Alien vs. Predator

(Spoilerek alant, szóval óvatosan az olvasással.)

Talán mindenki ismeri ezt a két figurát. Az egyik tojásból kel ki, hogy a mellékszereplőkbe petézve, majd azokból kikelve szülessen újjá, mellesleg sokat nyáladzik és savas a vére, a másik meg egy rasztafrizurás monszta, aki alkalmilag láthatatlan, fura fegyverei vannak és trófeákat gyűjt. Fénykorukat valamikor a hetvenes-nyolcvanas évek környékén élték, amikor mindkét izéről két-két film készült.*
Az Alien volt a nagyobb durranás, az első rész űrhorrorjával és igencsak eltalált szörnyével, valamint a talán nála is jobban sikerült, feszes tempójú akció-folytatásával. A Ragadozó 1-2 inkább voltak jól sikerült B-filmek, de kategóriájukban ők sem muzsikáltak rosszul.

A két frencsájz összebuherálása már a Ragadozó második része előtt felmerült egy AvP képregény formájában, majd a Predator 2-ben már egy idegen koponya-trófea is feltűnt a ragadozók űrhajóján. A rajongók belelkesedtek, a régóta tervezett film azonban csak nem jött.

A régóta készülő filmek valahogy baljós aurát hordoznak. A katasztrofális Macskanő is elég sokat hányódott a stúdiók berkeiben, és az AvP film is késett vagy tizennégy évet. Ez idő alatt születtek a témában mindenféle játékok – igen jók -, regények – hivatalos és kalóz vegyesen – meg más egyéb képregények, egészen az eszelősségig fokozva. (Superman vs Alien, Batman vs Predator, sőt, volt olyan is, ahol többek között Plastic Man hentelt Ragadozót… Remélem, ezekből is készül filmfeldolgozás, frenetikus potenciál van bennük.) Aztán megjött a film.

Az AvP legnagyobb problémája alighanem egy súlyos félreértés: bár az előzmények címei mind a főmonszta nevét viselték, azok nem elsősorban a főmonsztáról szóltak. Ripley, Parker, Hicks, Hudson, Vasquez, Dutch, Harrigan, Lambert meg a többiek – ők voltak azok, akiknek a sorsáért azért némileg aggódott az ember, ők követték el az azóta szállóigévé vált beszólásokat (“Hé, Vasquez, néztek már férfinak?” “Nem, és téged?”, “Te vérzel!” “Nincs időm vérezni.”, “Felszállunk és orbitális pályáról felégetjük az egészet. Csak így lehetünk biztosak”) és úgy általában ők voltak emlékezetesek a filmből.

Az AvP-ben mindez hiányzik. A tökéletesen semmitmondó és ostoba forgatókönyv és rettenetes párbeszédek még csak esélyt sem adnak a színészeknek arra, hogy kiforrjanak, így a nézőben csak bizonytalan körvonalak maradnak a sorra elhulló figurákról. Van ugye a Bishop gyerek, aki nem sok vizet zavar, szerepe mindössze annyi, hogy legyen a filmben valaki a régebbi epizódokból, egyszersmind ő legyen a második színész, aki mindkét frencsájzban felbukkant.**
Van még a túlélő csajszi, aki afféle segéd-Ripleynek lehet szánva – mellesleg már az első kockától fogva üvölt róla a “TÚLÉLŐ! felirat, de valahogy képtelen arra, hogy egy pillanatig komolyan vehető legyen keménykedő dumájával. A többiek már csak halovány emlékfoltok: van a régész bácsi, aki úgy olvassa a történelem előtti hieroglifákat a sötét és a mínusz negyven fokos hideg ellenére pókháló-lepte falakról, mint mások a Blikk vezércikkét – és ilyen közvetkeztetéseket lődöz magából, hogy: “Az azték naptár metrikus volt. … Emiatt azt hiszem, hogy a templom minden tíz percben átalakul.”

És ami a legrosszabb: igaza van a következtetésekkel.

A többi, tökéletesen arctalan mellékszereplő közül talán még az a pofa említhető, aki már az elején megpecsételi a sorsát azzal, hogy a családjáról mutogat fényképeket – ő sem mutat sokat, de halálában is messze a legtökösebb gyerek az egész bagázsból, beleértve a földönkívülieket is. A többiek egész egyszerűen érdektelenek. És ha a szereplők érdektelenek, akkor lehet elővenni a keszkenőket és párás szemmel integetni a távozó izgalomnak.

Emlegettem a forgatókönyvet: bocsánatkérő eufemizmus így nevezni ezt a valamit, amely eleve elhibázott az alapötletét tekintve. Kezdve rögtön azzal, hogy az időt és helyet jelen korunk Földjére teszi. Ezzel alapból kilő minden feszültséget, hiszen a monszták eleve nem győzhetnek, másrészt megfosztja a nézőket az impulzuskarabélyok és elektronikus fegyverek robajától. Nézzünk szembe a tényekkel, az AvP-től nem vár komoly mondanivalót a néző. (Semmi olyasmit példának okáért, hogy az idegen királynő belebámul a kamerába, majd monológba kezd, hogy “Azt hiszem alapvető agressziónk oka az lehet, hogy orális jellegű szaporodásunkból hiányzik a melegség, és ez rányomja bélyegét utódaink nevelésére is”, vagy mondjuk egy könnyekkel küszködő ragadozót, aki közli, hogy “ez az életem, pedig annak idején sokat sírtam a Bambin.”) Nem, ide pergő akció – a film első harmada szinte teljesen üresjárat -, robbanások, tesztoszteronban ázó beszólások kellenének. Meg kevésbé idióta figurák. Aranyszabály, hogy ha a szereplők hülyeségeket csinálnak – “Hé, itt egy óriási templom az atlantiszi jég alatt, és hőhullámokat bocsát ki magából! Indítsunk expedíciót! Hé, valaki vagy valami egy óriási lyukat fúrt a jégen a templomig, valószínűleg az űrből! Ez épp kapóra jön, menjünk és nézzük meg, mi van odalent!” – akkor rohamosan veszítik az esélyt mindennemű együttérzésre. Adjuk hozzá a komolykodó dumákat, logikai marhaságokat, vagy épp a szimpla ostobaságokat – kedvencem, amikor a több ezer éves templomban található naptár-valamin beállítják az aznapi dátumot, hogy kinyissanak egy tárolót – és ezen a helyzeten csak tömény akciózás javíthat.

Nos, akció az tulajdonképpen van: az emberek sokat rohannak össze-vissza a labirintusban, meg lövöldöznek is egy csomót – minden sarkvidéki expedíció fontos része pár kommandós kísérő, lézercélzós géppisztolyokkal – plusz az idegenek és ragadozók is hentelik egymást. Igaz, ez utóbbi inkább emlékeztet mondjuk a Godzilla vs akármi alkotásokra, amelyekben vastag gumiruhába öltözött emberkék püfölték egymást, a ragadozók ugyanis erősen egy kissé elhízott és szadista Bob Marley beütésnek tűnnek. A két főmonszta első látványos összecsapása meg olyan szinten pankrációszerű, hogy már vártam, hogy a kissé összetépett idegen mikor adja át a ringet mondjuk Hulk Hogannak.

Hm, Hulk Hogan vs. Bob Marley…

Amúgy, ha már az idegen akciózásnál tartunk: elvileg ezek a ragadozók durva gyerekek voltak valaha, nekem legalábbis az volt az érzésem a korábbi filmek alapján. Azok a típusú fickók, akik már az emberi bordákból készült bölcsőben is olyan altatódalokat hallgattak, mint a “Hent, hent, hent/tépd ki a gerincét/hent-hent-hent!” *** meg ilyenek. Ehhez képest rendkívül alulteljesítenek, még akár Hudsonhoz képest is aki, mint tudjuk, csak híradós volt (messze békésebb bölcsődalokkal), mégis hatékonyabban hentelte az idegeneket. És akkor még nem is szóltam mondjuk Ripleyről vagy Vasquezről. (Jó, utóbbinál talán lehettek ilyen durva altatódalok.)

Az akciójeleneteken az sem segít sokat, hogy a túl gyors vágások miatt azt sem nagyon látni, mi történik, de ettől nem annyira pergő, mint inkább kusza lesz az akció. A sötét templom-környezet (amely meglehetősen emlékeztet az AvP játékok pályáira) ugyan kínálna lehetőséget a hangulatos hatásokra, de a sötétben lopózó monszták valahogy kevésbé érvényesülnek, ha már az arctámadók is bullet-time effekt kíséretében ugranak áldozatukra.

Az utolsó harmad aztán végképp átfordul debilbe. A megmaradt ember és ragadozó vállvetve történő küzdelme, sőt előbbinek kvázi tiszteletbeli ragadozóvá való fogadása olyan szinten szánalmas, hogy már csak kínjában röhög az ember. Mintha korábban nem is az ő társait ölték volna meg/belezték volna ki/vitték volna trófeának, a hölgyemény mély beleéléssel fogadja a megtiszteltetést. (Ezt nem sokkal megelőzően az ember már szinte várja, hogy az obligát lefutom-a-robbanást jelenetnél kéz a kézben meneküljenek, plusz a vége felé már minden pillanatban várható volt az a szintű nyálcsordulás, hogy felvilágít a ragadozó mutatóujja és/vagy a szívfénye, miközben körbekínálja a füvet.) Hol van Dutch Schaeffer, amikor a világnak szüksége volna rá? Oké, annak idején Harrigan hadnagy egy régi stukkert kapott ajándékba teljesítményéért, ezt most überelni kell egy made in ragadozó-lándzsával? Pont attól a fajtól, amely amúgy inkább felrobbantja magát, nehogy a ketyeréi a zsákmányfajok kezére jusson?

Nem mintha ez az egyetlen következetlenség lenne az előzményekhez képest. Az idegeneknél újabban az arctámadókból húsz percen belül lesz kifejlett példány – a földi helyszín miatt kellett ennyire felgyorsítani a dolgot, gondolom én -, de az eddig kifejezetten a hőséget kedvelő ragadozók is furán mutatnak a Déli sarkon. Az ilyen apróságok persze nem jelentenek sokat, ha a néző egy kikapcsolt aggyal végigélvezhető akcióhentet akar látni, de mivel ezt az akcióhentet jórészt az előzményeket bebiflázó rajongók néznék meg, nem biztos, hogy jó ötlet a kánon újrafogalmazása. (Nem is csoda, hogy az erős kezdés után a második héten már jókorát zuhant a film az amerikai mozikban.) Plusz, mivel jó eséllyel mindenki ismeri mindkét monsztafajt, talán nem a legjobb ötlet azzal elütni az időt, hogy a szereplők felfedezik az idegenek szaporodási ciklusát.

Gondolom, nem csak a rendező, Paul W.S. Anderson felelőssége ez a rettenet, amely egy csapással nyírja ki mindkét sorozatot, de nem tudom túltenni magam az érzésen, hogy ő a főbűnös. (Már a forgalmazón kívül, amely egy kevésbé véres, ifjoncok számára is megnézhető filmhez ragaszkodott.) A fazonnak nem nagyon akadt még értékelhető produkciója, talán az elviselhetőnek mondható Resident Evilt kivéve – amelynek épület-effektjei idegesítő módon köszönnek vissza itt. Hiába, a fazon nem egy Ridley Scott vagy James Cameron.

No mindegy, részemről továbbra sem létezik AvP film, és várom azt a napot, amikor végre elkészül az is. Remélhetőleg a jövőben játszódik majd, tengerészgyalogosokkal és az idegen fajokéval összemérhetően gennyes emberekkel, akik lehetőleg elég aljasak, hogy kijátsszák egymás ellen a kétféle monsztát. (Álmaim zárójelenete valami olyasmi lenne, hogy az utolsó ragadozó épp fáradtan térdre zuhan az ellenfeleiből képződött savtó előtt, mikor a fedezékből előmászik egy kommandós, és szépen fejbe lövi a rasztafejűt. Vagy valami ilyesmi.)

Persze ízlések és pofonok. Ha valaki mégis meg akarná nézni, ne engem hibáztasson az elvesztegetett másfél óráért vagy a mozijegy áráért.

Attila

* Igen, én is tudok két további Alien-filmről, létezésüket azonban tagadom. Nem, ezekre a szutykokra sohasem került sor.

** Az első természetesen Bill Paxton, aki részint Hudsont játszotta az Aliensben valamint Lambertet a Predator 2-ben. Valamint az egyik punkot, akit a ruhájáért ölt meg a Terminátor.

*** A ragadozók nyelvén persze ez sokkal jobban hangzik.