A lovagság kora

Címkék

forrás: Dungeon

A lovagság kialakulása

„A köznapi szóhasználatban a figyelmes, odaadó viselkedés jelzője a lovagias.”

A lovagság a IX. század végére, a X. század elejére kialakuló új társadalmi réteg.
A lovagsághoz elkerülhetetlen elem volt a megfelelő erősségű ló. Franciaországban a VII. – VIII. századra kitenyésztették azt a nagytestű, erős lovat, amely képes volt a fölfegyverzett harcost szállítani, ezután pedig fokozatosan megjelentek a lovagsághoz szükséges újabb eszközök, mint például a nyereg és a kengyel. Martell Károly seregében már ott találjuk a fémkengyelt, mely lehetővé tette az állva lovaglást és harcolást is. Ekkor terjedt el a lovas hadviselés jellegzetes fegyvere, az egyenes, kétélű kard. A lópatkolás a X. századtól vált általános szokássá. Fejlődött a vasmegmunkálás, mert a lószerszámok, fegyverek és páncélok egyre jobb alapanyagot kívántak.

A lovas katona azonban még nem lovag. A lovaggá avatás révén a lovag a társadalom kiváltságos osztályának lett tagja. Ahhoz, hogy ez széleskörű folyamat legyen szükség volt egy fontos ideológiai beavatkozásra, melyet az egyház adott meg. Az egyház elítélte a háborút. Az igazságos háború elméletét Szent Ágoston dolgozta ki. A harcos Krisztus katonájaként küzd. A későbbiek folyamán a lovagi élet egészét áthatották a vallásos elemek, szertartások.

A lovagok a társadalom különböző rangú embereiből kerültek ki. A lovagi címet nem lehetett örökölni. Lovas katonát, szolgát is lovaggá üthettek, ha az úgy cselekedett, hogy kiérdemelte. Ez azonban minden esetben felemelkedést jelentett az uralkodó osztályba.

A lovagi nevelés, „lovagképzés”

A XI. században már megszilárdult Európában a feudalizmus, egyes birtokközpontokban, családi várakban sajátos színű főúri kultúra keletkezett. Itt alakult ki a lovagi ideál. Nemesi származás, vagy nemesség elnyerése volt a feltétele annak, hogy valakit a megfelelő nevelési időszak után lovaggá avassanak. A lovagi nevelés ‘iskolái’ a jelesebb főúri udvarok voltak. Itt élt a feudális úr fiúgyermeke, hogy – miután otthon elsajátította a vallási alapismereteket, az erkölcsös élet szabályait – a gyakorlatban is megtanulja mindazt, ami a lovagi élethez szükséges volt. Az itt zajló lovagi tornák, vadászatok, fegyvergyakorlatok mind alkalmat adtak a tanulásra, a testi erő, a bátorság, ügyesség fejlesztésére. A gyakorlás terepe volt a háború is, ahová elkísérhette urát az ifjú, mint fegyvereinek hordozója, lovának gondozója s egyre teljesebb tudású harcostársa.

Lényeges szerepük volt a főúri váraknak más vonatkozásokban is: itt nyílt lehetőség a társadalmi érintkezés korabeli úri illemszabályainak és a lovagi műveltség elemeinek elsajátítására. Itt látta és tapasztalta a fiatalember: szükséges, hogy értsen a dalhoz, zenéhez, tánchoz, ismerje a hősökről szóló történeteket, élvezze, értse a szerelem fortélyait, szeresse a vidámságot. A lovagvárakban az anyanyelv járta, a lovagi tudás forrása nem a könyv volt, hanem az élet. A lovagok nagy része nem is tudott írni, legfeljebb olvasni.

Sok angol és német lovagvárban a francia nyelv megtanulása is kötelességükké vált, az ifjúnak ezen a nyelven, a művelt világi urak nyelvén illett társalognia a hölgyekkel. Ha az ifjú elérte a férfikort és kellőképpen kiérdemelte, elkövetkezett az ünnepélyes lovaggá avatás.

A lovaggá avatás folyamata

Franciaországban az ifjút 18 – 20 éves korában ütötték lovaggá. Az avatás eleinte igen egyszerűen történt. Első lépés volt a kard átadása. Ezután következett a páncél, a sarkantyúk felcsatolása, majd a váll – és nyakérintés. Erre épült a későbbiek folyamán az egyházi ceremónia. Az avatást a Püspök vezette és a jelöltet patronáló lovag végezte el. A helyszín általában a templom, vagy a templom előtti tér volt. Szokás szerint mise után az öt nagy egyházi ünnepet követően történt az avatás.

A szertartás a következő elemeket tartalmazta: az ifjú meggyónt, így megtisztult lelkileg, majd a fürdőben testileg. Az egész estét imádkozással töltötte, virrasztott, ezalatt fegyverei végig az oltáron hevertek. Misén megáldozott, eztán kivonult a templom előtti térre. Itt megkapta fegyvereit, felkötötték rá a kardot. Felcsatolták sarkantyúit, és itt is következett a váll – és nyakraütés. Mindezek után a lovag ünnepélyes esküt tett és végül nagy lakomával ünnepeltek.
Az avatást eredetileg bármely lovag elvégezhette, a XII. századra már csak herceg, gróf, vagy király.

A lovagság története

A lovagságot három nagy korszakra oszthatjuk:
1., IX. – X. század megerősödés
2., XII. – XIII. század virágkor
3., XIII. század hanyatlás
Ebben a korszakban a lovag a háborús terheket viselte magán, szigorú szabályok között élt. Ekkor még szó sem volt a nők iránti tiszteletről. A lovagok büszkék voltak származásukra. Az észt nem igen becsülték, úgy tartották írásra – olvasásra nincs szükségük
A fegyverek tökéletesebbé váltak. A sisak zártabb lett. Megjelent a páncéling. Kifejlesztették a hosszú nyelű lándzsát, melyet nyílt küzdelmekhez tudtak jól használni. Az egyháznak tiszteletből mindig adtak a zsákmányból.
Ezután békés időszak következett. Egyre több lett a harcra kész jelentkező és az egyház úgy gondolta, hogy Európán kívüli célokra küldi a lovagokat. Ők lettek a Keresztesek. A hadjáratok a keleti világ számos újdonságaival gyarapították az európai tudást.

A lovagi torna

A lovagi torna eredete a germán múltba nyúlik vissza. Két konkrét funkciója volt: alkalmat adott a fegyverforgatásra békeidőben, valamint bizonyíthatták bajvívásba szerzett tudásukat. Eleinte mészárlás volt, ezért a későbbiekben kénytelenek voltak szabályokat felállítani, melyeket írásba is foglaltak. A tornákat a várudvaron rendezték. A lovagok harcolhattak párosan, csoportban, vagy külön – külön is. Volt olyan ‘műsorszám’, amikor bábuval harcoltak, de az igazán látványos az két lovag harca volt egymással. Ez általában lándzsával, vagy karddal történt. A legyőzött átadta fegyvereit, páncélját. Magából a legyőzöttből szolga lett. A győztes váltságdíjat kért érte, ennek nagysága fejezte ki a másik lovag iránti tiszteletet.

A lovagi torna istenítéletként is szolgált. Az összecsapás napjáig börtönbe tartották a vádlottakat. Aki győzött, azt elengedték, aki vesztett, azt elítélték. A lovagokat a várakban temették el.
Idővel sor került a címerek és a sisakok kifüggesztésére megkülönböztetés végett. Sorban készültek a saját címerek a sablonok helyett.

A XII. századra kialakuló nőtisztelet átalakította a lovagi tornákat kegyért folyó erőbemutatássá. Elterjedté vált, hogy a lovag a hölgy kendőjét viselte a viadalon, valami látható helyen. A kendőt a hölgy személyesen küldette el szolgálójával. A legyőzöttet a kiválasztott nő elé vitték, ő döntött sorsáról. A díjat is a hölgy adta át.
A lovagi tornán a lovagélet meghatározó erkölcsi normái fejeződtek ki. Később elterjedt, hogy a viadalokon főurak, királyok is részt vettek, de arra mindig figyelni kellett, hogy alacsonyabb rendű ne szégyenítse meg őket.
A lovagi tornák győztesei sokszor pénzjutalmat kaptak. A tornán kívüli legnemesebb és egyben elterjedt sportág is a solymászat volt.

A lovagi irodalom

Az udvari költészet idillikus szépséggel színezte ki az alapjában nyers, harcias lovagi eszményt. A költők igyekeztek a földi irányultságú feudális életforma köré magasabb, szellemi síkú indoklást keríteni. Isten, hűbérúr, s a hölgy: szerintük e hármas szolgálat töltötte ki a lovag egész életét. De a lovagi becsület több ékessége: özvegyek, árvák gyámolítása, az adott szó szentsége, a jog feltétlen tisztelete, az igazság védelmezése is a költeményekben kelt elsősorban életre, a valóságban a feudális élet kevésbé szelíd erkölcse uralkodott. Ezáltal a lovagi kultúra sajátos viselkedési normákat, új emberideált teremtett. Hűség és hősiesség, áldozatkészség és jámborság, valamint a becsület felmagasztalása volt az alapja mindennek. A kereszténység bajnoka egyben eszményi szerelmes is. A lovagregényekre épülő kultúra néhány évszázadra az udvari kultúra rangjára emelkedett.

A XI – XIII. század udvari kultúrája a lovagi kultúra lett. A lovagsás intézmény és ideál egyszerre, de a valóság vad és kegyetlen volt.
A lovag első nagy mítosza a XI. század közepe felé jelenik meg. A legelterjedtebb a hősi ének, a ‘chanson de geste’ volt. Ez a kultúra arisztokratikus, csak a művelt kiválasztottaknak szól. Kialakulásához két mozzanat hiányzik, egy szociológiai ( az új rend találkozik a hatalom újfajta központjaival ) és egy ideológiai ( az Isten és a hűbérúr szolgálata mellé a kiválasztott nőnek való szolgálat ). Ez először Dél – Franciaországban történt meg a XI. század végén.

Lovagrendek

Az egyház igyekezett a barbár harci kedvet megfékezni, és nagy mértékben hozzájárult a lovagság renddé formálásához.

Johanniták
Magyarországi megtelepedésük II. Géza uralkodása alatt történt. Többnyire itáliaiakból tevődött össze, de egyre inkább magyarosodott. Ruházatuk vörös köpeny volt, ezért ‘veres barátok’ – nak hívták őket. Hűséggel a magyar királynak és a Pápának tartoztak. Kiváltságaik: nem kellett 10. – et fizetniük, szolgáikat csak királyi bírák vonhatták felelősségre, adómentességet és magas jövedelmet kaptak.
A XIV. században új központjuk lett. 1924-ben megtörtént a felújítása, Máltai rend lett. Magyar tagjainak nagy része emigrált.

Templomosok
Szintén a XII. században alakult. Tagjai franciák voltak. Hiteles helyi feladatokat láttak el hazánkban, ilyen volt például az Aranybulla őrizete. Zárkózott, merev magatartás, gőg és önteltség jellemezte őket. Ruházatuk fehér tunikából állt rajta egy vörös nyolcszög kereszttel. Célja rendjének és vagyonának gyarapítása volt. A rendet 1312 – ben oszlatták fel a magyarországi rendtartománnyal együtt.

Magyar lovagrendek

Két magyar lovagrendről szeretnék szólni, melyeknek közös jellemzője, hogy egy – egy király uralkodásához köthetőek és hogy szerepük főleg az uralkodót támogató nemesség összefogása volt.

Szent György lovagrend
1326 – ban alapította Károly Róbert, miután ügyes politikájával, kemény harcokkal győzelmet aratott a kiskirályokon. A magyar arisztokrácia java kicserélődött, új családok tűntek fel. A rend dolga volt az ellenségeskedés megszűntetése és az egyház oltalmazása. A szabályzatban vallási és világi elemek együtt szerepeltek. A helyzet egyre kedvezőbben alakult, így a király idővel már nem vette igénybe a rendet.

Sárkányrend
Luxemburgi Zsigmond alapította rendet 1408 – ban. A közösséget a kereszténység védelmének érdekében hozták létre a királynéval együtt. A rend tagjai tisztességben magasabbra emelkedtek. Összesen 24 – en voltak az igazi lovagok és ide csak üresedéssel lehetett bekerülni, de a rend tagja bárki lehetett. Miután Zsigmondot német királlyá választották, a rend az országon kívüli hit védelmére és az árvák özvegyek oltalmazására szolgáló közösséget jelentette. Zsigmond utódai is hasonló megfontolásból adományozta a sárkányos jelvényt, de egyes feltételeket már nem teljesített a bárókkal szemben.
Az egykori középkori lovagrendek, bár módosult szereppel, mind megjelentek a közéletben, ezért is fontos az egykori magyar rendeket is ismernünk.

Utolsó hozzászólások   [Ugrás a fórumhoz]

    gschenker

    2004-02-27 17:52:08

    Szerintem jó ez a kis cikk, bár egy-két apróságot én is hiányolok belőle. Amúgy tényleg nagyon jó szerintem, ami pedig a teljességet illeti, amúgysem megvalósítható egyetlen cikk keretein belül.



    Timba

    2004-02-28 14:55:55

    Yildirim

     

    "Sajnos Timba, a nyugati területeken tényleg a 7. században jelenik meg a kengyel (természetesen a nomádoknál fejlődik ki, s germánok onnan veszik át az avaroktól).

    Természetesen itt terminológiai problémák is vannak, szóval mit is nevezünk pontosan kengyelnek? Kengyel-e már az egyszerű hurkos bőrszíj, amit átvetnek a ló hátán?-, s amire egyébként az Altaj vidékéről a hszing-nu korból rég.-i leleteink vannak.

    Egy biztos, Ny csak már fejlett, fém formájában ismerkedik meg vele. Ezzel kapcsolatban nézz utána F. Stein, Adelsgraber des achten Jahrhunderts in Deutschland című könyvének (1967. GermDenkm A 9)"

     

    Utánanéztem, nem a 7. században, hanem korábban jelenik meg a kengyel.

     

    "A kengyel megjelenése forradalmasította a lovaglást és ütőképesebbé tette a lovaskatonák seregeit. Selmeczi László, White, Lynn és Schlieben alapján, a kengyel feltalálását a kínaiknak tulajdonítja. Ezt az álítást, bár megfelelő tárgyi bizonyítékok híján cáfolni nem tudom, nem tartom elfogadhatónak. Állításomat két tényezővel szeretném alátámasztani. A nagy kultúrájú kínai nép, a lóval való bánásmód fortélyait, a lovaglást, abirodalmuktól északra elterülő síkok barbárjainak mondott lovasnomádoktól tanulta el. Ruházatukat is tőlük vették át. A nomád ember többet ült lovon, többet foglalkozott vele, s ezáltal több gondot fordított a szeszámok fejlszetésére is, mint a hagyományosan letelepült életmódot élő, földművelő kínaiak. A lovaglásbó - mely életük szerves részét képezte - szerezték azokat a tapsztalatokat, melyre a fejlesztéseket lehetett építeni. Emelett, kína északi részét folyamatosan az éeszaki pusztákról beözönlő lovasnomád népelemek népesítették be, magukkal hozván az újab és újabb újításokat.Mindezek mellett, a kínaiak saját belháborúikban is előszeretettel alkalmaztak zsoldosként nomád harcosokat. Lovas seregeik túlnyomó részét is ilyen katonák tették ki.

     

    A kengyelek kialakulását Kőhalmi katalin a szkítáknál későbbre, de türköknél korábbra teszi. Ezzel az állításával messzemenőki egyte lehet érteni. Fő érvként hozza fel, hoyg a 6. században már kifejlett vaskengyelek voltak használatban. Ez azt feltétlelezi, hogy a kenyegelek egyszerűbb formái, mint bőr- és kötélkengyelek már korábban is használatban voltak. . Anyaguk miatt viszont nem radtak fenn sírokban. az is bizonyos, hogy az i.sz. 567. táján, a Kárpát medencébe betörő Baján kagán avarjai már kengyelben támasztották meg a lábukat. A kengyel kialakulása csakúgy, mint a nyeregé a beslő-ázsiai ppusztákon ment végbe. Az ázsai avar (zsuanzsuan) birodalom az i.sz. 4. szádatól a 6. századig létezett.. Koreából került elő olyan vasalással erősített fakengyel,, melyet az i.sz.. 4. századra kelteztek. Ebből arra következtethetünk, hogy már használatban volt ez a nyeregszerszám. Az Európáig eljutó hunok kengyeléről nincsenek adataink. Erdélyi István mongóliai hun kori sírokban talált olyan veretet, amely fakengyel vas megerősítésének maradványa lehetett."

     

    Kun Péter: Szelek Szárnyán 125-126. oldal. Lektorálta Dr. Mihók Sándor (Debreceni Egyetem, Agrártudományi Centrum, Állattenyésztés- és Takarmányozástani Tanszék vezetője) Dr. Paládi-Kovács Attila (Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, MTA Néprajzi Kutatóintézetének igazgatója)

     

    "Továbbá amit az "ókori", meg párthus nyeregről írtál, nekem kissé furának tűnik. Tisztán tud.-os szempontból érdekelne, h ezeket az információkat hol találtad. Remélem nem sértelek meg ezzel."

    Egyrészt nem vagyok sértődékeny típus, másrészt ha tényleg csak érdeklődsz, okom sincs arra, hogy megsértődejk.

     

    Itt a link, de egyébként említettem korábban, hogy a Nyereg című könyvből származik.

     

    http://www.pointernet.pds.hu/lovaglas/tuda...gyarnyereg.html



    svear

    2004-03-03 13:40:04

    Sajnos én is csak azt tudom mondani, hogy az írás rendkívül pontatlan és hemzseg a tévedésektől szinte minden tekintetben, gyakorlatilag a köztudatban elterjedt kliséket és tévhiteket visszhangozza. Az egyházi és a világ lovagrendek összemosása is hatalmas hiba szerintem.

     

    Nem leszólni akarom az írót, de ennél komolyabb forrásokból is dolgozhatott volna.

     

    Érdeklődöknek ajánlanám Maurice Keen Chivalry című, vagy Richard W. Kaeuper Chivalry and Violence in Medieval Europe című művét.



    Yildirim

    2004-03-05 13:20:56

    Na most, úgy tűnik Timba, hogy Te masszívan elbeszélsz amellett amit én mondtam. Lásd:

    "a NYUGATI területeken tényleg a 7. században jelenik meg a kengyel".

    Ha tényleg utánanéztél a Stein-féle könyvben, akkor nem értem hogy írhattad:

    "Utánanéztem, nem a 7. században, hanem korábban jelenik meg a kengyel."

    Persze kérdés, h hol néztél utána. Egyébként minden szép jó amit írsz a kengyel kialakulásáról Ázsiában, dicséretes, h még Erdélyi közös mongol-magyar ásatásainak eredményeit is ismered.

    A cikkben felmerülő probléma (amire én reflektáltam) azonban nem az, h keleten mikor és hogy jelenik meg a kengyel, hanem az, h NYUGATON mikor és hogyan, hiszen ez kapcsolódik a lovagsághoz, amiről a fenti cikk is szól(és amire mindkettőnknek reflektálni kellene).

    Tetszett, h említetted az 567/568-as avar honfoglalást. Mert bár lehet, h nem ez volt vele a célod, mégis (látszólag)kitűnően megcáfoltad vele azt a kijelentésemet,h NYUGATON mikor jelenik meg a kengyel. (567 ui. a 6. század második fele).

    AZ ezzel kapcsolatban felmerülő régészeti problémák viszont olyan horderejűek, amik teljes felsorolására itt nem lehet hely.

    A legfontosabb ezek közül az ún. "első nemzedék" problematikája (ami mellesleg a honfoglaló magyarság rég.-i kutatását is sújtja). Ez röviden annyit tesz, h a korai avar leletanyag tipologiája, és ezzel kapcsolatban a kronológiája oly mértékben kidolgozatlan, h nem tudunk különbséget tenni a 6.sz.2. felében és a 7.sz. 1. felében élt korai avarság rég.-i leletanyaga között. Sőt mi több, szinte kivétel nélkül minden korai avar leletet(legyen az egyes sír, "máglyalelet" vagy egy egész temető) a kutatók 600-tól kelteznek (ez már a 7. sz.). Vagyis tehát nincs BIZTOSAN a 6. sz.-ra keltezhet korai avar kengyel a mostani tudásunk szerint a Kárpát-medencében (reméljük egyszer azért majd lesz). (Ezzel kapcsolatban lásd.:Bálint Csanád munkásságát, ill. a Kelet, a korai avarok és Bizánc kapcsolatai című úttörő jelentőségű könyvét).

    Na most, ha ez az egész nem lenne, akkor még az is ott van, h a K-en kifejlesztett haditechnikai újításokra Ny mindig KÉSVE, v. pedig egyáltalán nem tudott megfelelő választ adni(lásd.: a magyar HADJÁRATokat Ny-Eu ellen, igen, egyes hm, vonalas beállítottságú történészek szeretik ezeket a pejoratív "kalandozások" névvel illetni).

    Fontos azonban az is, h bár a korai avarok kétszer is vezettek a meroving Ny ellen hadjáratot, ilyen rövid idő alatt egy ilyen újítás, mint a kengyel nem vehető át egyszerűen. Na most, mivel a meroving sírokban található kengyelek curvára nem hasonlítanak a korai avar típusú kengyelekre(ún. "hosszú- és hurkosfülű kengyelek"), ezért a kereskedelmi közvetítést kizárhatjuk köztük. Én magam inkább úgy vélem, h a germánok lassan rájöttek(elsősorban az É-Itália-i langobardokon keresztül, mivel ők igen sokáig komoly "szövetségi" kapcsolatban maradtak az avarokkal), h mi az (egyik) titka az avar lovasság hatékonyságának Bizánc ellen, s elkezdtek maguknak gyártani ugyanolyan funkciójú, de más -germán- formavilágú kengyeleket.

    Meg kell említsem, h ebben az időben a mervingok területeken nincs igazából "harci" lovasságnak tekinthető "katonai csoport", így nem is volt égető szükségük a kengyel átvételére.

    Mindez pedig arra mutat, h NYUGAT TÉNYLEG A 7.SZÁZADBAN ISMERKEDIK MEG A KENGYELLEL.



    Dwoorak

    2004-07-07 06:41:38

    üdv mindenki

     

    nagyon örültem neki, hogy megjelent egy ilyen tipusu irás is. csak azt sajnálom hogy nem hosszabb egy kicsit. jó magam is elégé elmélyültem ebben a témában így szerintem eléggé jó átfogó az irás. bár hiányoltam belőle sok mindent

    pl rengetteg hires/hirhedt rendről szó sem eset benne.

    Erik




belépés jelentkezz be    

Back to top button