Project Twilight

Címkék

A sötétség világát, vagyis a „WoD”-ot (World of Darkness) évről évre egyre több és több rémség népesíti be. A White Wolf kiadó gárdája majdnem minden évre tartogat valami csemegeszámba menő újdonságot a játékot kedvelők számára. A két legutóbbi kiadványuk, a Hunter és a Demon eléggé felkavarták az állóvíznek semmiképpen sem nevezhető kavalkádot, a világvége felé száguldó sötétség világát.
Szerintem joggal merülhet fel minden gondolkodó játékosban és mesélőben a kérdés, hogy milyen lépéseket tesz a „mindenható” amerikai kormány választópolgárai, vagy ha úgy tetszik, az egész emberiség védelmében.
Egyáltalán tehet-e valamit? Van-e tudomása a világ sötét és gonosz valóságáról? Vagy már vezető politikusok mindegyike valamelyik természetfeletti hatalom behálózott lakája? Már mindenhol ott vannak a rémek? Mi akadályozza meg a természetfeletti erőket abban, hogy magát az USA elnökét is megbabonázzák?

Ezekre a kérdésekre is választ ad a White Wolf „Project Twilight” című kiegészítője.
A Project Twilight-ot Chris Howard és Bill Bridges alkotta meg, a „Year of the Hunter” sorozathoz, a Werewolf the Apocalypse kiegészítő szabálykönyveként. Chris Howar már régi motoros a WW-nél, az ő alkotása a méltán elhíresült Giovanni krónikák II. és III. része, de a Werewolf-hoz is rengeteg kiegészítő könyvet írt, közöttük a legnagyobb kedvencemet is, a Freak Legion-t, a fomori játékosok könyvét. Bill Bridges neve is ismerős lehet a Werewolf játékosok körében, hiszen a kezdetek óta részt vesz szinte az összes jelentős kiadvány megalkotásában, de a Vámpírok Báljának játékosai is ismerhetik a nevét, hiszen többek között az ő alkotása a „The Hunters Hunted” című kiegészítő, mely a vámpírvadászokat veszi górcső alá. (Ugyancsak az ő keze munkája a szerintem leghangulatosabb és legjobban sikerült WW kiegészítő, a Book of Madness.) Így nem okozhat senkinek nagy meglepetést, hogy egy ízig-vérig „vadászoknak” szóló kiadványt sikerült összehozniuk.

A Project Twilight lapjain betekintést nyerhetünk az Amerikai Egyesült Államok kormányának azon kormányügynökségeinek és nyomozó hivatalainak titkaiba, melyek a természetfeletti erőkkel próbálják felvenni a harcot.
Játékosként valamelyik nyomozó hivatal vagy titkosszolgálat ügynökeként vadászhatunk mindenféle szörnyetegekre, amelyek a békés amerikai választópolgárok biztonságát fenyegetik.
Mesélőként szembesülünk a kormány titkaival, módszereivel és sötét üzelmeivel. A kiadvány felfedi a meghatározó szervezetek történetét, működésének szabályait, módszereit és eredményeit. Megismerhetjük az FBI különleges hivatalának a tíz legjobban keresett természetfeletti „bűnözőjének” listáját és a különböző szervezetek makulátlannak nem mindig nevezhető vezetőit.

A játékosok a már jól ismert WW karakteralkotási módszerével készíthetik el nyomozójukat vagy titkosügynöküket.
A tulajdonságokra, melyek mindegyike 1-ről indul, kategóriánként 6/4/3 pontot oszthatnak el.
Képességekre kategóriánként 11/7/4 pont jut, azzal a megkötéssel, hogy minden ügynöknek legalább 1 pontot kell költenie a lőfegyverek, a nyomozás és az okkult képességekre.
A hátterekre 3 pont jut, de minden ügynök már induláskor rendelkezik 3 pontos szövetségesek, 2 pontos befolyás és 2 pontos erőforrások háttérrel, hiszen hivatalos személy, aki az USA kormányának dolgozik.
Roppant fontos háttér egy ügynök számára a Rang (rank) és a Felszerelés (equiptment). Az ügynökségek szigorú hierarchia szerint működnek. Az alacsonyabb rangú ügynöknek kevesebb a kiváltsága, rosszabb a felszerelése, kevesebb a fizetése.
A Felszerelés háttérrel olyan cuccokhoz juthat hozzá a karakter, melyeket még nem kaphatna meg, vagy körülményes bürokratikus útvesztőt kellene végigjárni ahhoz, hogy megkapja.

Az ügynökök (majdnem) mindegyike halandó. Közönséges ember. Azaz, nem teljesen közönséges.
A Project Twilight-ban lehetőség van olyan ügynökök megalkotására, akik valamiféle különleges para-képességek birtokosai.
Ezeket a képességeket Numinának, vagy ESP-nek nevezik.
A Numinák a vámpír diszciplínákhoz hasonlóan szintekre vannak bontva. Induláskor csupán a szabad pontokból vehetőek fel, és felvételük igen pontköltséges.
Az ügynököknek továbbá van lehetőségük halandók által elsajátítható különleges varázsigék és rituálék megtanulására is, melyekre a WW stúdió „Sorcerer, The Hedge Wizard’s Handbook” kiegészítőjében leírt szabályok vonatkoznak.

Néhány példa ESP:
A „Psychometry”, amely leginkább a vámpíros Jelenés (Auspex) diszciplínához hasonlítható. Segítségével vizsgálódva az alkalmazó látomásokat, víziókat él át, „Profiler” stílusban.
Az „Anti-Psi” segítségével elménket védelmezhetjük, és másokat korlátozhatunk természetfeletti hatalmuk gyakorlásában. Az „Anti-Psi” magas szinten akár a varázslók (Mage) elme (mind) szféráját is közömbösítheti.
„Pyrokinesis”, melynek birtokában puszta pillantásukkal képesek tüzet gyújtani.
Az „Animal-Psi” segítségével pedig az alkalmazó képessé válik az álatokkal kommunikálni.

Fontos, hogy ha valaki eléri a 3-mas szintet bármely ESP-ben, azonnal immúnissá válik a farkasemberek Crinos alakja által okozott Delíriumra.
A játékosok induláskor 3-mas akaraterővel rendelkeznek, melyet természetesen a rendelkezésre álló pontokból növelhetnek.

Az Előny-hátrányok kifejezetten hangulatosra sikerültek ebben a kiadványban.
Egyik kedvencem például, az 1 pontos hátrány, hogy karakterünk a női nem tagja. (Female). A magyarázat szerint az ügynökségeken belül uralkodó macho beállítottság miatt egy nő eleve hátránnyal indul.
Ugyanakkor vannak roppant hasznos előnyök, mint a „Top Secret Acces” mellyel az USA védelmi minisztérium és a Pentagon államtitkaiba nyerhetünk bepillantást. Vagy az örök favorit, a „License to Kill”, James Bond stílusban, mely, mint neve is mutatja, egy olyan felhatalmazást ad az ügynöknek, hogy szükség esetén gyilkosságot is elkövethet munkája során.
Az előny-hátrány listán megtalálhatóak olyan természetfeletti különlegességek is, mint például a „Kinfolk”, azaz rokonvér, vagy a „Wyrm tainted” azaz Féreg szennyezett is.

Egy pár sor erejéig vissza kell térnem a felszerelésre. Nagyon fontos, hiszen mint halandó ember, csupán a felszerelések és a leleményesség állnak az ügynök és a szörnyetegek közé. A kiegészítőben négy oldalt szenteltek csak a felsorolásszerű leírásra.
A Kirian Kamera (a hozzáféréshez minimum 2-es „Rank” háttérrel kell rendelkezni) például képes lefényképezni a szellemeket és lidérceket. Abban az esetben, ha a Lidérc Pátosza és Korpusza is meghaladja a fátyol szintjét, akkor akár még a fátylon keresztül is. A kamera alkalmas az aurafotózásra is, így a hozzáértők egyből megmondhatják, hogy milyen aurája (ember, vámpír, Garou) is van a fotón szereplő személynek.
Természetesen a felszereléseket az ügynökség hozzáférhetővé teszi ügynökei számára, akkor is, ha nem rendelkeznek a megkövetelt ranggal, de csakis akkor, ha ezt az adott ügy indokolttá teszi. Ebben az esetben az eljárás hivatalos lezárása után a felszerelést vissza kell szolgáltatni.

Tehát minden feltétel adott, hogy egy nagyszerű, minden hájjal megkent dörzsölt ügynököt alkossunk. De a legfőbb kérdés még mindig hátra van. Éspedig az, hogy mely nyomozóhivatal vagy titkosszolgálat, netán polgári hivatal alkalmazásában állunk.
Ez maghatározza a karakterek munkamódszereit, hatás- és jogkörét, intézkedési lehetőségeit, illetve azok korlátait.

Lássunk néhányat ezekből a hivatalokból:

FBI.- SAD.
(Szövetségi Nyomozó Hivatal) – (Különleges Esetek Hivatala).
A természetfeletti és megmagyarázhatatlan jelenségek és bűnesetek kivizsgálására egy elkülönült FBI hivatalt hoztak létre, melynek neve SAD (Specia Affairs Department).

A hivatal megalakulására 1951-ben került sor. A hivatal felállítását maga J. Edgar Hoover, az FBI megalkotója és mindenható főnöke rendelte el, személyes tanácsadója és pszichológusa, az ifjú Dr. Emil Zotos és néhány olyan ügynök unszolására, kik munkájuk során megmagyarázhatatlan jelenségekkel szembesültek. Az ügyosztály első főigazgatója egy bizonyos Charles Horner lett, aki már 1931 óta folytatott keresztes hadjáratot a vámpírok ellen.
1993 óta egészen napjainkig az SAD főigazgatója Gerald Osborn. Osborn megítélése az SAD berkein belül eléggé negatív. Az állomány nagy része vérszegény washingtoni bürokratának tartja, és a hivatal valódi vezetőjének helyettesének Cyntia Forrest-et tartják.
Valójában az igazság az, hogy Osborn az eddigi legjobb főigazgatója a hivatalnak. Vezetése alatt az SAD az eddigi történelme során először szerzett politikailag befolyásos, ugyanakkor feltétel nélküli támogatót, személy szerint Jesse T. Grubbholb-ot, aki a legbefolyásosabb déli szenátor az USA-ban. Ugyanakkor az Osborn-vezetés stabilizálta az állomány morálját, és új munkamódszereket vezetett be, melyek hatékonyabb nyomozati munkát tesznek lehetővé.

Mit tud az SAD?

Az SAD fő irányvonalát a Horner évek alatt a Vámpírok felderítése és üldözése képezte, így az SAD viszonylag sokat tudott meg a vámpírokról.
Néhány részlet az SAD adattárából a klánokról:
– A Brujah klán kommunista vámpírok társasága. Felforgató tevékenységet végeznek Amerikában, a munkásosztály által lakott területeken tanyáznak.
– A Ventrue klánbeliek kapitalista nézeteket valló, nagyhatalmú vámpírok. Feltehetőleg a vámpírok vezetői, a Brujah klán ideológiai ellenfelei. A felső tízezer közelébe férkőzve próbálják behálózni Amerika vezető polgárait.
– A Nosferatuk, a szörnyeteg vámpírok, akiktől még saját fajtájuk is fél. A legveszélyesebbek az emberiség számára.
Az SAD tud a Ghoulkról, és hatásos vérvizsgálati módszerrel rendelkezik, mellyel kiszűrheti soraiból a vámpírok csatlósait.

Az 1970-es években az egyre erősödő amerikai bennszülött mozgalmak kapcsán kerültek az SAD látókörébe a Farkasemberek.
Az SAD. a mai napig keveset tud a farkasemberekről. A törzsek közül a Wendigot, az Uktenát és a Fekete Spirál Táncosait ismeri. Így számára elsősorban az indiánok gyanúsak és veszélyesek. Ezek a nézetek egészen napjainkig tartják magukat.
Minden tévedése ellenére azonban az SAD tud a Delírium által okozott hatásról és ismerik az ezüst használatának hasznosságát.
A biztonsági igazgató, Martin Fiske ármánykodásai következtében egyre több és több (hamis) információ kerül az SAD kezébe a farkasemberek rémtetteiről, melynek hatására az SAD sokkal agresszívabb és erőteljesebb kutatásba kezdett a Lupinok után.

Az igazság az, hogy Fiske régóta féregszennyezet, és tudatosan próbál ellentéteket szítani az amerikai kormány és a Garouk között.
Marsha Crowe, a keleti part regionális igazgatója eleinte próbálta az ügyeket eltussolni, de miután belátta, hogy ez nem lehetséges, számtalan ellenpéldát deríttetett fel, melyekből kiderült, hogy a farkasemberek nem a legfélelmetesebb ellenségei a társadalomnak, sőt inkább egyfajta önbíráskodó védelmezői annak. Crowe teszi mindezt azért, mert az apja ezt kérte tőle, és mert vére is ezt diktálja. Tartozik ennyivel Ezüst agyar őseinek, véreinek, rokonainak. Hiszen Crowe rokonvér.

A varázslókról viszonylag kevés információja van az SAD-nek, de tudnak létezésükről, és ha felületesen is, de ismerik néhány tradíciójukat. Ezek főleg olyan tradíciók, melyek valamilyen formában érintkezésbe lépnek a bűnnel.
Ilyen például az Eksztázis kultusza (Cult of Ecstasy). Sajnálatosan azonban mindig a kézzelfogható eredmények elérése előtt, valamilyen fatális balszerencse folytán kicsúsznak az információk és a személyek a kezükből, mindig egy lépéssel a siker kapuja előtt.
Felszínes és általános ismeretekkel rendelkeznek továbbá Hermész rendjéről és a Verbenákról is. A varázslók természetfeletti hatalmának mértékéről hosszas viták folynak az SAD szakértők között, ami eddig bizonyítást nyert, az az, hogy a varázslók képesek az emberi elme befolyásolására és a fizika törvényeinek kijátszására.
Az SAD ugyan nem tudja, de a legszorosabb kapcsolatot a Virtuális Adeptusokkal (Virtual Adepts) tarja fent. Talán ez lehet az egyik oka annak, hogy ily kevés eredményt ért el a mai napig.

A Lidércek létezéséről tudnak ugyan, de megfigyelésükön és néhány rejtély kibogozásán kívül nem sokat tehetnek ellenük. Szerencsére eddig nem került sor komolyabb konfrontációra a Lidércek és az SAD között.
Az SAD technikai és fejlesztési igazgatója (amolyan Q, a James Bond filmekből) Alain Kenchlow (rank:4), roppant mód érdeklődik a téma iránt. Kutatásai révén kifejlesztette a Kirian kamera legújabb változatát, mellyel mozgóképet is lehet rögzíteni.

Ezeken kívül számos X-akták jellegű üggyel foglalkozik az SAD. Munkájuk nagy részét a nyomozás teszi ki, és kevés alkalommal érnek el igazán kézzelfogható eredményeket. Ha néha sikerül egy ügyet teljesen felderíteni, ne adja úristen elkapni egy „rosszfiút”, az sem mindig hozhat megfelelő eredményt. Hiszen egy ilyen gyanúsítottat nem egyszerű vád alá helyezni, mondjuk démonidézés vagy tiltott varázslás vádjával.
Ugyanakkor szem előtt kell tartaniuk azt is, hogy a békés polgárokat meg kell óvni attól, hogy szembesüljenek ezekkel a megmagyarázhatatlan esetekkel, mert ha ezek a bizonyos esetek kitudódnának, az közpánikhoz vezetne.

Minden kezdő SAD ügynök átesik az egy évig tartó szellemi és testi kiképzésen, ahol felkészítik őket mindenre, amire csak lehetséges..

Az induló SAD ügynök felszerelése:
– Egy Sig SauerP226 9mm pisztoly (mint Muldernek és Scullynek).
– Szabványos golyóálló mellény.
– FBI igazolvány.
– Rendőrségi adó-vevő, bilincs.
– Fakaró.

NSA
(National Security Agency) (Nemzeti Biztonsági Szolgálat)

Az FBI-al ellentétben az NSA nem nyomozóhivatal, hanem valódi titkosszolgálat, mely teljesen független Amerika legfőbb döntéshozó testületének, a kongresszusnak befolyástól és ellenőrzéstől.
Az NSA gyakorlatilag csak a Védelmi hivatal (Department of Defence) vezetőjének, azaz a védelmi miniszternek tartozik számadással, de magát a szolgálatot nem a védelmi hivatal vagy a miniszter irányítja.

Az NSA 1952 telén született meg. Ekkor még csupán egy 7 oldalból álló dokumentumot jelentett, melyet Truman elnök firkantott alá. Napjainkban a világ legjobb, technikailag legfejlettebb titkosszolgálata, melynek 60.000 ember dolgozik szerte a világon.
Az USA-ban olyan egyedi jogokat élvez, melyet egyetlen más szervezet sem. Például ha valamely oknál fogva a kormány összeomlana, az NSA-nak jogában áll egy új kormányt kinevezni, és rendeleteket hozni a törvényes rend megőrzésének érdekében.
Ha ez nem lenne elég, az NSA nemzetbiztonsági érdekből bármely szervet vagy hivatalt utasíthat bármire, még akkor is, ha az utasítás törvényekbe, vagy magába az alkotmányba ütközik.
Az NSA irányítása alá tartoznak az úgynevezett Gépesített Belbiztonsági Alakulatok is, melyek egy esetleges katonai puccs, vagy zendülés esetén az elnök és a kormány védelmét hivatottak szavatolni.

Az NSA természetfeletti eseteket kutató részlege a DIB (Domestic Intelligence Bureau).

A DIB számtalan kisebb alosztályból és csoportból áll, melyek egymástól függetlenül működnek. Ez a függetlenség oly mértékű, hogy egyes ügyosztályok soha az életben nem tudhatnak a másik ügyosztály létezéséről (ezért is hívják az igazán bennfentesek a DIB-et „puzzle palace”-nek, azaz kirakós kastélynak).
A DIB-et a DIRDIB, azaz hivatali igazgató vezeti. Személye örök rejtély az egyszerű ügynökök számára, de még a csoportvezetők is csak nagyritkán találkozhatnak vele.

A különböző DIB munkacsoportok tevékenysége nem korlátozódik csupán az USA területére, ügynökeik szerte a világon megtalálhatóak. Természetesen mind külföldön, mind az USA területén titokban végzik munkájukat. Sokszor más szervezetek képviselőinek kiadva magukat, vagy nem is igazolva kilétüket. (Men in Black stílusban).

Erőforrásaik gyakorlatilag végtelenek, a legmodernebb berendezésekkel végzik a munkájukat, mely felszereléseket a legtöbben valamely bizarr Sci-fi kellékeinek gondolnák. A DIB operatív ügynökei a katonai hírszerzés mintájára szintén katonai rangokat viselnek, és státuszukat tekintve valóban katonának minősülnek.

Lássunk néhány ügyosztályt és frakciót az NSA-ben :

A regulátorok
Az igazi feketeruhás ügynökök, akiket az NSA legfőbb vezetése hatalmazott fel munkájuk elvégzésére. Ezek a munkák igen sokfélék, gyakorta utasítják őket szabotázsra és orgyilkosságra is. De az ő feladtuk a lakosság megfélemlítése és elhallgattatása is.
Nagyon kevesen sejtik, és még kevesebben tudják, hogy a regulátorok nem minden parancsa az NSA illetve a DIB vezetőségétől származik. Talán maguk a végrehajtók sem.
Az igazság az, hogy az Új világrend és az Iteration-X teljes mértékben beférkőzött a feketeruhások közé, és mint magánhadsereget irányítják a csoport működését. Természetesen újdonsült védenceiket a legmodernebb mágikus technikai csodafegyverekkel és high-tech berendezésekkel szerelték fel.

The Gordian Knot
Az NSA legjobb technikai és analizáló csoportja. Tagjai egytől egyik kiváló tudósok, fejlesztő mérnökök és elemzők. Feltett szándékuk, hogy a természetfeletti erők rejtélyének gordiuszi csomóját a technika vívmányainak segítségével oldják ki.
Tevékenységeik közül talán a legfontosabb az ipari kémkedés, mely segítségével megszerezhetik az áhított technológiákat. Az összes fontosabb kormány és akadémiai fejlesztésnél ott van egy ügynökük, a NASA-tól kezdve egészen az egyetemi laborokig. Ugyanakkor minden fontosnak ítélt nagyvállalat fejlesztési részlegében van kémük, még a Pentex-ben is.

Delphi
A Delphi csoport a hírszerzés és a dezinformálás szakértője. A természetfeletti ügyek vitathatatlan szakértője, vezetői szoros munkakapcsolatot tartanak fent az SAD néhány ügyosztályával. A csoportra jellemző, hogy közvetlenül a DIRDIB alá vannak rendelve, és az egész NSA-án belül csupán 3 személy tud a csoport létezéséről (természetesen a csoport tagjain kívül).
A csoport valójában a tradicionális varázslók közössége, kik a kormány pénzéből próbálják finanszírozni a Technokrácia elleni harcukat. Természetesen a Technokrácia, nevezetesen az NWO már felfigyelt rájuk, és megpróbálja lehetetlenné tenni munkájukat.

The Crow’s Nest
A „Crow’s Nest” nem csupán egy csoport, hanem egyben egy továbbképző program, melyben a legtehetségesebb vagy legbuzgóbb ügynököket képezik ki a legújabb és leghatékonyabb kiképzési módszerekkel és technikákkal. Maga a kiképző bázis Kelet Virginiában van, és vezetője egy rejtélyes francia hölgy, a Baroness.
A csoport valódi tevékenységét az NWO irányítja. Valóban ideküldetik a legjobb és túl sokat tudó ügynököket, ahol az NWO a megfelelő átképzést biztosítja számukra. Az így kondicionált ügynökök már nem okozhatnak sok fejfájást a Technokráciának, hiszen már nekik dolgoznak, még ha ez nem is tudatosult bennük.

The Goddam’ Magpeyes
A csoport talán a világ legjobb hírszerző csoportja. Ügynökei képesek behatolni a világ legjobban védett számítógépes adatbázisaiba. Nincs olyan személy vagy csoport, akit, vagy akiket ne tudnának lehallgatni, vagy megfigyelni. Módszereiket a legnagyobb titok övezi, mellyel nincsenek tisztában még a legfelsőbb vezetők sem.
A csoport titka abban áll, hogy szoros, már-már rokoni kapcsolatot tart fent az Üvegjárók törzsével (Glass Walkers). A kapcsolat révén valóban természetfeletti hatékonysággal végzik kémtevékenységeiket.

Természetesen a felsorolás nem teljes, a mesélőnek hatalmas mozgástere van ebben a labirintusszerű hivatalszörnyetegben.

Lássunk két példaértékű személyt, akik nagy befolyással vannak a DIB működésére:

Dr. Emil Zotos
1910-ben született, pályafutása kalandregénybe illő. Fiatal pszichológusként helyet kapott egy katonai elemző és értékelő bizottságban, majd később a kormánynak dolgozó független szakértő lett. Ezután vezető tisztséget töltött be az Amerikai Járványügyi hivatalban, a CDC-ben. Munkája során találkozott Amerika akkor talán leghatalmasabb emberével, J.E. Hoover-rel, az FBI szövetségi főparancsnokával, kinek bizalmas barátja és magánpszichológusa lett. Később dr. Zotos tesz javaslatot az SAD létrehozására, miután barátja, Charles Horner (az SAD első igazgatója) meggyőzi ennek fontosságáról. Az NSA DIB osztályának vezető szakértőjeként fontos személlyé vált, eredményes munkáját a legmagasabb helyeken is elismerték. Dr. Zotos karrierje csúcsa a WAC-ba (World Advisory Council) való delegálása volt, amely az USA egyik legfőbb tanácsadói testülete, mely közvetlenül az elnöki hivatal mellet működik.
A szédületes pályafutás mögött az NWO (Új világrend) áll. Jelenleg is az egyik legfontosabb ügynökök az USA kormányban.

Felicity Price
A DIB megszületésének egyik kulcsfigurája, a vámpíros esetek szakértője. Egy véletlen folytán volt alkalma végignézni egy vámpírok közti leszámolást, mikor egy gyanús bevándorlócsoport búvóhelyét felkamerázták és bepoloskázták. A rajtaütést a kamarilla sheriffje vezette, a terroristagyanús személyek sabbatista vámpírok voltak. Price akkori munkatársa Bruce Higgins, a jelenlegi DIB aligazgató volt. Elhatározták, hogy a végére járnak a furcsa esetnek. A megfigyelések váratlan eredményeket hoztak, melyek megrémítették az NSA akkori vezetőit, akik addig kétkedve figyelték az SAD boszorkányüldözését. Az ügy felgöngyölítésére létrehozták a DIB-et.
Az ügyosztály annyira jól működött, hogy hamarosan félelmetes titkok tudóivá váltak.
A sors sajnálatos játéka folytán a Kamarilla megsejtett valamit, és rövid időn belül behálózta Price-ot. Price az új barátai révén rengeteg Sabbatista ármánykodást leplezett le azóta.

CIA (Central Intelligence Agency)

A CIA, avagy ahogyan még emlegetik, a Cég, a világ talán legismertebb és leghírhedtebb kémszervezete. A hidegháború évei alatt a CIA és a szovjet KGB vívta ádáz küzdelmét, mely azóta is kémregények és filmek tucatjainak ad témát.

A CIA-t 1947-ben alapították, elődje a második világháborúban nagy sikereket elért OSS (Office of Strategic Services). A hidegháborúnak köszönhetően a CIA hamarosan az USA leghatalmasabb és legbefolyásosabb szervezete lett. Az 50-es, 60-as és 70-es években az elnökváltások csupán a CIA igazgatójának cseréjét jelentették, a „szakmai” vezetőséget általában nem háborgatták. Így ezekben az években, évtizedekben olyan hatalom összpontosulhatott ezeknek a vezetőknek a kezében, mellyel bebetonozhatták magukat és az általuk képviselt érdekcsoportokat a megfelelő pozíciókba.

A CIA hivatalos főtevékenysége a hírszerzés, melyet a legkülönfélébb módszerek alkalmazásával visz véghez. Ilyen módszerek a beépítés, beszervezés, megvesztegetés, korrumpálás, zsarolás, fenyegetés. De foglakozik diverzáns katonai egységek, sőt terroristák kiképzésével is. Ugyanakkor számtalan kommunista és diktatúra ellenes csoportot támogat komoly pénzekkel és fegyverekkel szerte a világon. Tevékenységeinek nagy része számtalan törvényt és rendeletet sért, köztük a legalapvetőbb emberi jogokat.
Ugyanakkor a CIA komoly kémelhárító munkát is végez. Ebből a munkakörből kifolyólag számos olyan kiváltságot és előjogot élvez, melyet csak kevés szervezet tudhat magáénak. Viszont az USA határain belül semmiféle karhatalmi szerepet nem tölthet be. Így nem áll jogában senkit letartóztatni, őrizetbe venni, vagy egyéb állampolgári jogában korlátozni.
De van engedélye arra, hogy telefonokat hallgasson le, bankszámlákat ellenőrizzen, okmányokat állítson ki, stb.

A CIA-n belül csupán egyetlen személy foglalkozik komolyan a természetfeletti hatalmak ügyeinek kivizsgálásával.
Ez a személy Bob Schnoblin. Saját szakállára létrehozott egy munkacsoportot, melynek a Project Black Book fedőnevet adta.
Schnoblin elkészítette a Sátán hatalmi piramisát is, melyen az általa ismert összes gonosz helyet kapott a sátántól kezdve, a mormon egyházon át, egészen a használtautó kereskedőkig. A Piramisban helyet kapott a Ventrue király, a Farkasok szövetsége és az Euthanatos testvériség is.
Mindeközben az élete tönkrement és a felesége is elhagyta egy hipnotikus képességű használtautó kereskedőért.
Mikor elmondta a főnökségnek az eredményeit, nem vették komolyan, és munkacsoportját „Schnoblin goblinoknak” keresztelték. De Schnoblin nem adta fel, és mint egy újkori Van Helsing küzdött tovább az igazáért a rémek ellen.
Próbálkozásait csakhamar siker koronázta. Felkereste Cynthia Forrest, az SAD főigazgató helyettese (aki valójában az NSA tábornoka, gyilkolásra felhatalmazva és az Indigó project nevű titkos ügy teljhatalmú vezetője), és felajánlotta, hogy dolgozzanak közösen.

Jelenleg Schnoblin és kis csoportja lázasan dolgozik, hogy minél több információt gyűjtsenek össze a kijelölt célcsoportról…

Egy szabványos CIA bevetési ügynök kezdő felszerelése:

– Egy Sig SauerP226 9mm pisztoly.
– CIA igazolvány.
– Valódi papírok, más személyazonossággal, a titkos küldetésekhez.

CDC
(The Center for Disease Control)

A CDC az USA Járványügyi hivatala. A nem fegyveres hivatalok közül a Járványügyi hivatalnak van a legnagyobb befolyása. Gyakorlatilag akár egy nagyvárosnyi embert is a vágóhídra küldhet, hogy megvédelmezze Amerika többi lakosát. A járványveszély esetén a járványügyi hivatal utasíthatja a nemzeti gárdát, hogy vonjon blokádot az adott települések köré és ne engedjen ki onnan senkit.
Persze ilyesmi nemigen fordult még elő a hivatal történetében. Munkájuk nagy részét a kutatás és a tudományos kísérletek, valamint az ellenőrzések teszik ki. Az állományt kutatók és orvosok alkotják, kik között igen sok szaktekintély található.

A különleges esetekért dr. Marisha Flecher a felelős. Rengeteg jelentést írt a számára megmagyarázhatatlan jelenségekről.
Többek között nyomára bukkant egy Pentex által terjesztett betegségre, és egy a Vámpírharapás okozta járványra is. Nem is sejtik, de még maga a doktornő sem, hogy milyen közel jár a megoldáshoz és a leleplezéshez.

DEA (Drug Enforcment Administration)

A kábítószerfogyasztás és kereskedelem akkora probléma az USA-ban hogy a droggal kapcsolatos ügyekért egy külön drogelhárító hivatal, a DEA felelős. Mint ilyen szervezet, gyakran találja szemben magát olyan hatalmakkal, melyek a kábítószert az emberek befolyásolásának eszközeként használják fel.

A Cali kartell vizsgálatakor a drognyomozók felfigyeltek egy különös csoportra, akik a kartell üzletkörében kaptak helyet. A nyomozás kiderítette, hogy a csoport tagjai tudósok és egy nagy kémiai és ipari konzorcium volt alkalmazottjai. A kitartó nyomozati munka eredményeként kiderült, hogy ez a vállalt a Pentex névre hallgat, és az említett urak még mindig a fizetési listájukon szerepelnek.
A nyomozás azt is kiderítette, hogy a Cali kartell által forgalmazott szerek függőségi mutatója 250%-al nőtt, mióta a tudósok a kartell munkatársai lettek.

EPA (Environmental Protection Agency)

Az USA környezetvédelmi hivatala.

A hivatal munkája maga a környezetvédelem. Miközben az ipari nagyvállatok milliárdokat költenek lobbira, a hivatal munkája évről évre nehezebbé válik. Noha a törvények egyre szigorúbbak és a bírságok is egyre magasabbak, az általános gondolkodás az USA-ban nem változik.
AZ EPA közvetlenül a Környezetvédelmi minisztérium irányítása alatt áll, de működése a minisztériumtól nagymértékben független.

Az utóbbi években azonban egyre szigorodó feltételek mellet az EPA viszonylag sok sikert tudhat magáénak. A kongresszus rendelkezése szerint az EPA-nak jogában áll bizonyos ipari létesítményeket bezáratni, ha azok folytatólagos törvénysértést követnek el. Sokak megdöbbenésére az EPA kevés esetben él ezzel a jogával, viszont komoly bírságokat szed be, melyből ellenlobbit indított, a törvények még szigorúbbá tételére.

Az EPA szoros kapcsolatban áll a katasztrófavédelemmel és sok esetben őket értesítik, ha jogkörük már nem terjed ki bizonyos esetek vizsgálatára.

Valójában az EPA néhány befolyásos Children of Gaia és Glass Walker kezében van, akik kegyetlen harcot vívnak a Pentex milliárdjaival, és a vállalat óriás „ültess egy fát” átverő programjával. Az EPA vezetőségében sok rokonvér van és rengeteg elkötelezett természetvédő.

Nos, ezeken kívül még számtalan hivatal van az USA-ban, akik foglakozhatnak a természetfelettivel és természetesen a Project Twilight is leír még jó párat.
De azt gondolom, talán ennyi is meghozta a kedvet ahhoz, hogy titkosügynökök vagy különleges ügynökök, esetleg egyszerű kormányhivatalnokok bőrébe bújva felvegyük a harcot a rémekkel és leleplezzük aljas cselszövéseiket.
Ugyanakkor a legfontosabb a motiváció, amiért érdemes harcolni. Hiszen ha belegondolunk, ez nem csak egy munka. Ez annál jóval több.

Utolsó hozzászólások   [Ugrás a fórumhoz]

    Olman

    2004-02-24 19:32:08

    Amit szeretek az ilyen rendszerekben, hogy van egy szervezet a karik háta mögött, amitől cuccokat kaphatnak, a megbizatás - a kaland elővezetése - jön magától, állandó információs adatbázissal rendelkezik, így lehet kérdezni a KM-et agyba főbe stb. Egy-egy kicsapatos magánvállalkozásnál nem biztos, hogy ennyire sok lehetőség kínálkozik.



    GrofDilisnya

    2004-02-24 20:06:17

    Annyit hozzátennék Cruzifix barátom leírásához, hogy a könyvben van egy igen hangulatos kis bevezető történet is, farkasemberekkel, és a mindenható Pentex egy leányvállalatával.



    GrofDilisnya

    2004-02-24 20:07:58

    A két modul meg elég jó lesz, ha be lesz linkelve. Mindkettőt végigjátszottam, és eléggé hangulatosak lettek. Különösen a tüzes...:aboci:



    Rozsi

    2004-02-26 12:21:27

    Jó jó! Nagyon tettszik a leírás de a farkaséknál már csak a piaccal foglalkoznak.

    Egy kicsit szorosan vagyunk a wod világában. Ráadásul nem kompatibilisek egymással.

    Pl: Tény: A teknokrácia uralja Amerikát, és nem hiszem hogy engednek ilyen szerveket működni.

    Szerintem az összes könyvet külön kell használni és nem egy wod-nek kezelni.



    Vendég Szellem

    2004-06-05 09:36:15

    Nagyon ott van :aboci: :D ,de ...,mi van ha én FBI-os akarok lenni & a másik karakter CIA -s a harmadik .......stb , stb Szegény KM hogy gyúrja őket össze :)




belépés jelentkezz be    

Back to top button