GURPS Atomic Horror

Van valami különleges az ötvenes években készült scifi-horror filmekben. Itt most nem arra gondolok, hogy néhol mennyire röhejesek a filmtrükkök, vagy mennyire erőltetett a színészi játék, hanem arra a jelképes szerepre, amit a korszakban betöltöttek. Egy részről ugyanis az ötvenes évek afféle aranykor volt az Egyesült Államokban: túl voltak egy győztes háborún, a gazdaság szárnyalt, a technikai haladás pedig feltartóztathatatlannak tűnt. A nagy költségvetésű filmek többnyire besoroltak a fenti hangulat alá, pedig a felszín alatt azért voltak kevésbé vidám dolgok is. Háború Koreában; kezdődő hidegháború a Szovjetunióval, amely részint az ellenséges invázió, részint a világot jó eséllyel elsöprő atomháború rémét vetítette előre; McCarthy-féle boszorkányüldözések; a mindenhatónak tűnő tudomány olyasféle veszélyei, mint az atombomba és még egy rakás olyan dolog, ami miatt nem volt teljesen felhőtlen az élet.
Ezek a többé-kevésbé elnyomott félelmek – többek között – utat találtak a B-kategóriás scifikbe. A beszivárgó kommunista ügynökök allegóriái lettek az űrből érkező testrablók; a mindenféle óriásmonszták – például a japán Godzilla – néha az atombombát, néha csak úgy általában a kiszámíthatatlan tudományt jelképezték; a szinte sohasem jószándékú idegen fajok pedig úgy általában testesítették meg az idegen dolgoktól való paranoiát.

És persze voltak filmek, amelyekben csak nagy mosztákat/idegen hódítókat/világvégét akartak mutogatni, mert azt komálta a közönség.

Már pusztán az ötvenes évek is érdekes terep lehet némi kémkedős, titkosszolgálós játékhoz, de ha az egészet megborítjuk a tipikus akkori scifik hangulatával és témáival, akkor van esély arra, hogy valami igazán szokatlan dolgot próbálunk ki. Ami még szórakoztató is lehet: ezt szerintem bárki, aki lődözte már az óriáshangyák csápjait az It came from the desert-ben, vagy meghatározó gyerekkori filmélményei közé tartozik az osztrák tévén látott Tarantula, megerősítheti. A GURPS Atomic Horror részint a korszakot és főbb filmes témákat járja körül, részint egy komplett kampányvilágot is felépít ezekből. Szokás szerint nézzük fejezetenként a dolgot (a könyv második kiadásáról lesz szó):

A Megtanulni szeretni a bombát egy rövid, nyolc oldalas bevezető fejezet, főleg hangulati összefoglaló – bemutat néhány jellegzetes filmes figurát a korszakból (például itt van ez az Ed Wood gyerek is), a korszak főbb jellemzői – főleg az amerikai társadalom szemszögéből -, az űrkutatás, a kor jelentős scifi irodalma, UFO-láz és hasonló akkor jelentős elemek is sorra kerülnek. Bár e témák többségét később részletesebben tárgyalja a könyv, ez a pár oldal tökéletes az alaphangulat megadására.

A Karakterek fejezet tizenöt oldala a leginkább GURPS-centrikus szakasz. Tizenhárom karaktersablon a korszak és a filmek jellemző karaktereiről, de nem csak képzettséglistákkal, hanem általános kommentárokkal azok játékbeli használhatóságáról és a velük kapcsolatos filmes konvenciók megemlítésével is. Néhány új és módosított képzettség, példakarakterek, rövid felszereléslista és hasonlók zárják a fejezetet.

Az Elméleti tudományos alapítvány fejezet már inkább világ-centrikusabb: tíz oldalon mutat be vázlatosan egy UFO- és egyéb megmagyarázhatatlan jelenségekkel foglalkozó szervezetet. Bár ez a társaság jó hátteret adhat a kalandokhoz – a karakterek egész egyszerűen a cégnek dolgoznak; nem túl eredeti, de gyors megoldás – meglehetősen kevés a részlet. Sokkal inkább tűnik ez a rész egy no-mivel-foglalkozhat-és-kivel-állhat-kapcsolatban-az-a-társaság-amit-majd-te-kitalálsz-magadnak jellegű dolognak, mint egy teljesen kidolgozott csoport leírásának. Azért a megbízólista, a kalandötletek és hasonlók kellemesek. Hé, bármilyen X-Akták stílusú szervezet, amelynek a raktáraiban lefagyasztott idegeneket tárol kellemes, nem? Azért lehetne még csiszolni a témán…

A Föld valódi története is az Atomic Horror világához kapcsolódik, bár általánosságban jól összefoglalja a korabeli filmek tipikus idegen lény-fajtáit is. Pár konkrét – akár karakterként is játszhatók, már aki beenged néhol 500 pontos karaktereket átlagemberek közé – idegen faj, például a Föld meghódítására évezredek óta készülő, testtelen, embereket megszálló Aredián, vagy a saját jövőnkből származó, a múltat nyersanyag- és testforrásként használó Vortun is bemutatásra kerül. Általános eszmefuttatás a repülő csészealjak viselkedéséről, valamint a szomszédos bolygókon található civilizációkról zárja ezt a részt. Egyrészt az idegenek és a Föld történetének összefonódása kellemes és az idegenek tényleg passzentosak a stílushoz – jószándékú emberformák (kék kezeslábasban!) és emberi agyra éhes, fejnélküli monszták is vannak – másrészt viszont éppen emiatt a stílushűség miatt néhol kissé röhejesek is lehetnek, ha az ember nem vigyáz. Igaz, ez nagyjából az egész Atomic Horror világára igaz, de a fejezetet érdemes ezt figyelembe véve kezelni.

A Szabadság ellenségei – bár a fejezet címlapján a jól ismert, bár kissé megöregedett, bajszos osztrák himpellér és horogkeresztes társai díszelegnek – nem kizárólag a Harmadik Birodalom maradványairól szól. Huszonvalahány oldalban részint valós történelmi összefoglalót tartalmaz az ötvenes évek politikai helyzetéről – háború okozta változások az Egyesült Államokban, a hidegháborús hatalmak és hidegháborús paranoia, kémszervezetek, meg egyéb adatok, amelyek jól jöhetnek, ha egy akkortájt játszódó kalandra készül az ember. Akár idegen betolakodók vagy atommonszták nélkül. Pár ötlet van a titokban készülődő Negyedik Birodalom kalandokba vonására is – meg kell mondanom, hogy az elolvasásuk után nagy kedvem volt összeütni egy kalandot a titkos sarkköri bázison titkos kísérleteket folytató nácikról (vezetőjük természetesen a Führer tápfolyadékban lebegő agya), akik véletlenül magukra szabadítanak egy lovecrafti rondaságot, a karakterek meg mennek kivizsgálni a dolgokat.

Ötletek az űr- és mélytengeri kutatások kalandokba illesztéséhez – plusz a korszak pár top secret projektjének felemlegetése, amik kémtörténetekhez jó alapot adnak -, technológiai áttekintés, a korszak jelentősebb egyénei és esetleges kampánybeli használhatóságuk. Nagyon kellemes fejezet.

A hatodik fejezet foglalkozik a monsztákkal. Alig tíz oldal, de jól kategorizálja a korszak filmjeire jellemző dolgokat az óriás rovaroktól kezdve a masszaszerű izéken át az idegen megszállók robotjaiig. Nem csak játékstatisztikákat közöl a szöveg, de kitér pár, a használatukkal kapcsolatos tippre és a főbb mosztafajták kialakulásának okaira is, hogy tudjuk, mitől gerjesztették a nézőt. (Például, hogy a frissen hipománná és steril dolgokért rajongó mozinéző számára miért lehetett különösen ellenszenves egy háznyi méretű, emberevő – és meglehetősen mocskos-taknyos állagú – massza. A pszichológiai okok mellett persze bejátszhattak költségvetési megfontolások is, de tételezzük fel, hogy ezek csak másodlagos szerepet kaptak.)

A hetedik fejezet konkrét játékvezetési tanácsokkal foglalkozik. Kampány stílusának és helyszínének tervezése, NPC-k használata, kisebb kupac kalandötlet, majd egy impresszív, hat oldalas filmográfia zárja a könyvet.

A GURPS Atomic Horror témája kissé szokatlan szerepjátékos szempontból, de meg kell adni, hogy érdekes. Ahogy azt már fentebb írtam, a könyv 50-es évekbeli kémtörténetekhez is elég hasznos, de szerintem megvan a bája a hősugarakkal támadó gülüszemű monsztáknak is. Igazából csak egy komoly probléma lehet a felhasználásával – azon kívül, hogy nehéz lehet játékost találni ilyesmire -, és ez az, hogy a korszakhoz kapcsolódó prekoncepciók miatt néha nehéz lehet pókerarccal komolyan venni mondjuk a támadó mutáns hangyák seregét. Oké, a paródia játékoknak is megvan a varázsa, de azért egy megfelelően elkapott hangulattal egészen korrekt kis paranoid kémtörténetek is összehozhatóak.

És a végén meg lehet tankkal lőni mutáns dinoszauruszokra is. Vagy légitámadást kérni a közeledő óriáspók ellen.