Fvlminata

Az ókori Róma, bár mozgalmas történelmi korszak, viszonylag kevéssé mozgatta meg eddig a szerepjátékok területét. Jó, akadt egy-két próbálkozás, mint a GURPS: Imperial Rome, vagy egy, emlékezetem szerint AD&D-hez készült kiegészítő, de a korszaknak inkább csak bizonyos elemei szivárogtak át egyes játékokhoz. Az, hogy az efféle „tiszta” történelmi szerepjátékok miért nem lettek népszerűek, az nem képezi az írás tárgyát – bár gondolom némi köze van a dolognak ahhoz, hogy a fantasy világokon több a fantasztikus/mágikus rágcsálnivaló, plusz a történelmük is kevésbé kötött – mindenesetre a szintén Róma-témájú Fvlminata nem is tartozik a tisztán történelmi játékok közé. Bár, az igazat megvallva mellettük sem maradna el túlságosan.

A Fvlminatát egy apró kiadó, a Thyrsus Games készítette és összesen két kiadást ért meg. A második kiadás 2002-ből származik (sajnos nem volt módomban összehasonlítani az első változattal), és úgy tűnik, hogy egy időre a cég hattyúdalát is jelentette. Nem mintha rosszul ment volna a játék; a könyvek majdnem az utolsó darabig elfogytak, nagyon pozitív kritikákat kapott. A gond a terjesztővel volt: a Wizard’s Attic nevű internetes bolt, amely számos más kis kiadó reménybeli terjesztőjévé vált, váratlanul és homályos körülmények között beleállt a földbe. A Thyrsus mellett – a pletyka szerint egy fillért sem kaptak az eladott könyvek után – a remek Talislanta negyedik kiadását gondozó Shooting Iron is kis híján végzetes sebet kapott, nem is szólva a kisebb nevekről. Jelenleg mintha kezdene visszatérni az élet a társaságba, de az egyetlen viszonylag bíztató fejlemény a Fvlminata d20 változatának közelgő megjelenése. Ez valószínűleg kizárólag pdf formátumban jelenik meg, remélhetőleg némi plusz fényt vetve a sokat szenvedett játékra.

Szóval nyugaton sem csak móka-kacagás, rabló-pandúr és lekváros palacsinta az élet, de inkább nézzük, mitől is olyan különleges ez a Fvlminata:

Először is, a világa miatt. A Fvlminata alternatív történelme egy fontos pontban különbözik a miénktől, és ezt a fontos pontot Lucius Aufidius Caelusnak hívják. A mi történelmünkben ez a fiú tragikus halált halt a Pompeiit elpusztító vulkánkitörés során. A Fvlminata világán azonban a végzetes nap reggelén úgy döntött, hogy nem marad otthon, hanem elkíséri a tengerpartra ifjabb Pliniust. A fiú életben maradt, de a pusztítás élménye örökre megmaradt benne, és már-már mániákus elszántsággal szentelte életét a vulkáni erők titkának.

Bizonyos mértékig sikerrel járt, kísérletei során sikerült felfedeznie az általa csak terra fulminatának nevezett anyagot, amit mi puskapornak nevezünk. Néhány évtized múlva ez a találmány radikális változásokat hozott a római hadviselésben: a légiósok fegyverzetéhez már hozzátartoznak az ágyúk és muskéták is. A titkos összetételű csodaszernek hála a Római Birodalom hatalmasabb és szilárdabb, mint valaha…

Lehet, hogy a muskétás légiósok ötlete heveny vállrángatásra késztet néhányakat, de az ötlet szerintem klassz. Először is, teret biztosít egy, a miénktől teljesen eltérő, de mégis hiteles ízű római történelem kialakításához a játékban, ami némi szabadságot ad a mesélőnek. Másrészt, mivel az egyéb radikális változtatásokkal csínján bántak a szerzők, a lőpor dolgot bármikor ki lehet emelni a világból, és ízlés szerint visszatérni a hagyományos Rómához.

Már a bevezető pár oldalon látszik, hogy a készítők célja nem a „kalandozók tógában” jellegű játék megírása volt. Részint a szöveg tele van a fontosabb kifejezések latin megfelelőivel (nem nyelvszakosok számára csupán zárójelben, hogy azért olvasható maradjon a dolog), amelyhez egyből kiejtési segítség is járul. Egy általában jól jövő kis táblázat a római számokról, kis kitérő a római naptárról, majd az a két oldal, ami azonnal eladta nekem a könyvet: egy rövid teszt arról, hogyan reagál különféle eseményekre egy ideális római polgár. (Például itt van az első kérdés: mit tegyen az ember, ha véget ér egy polgárháború, de a húga nem jelenik meg a győzelmi ünnepen, hanem a másik oldalon harcoló, elesett férjét gyászolja? Természetesen ledöfi őt szégyenletesen hazafiatlan viselkedése miatt.) Ezzel a pár aprósággal egyből a megfelelő hangulatba billenti az embert a könyv.

A második fejezet a karaktergenerálással foglalkozik: ez, és az egész szabályrendszer a Fvlminata másik egyedi vonása. A rendszer célja ugyanis nem a való életbeli realizmus elérése, hanem a római gondolkodásmódra épülő világkép szerinti működés. A részletekről később.

A karakter egyik elsőnek eldöntendő tulajdonsága a társadalmi rang, ez hatféle lehet: szenátorok, lovagok és plebejusok (ez a három a római polgárok-kategória), valamint szabadok, idegenek és rabszolgák (ők a nem-polgár kategória). A történelem órákról távol maradtak kedvéért négy oldal rövid összefoglaló található ezekről. A rangok nem csak a karakter anyagi helyzetére vannak hatással: mivel a magasabb rang részben a karakter vele született tulajdonságainak, részben pedig az isteni gondviselésnek eredménye – legalábbis a római gondolkodásmód szerint – harcban például mindig a magasabb társadalmi rangú karakter cselekszik elsőnek. Ez elsőre kissé bizarrnak tűnhet a hiteles szimulációért rajongók számára, de ha belegondol az ember, hangulatos ötlet.

Nincsenek kasztok a játékban, a karakter a státusz mellett (és ahhoz illő) foglalkozást választhat, amelynek megvan a maga tipikus képzettség-igénye is. Huszonvalahány foglalkozást sorol fel a könyv a kocsihajtótól kezdve a mágusokon át (igen, ezen a világon valósak a boszorkányokról és egyéb bűbájosokról szóló római hiedelmek) a kereskedőkig elég széles a választék.

Négy főtulajdonság létezik: Intelligentia (IQ), Agilitas (ügyesség), Pietas (morális értékek, egyfajta kötelességtudat, intuíció jellegű képességek) és Vis (fizikai erőnlét). A tulajdonságokat pontelosztással állapíthatja meg a játékos. Képzettségből ötven körül van, szintén pontelosztással veheti fel őket az ember karaktergenerálásnál, de ezekkel kapcsolatban van egy apró plusz: minden képzettség valamely római isten támogatása alá tartozik (Az íjászat például Diana, a filozófia Minerva, míg a törvények ismerete Jupiter asztala.) Ha a karakter élete során elkötelezi magát valamely isten mellett, úgy az adott istenhez tartozó képzettségre automatikusan plusz szintet kap.

A jellemek megoldása is eredeti: római nézet szerint egy embert a testnedveinek egyensúlya határozza meg, melyek közül ha valamelyik túlsúlyba kerül, úgy melankolikus, szangvinisztikus, flegmatikus vagy kolerikus vonásokat vehet fel. Bár a római ideál a testnedvek – és az érzelmi világ – tökéletes egyensúlya, a kezdő karaktereknek három pontot kell elosztaniuk a négy kategóriára. Mivel az egyensúlyból kiesett szervezet különféle viselkedési formákat eredményez, a karakter legalacsonyabb főtulajdonsága valamint testnedveinek értéke közösen határozza meg a rá jellemző fő személyiségjegyeket. Ez is egy meglehetősen furcsa, de a világ hangulatára erősen rájátszó ötlet, ami kissé korlátozónak tűnhet, de nem a játékos helyett játssza a karaktert, hiszen ezek mellett az alapok mellett még szabadon lehet variálni azt. Amúgy a testnedvek egyensúlya nem csak az eszményi római polgár képének elérése miatt lehet fontos: egy egyensúlyban levő karakter kétszer annyi próbát dobhat újra egy játékülés alatt, mint érzelmi kilengésektől sújtott társai.

A római nevekről (a könyv végében egy nagy rakás található segítségül), családjáról és egyéb háttérinformációkról is következik némi segítség, majd tizenkét példakarakter a fejezet lezárásaként.

A harmadik fejezet egy szintén érdekes, bár némileg vitatható vonásával foglalkozik a játéknak: a rendszerrel. Az még nem különösebben radikális ötlet, hogy a képzettségek értékét passzívan is lehet használni – ha dramaturgiailag nem fontos, nem kell kockával dobni, ha elég magas a karakter értéke, akkor feltehetőleg automatikusan elvégzi az elé kerülő feladatot. A dolog a dobásoknál lesz cifra:

A Fvlminata ugyanis a római kockákat (tali) használja, amely nem más, mint négy darab birka ujjperec, és a szabályok is próbálják imitálni a régi római kockajáték szabályait. Mielőtt mindenki rohanna a henteshez, használható négy darab d8 is, amelynek oldalain a 6, 4, 3 és 1-es számok szerepelnek. A képzettségdobások első része még nem bonyolult: az ember összeadja a számokat, a próbában érintett képzettség és főtulajdonság értékét, és készen is van. Ha a célszámot megdobta (vagy minden kockán 1-et dobott), a próba sikeres.

A dolgok a próba sikerének szintjénél lesznek kissé bonyolultak: ilyenkor a játékos ismét dob a négy talival, de nem adja össze az értékeket, hanem a négy kidobott értéket nézi. Hat lehetséges kombináció fordulhat elő (Például ha egy dobásban csak egyetlen hatos született, akkor az Senionak számít, ami a legrosszabb kombináció, kivéve ha a többi számból is csak egy van, mert az egy Vénusz, ami a második legjobb…) amelyek változó bónuszokat vagy éppen levonásokat adnak a próba sikeréhez. Bár el kell ismerni, hogy az ötlet hangulatos, nem feltétlenül a leggördülékenyebb megoldás; jó lett volna, ha legalább az alap sikertáblázat (ami nem foglal sok helyet) rákerül a karakterlapra is, mert elég nehéz megjegyezni. Sajnos az egyes képzettségtípusokhoz külön-külön sikerszint-táblázatokat hoz a könyv (összesen hatot), ami legalábbis a mesélő előtt jó ha ott van. A további szabályok (harc, fegyverek) nem bonyolultak, de a dobásrendszert szokni kell. Bár nem vagyok barátja a d20-asításnak, és a Fvlminata rendszere minden furcsaságával együtt is tetszik, el tudom képzelni, hogy a készülő új változat valamivel emészthetőbb lesz a nagyközönség számára és több potenciális játékost hoz – ha nem veszti el a régi rendszer által megtámogatott egyedi hangulatot.

A negyedik fejezet olyan húsz oldalon próbálja összefoglalni a Római Birodalom pillanatnyi állapotát: a városokra jellemző főbb pontokat és azok feladatait; egy gyors összefoglalót magáról Rómáról; a vidék állapotát; illetve nyolc oldalon egy-egy bekezdésnyi információt az összes provinciáról. Ezek az adatok helyhiány miatt ugyan nem lehetnek teljesek és néhol kissé történelemkönyv-ízűek, de látszik, hogy a készítők alaposan utánanéztek a témának és tulajdonképpen jól használhatók. (Különben is, további információkért csak fel kell lapozni egy történelemkönyvet.)

Az ötödik fejezet tizennégy oldalban foglalja össze Róma történelmének főbb eseményeit, és a jelenlegi államszerkezetet. Érezhető a szándék – nem csak itt, de az egész könyvben – hogy a Fvlminatát elsősorban nem a kalandozós beállítottságú játékra szánták, hanem inkább az intrikákban gazdag, pezsgő római élet kavarásaira. Persze az orvgyilkosságok, gladiátorviadalok vagy éppen a határvidékek háborúi adhatnak némi fűszert a hangulatba – nem is szólva mondjuk egy rabszolgalázadásról és más egyebekről – ezt azért jó dolog észben tartani. Ami számomra pozitív volt, hogy sikerül nem túllihegnie a játéknak ezt a konspiratív vonalat.

A hatodik, Pax Romana fejezet ebben is segít: olyan húsz oldalon ad áttekintést a római polgárok mindennapjairól. Társadalmi viszonyok, öltözködés, ételek, vallás, ünnepek, papság, gazdaság, ipar, kereskedelem, gyógyászat – elég erős itt is a történelemkönyv-feeling, de – számomra legalábbis – a téma elég érdekes, és rpg-ben elég szűz terület ahhoz, hogy érdemes legyen végigolvasni. Plusz, az itteni információk alapján a fentebb emlegetett kavarós kalandok is könnyebben belőhetővé válnak a mesélő számára.

A hetedik fejezet tizenvalahány oldalon foglalkozik a három legfontosabb szórakozási formával: gladiátorviadalok (gladiátorok fajtái, küzdelemfajták), kocsihajtó versenyek (csapatok, szabályok, játékban való lerendezése a versenyeknek) valamint a színház jellegzetességei. Lehet benhurkodni ezerrel.

A nyolcadik, húszoldalas fejezet a római hadviselést taglalja: a légiók felépítése, főbb stratégiák, tisztek és közkatonák bemutatása, különleges katonai alakulatok, vízi erők – ez is történelemkönyv ízű kissé és számomra fájdalmasan hiányoznak a potenciális ellenségekről szóló részletesebb információk, akiket ez a hadigépezet nyilván probléma nélkül söpör el, de ettől függetlenül hozza a könyv általános szintjét ez is.

A kilencedik, negyven oldalas fejezet témája a misztikusabb tanok. Elsőnek mondjuk a puskaporral és az azzal kapcsolatos állapotokkal kezd – a csodafegyver körüli kavarás nyilvánvaló de hálás játéktéma lehet -, majd utána rátér a valódi mágiára. A mágia a Fvlminata rendszerében ugyan létezik, de némileg megbízhatatlan és kevéssé látványos dolog. Rendszer szinten egyszerű varázspont alapú varázslatokat (illetve amuletteket, varázsitalokat, és egyebeket) használ a játék (a pontok száma erősen limitált, úgyhogy nem nagyon lehet számítani az ellenfeleket agyon-vissza kasztoló karakterekre). A mágiákat származás szerint csoportosítják, perzsa, etruszk, egyiptomi meg még néhány kategória szerint, kiemelve az egyes irányzatok főbb jegyeit. Ezek elsősorban a mágiát gyakorló egyének szokásairól esetleges szertartásairól szólnak, szóval főleg hangulati és háttérelemek. Összesen hetven példavarázslat található a könyvben, az egyszerűbb trükköktől (hangutánzás vagy éppen a halottak erejének rövid ideig tartó kölcsönvétele) a kimondottan durvának tűnő démonidézés-jellegű dolgokig. Stílusos fejezet.

A tizedik fejezet egy rövid példakalandot és a kalandhelyszín leírását, valamint általános mesélői tippeket tartalmaz tizenöt oldalon, majd a már emlegetett névlista, szójegyzék, némi szakirodalom-lista és tárgymutató zárja a könyvet.

A Fvlminata egy furcsa, de mindenképpen érdekes és alaposan összerakott szerepjáték. Egyrészt remek példája a hangulatot mindenek fölé helyező rendszermegoldásoknak – paradox módon épp ezek a megoldások döcögőssége zökkentheti ki a játékosokat a hangulatból – másrészt háttéranyagnak sem rossz, még ha figyelmen kívül is hagyja az ember a puskaporosdit. A könyv egy 230 oldalas, puha kötésű, nem különösebben látványos kivitelezésű darab – igaz, a borítón Christopher Shy festménye látható és a belső képek se rosszak. Ami a felhasználhatóságát illeti – valószínű nem jön be minden csapatnak, legrosszabb esetben hamar elkezdhetnek röpködni az Asterix-poénok, de ha valakit csak kicsit is érdekel ez a korszak, meg egy kissé formabontó rendszer, érdemes egy pillantást vetnie rá.

Nagyon remélem, hogy lesz folytatása és hogy a készítők nem ábrándultak ki végleg az iparból az anyagi problémák miatt, mert részemről vevő lennék a további munkáikra is. Ez egy nagyon kellemes cucc.