A mesék áldozata

„Ma is gyönyörű a reggel, akárcsak tegnap, de ma mégis valami más. A nap ugyanazzal a hévvel süt, mint tegnap, a madarak ugyanazt a dallamot éneklik, a fák születésüktől fogva ezzel a lassúsággal hajladoznak. Nem, nem a táj változott; az örök. Túlságosan is az. Évek óta ezt a dombot látom mikor felkelek, és ugyanezek a madarak köszöntenek vidám dalukkal.

Én változtam, egy új érzés született bennem, egy olyan elhatározás mely kizökkenti eddigi életemet unalmas és egyszínű vágányából. A faluban mindenki ismeri a történetet, mely megváltoztatta szegény öreg életét. Egész életében furcsa volt, túlságosan is furcsa mihozzánk képest. Élete derekán elment világot látni távoli idegenek társaságában, és mikor visszajött rengetek kincset hozott magával, és persze érdekes történeteket. A gyerekek a mai napig lélegzetvisszafojtva hallgatják rémisztő történeteit a trollokról, és a még náluk is ijesztőbb pókokról. Állítólag még tündékkel is találkozott, meg a társaival legyőzött egy sárkányt. Egy sárkányt? Az öreg nagy mesélő (és apuék szerint nagy hazudozó is).

Kaland. Egy szó, amely számomra az elérhetetlent jelenti, pedig egész életemben azt kerestem. De egy ilyen helyen a legnagyobb kaland az lehet, hogy egy egeret hajszolnak keresztül a falun. Hegyeket akarok látni, végtelen hosszú folyókat és mélységes tavakat, melyekről eddig csak elbeszélésekből hallottam, az öreg elbeszéléseiből. Mert ugye, senki más nincs, aki ismerné a határon kívüli világot. Milyen jó lehet. Oh, bárcsak megtehetném.

Megtehetném? Hiszen mért ne tehetném meg? Nem tarthat semmi se vissza, se senki. Igen, holnap elindulok. Holnap reggel együtt kelek a madarakkal és elindulok még mielőtt a többiek felkelnének. Csak egy hátizsák kell, élelemmel, innivalóval meg egy takaróval a hideg éjszakák miatt. Az élelemszerzéshez értek, akár az erdőben akár a réten vagyok. Innivalót a folyókból is tudok szerezni, fekhelyet pedig akárhol könnyedén csinálok, ha másból nem, levelekből.

Én is orkokkal fogok küzdeni és pókokat tűzök fel kardomra. Nem lesz hozzám fogható kalandor az egész világon, mindenki ismerni fogja a nevem. Kalandjaimat szerte az egész világon mesélni fogják, még a Nagyok is tisztelettel fognak emlegetni. Eljut a hírem minden erdőbe, minden hegyre, minden faluba. A világmindenség leghíresebb, 1 méternél kisebb élőlénye leszek.

A hátizsák már meg is van, apámé remekül megfelel e célra. Az élelmet és az innivalót megveszem a szomszédos boltból, a takarót meg egyszerűen csak, reggel leveszem az ágyamról. Ez egy tökéletes terv, semmi se jöhet közbe, semmi se zavarhat meg. De mi kellhet még? Apám szokta mondogatni, hogy háromszor gondold át mit teszel, mielőtt megtennéd azt. Harmadszorra se jut olyan eszembe, ami elsőre ne jutott volna. Ennivaló, innivaló, takaró. Botot majd útközben szerzek, az nem okozhat problémát. Ennivaló, innivaló, takaró. Semmi más nem kellhet egy jó kis kalandhoz, életem kalandjához. Hátrahagyom eddigi életem, nem törődve mit hagyok itt. Ez lesz a legjobb megoldás: nem nézek hátra és nem sopánkodók vissza. Bár a játékaim bizonyára hiányozni fognak. De nem kár értük, majd ha már híres leszek, annyit vehetek amennyit csak akarok.”

Csikordult az ajtó, fény szűrődött be a szobába, az ajtónyílásban pedig egy kövér hobbitfej bukkant fel:
– Tóni! Azonnal szedd össze a cók-mókod, hétvégén meglátogatjuk nagyanyádat!
– Igenis apu!

Hát ennyi ideig tartanak a nagy tervek. Kigondoljuk, elképzeljük, eltervezzük őket, és a megvalósítás pillanatában ránknyit valaki és azt mondja látogatóba megyünk a hétvégén. Ily könnyen dőlnek dugába a tervek, ha egyedül gondoljuk ki őket!