Peter S. Beagle: Fabula a molyokról

Peter S. Beagle-t kevesen ismerik. Bár minden vágyam, hogy egy napon a regényeit is megosszam veletek, egyelőre be kell érnem (és nektek is) azzal, hogy a hírújságjában időről-időre felbukkanó kis mesékkel vagy versekkel próbálok ízelítőt adni az írásaiból. Nem könnyű a dolgom persze – nem kimondottan az egypercesek mestere; de addig is, amíg hosszabb műve meg nem jelenik magyarul, csak ennyivel szolgálhatok. – ford.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ifjú molylepke, aki nem hitte el, hogy a molyok életének feltétlen sisteregve, megpörkölve kell véget érnie. Valahányszor azt látta, hogy egy barátja vagy unokatestvére, vagy egy vadidegen végzetes randevúra siet egy menórához vagy kályhához, a saját szíve egy darabkája is megfeketedett és hamuvá omlott. Egy este összehívta a világ összes molylepkéjét, és prédikációt tartott nekik:
– Gondoljatok csak rá, milyen szép a világ! – kiáltotta szenvedélyesen. – Gondoljatok a holdra, a nedves fűre, a társaság örömére! Gondoljatok a kesztyűbélésekre, a teveszőr kabátokra, a nyusztstólákra, tollboákra, gondoljatok a kasmír szívszorító, elveszett ártatlanság-ízére! Az élet szép, és a szeretet fontos igazán egyedül. Miért keressük a halált, miért éhezünk a gyertya gyűlöletes ölelésére, a fűtőszál keserű csókjára? Lehet, hogy a világegyetem tévedései vagyunk, de gyönyörű tévedések, és nem szabad úgy élnünk, mintha ocsmányak volnánk. A láng becsap, és csak a szeretet létezik.
Valamennyi molylepke zokogott. Billiónyian tömörültek köré, szentnek nevezték, és fogadkoztak, hogy változtatnak az életükön. – A világnak most szeretetre van szüksége! – kiáltották egy rovarként. De aztán a világon mindenütt felgyulladtak a fények, mert már vacsoraidő volt. Tüzek gyúltak, gázégők izzottak kéken, reflektorok és fényszórók és zseb- és utcai lámpák villództak, sisteregtek és lángoltak rejtelmesen. A történelmi gyülekezet minden egyes molylepkéje egy rovarként röppent fel, hogy elhamvadjon, mintha semmi el nem hangzott volna. A levegő zümmögött mohóságuktól.
– Gyertek vissza! Gyertek vissza! – kiáltozta a szegény molylepke, aki úgy érezte, ezúttal egész szíve elparázslik. – Mit mondtam nektek? Azt mondtam, nem élhettek így, meg kell őriznetek magatokat a szeretet számára – és ti is tudtátok, hogy igazat mondok. Miért ölelitek magatokhoz a halált, ha ismeritek az igazságot?
Egy vén, vándor molylepke, akinek szépségét tönkretette, hogy egész életében éjszakai focimeccsek reflektoraira vetette magát, egy pillanatra megállt mellette. – Fiam, teljes szívünkből egyetértünk veled – mondta. – Csak a szeretet számít, és minden más csak árnyék. De egy jó tűz az azért mégiscsak valami.

Erkölcsi tanulság: Mindenki jobban tudja. Ez a probléma, nem a válasz.

Forrás: www.peterbeagle.com