A multiverzum.hu első novellaíró pályázat – eredményhirdetés

Címkék

AMMERÚNIAI MŰHELY

A www.multiverzum.hu első novellaíró pályázatának összefoglaló értékelése
2004. február 2.
Kaposvár-Budapest

AZ AMMERÚNIAI MŰHELYRŐL
A Műhely alapvető célkitűzése: Ammerúnia (Eric Muldoom által megálmodott fantáziavilág) fejlesztése, színesítése, élettel való feltöltése. A feladat, az együttműködés nem néhány hónapra szól, hanem években gondolkodunk. Nem titkolt cél, hogy a közös munka során kialakuljon egy írói közösség, egy baráti kör, amelynek alkotói segítik egymást javaslatokkal, észrevételekkel, eképpen egyengetve saját és társaik szakmai fejlődését. A Műhely tagjai napi szinten interneten tartják egymással a kapcsolatot, havonta egy alkalommal pedig személyesen is összeülnek az aktuális feladatok egyeztetése, az eredmények értékelése végett. Az első szélesebb körben való megmérettetést (nyomtatott formában) egy Ammerúnia-antológia jelentheti (2004. őszén).

Úgy véljük, az Ammerúniai Műhely egyedülálló kísérlet abban az értelemben, hogy az Olvasó egészen a kezdetektől figyelemmel követheti egy fantáziavilág életútját, emellett a világ köré szerveződött amatőr alkotói közösség fejlődését, s majd – a nyomtatott kiadványokat kézbe véve – személyesen is értékelheti a közös munka eredményét.

A PÁLYÁZATRÓL
A pályázat kiírója: www.multiverzum.hu
A pályázat benyújtásának határideje: 2004. január 16., Péntek, 12.00 óra, amely időpontot 19-ig meghosszabbítottuk
Beküldési cím: palyazat@multiverzum.hu
A pályázat közvetlen célja volt: tagok toborzása a Műhelybe.
A pályázatokat értékelték: Berke Szilárd (Eric Muldoom, alias Aldyr) és az Ammerúniai Műhelyből néhányan (Tea, Kyra, Jeff).
Számszerű összesítés:
Beérkezett pályaművek: 32
„Műhelyes” felvételt nyert: 9 fő
Fejlesztői széket ajánlottunk fel: 8 főnek
Sikertelenül pályázott: 15 fő

AZ ÉRTÉKELÉSRŐL
A pályázatok elbírálása során elsődleges fontosságú volt, hogy a pályázó fogalmazása gördülékeny és élvezetes legyen, ne tartalmazzon nyelvtani/nyelvhelyességi hibákat, s emellett megfeleljen a kiírás követelményeinek (A, B vagy C feladatok valamelyikének maradéktalan teljesítése). Mindezek teljesülését követően értékeltük a jellemábrázolást, a karakterek megformálásának mikéntjét, a párbeszédek megvalósítását. Lényeges szempont volt még a cselekmény összetettsége és kibontásának milyensége, a megjelenített mondanivaló, az életszerű párbeszédek megléte. Az általános összbenyomás, a novella hangulata, továbbá az író stílusa volt az, ami befolyásolhatta a végső eredmény kialakítását. Az összesítés alapján mindegyik pályamű megfelelt a kiírás valamely feladatának (A=11 pályázat; B=11; C=10). Sokan választották az egyes szám első személyű narrációt, és néhány kivételtől eltekintve az írások megmaradtak a fantasy szűken értelmezett határain belül. A legértékesebb elbeszélések az „A” feladatban születtek.

A PÁLYAMŰVEK KIVONATOS ÉRTÉKELÉSE
A részletes értékelést közvetlenül a pályázókhoz juttatjuk el február 9-ig, az általuk megadott email-címre!

Teljesítmény értékelése:

X = nem felelt meg
XX = megfelelt
XXX = jól megfelelt
A pályázat eredménye:
Műhely
= a pályázó felvételt nyert a Műhely írói közé.
Fejlesztői szék = a pályamunka nem felelt meg teljes mértékben az elvárásoknak, de a Műhely bizalmat szavaz az írónak, és szívesen látja őt a fejlesztői csapatban. Itt aktívan részt vehet a világ formálásában, s a közös munka során kiemelt figyelemmel követjük az írásait: teljesítményétől függően idővel bekerülhet a Műhely szűkebb közösségébe.
Sikertelen = a pályamunka valamilyen oknál fogva nem felelt meg a Műhely írói által támasztott elvárásoknak.

Kiragadott elbeszélés címe (ha nincs cím, a főszereplő nevét
emeltük ki)
Az író teljesítményének értékelése

Fogal-mazás
Nyelv-helyesség
Cselek-mény
Karakter-ábrázolás
Képzelőerő
Stílus, hangulat
A pályázat eredménye

Buborékok
xxx
xx
xx
xx
xx
xx
Műhely

Egy hideg éjszaka
xx
xx
x
x
xx
x
Sikertelen

Ragadozók
xx
xxx
xx
xxx
xx
xx
Műhely

A vámpír nyomában
x
xx
x
xx
xx
xx
Sikertelen

Az áruló
xxx
xxx
xx
xx
xxx
xxx
Műhely

„YAX története”
xxx
xxx
xx
xx
xxx
xx
Fejlesztői szék

Menekülés
x
x
xx
x
xx
xx
Sikertelen

„Syllenia története”
xxx
xxx
x
xx
xx
xxx
Fejlesztői szék

Az utolsó naplemente
x
xx
x
x
xx
x
Sikertelen

A bőrtokba zárt remény
x
x
xx
x
xx
x
Sikertelen

Egy rend tagjává válni…
x
x
xx
xx
xxx
x
Sikertelen

Délibábos puszták réme
xxx
xxx
xx
xx
xx
xx
Fejlesztői szék

Szerető ölelés
xx
xx
xx
x
xx
x
Sikertelen

„Boyl Latther története”
xx
xx
xx
xx
xx
xx
Fejlesztői szék

G`ynor megmentői
x
xx

Sikertelen

Megjegyzés: amennyiben az azonosítás nem sikerült, és nem szeretnéd megvárni az emailben érkező értesítést, keress minket a www.multiverzum.hu fórumán!

Kiragadott elbeszélés címe (ha nincs cím, a főszereplő nevét emeltük ki)
Az író teljesítményének értékelése

Fogal-mazás
Nyelv-helyesség
Cselek-mény
Karakter-ábrázolás
Képzelőerő
Stílus, hangulat
A pályázat eredménye

A Főkötős Asszony
xxx
xxx
x
xx
xx
xxx
Sikertelen

Marionett
xx
xx
x
x
xx
x
Sikertelen

A nyomolvasó
xx
x
xx
xx
xx
xx
Fejlesztői szék

„Lehtár és Gárel története”
xxx
xxx
xx
xx
xx
xx
Műhely

Megváltás
xxx
xxx
xx
xx
xxx
xxx
Műhely

„Asztalom a világ, poharam a rettegés…”
xx
x
x
xx
xx
xx
Sikertelen

Lábuk északnak vitte őket
xx
x
xx
x
xx
xx
Sikertelen

Míg vágyaink teljesülnek
xx
xxx
xx
x
xx
xx
Fejlesztői szék

Magányos fa legendája
x
xx
x
x
xx
x
Sikertelen

A tündér és a zsoldos
xx
xx
x
x
xx
x
Sikertelen

A szabadság képei
xxx
xxx
xx
xx
xx
x
Fejlesztői szék

A hit és a vér ereje
xx
xx
xx
x
xx
xx
Fejlesztői szék

A szürke tél álmodta Áron
xxx
xxx
xxx
xxx
xxx
xxx
Műhely

Smudricieck kajaca
xxx
xxx
xx
xx
xxx
xxx
Műhely

A libapásztor
xxx
xxx
xxx
xxx
xx
xxx
Műhely

„Vertus története”
xxx
xx
xxx
xxx
xx
xxx
Műhely

„A boszorkánylord”
xx
xx

xx

Sikertelen

Minden egyes résztvevőnek köszönjük, hogy megtisztelt bennünket pályázati anyagával!
Bízunk abban, hogy a sikertelen szereplés, a kedvezőtlen kritika senkinek nem veszi el a kedvét a további írástól, hanem éppen ellenkezőleg: újabb próbálkozásra ösztönzi. Ehhez kívánunk kitartást és szerencsét, bízva a későbbi alkotómunka eredményességében!

Néhány műhely, ahol figyelemre és építő bírálatokra számíthattok:
www.fantasya.hu *** rpg.hu *** www.litera.hu *** www.atjaro.hu

Kaposvár, 2004. február 2.

Tisztelettel,
Berke Szilárd

Megjegyzés: az Ammerúniai Műhely márciustól folyamatosan fogad majd pályaműveket, ezeket már célzottan a világhoz. A környezetben való elmélyedéshez az Ammerúniai Füzetek szolgáltatnak majd megfelelő alapot.
Ammerúnia © Eric Muldoom (Dr. Berke Szilárd) 1995-2004. és Ammerúniai Műhely
Ammerúnia szimbólum © Pozsgay Gyula, 2004

Utolsó hozzászólások   [Ugrás a fórumhoz]

    Stoki

    2004-02-06 09:54:35

    Én legutóbb a Ghetto Buster címén röhögtem betegre magam...:)

     

    (Bocs, nagyon magas labda volt...)



    Aldyr

    2004-02-06 10:16:19

    Kyol: Ha küldesz nekem egy levelet, próbálok segíteni.

    jenoe: igazad van; a minősítéshez oda kellett volna írni. a multiverzumon javítani fogom az anyagot.

    Raffy4: nem ez az első pályázat, ahol beküldött írásokat kellett elemeznem: a jelenlegi termés messze jobb a korábban tapasztaltaknál. A pályázók valóban komolyan vették a feladatot, így kiemelkedően gyenge elbeszélések nem születtek. Sőt, akad olyan pályamű is, ami módosítás/feljavítás nélkül bekerülhetne bármely fantasy antológiába.



    ericghar

    2004-02-07 16:50:48

    Hali!

     

    jenoe: Elárulom, hogy én is pályáztam, és bár nem jártam sikerrel, de már a rövid - pontozásos - értékelésböl is képet kaptam arról, hogy miben kell legközelebb jobbnak lennem.

     

    Raffy4: Bizonyos IQ felett az emberek már nem röhögnek, mint a hülyegyerekek, hanem véleményt alkotnak, és ÉPITÖ (!!!) kritikát fogalmaznak meg.

     

    bye, ghar



    Vendég Kyol

    2004-02-07 17:26:19

    Raffy4: Vagy parafenomén vagy, vagy csak elhamarkodottan ítélsz:)

     

    Aldyr: Rendben, már írtam is.



    Aldyr

    2004-02-10 07:29:27

    Kyol: please, a freemailes címemre küldd el, a másik átmenetileg szünetel. Köszönettel, Aldyr




belépés jelentkezz be    

Back to top button