállapot, és még lehetne sorolni. A cikkben mindezek elo is fordulnak, mégis a szerepjáték volt az, amit felelossé tettek.


Tisztelettel:

Németh Gábor

Utolsó hozzászólások   [Ugrás a fórumhoz]

    Vendég Sir_Magus

    2003-11-05 11:36:22

    Remélem, ténylegesen is elküldted ezt a levelet. A legjobb az lenne, ha valami nyilvános oldalra tennénk fel egy cikket, ami eloszlatja a tévhiteket a hobbiról. Egyébként remek, hogy valaki nyíltan is kiáll az igazunkért.



    Petikek

    2005-04-16 19:31:54

    Most olvasom csak (kár mert ténykeg jó) és IGAZAD VAN



    Slayer7

    2007-05-11 18:49:56

    Sztár vagy, teljesen igazad van, az előbb olvastam a cikket, és a szívem belefájdult, de ez nagyon jó;)




belépés jelentkezz be    

Back to top button