Cthulhu ismertetõ – The Disciples of Cthulhu II.

Bizonyára sokan vannak, akiknek ismerősen cseng a Disciples of Cthulhu név (és még többen, akiknek nem). Ez volt az egyik legelső antológia – 1975-ben jelent meg -, ami Lovecraft követőinek írásait szedte csokorba. (Négy közülük magyarul is megjelent a Galaktika Baráti Kör által kiadott Cthulhu hívása c. könyvben.) A kötet kissé vegyes képet mutatott: voltak benne gyengébb alkotások is (The silence of Erika Zann), de a Mítosz néhány legzseniálisabb műve is itt bukkant fel először (pl. Darkness, My Name Is vagy The Tugging) Nem véletlen, hogy a könyv csakhamar igazi „klasszikus”, a megszállott gyűjtők érdeklődésének tárgya lett.

Ugorjunk most egy nagyot az időben!

A Cthulhu hívása szerepjátékról elhíresült Chasoium 1993-ban indította útjára a Cthulhu Fiction névre hallgató, igényesen szerkesztett horrorantológia-sorozatát. (A sors furcsa fintora, hogy az ezután következő időben viszont magához a szerepjátékhoz elég rossz minőségű anyagokat sikerült publikálniuk…) A kötetek általában a Mítosz egy ismert szereplője (Hastur, Azatoth.) vagy szerzője (Henry Kuttner, Brian Lumley) köré csoportosulnak, de akad köztük egy-két „vegyes saláta” is. Miután 1996-ban megjelentették a Disciples of Cthulhu kissé átdolgozott kiadását, úgy döntöttek, nagy fába vágják a fejszéjüket: az eredeti válogatás szerkesztőjének aktív közreműködésével készítenek egy olyan antológiát, amely méltó az eredetihez. Az eredmény 2003 februárjában jelent meg, és az igen fantáziadús Disciples of Cthulhu II. címet kapta.

A nem túl hosszú (212 oldalas) kötet tizenhárom történetet tartalmaz, mindegyiket más szerző tollából. Látszik rajtuk, hogy értő kezek alkották őket: mindegyik novella korrekt, gördülékeny alkotás. Ez persze nem jelenti azt, hogy mindegyik jó is: ugyan egyik után sem éreztem azt, hogy időpocsékolás volt elolvasni, az viszont soknál előfordult, hogy a végén annyival léptem túl rajta, hogy „na ez is megvolt”. Különösen igaz ez a legelső novellára (The Bookseller’s Second Wife), ami egy jól megírt sztori, de maga a történet csak a jól ismert „gonosz nekromanta mások életerejével nyeri vissza ifjúságát” klisét ismétli. Nem hordoz sok újdonságot a dr. Moreau szigetének sorsát továbbgondoló novella (Eldritch), az „Interneten át idézek szörnyet”-etűd (The Web), vagy a Lovecraft Kívülállóját újrafeldolgozó szösszenet (The Last Temptation of Ricky Perez).

Szerencsére azért vannak itt jó dolgok is. Igazán hatásosra sikerült például a Passing Through c. mű, ami egy rossz útra tévedt matematikaprofesszor sorsát tárja elénk. Érdemes kiemelni Aniolowski úr novelláját (The Idol), ami a már unalomig ismert „Innsmouthi örökség”-témakörbe csempész némi frissességet. Rövid (öt oldalas) terjedelme ellenére is nagyon ütős lett a The San Francisco Treat, ami rámutat, milyen veszélyei lehetnek egy fülbemászó dallamnak (a csattanó maximális élvezetéhez hasznos – bár nem szükségszerű – a szerző Idiot Savant c. novellájának ismerete is, ami az Azatoth Cycle antológiában jelent meg).

A válogatás talán legjobb és legijesztőbb darabja Robert M. Price műve (Acute Spiritual Fear). A szerző pap és elismert teológus – ez meglátszik a novella témaválasztásán is, de ne higgyük, hogy az ilyenkor várható „Isten legyőzi a Pokol erőit” történetet kapjuk. A sztoriról inkább nem árulok el semmit; maradjunk annyiban, hogy aki kinyitotta már valaha a Bibliát vagy akár csak érintőlegesen tisztában van az Újszövetség történetével, az felkészülhet egy mellbevágó csattanóra. Szerintem a szerzőnek a mű kapcsán lesz némi megbeszélnivalója a főnökével… (Az mindenestre fix, hogy pár száz évvel ezelőtt Price urat lassú tűzön égették volna el az itt leírtak miatt.)

Jó tudni, hogy a novelláskötet nem azoknak készült, akik most ismerkednek Lovecraft munkásságával: a szerzők feltételezik, hogy az olvasó pontosan tudja, ki az a Yog-Sothoth, mi történt Dunwichben, és mi Innsmouth borzalmas titka.

Összefoglalásképpen: a Disciples of Cthulhu II kellems szórakozást biztosít pár estére. Nincsenek benne olyan zseniális művek (talán a Price-novellát leszámítva), mint az eredetiben, viszont mindegyik novella megüti legalább az átlagos szintet. Ötös skálán négyes alát adnék neki.