Buffy the vampire slayer RPG kiegészítők

Willow: Tényleg… nem akarlak megsérteni… tényleg nagyon kedves voltál meg minden, de… nem akarok démon lenni. Csak vissza akarok menni és segíteni a barátaimon.
D’Hoffryn: Ez a válaszod?
Willow: I-igen.
D’Hoffryn: (fenyegetően) Sajnálom, hogy így választottál. (megenyhülten) Na, mindegy. Itt a talizmánom, ha meggondolod magad, imádkozz rám.

Buffy the vampire slayer RPG kiegészítők

A Buffy RPG megjelenése és megérdemelt sikere óta szépen csörgedeznek a hozzá készült kiegészítő anyagok, és ha már csörgedeznek, akár egy pillantást is vehetünk rájuk. Persze érdemes nem elfelejteni, hogy az alapkönyv önmagában is teljes és jól használható kiadvány, szóval a lentebb következő dolgok teljesen opcionálisak. Mostanában egyébként valamelyest lassúdott a lendület, ennek a fő oka az EDEN által nemrég megjelentetett Witchcraft-folytatás Armageddon RPG, illetve most kijött Angel szerepjáték. A hírek szerint a lenti, már megjelent könyvek után valószínűleg egy Sunnydale-kiegészítő következik majd.

Buffy: Nos, nem igazán reszketek a rémülettől stílusos, de megfizethető csizmámban, de nyilvánvaló, hogy itt valami természetellenes dolog folyik, és az ilyesmi általában nem barátságos ölelésekben és aranyos kiskutyákban végződik.

Director’s screen

A szabálykönyvet elsőnek a tradicionális mesélői paraván követte. Maga a paraván egy rendkívül pofás, bár nem túl vastag papírra nyomott alkotás, amelyen szerepelnek az alapkönyv táblázatai, valamit egy összefoglaló a harci manőverekről – szóval a mesélő számára akár még hasznos is lehet. Az igazi hatalma viszont inkább abban lehet, hogy pusztán a látványa képes dezintegrálni a sznobabb szerepjátékosokat; komolyan mondom, felkészületlenebb egyéneket legalább úgy kiütheti a belőle áradó tömény geekség – lásd a képet -, mintha a mesélő egy negyedik kiadású Talislanta szabálykönyvvel verné őket pofán.
No persze nem csak a paraván tartozik a csomaghoz, hanem egy pofás, 50+ oldalas könyvecske is. Tartalmára nézve az első fejezete mesélői jótanácsokat tartalmaz. Ezek a „mire használhatsz egy mesélői paravánt” jellegű alapozástól az alapvető piszkos trükkökön át a játékosok igényeinek felmérése és az esetleges elégedetlenségük jeleinek felismeréséig terjednek. Persze a rövid terjedelem – tizenvalahány oldal – miatt nem tekinthető a dolog egy komplett mesélőképző tanfolyamnak, de arra bőségesen elég, hogy a kezdő mesélők elkerüljék az alapvető hibák jó részét.
A további három fejezet egy-egy rövid kalandot tartalmaz, amelyek az alapkönyves Dzsinn-sztorihoz lazán – a főmonszta személyén keresztül – kapcsolódó dolgok. Vámpír-bandaháború; egy valamivel lazábban felvázolt, ötvenes évekbeli horrorra emlékeztető démonrovar-sztori; plusz egy szimpla kis árulósdi – kellemes kalandok, terelgetik a mesélőt a rögtönzések és a többszálú cselekmények felé, de tizet teszek egy ellen, hogy mindenhol némi pofozgatást igényelnek a kalandmodulokra általában jellemző „a játékosok azt fogják csinálni, hogy” előfeltevések miatt.

Kellemes, bár abszolút nem létfontosságú kiadvány, amire talán a húszdolláros ár kissé izmosnak tűnik. Egynek elmegy.

Slayers Handbook

Faith: És akkor hirtelen meghallom odakintről a sikoltozást. Feltépem az ajtót, anyaszült meztelenül kirohanok, és látom, hogy ott áll egy lerobbant templomi busz, és ez a három vámpír épp a fél bostoni baptista gyülekezeten lakomázik. Lerendezem a vámpírokat, mire felbukkan a lelkész, és elkezd ölelgetni, mintha vége lenne a világnak, mikor ebben a pillanatban felbukkannak a zsaruk, és letartóztatnak mindkettőnket.
Xander: Whoa. Ebből filmet kéne csinálni, és levetíteni minden karácsonykor.

A Vadászok kézikönyve külsejére nézve az alapkönyvhöz hasonló, belül végig színes, keményborítós, kéne-ebből-is-egy-minden-oldalon-laminált-változat dizájnorgia, bár a címe talán kissé megtévesztő lehet. A Vadászokkal ugyanis csak a könyv viszonylag kis része foglalkozik.

Mondjuk ez a kis rész se rossz – olyan harminc oldal foglalkozik a Vadászok hátterével, ami nagyon jól jöhet jellemjáték-alapanyagnak, de akár kalandelem-építőkockáknak is. Hogyan éli meg egy fiatal lány, ha egyszeriben nyakába akad a Végzet, egy életre szóló feladat, felelősség, valamint monszták végeláthatatlan sokasága? Hogyan kerülheti el azt a halálvágyat, amely előbb-utóbb minden Vadászon eluralkodik a véget nem érő harc során, amely felemészti az életét, és amelynek során előbb-utóbb minden társa elhullik mellőle?

Giles: Buffy, ez nem egy közönséges vámpír. Meg kell állítanunk, mielőtt találkozik a Mesterrel.
Buffy: De… csini fiú. Tinédzser. Posztpubertáskori fantáziák.
Giles: Ezeket féken kell tartanod. A sötét erők egyesülnek ellenünk, és most itt az esély, hogy visszaverjük őket. Ma éjjel csatába indulunk.

…no és persze itt van az ember szociális élete is – elvégre azok a lányok, akiket a Figyelők tanácsa idejekorán azonosított, mint potenciális Vadászt, megkapják a megfelelő előkiképzést – melynek során amolyan szociálisan zéró, pokolbeli apácanindzsa jellegű dolgokká nevelődnek, akik nyolc különböző módszert ismernek arra, hogyan öljenek démont egy redőnyhúzó vassal – nem nagyon vágynak ilyesmire, de a többiek jobban megszenvedik a kötöttségeket.

Rövid ismertetőt kapunk ezen kívül a sorozatban felbukkant többi Vadászról is – Kendra és Faith komplett karakterlapja is szerepel -, valamint az Elsőről és megidézésének módjáról is, mielőtt a következő fejezetek általánosabban használható anyagára sor kerülne.

Néhány új előny és hátrány mellett – ezek főleg karakter-egységcsomagok, mint a zsaru, riporter, potenciális vadász stb. – olyan ötoldalnyi felszereléslista következik – pl. fontos műszerekkel, mint a láncfűrész, rakétavető -, amely a mai dolgok mellett tartalmaz egy-két középkori és távoli jövőben használható cuccot is, mint a muskéták vagy a kibernetikus beültetések. Tizenegy új archetípus is kidolgozásra került, ezek jórészt a Vadász téma variációi. (A milliomoscsemetéből lett Vadász például kimondott telitalálat…)

A harmadik fejezet a kampánytervezésben ad tanácsokat – helyszínválasztás, témák, szereplők -, majd illusztrációképp ötleteket ad középkori, pulp, kiberpunk – Fray! – kalandokhoz, illetve a sorozat eseményeinek alternatív feldolgozásához is, körülbelül olyan részletességgel, mint az AFMBE mini-világai. Jut eszembe: az All Flesh Must Be Eaten kampánykiegészítői – Enter the Zombie, Pulp Zombies, Fistful of Zombies – állítólag remek általános segédanyagok a távol keleti/pulp/western világokhoz (a kritikák legalábbis hozsannákat zengenek róluk), és mivel azok is az Unisystem rendszert használják, valószínűleg a Buffyhoz is alkalmazhatóak.

A negyedik, kábé ötvenoldalas fejezet tán a legjobb része a könyvnek; három, pofásan kidolgozott kalandhelyszínt tartalmaz, a hozzá tartozó NPC-kkel, kalandötletekkel és új archetípusokkal. Ezek közül az első, a Grizzly Peak hegység környékén játszódik, amely egy nem kimondottan Vadász-centrikus terület. Ősi, kiirtott indián törzsek állati totem-harcos hagyományai jelentek meg itt újra, hogy a helyi pokolszájat felnyitni szándékozó vendigók ellen kezdjenek valamit. Kellemes vidéki horror-lehetőségek, amolyan erdei stílusban, szellemekkel, démonokkal, hataloméhes mágusokkal, akik ellen a frissen kiválasztott, újgenerációs totem-harcosok és sámánok harcolnak. A két új archetípus – totemharcos és sámán – viszont nem hozott lázba.

A második helyszín a vadnyugat, vámpírokkal és a Vadásszal. A három közül talán ez a legkellemesebb, legtöbb kalandra lehetőséget adó terület a texasi Apocalypse városában, ami amolyan keveréke a Mavericknek, az Alkonyattól Pirkadatignak és az Álmosvölgynek; hamiskártyások, vámpírokkal teli kuplerájok, különös túlvilági hatalmak, plusz egy rejtőző, nem-ember civilizáció, amelybe bármikor belefuthat egy túl kíváncsi aranyásó… Nem is szólva egy jól bekészített kampány-főmonsztáról. Az itteni két archetípus szintén remek, a cowboy Vadász („Megtanultam hogyan lőjek célba lóhátról, hogyan vadásszak, és hogyan kössem gúzsba a borjakat. Még káromkodni is megtanultam, szépen, rendesen, ahogy kell, bár Papa nem engedte, hogy ezt a Mama közelében gyakoroljam.”), és a gyarmati csürhét mélyen lenéző, afganisztáni veterán Figyelő személyében.

A harmadik helyszín a sorozat ötödik szezonjának végétől csavar egyet a történelmen – mi van, ha Glorynak az istennőnek sikerült volna utat nyitnia a síkok között, hogy hazatérhessen, miközben a mi világunk egyesül a démoni síkokkal? Az eredmény egy démoni stílusú Mad Max-Terminátor dolog, ahol a sorozat főszereplői közül csupán Xander maradt életben NPC-nek, és belőle is egy kiégett, megnyomorított, agresszív szociopata vált. Az emberiség maradéka egy mágikus védőernyő alatt vegetál, ahonnét kis, reménytelen expedíciókra indulnak, hogy a romok közül megszerezzék a túléléshez szükséges maradékokat. Az egyetlen esemény, ami reményt adhat, hogy hosszú idő óta megszületett köztük az első Vadász… Hangulatilag kellemes világ, de van egy gyanúm, hogy kalandlehetőségben valamivel szegényesebb, mint az előző két helyszín.

Az ötödik fejezet egy kalandmodul, amely az alapkönyvben elindított dzsinn-sztorit folytatja. Érdekes, korrekt kis mini-cucc, bár van egy olyan érzésem, hogy ahogy a privát kampányok egyre előrébb tartanak, egyre nehezebb és nehezebb beleintegrálni ezeket a „hivatalos” kalandokat.

Harmony: Még ezt a csatornát is jobban szereted nálam.
Spike: Még a szifiliszt is jobban szeretem nálad.

A könyv melléklete most nem a karakterzsargonnal foglalkozik, hanem a karakterek jellemének leírására ad egy egyszerű módszert – válassz öt meghatározást, amely leginkább tükrözi a figura jellemét. Szemléltetésképpen következnek a stáb ilyen jellegű, némiképp kibővített jellemzései, amely a sorozat rajongóinak tán szórakoztatóbb, mint az egyszeri szerepjátékosnak, viszont nagyszerűen foglalják a helyet.

A Vadászok kézikönyvének is borsos kissé az ára, viszont ami információ és kalandötlet benne van, az egy jól használható, általános kiegészítővé teszi a Buffy RPG-hez. Ahogy az alapkönyvet, ezt is CJ Carella írta, szóval olvasmánynak is kellemes. Dögös kiegészítő és nem csak a képanyaga miatt, hanem arra is, hogy megmutassa, hogy mennyi lehetőség van ebben a világban és rendszerben Sunnydale-n és Buffyn kívül.

Monster Smackdown

Buffy: Hogy vámpírrá tegyenek, ki kell szívniuk a véredet, aztán neked is ki kell szívnod az ő vérüket; az egész egy nagy szívás.

Ez a 170 oldalas kiegészítő, ahogy a nevéből is sejthető, a monsztagyűjtemény, elődeihez hasonlóan keményborítós, fotókkal teli cucc. Szörnyleírásokon kívül persze akad benne más is – indulásképpen felvezeti a buffyverzum főbb szörnykategóriáit, majd a Földön található főbb pokolszáj-területek rövid leírása következik. Ez az öt helyszín, plusz az ezek után következő öt démoni dimenzió ismertetője elég jó, bár kissé elborult kalandötleteket nyújtanak – oké, egy démonkirály pokoli tüzek fölött lebegő birodalma amolyan standard dolog, de a végtelen bevásárlóközpont már fura egy kicsit. A pokolszáj-területek meg, ha más nem is, lehetőséget adnak a Sunnydale-féle Kalifornia-feeling helyett valami más hangulatra; a szibériai, hidegháborús időkben titkos szovjet város, amely paranormális kísérletek helyszíne volt, és most, a nyitás után új lakókkal kezd megtelni, például elég radikális váltás.

A második, húszoldalas fejezet foglalkozik a vámpírok általános ismertetésével, kibővítve az alapkönyvben leírtakat. Különleges képességek, életmód, viselkedés – játékos karakterekre is kitérve -, csoportosulások, mind a hogyan-használd-a-játékban szemszögből megközelítve. Gyakorlatilag az alapkönyves információk kibővített változata.

Tini démon: Az én családom rosszabb.
Dawn: Dehogy. Elképzelni nem tudod, hogy az enyém mennyire égés.
Tini démon: Nem, várd csak meg, amíg az anyám táncolni nem kezd a portán, oké, és majd akkor beszélj nekem égő családokról.
Dawn: Szóval mindenki tiszta égés.
Tini démon: Ja. Tiszta vesztesek, mind.

A harmadik, szintén húszoldalas fejezet a démonoké. Eredetük, viselkedésük mellett említésre kerülnek az általuk osztogatott jutalmak – ilyet általában csak az igazzyak tudnak osztogatni, a hamburgeres bódéban melózó hibrid démon nem feltétlen -, de az is, hogy egyesek közülük miért válhatnak a társadalom hasznos tagjaivá. A hagyományos szárnyas-szarvas (opcionálisan vasvillás) monszták mellett (Vagy inkább helyett? Az igazi démonok eddig általában meglehetősen kígyó-jellegűek voltak.) ugyanis rengeteg démon-ember hibrid faj létezik, amelyek kisebb-nagyobb furcsaságoktól eltekintve (ez az emberevéstől a megmagyarázatlan célú kismacska-pókerig lehet bármi) viszonylag könnyen beilleszkedhetnek az emberek közé. A fejezet nagy részét persze a sorozatból kiemelt démon-jellegű monszták leírása és statisztikái teszik ki.

Jack: Nem félek a haláltól. Már halott vagyok.
Xander: Ja, de ez valami más. A felrobbanás nem afféle halott-vagyok-lógok-és-piálok-a-haverokkal jellegű dolog. Ez inkább afféle halott-vagyok-és-a-darabjaimat-a-takarító-söpri-össze dolog, és nem hiszem, hogy erre fel lennél készülve.

A negyedik, huszon-akárhány oldalas fejezet az „egyéb” kategóriás dolgokat mutatja be, szintén a sorozatból vett példákon és statisztikákon keresztül. Szellemek és általuk megszállt tárgyak, bosszúálló kísértetek, zombik – ők akár játszható karakterek is lehetnek és még emberi agyat sem kell enniük -, vérfarkasok, hiéna-emberek, mondabeli szörnyek, őrült tudósok által kreált robotok, vagy épp az emberi szörnyetegek – van példa mindenre, többségében az adott monsztán keresztül demonstrálva a témákban rejlő lehetőségeket, vagy felhasználási módszereket a mesékben.

Az ötödik, ötvenoldalas fejezet a nagyobb kaliberű főmonsztákkal foglalkozik, akik akár kampánytémák is lehetnek. A sorozat hatodik szezonjáig bezárólag vannak itt a rosszfiúk – az alapkönyves rövid statisztikák helyett a főrosszak teljes karakterlappal és hosszabb háttérleírással rendelkeznek -, azok szolgái és a háttérben kavaró egyéb nehéztüzérség-kategóriás démonok, vámpírok és egyéb kellemetlen dolgok is. Bár szintén nagy rahedli kalandötlet rejlik ebben a részben is, valahol hiányérzete támad az embernek, már ami a sorozaton kívüli, új dolgokat illeti. Jó, rendben, a jogok a tévécsatornánál vannak, nem nagyon lehet elrugaszkodni az akaratuktól, de azért szívesen látna az olvasó néha valami, eddig nem emlegetett új dolgot is az egyes epizódok rövid összefoglalása helyett. Ezzel együtt kellemes ez a szakasz is, a Once more time with feeling epizód mintájára musical-stílusban előadott játékra – igen, itt a játékosok és a mesélő is énekben adják elő a cselekményt – vonatkozó javaslatok például már önmagukban megérik az elolvasást.

A hatodik, húszoldalas fejezet részint fogódzót ad a saját szörnyek készítéséhez, néhány új monsztaképesség és jótanács formájában, részint pedig új karakter előnyök/hátrányokkal lehetőséget ad szörnyek játékos karakterként való alkalmazásra. A lehetőség persze egy dolog, ugyanis az igazán durva dolgok – például az Anya féle bosszúdémon – meglehetősen drágák, ez például karaktergeneráláskor 50 pontba kerül – nem is nagyon beszerezhető generáláskor, csak játék közben. A fejezet végén található négy új archetípus olyan 50 százalékos – az Élőhalott lány és a Kalandozó troll hős igencsak bejövősek nálam, a Miquot démon viszont nem az a kiemelkedő vasziszdasz, vérfarkas meg már volt az alapkönyvben is az előnyök-hátrányok között.

Zárásképpen egy kalandmodul, szokás szerint a dzsinn-témában. Semmi különös, kissé itt-ott bedurvulós akció, pár, a sorozatból megismert monszta-figura vendégszereplésével, bár a dzsinn határozottan egyre komolyabban halad erőgyűjtésben… Tán kicsit sok is a vendégszereplő, talán kicsit kevés az akciólehetőség a karaktereknek, de elmegy-kategóriás.

A Monster Smackdown egy korrekt kis szörnygyűjtemény, egyetlen bajom vele a sorozathoz való kissé túlzott ragaszkodás. Szívesen vettem volna újabb, eddig nem látott dolgokat is – bár elég pofás kis hátteret tettek a néhol csak fél pillanatokra feltűnő démonoid izékhez -, illetve a leírások néhol erősen átmennek a „lőjük le annak az epizódnak a cselekményét” jellegű szövegezésbe. A dolog hátterében valószínűleg a jogtulajdonosok merevsége áll, mindenesetre remélem, hogy a sorozat végével az EDEN némileg szabadabb kezet kap a világépítésben. Érdekes különben, hogy – ha jól emlékszem – az egyik kiadós fickó szerint 2003-ban ez a könyvük ment legjobban a piacon.

The Magic Box

Buffy: Jó illata van. Mi ez?
Willow: Csak egy apróság, amit mi boszorkányok szeretünk védővarázslatnak hívni.
Buffy: Jó ötlet, védelem. (szimatol) Azért meg vagyok lepve, mert ezek a varázslat dolgok általában…
Willow: Büdösek. Ja. Ezért adtam hozzá egy kis levendulát. Adj egy kis időt, és én leszek az első wicca, akinek minden varázslata friss fenyőillatú lesz.

A Magic Box egy – meglepetés – mágia témájú kiegészítő a Buffy RPG-hez. A mágiával foglalkozó fejezet, bár céljának tökéletesen megfelelt, a szabálykönyv gyenge pontjai közé tartozott, szóval jól jöhet némi plusz információ ezen a téren is. Ez a könyv amúgy külalakban némi változás az eddigiekhez képest – 128 oldalas, de már nem keményborítós, plusz az oldalak bár továbbra is végig színesek, kissé gyengébb papírra lettek nyomtatva, talán ennek köszönhető a többihez képest visszafogottabb, 27 dolláros ár. Amúgy belbecsben nem ez a tragikus veszteség, hanem az, hogy a könyv, nem Vadász-centrikus lévén, nem tartalmaz fotót Sarah Michelle Gellarról. (Jó, az egyiken hátulról látszik belőle egy kevés, illetve két fejezet láblécén is ott van a képe, node mi ez itt kérem?) Oké, végül is Alyson Hannigan is elmegy valahol…
Eme fatális tartalmi hiányosság ellenére azért nem teljesen veszett fejsze a könyv, bár az első tizenakárhány oldalon elterpeszkedő mágia-őstörténet, valamint a mágikus társaságokról szóló ötlet- és példahalom azért nem az a kimondottan eredeti és váratlan infóhalmaz, és az előbukkanó kalandötletek sem azok a frappánsak. A fejezet végi négy mágikus-jellegű monszta amúgy használható példák a sorozatból, bár a hatodik szezon végi, mágiába behülyült Willow („Darth Rosenberg” – ez azért jó volt) azért kissé túl durva statisztikákkal van megverve.
A mágiahasználó karakterekkel foglalkozó fejezet már használhatóbb. Az okkult ismeretek forráslehetőségeivel foglalkozó ötlethalmaz meglehetősen rövid ugyan, de a nagy rakás új előny/hátrány, plusz az új archetípusok egészen pofásak. Jó megoldás, hogy a sorozatban gyakran előforduló, dilinyós lángelmék által készített ’szupertudományos’ eszközök – sugárpuskák, fagyasztófegyverek, láthatatlanná tevő bizbaszok és egyebek a mágikus tárgyakhoz hasonló metódussal készülnek, már a szabályok kezelésében. Négy, a sorozat változásai alapján módosított karakterlap pár mágikusan aktív szereplőről, oszt’ vége is a fejezetnek.

Buffy: Nincs igazi boszorkány a csoportban?
Willow: Nem, csak szeretnének azok lenni. Tudod manapság minden lány, akinek van egy henna tetkója és egy fűszeres polca, azt hiszi, hogy nővére a sötétség erőinek.

Maga a mágia kerül terítékre a harmadik fejezetben; részint opcionális szabályok a sorozat szellemében: mágiafüggőség kialakulása, ha az ember nagyon rászokik a varázsolgatásra – nagyon jó féklehetőség lehet az elkanászodott karakterekkel szemben, bár a könyv írója is csak vigyázva ajánlja a használatát -, ideiglenes erőnyerési források, valamint némi morális fejtegetés. Ahogy ugyanis a sorozatból is kitűnik, a mágiahasználat elég izmosan befolyásolja a jónép karmáját; negatívabb célok érdekében való alkalmazás, esetleg némi gyűlölködésből való használat megspékelve egy kis erőszakkal és az ember könnyen a sötét oldalon találja magát – nagy, fekete szemekkel, meg minden. De legalábbis több, gyanús külsejű démon kezd haverkodni vele, és a hírekkel ellentétben a bosszúdémoni státusz sem fenékig tejfel.
A varázslatkészítési szabályok, valamint a félrement varázslatok mellékhatás-lehetőségei valamelyest bővültek, bár ez nem jelent különösebb bonyolódást – a varázslat tervezése során csak meg kell határozni a varázslók számát, a varázslás idejét, hatókört, hatóidőt, esetleges komponenst és a hatást, majd presto, minden készen van.

Warren: Hé, mi hárman szinte mindent meg tudunk oldani.
Jonathan: Akarsz például egy varázslatot, ami szupermenővé tenne téged a többi démon között? Teljesen otthon vagyok ebben a témában.
Warren: Vagy, csak ötletszinten, mit szólnál egy robot barátnőhöz? He? Azokra a hosszú, magányos éjszakákra a kemény, átmészárolt napok után?
M’Fashnik démon: (Érdeklődve) Meg tudnád csinálni?
Andrew: Ne bízz benne. A robotstrici csak dumál.
Warren: Kuss legyen Andrew. Csak dühös vagy, mert nem építettem neked egy Christina Riccit.

Azoknak, akiknek mindez túl bonyolult lenne, következik húszoldalnyi varázslat, többnyire a sorozatban látott dolgok leírásai. Amellett, hogy a varázslatok pofásak, nem tudom, hogyan sikerült a szerkesztőnek ilyen idióta ötletet produkálnia – a varázslatok ugyanis a sorozat szezonjai alapján vannak csoportosítva, ami gyakorlatilag kizárja, hogy elsőre megtaláljuk valamelyiket is. Néhány varázstárgy és szupertudományos ketyere (sajnos a hetedik szezonban feltűnő Vadász-fejsze nincs köztük), és jön a következő fejezet, amely néhány problémás mágia-jellegű kérdést elintézve – hogyan kezeljünk például egy láthatatlan ellenfelet, főleg ha már az archetípusok között is van egy permanensen láthatatlan karakter – rövid iránymutatást ad a mágikus/szupertudományos ketyerék játékbeli megalkotásával kapcsolatban.

A Buffy kiegészítőkben már tradicionálissá váló kaland következik 15 oldalon, amely egyszerű, pofás, bár van egy olyan gyanúm, hogy a sorozatot jól ismerők kissé könnyen fogják megoldani. Ami inkább problémás, hogy kissé radikális belenyúlkálást igényel a felvezetés a karakterek múltjába, tehát a mesélő vagy nagyon korán nekiáll előkészíteni a dolgokat, vagy kissé gyanús lehet pár indító mozzanat.
A melléklet kissé hasonló az alapkönyvéhez, bár itt nem általános szlenggel ismerkedhetünk meg. Angyalok, démonok, mitológiabeli istenek és érdekszféráik valamint varázslatkomponensek, fontosabb misztikus dátumok és a hozzájuk kapcsolódó fogalmak listája, csak, hogy a mágiahasználó karakterek professzionálisabban hangzó stílusban cseveghessenek. További segítségként konverziós tippek és kapcsolatok következnek a Witchcraft RPG mágiarendszeréhez a lezárásban.

Kellemes könyv ez is.

No, akkor ennyit mára a Buffy RPG-ről.

Attila