Kedvcsináló a Nephilim szerepjátékhoz

(a Nephilim szerepjáték francia eredetijének 2. kiadása alapján)

A nevem elveszett az évszázadok során, de láthatatlan mestereim Írnoknak szólítanak.
Mint a Bukottak fajának képviselője, már számos életet éltem meg az idők hajnala óta. Elűzetve Atlantisz mágikus királyságából, hol gondtalanul éltünk, megtapasztaltam a Bukást, hogy így Nephilimmé váljak. Mikoron titkos társaságok hajszoltak Altaї zord hegyei között jóval a Jézus-incidens előtt, vad nomádok népe közt jártam és szellemi vezetőjükként szolgáltam. Mikor arra kényszerültem, hogy eggyéváljak a Sztázisommal, ezzel a börtönnel, melyet a Vég görcsei szabtak ki ránk, több évszázadot töltöttem el, míg újjászülethettem egy másoló szerzetes testében a Bizánci Birodalom határvidékén. Átlépve alkonyunk sötétjéből az emberi civilizációk fényébe, felmérhettem feladatunk nagyságát, ha egy nap vissza akarnánk követelni a helyünket ebben a világban, mely oly idegen már nekünk, és amely szüntelenül formálódik a Nap Fiainak keze alatt. Nem vagyunk tudatában az időnek, mint az emberek és nincs fogódzónk, hogy megértsük ezt a világot, melyben ártatlanul újra megjelenünk a mágikus mezők mozgásának akaratából.

Mára megtaláltam a helyemet az okkult világ szövevényében a Háromszor Hatalmasok testvériségének köszönhetően, akik maguk közé emeltek, mikor félő volt, hogy belehullok a Khaїba-ba. A Láthatatlanok kegyéből, kik most még tapogatódzó lépteim vezetik az Agartha felé, újra rátaláltam a felemelkedés vágyára,mely a Bölcsesség végeérhetetlen kereséséből fakad. A könyv, melyet a kezeid közt tartasz, a fő művem. Fároszként szántam egyre nagyobb számban felébredő Testvéreimnek, mikor az Apokalipszis vörösre festi mágikus horizontunk alját. Fogytán az időnk… Mindegyikünk érzi a pentákulumában az oly sokszor megjövendölt négy Lovas patáinak tompa csattogását!

Hosszú kutatómunka gyümölcseként a Háromszor Hatalmasok hermetikus könyvtárának polcai között, ez a mű évek gyűjtőmunkáját és tanulságokban gazdag levelezését képviseli. Olvasó, tudd, hogy ha nem közülünk való vagy, az itt közzétett ismeretek és a titkok, melyeket felfedek, oly mértékű veszélyek forrása, melyek nagyságát fel sem foghatod. Ellenségeink veszélyesek és karjuk, mely polipként fonódik kényelmesnek hitt valóságod köré, kívül esik a világ titkaira vak érzékeiden. Ha azonban a Testvérem vagy, segítse e mű a feledés ködének szétoszlását, melyet mindegyikünk megtapasztal ébredésünk során, és lásd mivé lett a világ legutolsó megtestesülésed óta.

Örökségünk és beavatásunk útjának hű tükörképeként, e munka segítségével akartam eljutni a forrásig és lemerülni kultúránk gyökeréig. Helyünk és szerepünk teljes megértéséhez ebben a világban úgy illő, hogy történelmünk lehető leggazdagabb áttekintését nyújtsam át. Az okkult forrásokban nem szenvedtem hiányt, s Írnokként e kötetet teljesen örökségünk összegyűjtésének szentelhettem. Ennél is többet tettem, egy olyan válogatást készítettem, mely a legmegrázóbb részleteket tárja elétek, miknek csak hermetikus könyvtáram helyet adhatott. Ennek az összefoglaló munkának köszönhetően remélem, hogy ezen néhol össze nem illő, ámde tanulságokban gazdag írások gyűjteménye erőt fog önteni beléd harcunkhoz.

A most következő szemelvények a Kármin Tekercsekből származnak, mely egyike a legnagyratörőbb terveknek, melyeket valaha is közülünk való írt. Mióta csak hermetikus könyvtáram polcsorait választottam otthonomul, mindig lenyűgöztek ezekre a finom, bíborszínű pergamenekre rótt feljegyzések. Elérkezett az idő, hogy megosszam veled e kincset, melynek csak egy jelentéktelenül apró, de mily nagy tudást hordozó részét találod itt világunkról és történelmünkről. Az évszázadok során Sybyl által írt Kármin Tekercsek összegyűlt tudásunk alfáját közvetítik. Rajtunk a sor, hogy folytassuk művét keresésünk omegájáig…

***

Megesik, hogy egy vita a felfogóképesség határára sodorja tudatunkat, és hogy teljesen összezavarodva kerülünk ki a kérdések és válaszok játékából. Az érzés, hogy átlépted a logikus gondolkodás falát, hogy az álmok és a kinyilatkoztatások viharos habjait szeljed, olyan egyértelműnek tűnik számodra, akár a csillagok mennyei muzsikája. Egy kicsit olyan, mint amit nemrég éltem át egy igen furcsa alak társaságában, s mely egyike volt azoknak a találkozásoknak, melyek örökre megváltoztatják az embert. Nem számít maga a találkozás, a helyszíne vagy az időpontja, csupán a díszlet, melyben lejátszódott. Törökülésben ültünk az utolsó sziklacsúcsok egyikén, melyet még nem nyelt el az orikalka-kori óceán. Az elemek ádáz küzdelmétől sújtott sziklák eltorzult és szenvedő alakokat formáztak. A tornyok, falak, sarkaikból kifordult kapuk, erődítmények, ez a sok kő, melyet az áldozatok vére festett vörösre, mintha csak a Bukásunkat akarta volna jelképezni számomra. A mi világunk az imént omlott össze. Az Özönvíz, e szörnyű kataklizma, végleg pontot tett az Arany Ösvény grandiózus tervének végére. Az alámerült földek magukkal ragadták legszebb műveinket, legnagyobb titkainkat.

Ettől fogva nem voltunk már többek sebzett lelkeknél, akik arra ítéltettek, hogy húsbörtönben vergődjenek. Meg kellett értenem, hogyan tévedhettünk így le az Arany Ösvényről. Vissza kellett jutnom a sodrás mentén a forráshoz. Néhány válasz örökre rejtve marad a számomra, bűzhödt mocsár, ahová soha alá nem ereszkednék. Mások, éppen ellenkezőleg, csillagként tündökölnek lelkem mélyén. Ez a keresés akkor kezdődött, amikor úgy döntöttem, lejegyzem a Levegő Ka-elemének finom áradását. Pénzváltóvá kellett válnom, a szavak révészévé, aki az egyetemes nyelvet képekké és hangokká alakítja át. Így lettek hát a Kármin Tekercsek. Történetem és a Nephilimek történetének minden pillanatát, minden korszakát lejegyzem, én, Sybyl, cserzett bőr és összezúzott növényi rostok oltalmába.
Az első, aki az emlékek bárkáját vezette, nem sokkal később a Zöld Oroszlán néven vált ismertté.

Egy nem túl mély üreg mélyén, melyen átsöpörtek a Nap és a Hold, az Özönvíz alatti idők mennyei ikreinek sugarai, figyelmesen és talán egy csipetnyi félelemmel hallgattam a mester megdöbbentő válaszait a Bölcsességet kutató kérdéseimre. A rés, melyet az orikalka ütött a pentákulumom mélyén, bezárult, de be nem gyógyult. A seb megmaradt és még ma is elevenen tátong. Egyeseknek Bukásunk világos bizonyíték. Mások számára, mint nekem, nem más, mint a szellemi elvakultság eredménye, melytől mára meg kell szabadulnunk.

– Ím, végre kényelmesen elhelyezkedtél, halandó szemeid zárva, elemi érzékeid kitárva, készen arra, hogy meghallgasd a Nephilimek csodálatos és szomorú sagáját.
– Miért különbözik a látható világ attól, amit elemi érzékeink látnak?
– Ah, az ifjú Bukott türelmetlensége! Alig kezdtem el, máris félbeszakítasz. Tudd, Sybyl, hogy a világ közönséges anyagokból áll össze, melyet az emberek meg tudnak érinteni. De ezek az anyagok sem mások, mint azoknak a tiszta és transzcendentális esszenciáknak a megtestesülése, melyeket mi mágikus mezőknek hívunk. Hogy ezt megértsd, el kell vezesselek a Kezdethez, a…

Ekkor ökölbe zárta kezét, ajkaihoz emelte és mély lélegzetet vett. Szemei elfeketültek és megteltek ezüstösen csillogó pontok ezreivel. Kilélegzett és engem megdöbbentett kitörő szavainak ereje.

– Zűrzavar! A Kozmosz üres és sötét volt. Az energiák Éter formájában anyagiasultak, majd mérhetetlen erejű mágikus pontok millióiba koncentrálódtak. És létrejöttek a csillagok. Énekük magasra szállt, hogy megtöltse a kozmikus ürességet. Minden csak e mennyei, üdvözült muzsika volt. Ezek a dallamok összhangzattá álltak, egymásra épültek, egy olyan felsőbb rend által meghatározott táncban olvadtak össze, mely meghaladja a képzelőerődet. Így született hát meg Sol, világunk Axis Mundi-ja.

A kozmikus rend az Axis köré rendeződött. Az energiák balettja folytatódott, hatalmas operává alakulva, melynek hangszerei a Házak, a végtelen éjben tündöklő csillagállások voltak. Ekkor az Éter mágikus pontokba koncentrálódott, melyek a Sol körül keringtek. Így születtek a bolygók. Minden kozmikus planétacsomó magában hordozza energiáját, ősi erők teremtőjét. A mennyei opera ekkor fenséges szimfóniává formálódott, melynek tételeivé a bolygók váltak. Az élénk és fürge Merkúr, a kozmosz pohárnoka. A termékeny háromszög, Vénusz, ki örökre a föld szerelmese. A vörös Mars, mely kozmikus tűzben ég, egyszerre pusztítva és teremtve. A mennyei és fenséges Jupiter, akit a lélek mennydörgésének neveznek. Végül zárszóként, a Hold ragyog gyengéden mindenki álmainak és titkainak mélyén. Mindeme bolygókból származó energia egy Grál-kehelybe gyűlik össze, anélkül, hogy összekeveredne. Ez pedig a fekete és rémisztő kozmikus ürességből összeállt bölcsőnk, a Föld volt. Felszínén minden bolygó éteri energiája vékony mágikus energiafonalakká bomlott szét, melyek egy örökké változó világ szövedékét fonták meg. Ezek a mágikus mezők exoterikusan és ezoterikusan járták át a Földet, átformálva, életet és anyagi formát adva neki. Ezt tette hát a Merkúr vize, a Vénusz földje, a Hold álma, a Mars tüze és a Jupiter levegője. Sol karmesterként vezényelte a szimfónia fúvósait és Éterében fürdette a Földet. Az öt planéta öt éteri sugárzása öt elemi mágikus mezőt formált, melyek a Nap Éterével életre keltették a Földet, a planéták lányát, a Lelkek anyját.

Íme, sebzett tanítvány, a mágikus mezők és e világon minden dolog éteri jelentésének eredete.
– Mik voltak e mágikus mezők első fizikai megnyilvánulásai? A Föld, e kozmikus éteri sugárzások gyűjtőmedencéje, azonnal termékenynek bizonyult?
– A Kozmosz nem más, mint egymásba olvadó ciklusok összessége. Legyenek bár hosszabbak, rövidebbek, egyszerűek vagy összetettek, de ők formálják az Idő szövedékét. A Föld hosszú ciklusok szemtanúja volt már felemelkedésünk előtt. Először az ásványi ciklusé, a mitológiai eónoké. A tűz, a levegő, a víz, a föld és a hold elemi kőzetei egymással birokra kelve alakították világunk földrajzát. Egyesek úgy gondolják, hogy az olyan anyagi hatalmasságok, mint a hegyek hóval borított csúcsai, a kanyonok, a földrengések nem mások, mint szánalmas utódok, akik eljuthattak a mágikus mezők megértésének egy elsődleges formájáig, a drágakövek pedig mennyei tudatuk gyöngyei, örök időkre az ásványi rendbe fagyva.
– Tehát ezért van az, hogy még ma is képesek vagyunk mágikus kapcsolatot létesíten öt elemünk és az ásványi esszenciák között. Lényegében nem mások, mint a mágikus mezők rendezett koncentrátumai, mágikus hatalmuk megkövülése (azaz álomba merülése).
– Igen, a meglátásod helytálló. Mágikus tevékenységeink közül sok ezt bizonyítja. Az ásványi ciklust követte a növényi ciklus. Több eónnyi ideig a növények uralták a Földet. Ezekben az időkben a Vénusz mágikus mezője és a Nap Étere nagyon gyakran lépett frigyre. A szerelem egyetemes ereje magában őrzi ezeknek a kozmikus öleléseknek az emlékét. Ugyancsak e hosszú eónok alatt formálódtak ki a mágikus mezők közti viszonyok. Az egyik kettő másik ellentétévé s a megmaradt kettővel szemben közömbössé vált és így mind kiegyensúlyozták egymást. Ez a mágikus növekedés és harmónia időszaka volt, melyhez hasonlót többé nem látott a világunk.
– Zöld Oroszlán, engedd meg, hogy félbeszakítsalak. Nem létezik egy nagyon régi szimbolikus történet, amely arról szól, hogy a Nap Étere kívül maradt az elementáris egyensúlyból? Nem azt meséli-e el, hogy a Föld mágikus mezője és a Nap Étere szenvedélyes szerelemre lobbantak egymás iránt és az egyetemes vonzalom hatalmas ereje egyesítette őket? A Víz mardosó féltékenységet érzett, látva, ahogy a Föld teremtményei és megtestesülései kibontakoztak. Frigyre lépett hát a Levegővel, hogy harcba szálljon az első párral. Egy növényi elemi háború dúlta végig a Föld felszínét. Ekkor a Nap mágikus erői egyezséget ajánlottak az elemeknek, egy paktumot, melynek alapját az képezte, hogy a Nap Étere örökre távol tartja magát az öt mágikus mező cselekedeteitől. Így hát a mezők affinitásuk és e szerelmi viadaluk során létrejött szövetségeik szerint rendeződtek össze.
– Soha nem tudjuk meg az igazságot. Tény, hogy a növényi ciklus alatt a mágikus mezők elrendeződtek egymás közt. Legyen bár mágikus kölcsönhatások terméke vagy egy ősi harc eredménye, a Hold mágikus mezője apránként valahogy befolyása alá vonta a többi mezőt. Talán e planétának a Földhöz viszonyított közelségében kereshetjük a magyarázatot. E befolyás egy új ciklus kezdetét jelzi, az állati ciklusét.
– A Hold, az álmok és rejtett erők úrnője, szemet vetett a Földre. Mágikus mezői, melyek számosak és hatalmasak, gyorsan eluralkodtak még a kozmikus Grál, az Éter tartóedényének szubsztanciája felett is. Gigantikus élet-kitöréssé alakították át azokat a kezdeményeket, melyekből az állati élet fakadt volna. A legfurcsább formák öltöttek alakot, hogy életképtelenül kihunyjanak, akár a higany a tűzben. Ezen kimérák, ezen szimulákrumok zűrzavarából született a Föld első uralkodó faja, a hüllőnép.

Az utolsó mondat hangsúlyának komolysága megdermesztette a teret és az időt. Egy hosszú pillanatig a csend uralkodott megkínzott földrajzú menedékünkben. Aztán, lassan, a Zöld Oroszlán egy emberi érzékek által alig felfogható, ünnepélyes énekbe kezdett. Olyan volt, mint egy messzehangzó vibrálás, mely fényt hordozott magában, ismeretlen aromájú kábító illatot és éjjeli homály álomgomolyagait. Álomba és egyúttal rémálomba merültem, melyben Hold-Kám szolgált fekete vitorlámul az elbeszélés bárkáján.

– Hatalmas, lélegző, anyagiasult teremtmények voltak, bámulatosan változatos formákban. Hüllőszörnyetegek, acélos izmokkal, tépőfogakkal teli állkapoccsal, éles csonttaréjjal. Hamar megtanulták hogyan éljenek csupán a Hold mágikus erejére támaszkodva, az éji égitest szolgáivá válva ezzel. Csendben, álombéli transzban haladtak az öntudat ébredése felé. Kitörölhetetlen nyomot hagytak a Föld történelmében. Nem volt szükségük beszédre egymás között, csupán gondolatok és a Hold mágikus mezője által szállított álmok kötötték össze őket, egy egész részeit alkotva ezzel. Hatalmas növényvárosok emelkedtek az ég felé a Hold dicsőségére. Hüllőlények különböző civilizációinak pompázatos kultuszai űztek furcsa és álomszerű szertartásokat, lassan sodródva Mu bálványimádata felé.

Mu, e szó ősi és szörnyű tilalmat idézett fel bennem. Pentákulumom megremegett a rémülettől említésére. Az álom így hát csendes rémálommá vált, ópiumtól terhes illatúvá, megrészegítővé; Hold-Kám vitorlája mozdulatlan viharban hasadt rongyokká.

– Ah, látom te is újra átéled Bölcsességod mélyén az időtlen gonoszságot, mely e nagyerejű szót övezi. Pedig e gonosz által éltük át az első felemelkedésünket. Több ciklusnyi megnyilatkozás óta, a témát legtöbben közülünk tabuként kezelték. Kutatásaimat magányosan kellett folytatnom, a bátorság pálcájára támaszkodva és a kíváncsiság lámpájával világítva magam előtt az utat. A Bölcsesség e sötét és komor ismeretei az Óceán vízözön előtti és nyirkos barlangjaiba vezettek. Ott a különös Szelenimek által őrzött sztélék és elrejtett féldomborművek közelébe juthattam. A Fekete Hold e démonai részletesen elbeszélték nekem a Hüllőnép tündöklését és bukását.
A hüllőlények egyike, elsőként, társai fölé emelkedett. Egy második okkult hold, a Fekete Hold, felállítását és megteremtését hirdette, mely örökre biztosítaná a hüllőfaj földi és szellemi felsőbbrendűségét. A hüllőlények Mu messiás, ahogy önmagát nevezte, útmutatását követeve átléptek a mágikus mezők összezavarásának időszakába. A Fekete Hold megteremtése megkövetelte a többi mágikus mező átalakítását a Hold hatalmává. A Fekete Hold legfőbb feladata az volt, hogy magába szívja a Nap Éterét és egy a többinél is erősebb mágikus mezővé alakítsa át. Így a Nap kimeríthetetlen energiája segített volna felépíteni Mu, a hüllőlények leghatalmasabbjának és legambíciózusabbjának álomszerű és paradicsomi utópiáját. A mágikus munkálatok lassan haladtak Mu kíméletlen irányítása alatt. Nemsokára a Fekete Hold sötét fenyegetése láthatóvá vált az égen a hüllőlények számára. Fajuk és dekadens civilizációjuk karnyújtásnyira volt a végső eón elérkeztétől. Eddigre már számos elemi mágikus mezőt dúltak föl és pusztítottak el. Az őrület uralma elérkezni látszott… az elképzelhetetlen zsarnoksága… Ez nem folytatódhatott tovább; az első Kaïm-ok, az őseink, kiemelkedtek a mágikus mezőkből, hogy megállítsák ezt a mágikus borzalmat.

A Mu rémálmába dermedt idő tovább pergett újra. Megint az özönvíz utáni ásványi menedékben találtam magam. A Nap heve égette emberi bőröm minden porcikáját. Emberi érzékeim fokozatosan visszatértek. A Zöld Oroszlán is éppen gondolatait rendezte. Ezt kihasználva elejtettem egy megjegyzést.

– Ezek szerint, Zöld Oroszlán, nem vagyunk mások, mint egy mágikus harc, egy zsarnoksággal szembeforduló lázadás eredményei, egy…
– Megállj, gúnyt űzöl pentákulumodból és engem is megsértesz. A mágikus mezők fiai vagyunk, ők maguk az éteri energiák gyermekei, akik Sol utódai, ki pedig a Kozmosz fia. A világ gyermekei vagyunk, az univerzum Lelkei. A mágikus mezők bennünk élnek és segítenek az idők kezdete óta.
Ezután a szellemi ciklus vette kezdetét. Mu nem volt más, mint e ciklus kezdetének és az állati ciklus végetértének jelképe. Hallgasd meg inkább, hogyan jöttünk e világra.

A mágikus mezők láthatatlan világának kebelén, az olyan természetes athanorok mélyén, mint az öt mágikus mező metszéspontjai, lassan és ösztönösen bontakoztak és fejlődtek ki az erők. Először csupán egyszerű remegésként, mágikus tudatfodrozódásként a mezők nagy áramlataiban, ezek az erők különálló lényekké váltak, amikor egyesültek egy tisztán mágikus pentákulum közepén.

Az első Kaïm-ok pedig megtanultak bánni pentákulumukkal és így megszületett az elemi mágia. Rövidesen, nagyon kezdetleges mágikus tudatuk mélyén felismerték a Mu és hüllőlényei által kieszelt nagyratörő tervek jelentette veszélyt. Számunkra, az eljövendő szellemi lények számára, a Fekete Hold egyet jelentett az eltűnéssel a világ nagy színpadáról, még mielőtt megjelenhettünk volna. Sötét holdmágiájuk befolyása alatt, a hüllőlények véres csapásokkal pusztították esszenciánk fundamentumát, a mágikus mezőket. Nekünk, Kaïm-oknak, szembe kellett szállni velük. A pentákulumokkal végzett kísérleteket felváltották az első ezoterikus kutatások. A legidősebb Kaïm-ok bukkantak rá először a Bölcsességre; eggyéváltak a világgal és a kozmosszal, a befogadottal és a befogadóval. A világ szépsége teljességében, hatalmasságában, szentségében és ragyogásában megnyílt pentaklikus tudatuk számára. Megtanultuk irányítani a mágikus mezőket és pentákulumunkba olvasztásuk módszerét. A mágikus mezők mélyén titokban végzett kutatásaink alatt a hüllőlények tovább folytatták gonosz művüket. Ám telepatikus szertartásaik roppant hatalmától elvakítva nem vették észre a mágikus mezők fantomjai, az elemi szellemek, a Kaïm-ok felemelkedését. Ezek a jelentéktelen és anyagi forma nélküli apróságok csupán a Fekete Hold által előidézett álomszerű és szörnyűséges káprázat melléktermékei voltak. És mégis, a Kaïm-ok, újonnan szerzett Bölcsességükkel felvértezve és a mágikus mezőket fegyverként forgatva, elpusztították a Fekete Holdat. Az eget irtóztató fekete lepel borította be, melyet a Nap sugarai téptek fel. A Fekete Hold gonosz energiatömeggé bomlott fel, mely szétszóródott a Föld felszínén. Ekkor egy új mágikus mező jött létre, melyet magába szívott és lényegében elpusztított a Hold mágikus mezője. Ez jelezte a hüllőlények végzetét, akik rövidesen eltűntek a Föld színéről, és egy új kor, a szellemi ciklus vette kezdetét.
– Akkor hát ezért nem akarunk tudomást venni a Hold mágikus mezőjéről. A Fekete Hold mágikus mezőjének ártó hatalmát rejtheti magában és bármelyik pillanatban az őrület átkozott földjeire taszíthatja a túlságosan elővigyázatlan mágiahasználót. De mondsza csak, e távoli korban a Kaïm-ok szellem vagy szellem és anyag voltak egyszerre?
– Látszik, hogy e kérdést egy Sebzett, egy Bukott tette fel. Ami a szellemi ciklus kezdetét illeti, nem teheted fel ezt a kérdést ebben a formában. A Földön minden egyszerre szellem, mágia és anyag volt. Mágikus mezők és minden más is megszületett és formát nyert. Minden látható és láthatatlan elem ilyen vagy olyan módon köthető volt a mágikus mezőkhöz. A mágikus összefüggések tökéletesek voltak. Minden egyes Kaïm ezen összefüggések szimbóluma volt. Minden egyes Kaïm a makrokozmosz és a mikrokozmosz közt feszülő mágikus kötelék. A híres ezoterikus mondás: „ami odafenn van, ugyanolyan, mint ami odalenn” nem más, mint a Kaïm valódi Természetének eltorzult szófordulata. Tiszta lényként a Kaïm egy Nexus mélyén fogant, ott, ahol az öt elemi mágikus mező találkozik. Ezután megtanulta, hogyan váljon eggyé a világgal és hogyan fogadja magába a világ mágiáját. Hogy ezt megtehesse, választania kellett egy domináns, jelentősebb elemet, kutatásának irányadóját, majd bejárta az egész világot, hogy a lehető legjobban gazdagítsa pentákulumát. E végső küldetése során a Kaïm-nak többé-kevésbé formát kellett adnia fejlődésének. Ugyanígy, a mágikus mezők mintájára, fel kellett mutatnia a világnak lénye szimbolikus és fizikai megfelelőjét. Minden egyes Kaïm, miután elkötelezte magát egy mágikus mező mellett, választott magának egy bazalt kori metamorfot, mely szövetségben állt mágikus mezője számos anyagi termékének egyikével. Így a Kaïm metamorfjaként szolgálhatott a láva, a kén, a kristály, a gyémánt, a korall, a hullám, a vihar vagy akár a tenger habja vagy a holdsugár. Minden ilyen egyesülés a mágikus mezők egyikéből eredő elemek valamelyikével mélyreható ismereteket nyújtott a Kaïm-nak, a világ Bölcsességének egy morzsáját. A Kaïm-ok tovább fejlődtek saját elemükben, majd mikor úgy érezték, hogy elérték a tökéletességet, lassan beleolvadtak a mágikus mezőkbe, ezzel gazdagítva azok erejét. Ezután pentákulumuk egyik ága újjászülethetett eónokkal később egy másik Nexusban. Így a Kaïm-ok megkezdhették újabb felemelkedésüket. A szellemi ciklusnak ezt az első szakaszát nevezték a Hagyományozásnak.