Átokföldje meséi: Ügyeletes hős

A Jó…

Egy rozsdaszín Cadillac állt meg a roskatag emeletes ház előtt. A kocsi ajtaja kinyílt, egy magas férfi szállt ki belőle. Hosszú, fekete bőrkabátot viselt, ami majdnem súrolta a földet. Megigazította a napszemüvegét, így sokkal jobban érezte magát, a lemenő nappal szemben. A szája sarkában lógó cigit a földre dobta, bakancsával rátaposott. Az utcákon drogdílerek és örömlányok árulták a portékáikat. Mindkettő egy csepp mennyországot. Felsóhajtott.
– Nincs más hátra, előre! – azzal bevágta a kocsi ajtaját. Elindult, befordult a sarkon, pár lépés után elért a bejáratig. Az ajtó felett nagy betűkkel tábla hirdette: Döglött Bika Bár.
A kocsma bejáratánál két hatalmas fekete kidobó posztolt. Belépett. A kocsma félhomályban úszott, a fényeket már csak a cigaretta füstből összeállt mesterséges köd tompította jobban. Levette a szemüveget, laza mozdulattal elrakta a kabátja belső zsebébe. Az ital áporodott szagába verejtékszag vegyült. Elsétált az asztalok mellett. Az egyik asztalnál két alak, egy nagydarab, félszemű és irokéz hajviseletű férfi kártyázott egy kicsi, majdnem teljesen fekete bőrű szőkével. Őt figyelték egy darabig, aztán kártyáztak tovább. Odaballagott a pulthoz, ami fölött, koszosan, mocskosan elterülő tükör lebegett. Bakancsai nehezen dobbantak a poros deszkapadlón. A pult mögött unottan vakarózott a csapos.
– Jó napot mister! – üdvözölte a jövevényt a csapos, és kivillantotta hiányos fogsorát a vastag bajsza alól – Mivel szolgálhatok?
A csapos kicsit pösze volt, de meglehetett érteni.
– Adjon egy sört. – mondta a jövevény.
– Gamma gulpot vagy XXXXX Sört? – mosolygott, közben felmutatta a két üveget. A Gamma gulp, furcsa, halovány sárga színnel világított, a másikban meg már apró gombás valamik lebegtek – Választhat.
– Vizük van? – kérdezte fintorral az arcán férfi.
– Van, de drága mister! Errefelé kevés víz van, az is világít, mint a sör itt. – megemelte a jobbjában lévő üveget – , Na mi lesz mister? Válasszon! Nincs időm magára.
Milyen kedves! gondolta a férfi…
– Adja a Gammát. – azzal beletúrt a kabát jobb zsebébe és egy köteg pénzt vett elő. A nyomtatott papírost már nyújtotta a csaposnak, amikor az hirtelen felkiáltott.
– Hé mister, mi nem fogadjuk el a papírszemetet! De nem ám! Adjon normális pézt!
A férfi újból beletúrt a zsebébe, majd a pultra öntött egy nagy halom söröskupakot egy kis bőrerszényből.
– Ennyi elég? – kérdezte, a csapos lesöpörte a kis kupac felét a markába.
– Elég mister. – újból mosolygott.

A férfi elindult a belső asztalok felé. A bár belső felében egy kis félkör alakú színpad volt felállítva, a többi részén, pedig kényelemes, párnázott „kanapék” a vendégek és a lányok számára. A színpadon egy fiatal és csinos lány énekelt. Kellemes és lágy hangja volt. A férfi leült a lépcső alatti asztalhoz. A lányt nézte. Hosszú, rozsdabarna haja leomlott a vállaira, zöld szemei valósággal csillogtak a reflektorfényben. Kopott és helyenként foltozott estélyit viselt.
Nagyon szép! Igaz a mondás, hogy jó piát és jó nőket csak New Renoban talál az ember!
Továbbra is figyelte az énekes lányt, aki valami régi dalt énekelt, közben benyúlt a kabátja alá. Keze megérintette a hideg fémet, amitől megnyugodott. Megvannak a fegyverei. A keze remegett még egy kicsit az izgalomtól, gyorsan megragadta a sörösüveget és meghúzta. A sör meleg volt és furcsa utóízt hagyott a szájában, de őt ez cseppet sem érdekelte. A lényeg az volt, hogy a keze már nem remegett annyira. Már nem félt. Tekintete megint a lányt fürkészte.

…a rosszak…

Nagyjából fél óra múlva megnyílt a raktárba vezető ajtó és öt férfi lépett ki rajta. Elöl egy izomagyú gorilla sétált, őt két kisebb fekete követte, majd kilépett az ajtón a vezér és egy kis kínai. A főnök, egy bizonyos Romero, kopottas barna bőrkabátot viselt, farmernadrággal és cowboy csizmával, aminek már rég félretaposta a sarkát. A csizma sarkai kopogó hanggal válaszoltak Romero minden lépésére. Igen ő volt a célpont. Az idegen már sokszor lejátszotta a fejében a jelenetet. Minden olyan lassú lett. Megragadta a pisztolyait, előrántotta őket a kabát alól és elsütve mindkettőt kioltva Romero életét. Közben ővele is végzett valaki.
De most csak ült az asztalnál és végignézte, hogy halad el mellette Romero és kísérete.
– Ez az én placcom! És nem fogom átadni semmilyen jöttmenteknek! – sziszegte Romero a kínai arcába.
– Ez az utolsó szava? – kérdezte a kis sárga a napszemüvege alól. – Ebből háború lesz!
– Ó… nem. – mondta, közben szemei izzottak vastag szemöldöke alól – Fenyegetni akarsz? Engem? Fiúk – intett a mellette álló két gorillának, aztán közelebb hajolt a kínaihoz – vigyétek ki és lőjétek le, mint egy kutyát!
A két nagydarab férfi megfogta a karjánál fogva a jakuzát és elkezdték kirángatni a bárból.
Nagynehezen sikerült kirángatni a kis férfit, mert úgy kapálózott, hogy négy kidobó kellett, hogy lefogják. Kivitték és nemsokára lövés dörrent. A négy kidobó visszatért és felballagtak a lépcsőn uruk után.
A kis közjáték után felkelt és odasétált a lányhoz, aki időközben már lejött a színpadról.
– Szia, meghívhatlak egy italra? – kérdezte az idegen, de a lány reakciójából ítélve nem fogalmazott valami jól.
– Hagyjál békén, ha nőt akarsz, menj ki az utcára, vagy szólj a csaposnak. ÉN nem vagyok olyan!
– Bocsáss meg. – mondta, és szünet nélkül a lány szépségét fürkészte. Nagyon csinos volt, szépségét sokan irigyelhették. – Nem így gondoltam; tényleg csak egy italra szeretnélek meghívni. – kezdett tetszeni neki a lány, de az érzelmek majd később is ráérnek. Most munka van.
– Ha ez így van, rendben. – mosolyodott el a lány. – A nevem Angie.
– Adrian. – azzal odaballagtak a pulthoz.
Fent az irodában, Romero egy párnázott fotel maradványiban üldögélt. Körülötte öt leglojálisabb embere. Megvakarta a feje közepén levő kopasz csíkot, majd ivott egy kicsit a sajátfőzésű pálinkából.
– Mi a franc történt, hogy ezek a sárgák be akarnak törni hozzánk? – tette fel csak úgy magának a kérdést, és a plafonra bámult.
– Nemtom’ főnök. – válaszolta az egyik gorilla.
– Megvan bazze’. Az a turhás Johny asszonta ezeknek a szarházi sutyerákoknak, hogy velem ki lehet kezdeni! Ezt még nagyon meg fogja bánni az a vén hülye! Küldjetek neki egy kis csomagot! – mondta, mialatt vigyorgott a dühtől, és a bosszú édes ízétől. – Mi a helyzet az anyag utánpótlással?
– Úgy húsz kilót ígértek nekünk jövő hétre.
– Hahaha… – nevetett – Ez; jó! Ez; nagyon jó! Végre valami jó hír! Erre innunk kell, gyertek fiúk! – aztán öntött az embereinek is.

Mialatt fent iszogattak a környék lecsendesült. A dílerek zsebükbe tömték az árút és futásnak eredtek, az örömlányok is, mint egy csapat madár szétszéledtek. Nyolc alak bontakozott ki az utca porából. Egymás mellett sétáltak, elzárva teljesen az utat. Így közeledtek a Döglött Bika Bárhoz. Nyolc kínai férfi. Árnyékuk hatalmassá nyúlva ballagott előttük.
A bárban a söntés mellett üldögélt Angie az új ismerősével. A magas férfi egész értelmes ember volt, nem olyan, mint akikkel eddig találkozott. Intelligens, jóképű és még a humora is egész jó. Tekintete a hosszú, varkocsba fogott hajon megakadt egy pillanatra, mert a sötét hajszálak közt volt egy ősz tincs. Jót nevettek egy viccen. Régen volt alkalma ilyen kellemes társaságban lenni. Adrian teljesen lenyűgözte. Nem volt olyan tapló, mint a többi férfi Renoban. De akkor, mit keres itt?
– Apám?! Atomjó az anyag… – mondta az egyik testőr, akinek már a szemei is keresztbe álltak a pálinkától. A másik, testesebb, gorilla, odatántorgott az ablakhoz, és kinyitotta a friss levegő kedvéért. Lenézett:
– Némá főnök! Nyolc japó van odalenn! – erre Romero felvonta a bozontos szemöldökét.
– Mi va’?
– Tök viccesek, félkörben állnak az ajtónk előtt! – mondta, kábultan az italtól.
Kint a nyolc jakuza laza félkörbe helyezkedett el a bár előtt. A kidobók nem csináltak semmit, habár elég feszült helyzetben voltak.

Ezalatt a söntéspultnál:
– Kösz az italt. – mosolygott a lány. – Nagyon jó társaság voltál, de sajna mennem kell dolgozni. – odahajolt Adrian füléhez és lágy hangon búgta: – Ez persze nem jelenti azt, hogy máskor nem találkozhatunk. – aztán cinkos mosollyal arcán elindult a színpad felé. Hátrafordult intett és egy csókot küldött a férfi felé a levegőben.
Berobbant az emeleti szoba ajtaja, és Romero viharzott le a lépcsőn. Kezében rövidcsövű M16 – ost markolt. Utána nehézkesebben ugyan, de jöttek a testőrei.
– Picsába! – üvöltötte.
Adrian fel sem fogta egy pillanatig, hogy mi történik, aztán kinézett az utcára. Azután levetette magát a bárszékről. Épp időben.

Az utcán várakozó jakuzák akcióba lendültek. A kabátok alól, majdnem egyszerre emelkedtek a fegyverek. Géppisztolyok, sörétes puskák lebbentek elő a hosszú ballonkabátok alól. A két kidobót azonnal lelőtték, és berontottak a bárba. Ahol a két kártyázó pribéket lekaszálta egy Ingramból jövő hosszú sorozat. Az idő lelassult mindenki számára. Adrian lassan úszott a levegőben karjait előre nyújtva, majd bukfencet vetett és egy felborított asztal mögött talált fedezéket. Angie, pedig egy kanapé mögé bújt. A csapos felnézett, majd csigalassúsággal lebukott a pult mögé. A söntéspultból különböző kaliberű lövedékek téptek ki nagy darabokat. A bárpult mögötti tükröt is találat érte, amitől lerogyott a pult mögé. A megmaradt szilánkjain felvillanó tűzcsóvákat és keleti bérgyilkosokat lehetett látni. Abban a percben golyók áthatolhatatlan hálója keletkezett a bárban. A lövedékek végigsöpörtek a pulton, a lépcsőfeljárón és az asztalokon. Romero levetette magát a lépcső fordulójából és vicsorogva, hunyorogva tüzelni kezdett. A testőröket találat érte, a lépcsőre rogytak, mint nagydarab szemetes zsákok. Romero M16 – osa gyilkos kerepelésbe kezdett a levegőben. Az egyik kínait telibe kapta, a lövések feltépték a férfi gyomrát, mellkasát, torkát. A mellette állónak közvetlen a fejét érték a lövések, ami szétdurrant, mint egy érett gyümölcs, levét fröcskölve. A söntés mögül a pultos emelkedett fel, kezében méretes sörétes puskával. Elsütötte, ami a hozzá legközebb álló jakuzát valósággal péppé változtatta. A bérgyilkosok, akik eddig csak Romeroval számoltak odafordultak a pult felé és golyózáport zúdítottak a csaposra, aki másodszor már nem tudott lebukni.

Adrian az első pillant sokkjából felocsúdva megmarkolta vészjóslatú pisztolyait, laza mozdulattal előrántotta a két automatát. A környéken ő volt a leggyorsabb lövő. Felemelkedett az asztal mögül és elsütötte a két 10mm – est. A gépfegyverek kerepelésébe immár nagy csattanások is keveredtek, ahogy megszólaltak Adrian fegyverei. A két krómozott pisztolyból szinte záporoztak a golyók a jakuzák felé. A pisztolyok szánja lassan húzódott hátra, lassan pattantak ki belőle az üres rézhüvelyek, amik bucskázva hullottak a padlóra. Két kínait azonnal lelőtt.
A kínaiak bár képzett gyilkosok voltak, nem számoltak azzal, hogy ő itt lesz.

Átokföldje leggyorsabb lövője vetődni kezdett a pult maradványai felé, közben rángatta a pisztolyok ravaszát. Az életben levő három jakuza közül kettő vele foglalkozott, a harmadik, pedig Romero után futott, aki Angie – t rángatta magával. Adrian beesett a pult mögé, utána hosszú sorozat szántotta végig a falat. Majdnem a pultos hulláján ért földet, így is egy nagyobb tócsa vérben landolt. A tükörcserepek felhasították a kabátját, de szerencsésen megúszta néhány horzsolással. A két kínai kifogyott a lőszerből, eldobták a rohamkarabélyokat és kerestek maguknak más fegyvert. Adrian a pultnak döntötte hátát és próbálta lehúzni magáról a vérmocskos kabátját. Előtűnt a színes mintás inge és a fekete atléta, amit izmos testén viselt. Átokföldje leggyorsabb lövőjének vészjósló automatái kifogytak, a tár üres volt, a szánjuk, pedig nyitott állásban megakadt. Kioldotta a két tárat, hagyta, hogy lehulljanak a törmelékek közé. Összefogta a két fegyvert, majd gyakorlott mozdulattal új tárat lökött mindkettőbe. Megnyomta a szánakasztót, mire a két szán majdnem egyszerre csúszott a helyére. Felsóhajtott. Már majdnem felegyenesedett, amikor az egyik kínai jelent meg a bárpult bejáratánál, a kezében egy Ingrammal. Adrian hátra vetődött, és bízott benne, hogy a jakuza nem süti el a fegyvert, mert akkor neki vége. Úszott a levegőben, mindkét fegyverét egyszerre sütötte el. A bérgyilkos száján apró vérpatak buggyant ki, aztán összeesett. Keze görcsbe rándult, az Ingram még elengedett egy utolsó sorozatot a padlóba.

Adrian felkelt a pult mögül és farkasszemet nézett az utolsó jakuzával, aki egy méretes tűzoltó baltát lóbált és forgatott. Minthogy Átokföldje leggyorsabb lövője nem volt valami képzett a küzdősportokban, nem akart a kínai áldozata lenni. Az megforgatta még egyszer a baltát és a feje fölé emelte. Adrian a felé csörtető jakuzát egyszerűen lelőtte.

…és a nő.

A hátsó kijárathoz rohant, kirúgta az ajtót. Az ajtó mellett egy kínai hullája feküdt. A hályogos és üres szemek őt bámulták. Nem érzett semmit, hiszen csak egy bérgyilkos volt. Egy eszköz mások kezében. Rohant tovább és az épület sarkán túl megtalálta, akiket keresett.
Romero a lány fejének szegezett pisztollyal támaszkodott a lányra. Adrian megállt és rákiáltott:
– Romero!

Lassan megfordultak, és immár Adrian láthatta, hogy miért támaszkodik a lányra. Romero bal lába vérben úszott, valószínűleg a jakuza találta el. Angie kopott estélyiének oldala is tocsogott a vérben. Látta a lányon, hogy nagyon fél.
– Ki a franc vagy te?
– A törvény! – felelte Adrian.
– Mi a fenét képzelsz? Asszed a vadnyugaton vagyunk? Vagy mi va’?
– Többé – kevésbé. – mondta, azzal a jobbjában lévő pisztolyt célzásra emelte.
– Add meg magad, te szarházi, vagy ledurrantom a lány fejét! – Hogy nyomatékosítsa a követelését, Romero a lány fejéhez nyomta a Desert Eagle – t, erre Adrian visszaengedte a fegyvert a combja mellé.
– Egyezzünk meg… Kössünk üzletet… Elengedem a nőt, ha elmehetek.
– Mindenképp el fogod engedni. Mielőtt megmozdulnál, lövök.
Romero elképedve hallgatta az idegent. Arcára furcsa grimasz ült ki, Adrian tudta, hogyha most nem tesz semmit, akkor már késő lesz. Átokföldje leggyorsabb lövője felemelte a vészjósló automatáját és lőtt. Olyan gyors volt, hogy a két dörrenés, majdnem teljesen, egybemosódott. Romero fejét a két páncéltörő lőszer véres masszává változtatta. Az élettelen test hátrazuhant.
Adrian eltette a fegyverét, majd odaszaladt Angie – hez.
– Óh, Istenem… – Angie Adrian mellén zokogott. Magához ölelte a lányt, de nem vette le a szemét a halottról. Megcsinálta… és életben maradt… Felsóhajtott.

A naplemente vörösre festette a sivatagot. A rozsdaszínű Cadillac végigviharzott a megmaradt aszfaltúton és elhagyta New Renot. Két alak ült benne. Átokföldje leggyorsabb lövője és Angie az éneknő. A régi magnóból, valami furcsa módon még zene is hallatszott, halkan duruzsolva.
– Szeretlek. De azt nem tudom, hogy sokra mész – e velem. Nem én vagyok a legjobb fogásod kislány.
– Nem baj, vállalom a kockázatot. Én is szeretlek.
A kopott, rozsdaszínű Cadillac egyre távolodott. El, mindentől. El, a naplementébe.

„Working class hero, is somethin’ to be…
Working class hero, is somethin’ to be…
Wanna be a hero, then just follow me…
Wanna be a hero, then just follow me…”

Évinek, mindenért.