Az olasz meló
Az elmúlt pár évben visszatértek a divatba a hatvanas-hetvenes évek könnyed rablófilmjei. Az úgynevezett „caper-movie”-k alapja, hogy egy kisebb, vegyes összetételű csapat végrehajt valami hajmeresztő rablást/betörést egy biztosan őrzött hely ellen. Az efféle történetek nem igényelnek csúcstechnikát a filmkészítők részéről, a leglátványosabb elemeket jól kivitelezett, kaszkadőr-mutatványok képezik – a legkomolyabb kihívás egy kiadós üldözés.
Ilyen volt például a Tolvajtempó (Gone in 60 seconds) (ő teljesített talán a legigénytelenebbül, Shelby GT ide, vagy oda), a Tripla vagy semmi (Ocean’s eleven), illetve a Szajré (The Score), vagy a kevésbé ismert, de ugyanilyen virtuóz Az arany markában (Heist). Az olasz meló olyannyira a klasszikusokat követi, hogy egy 1969-es, Michael Caine főszereplésével készült akció-vígjáték feldolgozása.
Charlie Croker (Mark Wahlberg) és mentora, a visszavonulását tervező John Bridger (Donald Sutherland) mesteri módon lovasítanak meg egy széfet Velence egyik villájából. Látványos üldözési jelenet kíséretében hajtják végre a lehetetlent, majd – mivel a filmek törvényei szerint amelyik tolvaj a visszavonulását tervezi, nem éri meg a film végét – a csapat titkos terveket dédelgető, magát önállósító árulója, Steve (Edward Norton) végez a mentorral és megkaparintja magának a zsákmányt. A hoppon maradt csapat ideje egy évvel később jön el, és elkezdik tervezni, hogyan álljanak bosszút egykori társukon.
A történet tehát nem túl bonyolult, nem is túl eredeti – de nem is akar az lenni -, az eredeti filmhez 1-2 néven, ötleten és a Mini Morrisokon kívül nem sok köze van, ráadásul könnyed humorban sem bővelkedik annyira, mint eredetije. (Az eredeti film aranyköpése, a felrobbantott teherautó láttán bosszúsan felkiáltó Caine mondata: „Csak a francos ajtót kellett volna lerobbantanod!” – a filmtörténelem egyik legnépszerűbb idézete lett.) Az 1969-es történetben Caine-ék csapata Torinó közlekedését tervezte megbénítani, amíg meglovasítják az aranyat. A helyszínt ezúttal Los Angelesbe helyezték át, ahol a gigászi forgalmi dugókhoz különlegesebb előkészítésre nem volt szükség.
A rendező ezúttal az akciófilmesek fekete fenegyereke, F. Gary Gray, aki A nagy dobás (Set it Off) című, négy fekete nőről szóló drámai akciófilmjével, és a Nincs alkuval (Negotiator) bizonyította rátermettségét és virtuozitását. Ilyen tarka szereposztás mellett, ilyen szabványosított történeti elemekkel sok múlik azon, hogyan nyúlnak a készítők a témához – az akciójelenetek (jelen esetben üldözések garmadája) pedig nem okoznak gondot a rendezőnek, a felkészülés, tervezés a szokásossá vált módon, zenére vágva tárul elénk és szerencsére a tipikus, laza fenegyerekekből álló, kissé sablonos szereplők kapnak annyi időt a főszereplők és akciók között, hogy az arcukon kívül talán még a nevüket is meg tudjuk jegyezni.
The Italian Job; 2003 2003 gyártó: Paramount forgalmazó: UIP bemutató: 2003. okt. 9. rendezte: F. Gary Gray szereplők: |
Ez utóbbi egyébként az egyik sorsdöntő mérce egy hasonló, klisékből építkező, könnyed akciófilmben, aminek nincsenek nagyravágyó törekvései és nem akarja megváltani a világot: szimpatikussá és egymástól megkülönböztethető, néhol humoros karakterekké változtatja a bandát, akik továbbra sem igazán kidolgozott, nagy emberi mélységeket felvonultató szereplők, de jelenlétüknek, szavaiknak értelme van, nem csak asszisztálnak a főszereplő (nagy nevek) mellé. Színészi játékra persze nincs sok szükség: Wahlberg jóképű, Charlize Teron szexi, Sutherland karizmatikus, Norton igazán rókaképű és sunyi, a többiek kellemesen pancsikolnak a szerepükben. Az üldözésekre pedig nem lehet panaszunk: kellően pörgős, néhol izgalmas és látványos száguldozásoknak lehetünk tanúi.
A világmegváltás tehát ezúttal elmarad, halottakból és nagy robbanásokból hiány van, drámai feszültség pedig éppen annyi akad, hogy egy marék pattogatott kukoricával és egy pohár kólával le lehet öblíteni, a Napsteres poén, és a Los Angeles-i metróban döngető tunningolt Mini Morrisok látványa, amitől az embernek önkéntelenül is vigyoroghatnékja támad, önmagukban megérik a belépőjegy árát.
Vendég -=Angel=-
2003-10-10 07:00:18Hát a felsorolt elődök sem nagyon voltak ringben - maximum látványos akciók és drágábbnál drágább jelenetek terén -, de ettől a filmtől még ennyit sem lehet várni.
Mark Wahlberg színészi képeségeit már csak a zenei tudása tudja überelni, és ezen az sem segít sokat, hogy kiváló partnerei vannak (Sutherland, Norton).
Amúgy meg ízlések és pofonok...
Szóval, akit érdekel, egészségére!
-=A=-
Don_Quijote
2003-10-10 08:04:19Aki arra vágyik, amit ez a film adhat, az meg lesz elégedve. Könnyed, laza szórakozás, kellemes kikapcsolódás a moziban. Ha tudjuk, hogy ezt jelenti a film, akkor ne akrjuk feltenni a kérdést, hogy miért csak ennyit. Elégedjünk meg a jó érzéssel. Egy kis boldogság a mai világban.
Vendég spred
2003-10-10 11:58:58Jó a történet, de szerintem közepes lett a megvalósítás. Érdekes, hogy hogy bírják ki a srácok olyan sokáig a jeges vízben, meg fura hogy az alagútból kiugrató Cooperek orrnehezek mikor hátulról vannak telepakolva aranyrudakkal. A legpoénosabb rész a banda bemutatása, a vége meg egy kicsit nyálas lett. Untam viszont azokat a részeket amikor klipszerüen többször is útjára indul a kamera, csak azért hogy valami jó zenét hallgasson az ember. Ez egyszer-kétszer elmegy egy filmben de 3-4 alkalom már sok.
A többi dolog viszont hibátlan, szóval itt csak a kivitelezéssel vannak gondok. De még így is messze az egyik legigényesebb film az utóbbi néhány 7ben.
Povi
2003-10-10 13:01:00A sztori alapján biztosan kihagyom, annál is inkább mert ez a stílus szerintem egyszerű mint a kettes lego.
Amiért írok: Wahlberg egyáltalán nem rossz színész, aki látta a Kosaras Naplóját az tudja miről beszélek.