Threkerizzu

Címkék

A végtelen Éter mágikus foszlányai világoskék árnyalatokban örvénylettek, lassú, komor táncot jártak, mint táncol sebes patakban a tépázott lepel. Threkerizzu, a Világ Sárkánya lustán szállt az áramlatokon, széles szárnyait kifeszítve. Szűkre húzott szemében tisztán látszott a sziporkázó vágy, mely felülkerekedett józan eszén. Mélán gondolkodva úszott a vadul változó ürességben. Threkerizzu nem létezett, csak bizonyos értelemben. Saját álmai szülték meg, ő választotta a létet, bár már nem emlékezett, miért, és mi célból. Meglendítette szárnyait, így hatalmas szeleket fakasztva: ő indított minden apró örvényt az Éterben. Az Úrhoz igyekezett, aki egy gigantikus művön dolgozott. Az ürességet a Mennyeken kívül a Teremtő furcsa dologgal kívánta kitölteni, amit anyagnak hívott. Threkerizzu számára felfoghatatlan volt mindaz, amit mestere tenni kívánt. Nem értette, miért oly nagy kincs az Idő, és mit jelent a Sors. De nem tagadhatta, az ötlet érdekesnek tetszett, és mindenképpen ki akarta venni a részét belőle.
Angyalok karától kísérve, felfoghatatlanul és komoran, de igazságosan és jóságot sugározva ült az Úr trónján. Hullámzó teste fegyelmet parancsolt. Threkerizzu érkezett csarnokaiba, méltóságteljesen szállva a központi kupola felé. Gyengéden landolt az Atya trónja előtt, szárnyát összehúzta, és meglendítette fejét tisztelete jeléül.
-Üdvözöllek, Threkerizzu, csarnokaimban. Eljöttél hát, hogy tanúja légy művem készültének? – kérdezte az Úr.
-Üdvözöllek, óh nagyuram. Kíváncsiságom nem hagyott nyugodni, közelről kívánom szemlélni a dolog forrását, mit te Életnek hívsz. Pártolom tervedet, noha úgy gondolom, csak a pillanatnak szól majd…
-Vigyázz szavadra, Threkerizzu! Művem az örökkévalóság szobra lesz.
-Uram, bocsáss meg hitetlenségemért, de azt hiszem, tervedbe hiba szökött. Ezért szeretnék szót emelni. De nem most, nagyuram. Majd ha elérkezik a megfelelő pillanat.

És az Úr megkezdte munkáját, szőtte a világ fonalát, miközben Threkerizzu kereste a hibát, a szakaszt, hol a kötél elszakadhat.
Hullám futott végig az ürességen, és megjelent egy apró pont, mi nőttön nőtt, kihajtogatva önmagát. Megszületett a Tér, külön a Mennyek örökkévalóságától. Világosság keveredett a sötétségbe, eleinte együtt örvénylettek, egymásba folyva, míg az Úr szét nem választotta őket. Így lett este, és lett reggel: első nap. A vizeket elválasztotta az égtől, noha hagyott egy vékony vonalat, hol a kettő egybefordul, átjáróként szolgálva egyikből a másikba. Így lett este, és lett reggel: második nap. Hatalmas tengerek húzódtak összébb Isten szavára, láthatóvá téve a szárazföldet, ahol növények fakadtak. Így lett este, és lett reggel: harmadik nap. És az Úr megalkotta a Holdat, a Napot és a csillagokat. A Hold életre kelt, gonoszabbra, mint azt az Atya szerette volna, és magával rántotta a csillagokat, akik vele egy időben éltek. Így lett este, és lett reggel: negyedik nap. És madarak kéltek az égbolton, halak a vízben, mind vígan szelve messzeségeket. És Threkerizzu elégedetten szemlélte az Úr munkáját, mert tényleg hibátlan volt, tökéletesre volt tervezve. És Isten is látta, hogy amit teremtett, az jó. Így lett este, és lett reggel: ötödik nap. És akkor az Úr megalkotta a földi állatokat. Végignézett művén, és úgy döntött: alkossuk meg az Embert saját képmásunkra! Uralkodjék a halak, a madarak és földi lények felett! És az Úr látta, hogy amit teremtett, jó.
Threkerizzu másképp gondolta.
-Mit szólsz hát, az Éter Sárkánya művemhez? Nem tökéletes-e, nem csodálatos-e? – kérdezte a Teremtő, angyalok dicsőítő énekétől kísérve.
-Uram, kételkednem kell. Úgy hiszem, a tökéletesség nem ér sokat. Mi az élet konfliktus nélkül? Ha nincsenek szembenálló felek? Sivár unalom lesz a lét, hol nincs hajtóerő. Mert a változás az, mi továbbviszi a dolgokat, és nincs változás ellentét nélkül. Éj követi a nappalt, de mi végre? Úgy gondolom, dicsőséged keresztülöleli műved, de a sivár, változatlan jövő ijesztően hat elmémre.
-Igazad lehet, Threkerizzu. Mit javasolsz hát?
-Régóta fúrja elmémet egy gondolat, egy ötlet, mely segíthet előhozni a változást csodás világodon. Magam szórakoztatására találtam ki, de megosztom veled. Az Éter hullámain evezve Érzelemnek neveztem el. Hasonlatos a parányi élőlényekhez, mik a fertőzéseket szítják. Emberről emberre ragad, és tünetei a düh, szelídség, undor, vágy, félelem és gyűlölség, bátorság és szeretet. Bizony sokszor megnehezítheti az Életet, de sok örömöt is hozhat az ember létébe.
-Bölcs gondolat. Legyen hát, ahogy eltervezted. Ember, bár szeretlek téged, megátkozlak az Érzelem átkával, mely útmutató lesz számodra és gát, melyet magad elé állítasz. Nehéz esztendők állnak előtted, háború és gyűlölség, de te keress menedéket a szeretetben, az legyen fő mozgatód!
Sebesen fújt az idő szele, s a világ hamar megtelt élettel. Az Úr eleinte büszkén és elismerően tekintett szüleményére, de az idő velejárója a változás…

Világokon kívül a megfeketedett Éterben szállt Threkerizzu, szárnyaival hasította a mágikus szellők foszlányait. Megváltozott körülötte minden: az anyagi világ kihatott a halhatatlanok birodalmára, torzítva és felemésztve azt, sőt, maga Threkerizzu is megváltozott. Hajdan arany pikkelyei bíborrá váltak, szárnyai kezdtek foszladozni. Kezdett attól félni, hogy egyszer oly halandó lesz, mint az ember, aki az anyagi valóság mezőin uralkodik. De belül is megváltozott: többé nem követte az Úr parancsait, engedetlenségre és gyűlölségre tett szert; átragadtak rá az emberről, és ő is tudta ezt. Mégis, szentül hitte, hogy érzelmek nélkül kínszenvedés lenne a halandók élete.
Threkerizzu, az Éter sárkánya, komótosan lebegett a kékeszöld áramlatokon, az Úr csarnokai felé. Lelkét nyomta a fekete kór, és minél jobban próbált szabadulni tőle, annál jobban falta az tiszta szívét. És ahogy merengett magában, távoli zaj hallatszott, és érezte a változást.

Végtelen mezőkön túl, Thermine hegyormán állva kémlelte a horizontot. Az angyal szomorúan tekintett a világra, melynek ismerte jövőjét. Néma imát suttogott érte, bár maga sem tudta, kinek, mesterébe vetett hite rég megingott. Ekkor történt, hogy a therminei vízesés lábánál, ott, ahol a pára szinte már elviselhetetlenül fojtogató, a Sors könyve bezárult. Tán csak az Úr, és a gyászoló angyal tudta miért. Érdektelen az ok, az okozat… lehet még inkább az. Amint a könyv egyik fele felemelkedett, majd lezuhant, sok ezer mennydörgés hangja hallatszott, sok ezer szűz sikolya, sok ezer elme ellenkező ordítozása. Mert Sors nélkül értelmetlen a lét.
Tőle távol, Kronotában, az idő agg kerekei nagy nyikorgással megálltak – Rimerus, az olajozó meglepődve figyelte, hogy a szerkezet, melyet a világ kezdete óta ő gondozott, akár saját gyermekét, befejezte végtelen körforgását.
Megfagyott az egész világ.
És az Úr hatalmas parancsot adott, talán hatalmasabbat, mint mikor a világot megteremtette: ‘Legyen a fény újra sötétség. Legyen az ég és föld újra egy. Pusztuljon a világ, melyen a féreg tenyészik és arat.’ És a világ, melyen az ember élt, kihunyt, egy pillanat műve alatt.

Threkerizzu kecsesen landolt az Úr trónja előtt. Az aranyozott oszlopok szürkésnek tetszettek, az angyalok kara némán pihent az árnyékban. Csend környékezte a helyet, néma félelem, mely mintha ordítana, bár silány nesz sem rebbent. A sárkány megállt a Teremtő trónja előtt, és meghajtotta fejét, inkább gúnyosan, mint tiszteletből.
-Mi hozott csarnokaimba, álnok Threkerizzu? Nem értesz tán egyet döntésemmel? Te vagy okozója mindannak, mi népemet háborúba szította, nyomorúságba döntötte! Nem látod hát, birodalmam népe hogy szenved? Hogy lehettem oly bolond, hogy elfogadjam egy hitszegő tanácsát! Sárkány, a poklok aljára vetnélek, ha… – Az Úr megállt egy pillanatra. Threkerizzu türelmesen várt, csupán a szánalom világított szemében. A Teremtő végigtekintett a bámészkodó angyalokon, majd sóhajtva folytatta. – Lám rám is átszökött a fertő, mi lényeimet ette: emberi érzelmek emésztenek. Csalódott vagyok, hogy munkám kárba veszett. Megalkotom hát új világom, melyet nem fal fel gyalázatos érzelem. Új hajnal virrad majd a sötétség erdejében, és újra virágzó kertek illatát sodró fuvallat rengi be a tájat. Szebb jövő… – a sárkány vágott szavába.
-Kárhozott a lény, mely e világban élni kényszerül! Szebb jövőről beszélsz? Te, ki egy világon élted ki haragodat? Bosszúvágy volt az, mi hajtott, bosszú ellenem és az emberek ellen. Látod magad szembesülni az én teremtményemmel, és irigy vagy, hogy nem Te alkottad. Halld hát szavam, Pusztító: Többé nem alkotsz világot, hol nem arat érzelem. A démon benned él, és megkeres minden ösvényt, mi járható, hogy másokban is otthonra leljen. Vereséget szenvedtél. Világot kívánsz alkotni? Én fogom átszőni minden porcikáját, érző lényeket fakasztok nevetésre, háborút szítok gyűlölködők közt, hajtom a könnyeket és táplálom a félelmet. Jobb lesz a világ, vagy rosszabb? Még Te sem mondhatod meg…

Bm

Utolsó hozzászólások   [Ugrás a fórumhoz]

    Vendég Solan

    2004-05-06 07:06:19

    Na neeeeeeee ez még az előzőnél is abszurdabb :DDDDDDD



    Kecske

    2004-05-06 13:23:32

    "Még ha létezne is az ember nem ismerné vagyis számunkra nem létezne."

     

    Csak úgy kötözködésképpen - miért nem?



    Vendég Solan

    2004-05-06 17:07:37

    Gondloj bele mennyi minden létezik amit nem is ismersz. De azok a te számodra nem létezik. Mert ha csak egy szót is meghallasz afelől amit nem tudsz akkor már létezik a te számodra is. Tegyünk fel egy egyszerű példát. Bár még így is elég nehéz. Mondjuk azt nem léteznek tündérek. Vagyis azt sem tudjuk van e ilyen szó hogy tündér. De mikor meghalljuk ezt a szót TÜNDÉR rögtön létezni kezd számunkra elkezdünk gondolkodni mi lehet az? (semmi egyéb infónk nincs róla csak a neve) Egy madár? egy fű neve, egy ember neve? vagy valami különös lény estleg egy eszme? De ezzel már megjelent a tudatunkban AZAZ létezik.

     

    Na ennyit a létezés csodájáról



    Lac

    2004-05-06 17:31:40

    Bravo, nagyon erdekes eszmefuttatasok :taps:

    Spanyolviasz-dijat kinek adhatom at?



    Vendég zugrat

    2004-05-09 15:13:34

    Én valamennyire vallásos vagyok ezért némileg ellenkezek, de mi tagadás ha férreteszem az eszméket amikre engem tanítanak és csek a történetet nézam, elgondolkoztató és nagyo jó novella.




belépés jelentkezz be    

Back to top button