MotoCaust

A világ megváltozott, amikor egy langymeleg nyári délután Észak-Amerika közepén egy jókora meteorit landolt. Pontosabban, a világ, ahogy mi ismertük, az egyik pillanatról a másikra véget ért.

Az Egyesült Államok darabokra hullott: városállamok, magányos erődítmények uralják a vidéket, a kihalt utakon rablóbandákba és magányos portyázókba botlik az egyszerű utazó. Rablóbandákba és… …és élőholtakba. Merthogy az a bizonyos meteorit egyéb meglepetéseket is tartogatott a Kék Bolygó számára…

Dióhéjban ennyi lenne tehát a MotoCaust történelme. Nevetséges? Valószínűtlen? Meglehet, de ettől függetlenül az eredmény egy gyors, hangulatos, és nagyon élvezetes valami.

A játékhoz lényegében annyi felkészülés kell, mint az Országút harcosához, s máris útra kelhetünk egy világban, amely lehet, hogy ismerős a Falloutból és a Mad Maxból, mégis rengeteg egyéni meglepetéssel szolgálhat.

Természetesen ezek között a meglepetések között az első helyett maguk az élőholtak foglalják el. A több testből összeforrt, gyáva hústömegek, a halott óriásrovarok még csak-csak kielégítik a zombi-sztereotípiákat, de a motorosbandákba tömörült, emberi húson és kőolajszármazékokon élősködő motorfejűek, vagy az akár hús-vér emberek szolgálatába is elszegődő, csúcstechnikát használó, és szélsebes Árnyak (mindkét „faj” emberi intelligenciával rendelkezik) meglephetik azokat, akik csak egy baltával készültek a zombiírtásra.

A második meglepetés a rendszer, ami ugyan megjelenik, de rögtön az árnyékba is húzódik, teret engedve a történetnek, a kalandnak.

Kevés olyan rendszert ismerek, ahol ennyire egyszerű lenne a karakterek elkészítése. A három alaptulajdonság (Erő, Intelligencia, és Ügyesség) között három d6 eredményét oszthatjuk el, nomeg három plusz képességpontot.A HP minden esetben adott, húsz pontnyi sérülést gyűjthetünk össze. Majd jön a tizenkét szakértelem, amelyekre húsz pont jut. Ezen csupán az módosíthat, hogyha kiválasztjuk a hat archetípus egyikét, így plusz egy kockát kapva az elsődleges képzettségre, és egy-egy kockával csökkentve a hátrányos képzettségeket (például a Motorosfutárok Vezetése alapból elérheti a hetes szintet, míg Elsősegély és Lopódzás képessége karaktergeneráláskor nem emelkedhet ötös szint fölé, és ez utóbbi is hat pontba kerül nekik). Ezután nincs más dolgunk, mint elkölteni (az igencsak szűkös) 5d10x10 csereegységet az alapfelszerelésre, és máris hozzáláthatunk a talán karakterekkel egyenlő fontosságú felszerelés, a csapat gépjárművének kidolgozásához.

A géppark kialakításához a csapatnak karakterekként háromezer csereegységnyi tőke áll rendelkezésére. Ebből kell megvenniük a szükséges „alapvázat”, csakúgy, mint a különféle motor- és egyéb módosításokat, a páncélt, az esetleges fegyvereket, és az egyéb extrákat.

Ezek között kiemelten fontos szerepet kapnak a Flash extrák, tuningok. Hiába, a gyorsan változó arcok világában talán egyedül a dögös verda az, amivel meg lehet győzni a megbízókat, hogy érdemes velünk üzletet kötni, megéri tehát ezzel villantani.

Aki azt hiszi, hogy itt egy GURPS-nyi bonyolultságú járműtervezéssel állunk szembe, téved: szinte percek alatt össze lehet dobni akár egy több darabos gépparkot is, és ha igazán nem fűlik hozzá a fogunk, akkor nyugodtan rábízhatjuk ezt csapatunk azon tagjára, aki még nosztalgiával emlékszik vissza a Street Rod országúti autóverseny-szimulátorra.

Megvan tehát a csapat, és már csak az indítókulcs elforgatására várnak a járművek. Hogyan tovább?

A játék rendszere csak a legalapvetőbb dolgokra szorítkozik: 2d10-zel kell aládobnunk az alaptulajdonság+szakértelem+módosítók értéknek. Ha harcra kerül a sor, akkor mindkét fél ( a játékosok ill. ellenfelek) dob egy-egy d10-zel, a dobást hozzáadják a csapat legmagasabb gyorsaság-értékéhez, és az eredmény határozza meg, hogy melyik fél jön előbb az egész összetűzés során.

Ennél valamivel bonyolultabb a járműves harc. Talán a Dust Devils hatása, hogy egyre több játéktervező fordul újra a kártya alapú rendszerekhez, és úgy látszik, ez alól a MotoCaust sem kivétel.

A rendszer első látásra még itt is egyszerű: minden konfliktus elején a részt vevő felek öt-öt kártyát kapnak kézhez. Minden színnek megvan a maga funkciója: a pikké a támadás, a szívé a sebesség módosítása, a treffé az üzemzavar, míg a káróé a mindenféle trükkös manőver. Ezenkívül a bubi, dáma, király, valamint az ász még további különleges hatásokért felelős. Ám a különféle színek (melyeket a szabálykönyben sajnos csak kezdőbetűik jelzik), illetve például a sebzéshez használt különféle kockák elbizonytalaníthatják a rendszerrel még csak ismerkedő játékosokat.

A játék menete a kezdeti bizonytalanságok után meglehetősen gyors: az elsőnek cselekvő fél kijátszik egy támadó lapot, amelyre a másik fél bármelyik játékosa reagálhat egy védekező lappal, majd az utóbbiak támadása jön.

A lapok kijátszásása nem merül ki egyszerű ki-üti-felül-a-másikat kártyacsatában: a pontos hatást a lapot kijátszó játékosnak kell leírnia, s habár ez a Feng Shuitól és az Exaltedtől eltérően ritkán módosítja a létrejövő hatást, mégis, nélküle elvész minden, ami élővé és plasztikussá teszi az ütközetet.

Mindezidáig még nem szóltam magáról a könyvről. PDF-es kiadványról van szó, amiből ugyan készül egy limitált, nyomtatott változat, de valószínűtlen, hogy ehhez tudnánk hozzájutni.

Maga az alapkönyv közel ötven oldalas, és külalalkjában nem csak hozza a kiadótól (aki egyben az alapkönyv írója is) megszokott minőséget, de Christopher Shy gyönyörű, színes illusztrációi révén új mércét is állít a PDF kiadványok számára. Nem szabad elfeledkezni a hangulatteremtő írásokról sem, amelyek az illusztrációkkal tökéletes összhangban szinte belerángatják az olvasót a világba, és karakter- valamint kalandötletek tucatjainak teremtenek alapot.

De érdemes-e egy ennyire speciális világra összpontosító, egyszerű rendszerre költeni, akármennyire is jól nézzen ki? Úgy vélem, feltétlenül: Philip J. Reed híres arról, hogy nem hanyagolja el világait: biztos vagyok benne, hogy hamarosan tovább bővül a MotoCaust univerzumában játszódó kiadványok listája.

Mindemellett a játék gyors rendszere ideálissá teszi arra is, hogy más világokon is próbálkozzunk vele: a zombik elhagyásával tökéletes posztapokaliptikus országúti lövöldözést kerekíthetünk magunknak, de gond nélkül adaptálhatjuk a Fallout világára is. Az archetípusok, valamint a parti-jármű kialakítása pedig Firefly-ért kiált.

Mindenkinek ajánlom, akit nem bánt, ha egy szabálykönyv nem kétszáz, hanem csak ötven oldalas, és kedve támad egy kis országúti zombivadászatra.

(a kritika egy ajándékpéldányról készült)