Karaokezzünk a Bard’s Tale szereplőivel

Címkék

Egy igen érdekes ötlettel állt elő az InXile Entertainment a Bard’s Tale című kalandjáték modern feldolgozásában. Mivel számos NPC, illetve maga a főhős is gyakran fakadnak dalra, a fejlesztők ezen dalokba a játékosokat is szeretnék bevonni, méghozzá karakokezás formájában.

Nem csak a Tenchi sorozat szőke rendőrlánya, Mihoshi rajong a karaokeért, hanem a világ egyre több országában, így hazánkban is egyre népszerűbb ez az önkifejezésre lehetőséget adó szórakozás. Ezt meglovagolva találta ki Brian Fargo és az InXile, hogy a Bard’s Tale játékosai és élvezhessék ezt a szórakozást, méghozzá játék közben! Nagyon ne csodálkozzunk, hisz a játék főhőse, a kissé egoista kalandor maga is egy bárd, és a játékot folyamatosan áthatja a zene és az éneklés. Az ötlet úgy valósul meg, hogy a nem játékos karakterek által előadott, időnkét fontos információt tartalmazó, időnként szimplán bugyuta dalok szövege megjelenik a képernyőn, a szöveg felett pedig ott pattog majd a sárga kis labda, mely a karaoke bárokban is segíti a kiválasztott szöveg követését. Hogy beválik-e ez az ötlet, az majd kiderül ősszel, mikor mind a PC-s, mind a konzolos verziók az üzletekbe kerülnek.

Utolsó hozzászólások   [Ugrás a fórumhoz]

    Jester

    2004-06-22 09:03:19

    Nekem leginkább úgy tünik, hogy ez simán a felújítása a játéknak. Nem tünik túl szépnek, sem túl eredetinek.



    Vendég NeoMad

    2004-06-22 11:10:42

    Eddigi információi szerint a játék teljesen újra lesz írva, ez egy nagyon nagy poén benne, szóval már várom...



    Aapep

    2004-06-22 14:05:35

    Én elképesztő de jó ötletnek tartom. Myilván csak egy szűk réteget érint. Azokat, akik szeretnek (és tudnak) dudorászni:)Biztos lesz a progiban egy olyan opció hogy ki lehet kapcsolni az egészet. Egyébként meg nem tudtam anno jáccani a Bard's téllel mert a blockmásolóm elszúrta a copit..:)



    SirThomas

    2004-06-24 17:00:13

    Attila: sajnos nélkülöznünk kell majd a régi karaktereket... Pedig a BTIII-ban 80. szint főlé jutottam! :)




belépés jelentkezz be    

Back to top button