Haláli hullák hajnala (Shaun of the Dead)

Mostanában mintha ismét lendületet kaptak volna a zombifilmek. 28 nappal később, Dawn of the Dead – újrafeldolgozás, Resident Evil 2 (jó, ezt talán rossz példa a lendületre), a pletykák szerint maga Romero mester is készülget valami új alkotással – a stílust kedvelőknek ismét van miből válogatni. A legfrissebbek közül pedig itt van a Shaun of the Dead című darab, ami bár kategóriára nézve inkább paródia, simán ott a helye az első öt között a műfajban.

Ennek fő oka, hogy ez egy vicces paródia, ami elég ritka manapság. Ennek csak egy része az, hogy a humor-elemek – melyek a helyzetkomikumtól az abszurdon át a fingós poénokig (vicces fingós poénokig – magam sem hittem, hogy létezik ilyen) terjednek – jól ülnek, és nem próbálnak meg a néző arcába mászni. A legfontosabb talán, hogy a forgatókönyv nem pusztán humorkodó változata korábbi horror-klasszikusoknak, hanem önmagában is megáll a lábán, ráadásul tiszteletben tartja a műfaj hagyományait is.

„Vannak kint zombik?”
„Ne mondd ezt.”
„Mit?”
„Ezt.”
„Mit?”
„Azt. A Z-szót. Ne mondd.”
„Miért?”
„Mert ez nevetséges.”

Ilyen hagyomány például, hogy a zombik a történet szempontjából csak háttér-elemek, az igazán fontos az, hogy a hatásukra mivel reagálnak és hogyan viselkednek egymással a karakterek. Ezt a Shaun olyan szinten követi, hogy a privát problémáikba beleborult szereplőknek csak nagyon későn esik le, hogy emberevő halottakkal teltek meg London utcái. (Talán az egyik legzseniálisabb jelenet a filmben, mikor a szakítását követő ivászat után kómás és befordult főszereplő reggel eltántorog a boltba, bevásárol majd hazamegy, miközben észre sem veszi a körülötte nyüzsgő élőhalottakat.)

„Nézzétek meg megint, hogyan mozog. Látjátok, nagyon merev. Mintha alvajárna. Nézzétek az arcot. Üres kifejezés, egy árnyalatnyi szomorúsággal. Mint egy részeg, aki elvesztett egy fogadást.”

A másik hagyományos elem, hogy az itteni zombik nem afféle szteroidokon hizlalt, vadul rohangáló monszták, hanem a jó öreg, lassú, darabos mozgású, üres tekintetű, tudattalan holtak. Diétájuktól eltekintve tulajdonképpen teljesen olyanok, mint az élők és erre a film rá is játszik.

A zombi-katasztrófa oka sem derül ki, ami szintén tradíció. Ez amúgy nem a bizonytalanság és a rejtély miatt történik, mint általában – egész egyszerűen nem érdekli a szereplőket és elkapcsolják a tévét a magyarázat előtt.

És persze van vér is. Bár a film elsősorban horror-paródia (a készítők azt hiszem romantikus horror paródiának írták körül), azért akad egy-két meredekebb rész belekkel és vérrel. Különösen a vége felé durvul be az akció és kezdenek repkedni a húscafatok, de még ezt is elegánsan teszi; a film amúgy meglepő finesszel ugrál az egyik pillanatban paródia a következőben a drámai jelenetek között.

A hagyományok mellett persze ott van a szereplőgárda is. A színészek között elsősorban a címszereplő-forgatókönyvíró Simon Pegg alakítása emlékezetes, a parkolópályára került Shaunként, aki 29 éves, nincs jövője, és pocsék melóhelye, valamint kedvenc kocsmája közt tölti az életét. A barátnőjét visszaszerezni próbáló kedves lúzer alakja, aki a zombik támadása elől is kedvenc törzshelyére menekül egész egyszerűen telitalálat. Plusz, krikettütővel henteli az élőholtakat, ami a műfajban nem nagyon fordult még elő és igazi angol ízt ad a mészárlásnak. Rajta kívül talán még a tökéletesen használhatatlan, önállóságra képtelen és talán nála is nagyobb vesztes lakótársat, Edet alakító Nick Frost, valamint Shaun merev és kommunikációképtelen mostohaapját játszó Bill Nighy az, akiket leginkább ki lehet emelni.

Ami a történetet illeti, nem az a különösebben bonyolult dolog, viszont a főszereplő kapcsolatának helyrepofozása és a túlélés kérdései mellett jut hely diszkréten elhelyezett filmutalásokra („Az előzetes hírekkel ellentétben a fertőzést nem kísérleti majmok okozták.”), némi kapuzárási pánik-poénkodásra és némi szatírára is. Nem nagyon vannak üresjáratok, nem ül le a film – nagyon eltalált alkotás, na.

Nehéz fékeznem magam, hogy ne lövöldözzem le a film összes poénját – legyen talán elég annyi, hogy ötödszöri megnézés után is szórakoztató bírt maradni. Ez persze jelezheti az én egyszerűségemet is, de privát véleményem szerint a Shaun of the dead az utóbbi pár év egyik legjobb filmje. Műfajtól függetlenül.

A filmet nem mutatják be a hazai mozik, de a DVD november 16. óta kapható a boltokban.