Egy viharos éjjelen

Egy viharos éjjelen lovaskocsi száguldott a Lénát és Fenort összekötő úton. A négy lovat nem rég cserélték le egy fogadónál, így gyorsabban száguldottak, mint a szél, mely üvöltve zúgott a két erdő közötti ösvényen, melyen haladtak. A kocsis még erősebb iramra ösztönözte az igavonókat az ostorával. Benn, a kocsiban beteg ura feküdt, akinek mihamarabb orvosra, netalán orvosokra volt szüksége. Tán már halálán volt, ezt Bolga nem tudhatta. A vaksötétben csak arra koncentrált, hogy ha kanyarodik az út, ne rohanjanak bele az erdőbe. Már rég szakadt az eső, és most az égbolton átcikázott az első villám is, démoni árnyékokat fakasztva a fák rengetegéből. A hatalmas hangzavartól Bolga már a lovak patáinak dobogását sem hallotta, idegei pedig pattanásig feszültek. Veszélyes volt éjjel, viharban világítatlan úton száguldani, de nem volt más választása. Újabb villám villant, amit a mennydörgés gyorsan követett akkora erővel, hogy a kocsis majd leszédült a kocsi tetejéről. Bolga agyán átvillant a gondolat, hogy vissza kéne fordulni, de Lénában pár parasztcsaládon és egy fogadóson kívül nem volt senki, ők pedig nem segíthettek. Fenorban reményei szerint több tucat jól képzett orvos…

Puff. Túl későn látta meg a sötét foltot maga előtt, és fékezhetetlenül átgázolt rajta. Megállította a lovakat, majd leszállt a kocsiról. Elütött egy embert, nem hagyhatja itt! Köpenyét még jobban maga köré csavarta és elindult visszafele az úton, a pocsolyákat kerülgetve. Az eső egy kicsit alábbhagyott, de a villámok egyre szaporodtak, és a szél sem enyhített. Már látta a fekete foltot, ahogyan vonaglik a földön, és lassú közeledése futásba csapott át. Aztán egy villám fényénél meglátta a földön fekvő szarvast, és fellélegzett, hogy nem ember fekszik ott, de tovább sietett, hogy megnézze, megmarad-e az állat. Odatérdelt mellé, és megsimogatta a remegő fejét. Bár a sötétben nem látta, keze tapintásával érezte, hogy eltörtek az agancsai, csak hegyes csonk maradt belőlük. Aztán végigvitte a kezét a szarvas testén, és nem értette, mit tapintott. Aztán egy villám fényénél meg is látta, amit már érzett. Az undorral vegyes félelem hátralökte, és ordítozva elkezdett kúszni vissza, a kocsihoz. Aztán már futott, nem tekintett vissza, nem is hallotta, de érezte hogy követi. A szarvas fölkelt és felé biceg. Minden bátorságát összeszedve hátranézett, és látta a vörösen izzó szempárt, ahogy egyre közeledik felé. Ez a látvány új löketet adott neki, és pillanatokon belül fönntermett a hajtóülésben. Ijedségében leejtette a földre az ostorát, de már nem volt ideje lemenni érte. Megrántotta a kantárt és hátrapillantott. A lassan elinduló kocsi mellett ott futott a szarvas, aminek az agancsa helyén groteszk szarvak meredeztek, és oldalából emberi fejek meredeztek. Visszatekintett az útra, bár a félelem túlságosan eltömítette az agyát ahhoz, hogy koncentráljon. Körülötte mindenfelől állathangokat hallott, vérszomjas, üvöltő hangokat. És egy villám fényénél meg is látta, hogy a kocsi mellett már egy egész csorda fut, mint különböző torzulások. Egyiknek farkasnak egy csecsemőfej volt a sajátja tetején, egy vaddisznóból emberi kezek álltak ki, egy másiknak lábai helyén voltak ugyanilyenek. Bolga sikítani próbált, segítségért üvölteni, de nem jött ki hang a torkán.

Mögötte a kocsit döngették az állatok, felszakították a hátulját, és a kocsis látta gazdáját, ahogyan az állatok kiragadják, és ott helyben felfalják. Megmaradt bátorságával átugrott az egyik lóra, és leoldotta azt a kocsiról. Egy pillanattal később a kocsi felborult és a többi lovat mutánsok lepték el, pár szempillantás alatt bekebelezve őket. És Bolga vágtatott, tudta, az életéért menekül, és ugyanezt tudta a ló is, így nem volt szüksége ösztönzésre. Aztán egy villámnál a kocsis meglátott valamit az út közepén. A vágtató ló felbukott, és Bolga elvesztette az eszméletét…

Egy álmot látott. Egy rémálmot. De mikor felébredt, ha lehet, az még rosszabb volt. Az állatok körülállták, mind vicsorogva, vakkantva, vonyítva. Farkasok, medvék, szarvasok, vaddisznók… és minden ocsmány mutációk, emberi kinövelések. És aztán felfedezett egy lovat, akinek emberi fej volt a régi fej helyén, és az arca olyan ismerős volt… Gazdám….
Bolga újra elájult, és soha nem ébredt fel többé. De nem is halt meg. Álmot látott az idők végezetéig. Egy rémálmot.